Öregember volt?

Honnan jön az elképzelés, hogy Szent József erőtlen öregember volt? Talán már ti is elgondokodtatok ezen a kérdésen, látva a különféle szentképeket, ahol mint 80 éves botra támaszkodó idős férfi van ábrázolva.

Ennek a vélekedésnek a forrása az ún. Jakab ősevangéliuma, amely Kr. u. 150-200 körül keletkezett, és feltett szándéka, hogy valamiképpen kibékítse Mária szüzességének igazságát és azt az említést, hogy Jézusnak voltak testvérei az evangélium szerint. Józsefről tehát megszületik egy hagyomány, miszerint már özvegy volt és gyermekei voltak, amikor Máriát feleségül veszi. Így József első házasságából származó gyermekei Jézus mostohatestvérei lennének.

Az egyház soha sehol nem fogadta el ezt az apokrif evangéliumot, és nem sorolta a Szentlélektől ihletet írások közé. Nem véletlenül. Szent József ugyanis a tiszta férfiasságnak is példája, Isten mint igazi férfit is szemünk elé akarja állítani őt.

Szent József tisztasága azonban nem abban állt, hogy öreg kora miatt már kihalt belőle a szexualitás, mint ahogy egyes szerencsétlen szentképek ábrázolják őt. Ő egy olyan ember volt, aki telve volt Szentlélekkel. A Lélek pedig teljesen megtisztította férfiasságát.

Ez azt jelenti, hogy nagyon is csodálta a Szűzanyát, mint nőt, tisztában volt szépségével és vonzónak találta. De igaz ember volt. Tekintete és gondolkodása a Szentlélek átható tevékenységének köszönhetően igazodott Isten tekintetéhez, aki gyönyörködik teremtményeiben, olyannyira, hogy egy univerzumot teremt számunkra, hogy boldoggá tegye őket. Szent József tekintete és gondolkodása ilyen volt.

A férfi őserő, ami benne volt, igenis indította a Szűzanya felé, de úgy, hogy szolgálja őt, minden erejével, hogy odaadja érte életét.

Olyan tisztelettel nézte őt, ahogyan Isten nézi teremtményét. József erős férfi volt, ereje teljében levő ács, aki fákat dönt ki az erdőben és gerendákra vágva a vállán cipeli haza. Heródes elől menekülve Máriával és a kis Jézussal Egyiptomba mennek, ami kb. 400-500 km, gyalog, egy újszülöttel haladva, miközben gondoskodni kell mindenről, legalább 2-3 hétig gyalogoltak, nyomukban Heródes katonáival. Ezt egy 80 éves ember képtelen lett volna megtenni.

 Krisztus kegyelme megőrizte Máriát örök szűznek, de ugyanez a kegyelem megőrizte Józsefet tökéletes tisztaságban.

Ez nem olyan különleges ajándék, ami csak egyes kiválasztottaknak adatik meg. Isten mindenkinek meg akarja adni a tisztaság ajándékát, pontosabban a saját látását.

József példája azért fontos, hogy elhidd: minden ellenkező mai hang ellenére is igaz: a tisztaság lehetséges!

Forrás

Létrehozva 2018. november 15.