Olvassuk párhuzamosan!

Olvassuk párhuzamosan Klaus von Stosch: Az iszlám mint kihívás (Keresztény megközelítések) című könyvét (Magyar Kurir, Budapest 2018.) és Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam (Koinónia, 2017) vallomását!

A Klaus von Stosch könyvéhez ajánlást író magyar katolikus teológiai-professzor többek között ezzel indokolja ajánlását: „A kötet elsősorban olyan ajánlatot közöl, amelynek kettős célja van: az iszlám konkrét vallási és teológiai tanulmányozására buzdítja a keresztényeket, másfelől az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezésének igényét fogalmazza meg.” Hogy ez utóbbit a valóságban elfogadja-e a muszlim világ, az több mint kétséges, minthogy erről a párhuzamosan olvasásra ajánlott könyvből értesülhetünk.

Mindenesetre tiszteletre méltó azon kevés muszlim törekvése, hogy az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezését adja. Klaus von Stosch ezen keveseket behatóan tanulmányozta, ám úgy tűnik, nem eléggé veszi figyelemebe, hogy tömegek milliói ezektől az értelmezésektől távol tartják magukat. 

A magyar katolikus teológia-professzor igen helyesen megjegyzi: „Klaus von Stosch senkitől sem várja el, hogy kritika nélkül egyet értsen vele.”

A szerző, Klaus von Stosch saját előszavában költői szépséggel számol be a pécsi Gázi Kászim pasa mecsetjében átélt meglepetéséről, hogy t.i. milyen harmóniában van a két vallás a dzsámiban. Szerinte „…a pécsi templom azt is szimbolizálja, aminek utána szeretnék járni a könyvben. Mennyi teret tudunk adni az Egyházban az iszlámnak? Tudunk-e jóindulatot tanúsítani iránta, és be tudjuk-e engedni legbelsőbb szféráinkba? Vagy tanácsosabb-e élesen elhatárolódnunk az iszlámtól? Távol kell-e tartani magunktól, hogy megőrizhessük identitásunkat? Elképzelhető-e, hogy gazdagíthat minket, ahogyan szimbolikája a pécsi templomot és gazdagabbá teszi? Ez a kérdés nemcsak az egyházra tarozik, hanem valamennyi európai országot érinti. Szabad-e teret adnunk az iszlámnak Európában, szabad-e integrálnunk a muszlim hagyományokat az európaiakba? Ha vizsgálni kezdjük ezeket a kérdéseket, óhatatlanul szembesülünk azzal, hogy az iszlámnak és Európának már régóta van közös története, s ma is élnek muszlimok Európában. E téren is felmerül a kérdés, hogy miként viszonyulunk ezekhez az emberekhez: hajlandók vagyunk-e helyet adni nekik, vagy élesen szembefordulunk velük?”

Ez a lelkendező leírás és áradó kérdésözön egyről elfeledkezik: a pécsi dzsámi most a jelenben egyesít építészeti elemeket, díszítőművészetet, de nem azon 150 év alatt, mikor országunk muszlim fennhatóság alatt volt. Arról egy szót sem ír, hogy mit jelentett ez a 150 év a magyaroknak és mit jelentett a nyugati királyságok lakóinak.

Így tehát a dzsámi mostani állapota nem annyira abban a 150 évben megélt békés együttlétnek a szimbóluma, mint inkább remélhetőleg Klaus von Stosch jövőbeli reménysége megvalósulásának.

Klaus von Stosch nem tagadhatja a következőket: az ötvenes éveiben járó Mohamed feleségül vette a 6 éves Aisat és három évre rá el is hálták a házasságot. Tudvalévő, hogy erre a példára hivatkozva ma is kislányokat, túlságosan fiatal korban kényszerítenek házasságra: ld. Nudzsid Ali: Nudzsid vagyok, 10 éves elvált asszony (Nyitott Könyvműhely Kiadó Budapest, 2013.). Fogadott fiát pedig rávette, hogy elváljon és így feleségül vehesse menyét, Zajnabot. Mindezt a német katolikus teológus azzal mentegeti, hogy ez abban a korban és később is, mármint az előző eset, szokásban volt. (?) (l. 66-67. oldalak).

Nyilván a hithű és Mohamed kritikátlan csodálatában nevelt Nabeel ameddig csak tudott ellenállt a barátja érvelésének, de a tények, Mohamed valódi életének megismerése megrengette hitét Mohamed prófétaságában (ld. 282-283. oldalak).

Nem azért állítottam egymás mellé a két idézetet, hogy döntsünk Mohamed erkölcsi életéről, hanem egy aktuális, égetően fontos kérdés megvilágításáért.

A názáreti Jézus nem osztotta zsidó kortársai és az apostolok által elfogadott házasságra vonatkozó, Mózestől származó engedményeket, hanem kijelentette, hogy Mózes az ő keményszívűségük miatt tette.

 Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. október 24.