Burke bíboros a katolikus férfiak válságáról és annak orvoslásáról

alt

Matthew James Christoff, a New Emangelization projekt szervezője:  Eminenciás uram, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk és beszélgethetünk Önnel. Ma az Egyesült Államokbeli katolikus férfiak állapotáról szeretnénk beszélgetni és arról, hogyan tudunk még több férfit bevonni az új evangelizációba. Kezdetnek, hogyan írná le Eminenciád a férfiak állapotát a mai katolikus egyházban?

Raymond Leo Burke bíboros:  Azt hiszem, nagy zavar van a férfiak sajátos hivatását illetően a házasságban és általában az Egyházban az elmúlt kb. 50 év alatt. Ez több tényezőnek köszönhető, de az a radikális feminizmus, mely az 1960-as évek óta sújtja az Egyházat és a társadalmat nagyon peremre szorította a férfiakat.

Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára, mint pl. az apa fontossága, akár házasságon belül akár azon kívül, az apa fontossága a gyermekek életében, a papok atyaságának jelentősége, a férfias karakter lényegi vonásai, a férfiak számára az Isten által az egész társadalom javára adott sajátos adományainak hangsúlyozása.

A férfi mivolt jósága és fontossága nagyon elhomályosult és praktikus okokból egyáltalán nem kapott hangsúlyt. Ez annak a ténynek ellenére történt, hogy az Egyházban régi hagyomány, különösen a Szt. József tisztelet révén, a férfias karakter hangsúlyozása, aki életét is feláldozza családjáért, aki lovagiasan készül felesége és gyermekei védelmére és aki dolgozik, hogy családja számára biztosítsa a megélhetést. Nagyon sok esetben ezen hősies férfias természet magasztalásának hagyománya elveszett a mai Egyházból.

A férfi nem mindezen hősies tulajdonságát nagyon fontos, hogy a gyermek láthassa, miközben növekszik és érik. Az apjával való egészséges kapcsolat segít a gyermeknek, hogy lassan kimozduljon az anya bensőséges szeretetéből és fegyelmet építsen ki, mely megóvja őt a túlzott önszeretetettől. Ez biztosítja, hogy a gyermek képes lesz helyesen meghatározni magát mint személyt, aki kapcsolatban van más személyekkel, és ez fiúk és lányok számára egyaránt fontos.

A gyermek kapcsolata apjával a kulcs a gyermek önazonosságához, mely növekedésünk közben alakul ki.

Szükségünk van arra a nagyon közeli és támogató kapcsolatra az anyánkkal, de ugyanakkor az apánkkal való kapcsolat, mely természete szerint távolabbi, de nem kevésbé szeretetteljes az, amely fegyelmet visz életünkbe. Arra tanítja a gyermeket, hogy önzetlen életet folytasson, készen bármilyen áldozatra mely szükséges azért, hogy hűséges maradjon Istenhez és a másik emberhez.

Emlékszem, hogy az 1970-es években fiatal férfiak mondták nekem, hogy bizonyos értelemben félnek a házasságtól a nők akkoriban jelentkező radikális és önközpontú magatartása miatt. Ezek a fiatal férfiak attól tartottak, hogy házasságuk egyszerűen nem fog működni a női jogok folyamatos és erőszakos követelése miatt. Ez a szakadék nők és férfiak között azóta csak szélesedett.

Mindenki tudja, hogy a férfiak bántalmazhatják, és olykor bántalmazzák is a nőket. A nőket bántalmazó férfiak nem igazi férfiak, hanem hamisak, mert megsértették saját férfi természetüket a nők megsértésével.

A férfiak és nők viszonyának válsága még jobban súlyosbodott az egyházi hitoktatás teljes összeomlása miatt. A fiatal férfiak úgy nőttek fel, hogy nem kaptak megfelelő tanítást hitükről és hivatásukról. A fiatal férfiaknak nem tanították meg, hogy Isten - az Atya, a Fiú és a Szentlélek - képmására teremtettek. Ezeknek a fiatal férfiaknak egyáltalán nem tanították azokat az erényeket, amelyek a férfi mivolthoz szükségesek és ahhoz, hogy felhasználhassák a férfiassághoz kapcsolódó sajátos adományokat.

Még súlyosabbá tette a helyzetet a nagyon laza, felszínes kateketikai hozzáállás az emberi nemiség és a házassági kapcsolat természetének kérdéseihez.

Ugyanakkor a társadalomban ekkor jelentkezett a pornográfia berobbanása, mely különösen pusztító a férfiak számára mert iszonyatosan eltorzítja az emberi szexualitás teljes valóságát. Arra vezeti a férfit és nőt, hogy szexualitásukat a férj és feleség házassági kapcsolatától függetlenül szemléljék.

Valójában az emberi szexualitás a házasságra irányul és bármifajta nemi egyesülés megfelelő helye kizárólag a házasság. De a pornográfia egész világa megrontja a fiatalokat, hogy azt higgyék, nemi képességeiket saját szórakozásukra és élvezetükre kapták, így az önemésztő buja szenvedéllyé válik, ami egyike a hét főbűnnek.

Az emberi szexualitás ajándéka az önérvényesítés eszközévé válik, sokszor a másik ember kárára, akár hetero-, akár homoszexuális kapcsolat keretein belül. Az a férfi, akiben nem alakították ki a helyes férfi és jövendőbeli apai identitást, végül nagyon boldogtalanná válik. Ezek a rosszul formált férfiak függővé lesznek a pornográfiától, szexuális promiszkuitástól, alkoholtól, kábítószertől és számos más hamis élvezettől. Tehát, ebben az egész zűrzavarban … vagy túl sokat beszéltem?

Matthew:  Nem, nem. [nevet]

Burke bíboros:  A férfiak irányvesztését a kultúrában még súlyosabbá teszi a családi élet iszonyatos hiánya. A kultúra nagyon anyagiassá lett és fogyasztásközpontúvá, az egyre nagyobb igények arra kényszerítették az apákat és sokszor az anyákat is, hogy egész nap dolgozzanak. A fogyasztói mentalitás ahhoz az ötlethez vezetett, hogy a gyermekek életét ki kell tölteni aktivitásokkal: iskola, sport, zene és minden egyéb foglalkozás a hét minden estéjén.

Mindezek a dolgok önmagukban jók, de egyensúlyhiányban szenvednek. Az otthoni együttlét, ahol a gyermekek megfelelő időt töltenek szüleikkel sok család életéből hiányzik. A családok már nem étkeznek együtt. Emlékszem, ahogy édesapám oktatott minket és helyes viselkedésre nevelt a vacsora asztalánál. Felnövekedésem alatt nagyon fontos szerepe volt a szüleimmel töltött időnek és a velük való beszélgetésnek. Fiatal pap koromban nagyon elszomorított, amikor szülőktől és gyermekektől halottam, hogy az apák és gyermekeik ritkán beszélgetnek, de ha igen, akkor is csak röviden.

A családoknak legalább egyszer hetente közösen kellene étkezniük úgy, hogy az egész család együtt legyen. Egy kisfiú vagy fiatalember aligha alakíthat ki magában helyes férfi identitást és férfiúi erényeket, ha nem él együtt apjával és anyjával, és ha nem lehet tanúja a férfi és nő egyedülálló és egymást kiegészítő kölcsönhatásának a családi élet keretein belül, ahol az emberi élet létrejöhet, táplálkozhat és fejlődhet.

Mindezeknek a különféle erőknek együttes hatása súlyosan megsebesítette a férfiakat.

Sajnos az Egyház nem reagált hatékonyan ezekre a destruktív társadalmi erőkre, inkább engedte, hogy őt magát túlságosan is befolyásolja a radikális feminizmus és messzemenően semmibe vette a férfiak súlyos szükségleteit.

Az én nemzedékem biztosra vett sok ajándékot, melyekkel Isten megáldotta: az egészséges családi életet és a szolid egyházi nevelést. Az én nemzedékem engedte meg mindezt a zagyvaságot: a szexuális forradalmat, radikális feminizmust és a családok szétesését, közben nem vette észre, hogy elraboljuk a következő nemzedékektől a legértékesebb ajándékokat, melyeket Isten nekünk adott.

Súlyosan megsebesítettük a mai nemzedékeket. Püspökként a fiatalok sokszor keservesen panaszkodtak nekem: „Miért nem tanították nekünk ezeket a dolgokat? Miért nem beszéltek nekünk világosabban a szentmiséről, a szentgyónásról és a hagyományos ájtatosságokról?” Ezek a dolgok számítanak, mert ezek formálják az ember lelki életét és jellemét.

A szentgyónás és a vasárnapi szentmise, a közös családi rózsafüzér imádság esténként, a közös étkezés, mindezek gyakorlati útmutatást adnak keresztény életünkhöz. Meg kell tanulni, hogy nem férfias dolog közönségesen vagy káromlóan beszélni és hogy egy férfi szolgálatkész és udvarias mások iránt. Bár ezek kis dolgoknak tűnnek, de formálják a férfi jellemét. Ezek közül sok mindent elvesztettünk.

Matthew:   Eminenciás uram, hogyan hatott a katolikus férfiak válsága az Egyházra?

Burke bíboros:  Az egyház nagyon elnőiesedett. A nők persze csodálatosak, nagyon természetesen válaszolnak a meghívásra, hogy legyenek aktívak az Egyházban. A paptól eltekintve a szentély megtelt nőkkel. A plébániai programokat és még a liturgiát is teljesen a nők irányítják és ezek sok helyen annyira nőiesek lettek, hogy a férfiak nem akarnak bennük részt venni.

A férfiak sokszor vonakodnak attól, hogy aktívak legyenek az Egyházban. Az elnőiesedett környezet és a hiányzó igyekezet a férfiak bevonására az Egyház életébe sok férfit egyszerűen eltaszított.

Például politikailag inkorrekté vált az oltár lovagjairól beszélni, mely gondolat annyira vonzó a fiatal férfiak számára. Az oltár lovagjai kifejezés azt hangsúlyozza, hogy az ifjú férfiak felajánlják lovagias oltárszolgálatukat Krisztus védelmére, aki jelen van az Egyház szentségeiben. Ez a gondolat ma sok helyen elutasításra talál.

Az Egyház életének azon szempontjait, melyek az áhítat és az áldozat férfias jellegét hangsúlyozták, leépítették.

Azok az ájtatosságok, melyek időt és erőfeszítést igényelnek egyszerűen megszűntek. Minden olyan könnyű lett, és ha a dolgok könnyűek, a férfiak úgy érzik, nem érdemes rájuk energiát pazarolni.

Voltak és továbbra is vannak súlyos liturgikus visszaélések, melyek taszítják a férfiakat.

Sok helyen a mise teljesen pap-központú lett, olyan mint egy papi „show”. Ez a fajta visszaélés a szent érzék elvesztéséhez vezet és megfosztja a szentmisét alapvető misztériumától. Elvész annak realitása, hogy Krisztus maga jön le az oltárra, hogy megjelenítse golgotai áldozatát. A férfiakat vonzza Krisztus áldozatának misztériuma, de ez a vonzás megszűnik, amikor a mise papi „show”-vá vagy banalitássá változik.

A II. Vatikáni zsinat utáni megvadult kísérletezés, melynek nagy részét nem a zsinat rendelte el, megfosztotta a szentmisét sok elemtől, melyek gondosan kifejezték a szent misztériumokat és melyek évszázadok alatt formálódtak. A mise látszólag nagyon családiassá lett, emberi tevékenységgé, miközben a szent misztérium mély természetfeletti értelme elhomályosult.

A szent elvesztése a nők és férfiak igazi részvételének elvesztéséhez vezetett. De azt gondolom, leginkább a férfiakat taszította el a szent eltűnése. Világosan látszik, hogy sok férfi nem avatódik be a mélyebb liturgikus lelkiségbe, sok férfi nem vonzódik az oltár szolgálata iránt.

A fiatal és idősebb férfiakat megérinti a fegyelem, a pontosság és a fennköltség. Amikor ministrálni tanultam, a kiképzés több hétig tartott és meg kellett jegyezni a lépcsőimát. Fegyelmezett és gondosan lebonyolított szolgálat volt. Ám hirtelen a II. Vatikáni zsinat után a liturgia sok helyen nagyon hanyag lett. Kevésbé vonzotta a fiatal férfiakat, mert nemtörődöm lett.

A lány ministránsok bevezetése is sok fiút taszított el az oltárszolgálattól. A fiatal fiúk nem akarnak lányokkal együtt csinálni dolgokat. Ez így természetes. A lányok is nagyon jól ministrálnak. Így idővel sok fiú fölöslegesnek érzi magát. Hangsúlyozom, hogy a fiúk kizárólagos ministrálásának gyakorlata semmilyen módon nem jelenti a nők lenézését az Egyházban.

Úgy gondolom, hogy ez hozzájárult sok papi hivatás elvesztéséhez.

A ministráns szolgálata a pap oldalán bizonyos férfias fegyelmet igényel és a legtöbb pap ministránsként szerezte első mély liturgikus élményeit.

Ha nem vonjuk be a fiúkat a ministrálásba és nem adunk nekik tapasztalatot a liturgikus istenszolgálatról, ne lepődjünk meg, hogy a hivatások száma drámai módon csökken.

Az interjú elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.