– Én csak öt falut látok el, plusz az egyházmegyei Karitászt vezetem, úgyhogy ne engem kérdezzen, mert ha ezt meghallják, azt mondják, nincs is paphiány – mondja a telefonba Árvai Ferenc siroki plébános, amikor megkeresem.

– De azért mégis az az alap, hogy egy falu-egy pap, nem?

– Ó, az álomvilág volt valamikor. Viszont van itt vár, most lesz motorosfelvonulás, sok a környéken a fürdő, ha kedvük van, valamikor jöjjenek erre pihenni.

– De az öt misézőhely, miközben maximum csak hármat mondhat vasárnap.

– Igen, hát ezt meg kell oldani.

Nyár elején szentelték fel a végzett kispapokat a katolikus egyházban, s a nyáron költöztek az áthelyezett papok. 2018 nyár elején a magyarországi egyházmegyékben a Magyar Kurír egyházi hírportál összesítését alapul véve 25 papnövendéket szenteltek pappá, a legtöbb egyházmegyében 1-3 között volt a szentelendők száma. Emellett 24 átmeneti diakónust, azaz szerpapot is szenteltek, akiket várhatóan jövőre szentelnek pappá (s szenteltek pár állandó diakónust is, akik általában házas emberek, így papok nem lehetnek). 

Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára 2017-ben bejelentette: egyházmegyéjében százról a felére csökkenti a plébániák számát, azaz átlagosan kétszer annyi település vagy templom fog egy paphoz tartozni. 2017-ben a győri szemináriumban összesen heten tanultak a hat évfolyamon, ugyanakkor idén tudomásunk szerint rögtön heten felvételiztek az első évfolyamra.

Nincsenek ugyanakkor központi statisztikái a papok és szeminaristák számáról a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, csak az egyházmegyéknek és magának a Vatikánnak, mivel a katolikus egyház alapvetően egyházmegyékből épül fel, s nem nemzeti szinten szerveződik. 

Minket ennek kapcsán az érdekelt: tényleg van-e paphiány, illetve milyen nehézségekkel szembesülnek a sok falut ellátó papok. Találtunk egy rekorder papot a Pécsi Egyházmegyében, aki eddig 14 falut látott el, mostantól azonban 28-at fog. Ellátogatunk hozzá, Porpáczy Attilához a baranyai Görcsönybe, utána Osztie Zoltán Budapest-belvárosi plébánost, volt szemináriumi spirituálist faggatjuk, majd északnak vesszük az irányt, Nógrád megyébe, az extrém baranyai példa után egy „átlagos”, öt falus papot, Balogh Lászlót is megkérdezzük. Közben a szemináriumi vezetőket és a püspökségeket is megkeressük: vajon ők hogy látják a paphiányt: mivel küzdenek a sokfalvas papok, mik az okai a papok hiányának és mi lenne a megoldás.

A Porpáczy Attilával készült teljes riportot majd külön részben is olvashatják, sorozatunk további részeiben pedig megkeressük a görögkatolikusokat, az evangélikusokat és a reformátusokat, illetve bemutatunk két, hazánkban szolgáló, fiatal afrikai papot is, akik már e riportban is megszólalnak.

A katolikus papok száma világszerte

1973-2012 között közel 420 ezerről közel 414 ezerre csökkent a papok száma világszerte. 1980-2012 között 1895-ről 3126-ra emelkedett az egy papra eső hívek száma. 1970-ben közel 40 ezer plébániának nem volt papja, 2014-ben közel 50 ezernek. Ehhez hozzátartozik, hogy 1970 óta kétszeresére nőtt a katolikusok száma a világon:  653,6 millióról 1,229 milliárdra. A nyugati világban ugyanakkor a hívek és a papok száma is csökken.  A leggyorsabban növekedő térség Afrika, ahol 1980 óta 238 százalékkal nőtt a katolikus népesség száma, így ma a katolikusok 200 millióan vannak, a papok száma viszont csak 139 százalékkal nőtt. A szeminaristák száma a világon 2015-ben közel 117 ezer volt. 

A katolikus papok száma Magyarországon

Az egyházi statisztikák szerint (Annuarium Statisticum Ecclesiae) Magyarországon 2005-ben 2576; 2015-ben 2110 pap szolgált (1733 egyházmegyés és 377 szerzetes pap), átlagéletkoruk 60 év feletti. 2006-ban 36 papot szenteltek, 2017-ben 20-at. 2000-ben még 420 szeminarista tanult hazánk papneveldéiben, ma már 200 alatt van a számuk.

A papokat a szemináriumokban képzik, amelyekből alapesetben egyházmegyénként van egy; itthon a 16 egyházmegyének hét szemináriuma van, tehát több szemináriumot is együtt működtetnek az egyházmegyék; illetve található egy Bécsben (Pazmaneum) és egy Rómában (Pápai Magyar Intézet). 

Felkerestük a budapesti Központi Szeminárium vezetőségét azzal a szándékkal hogy megismerjük tapasztalataikat, álláspontjukat a paphiány kérdésköréről, hiszen ha valakik, akkor ők látnak rá a kérdésre.

Marton Zsolt rektor atya azzal hárította el a megkeresésünket, hogy ő nem ért a témához, a nyilatkozathoz engedélyre lenne szüksége a főpásztortól, Erdő Pétertől, és forduljunk inkább az egyházmegyei sajtóreferenshez. Amikor azt mondtuk, hogy talán ő jobban ért a témához, mint a sajtósok, arra hivatkozott, hogy elfoglalt az évkezdés miatt, a szeminárium jelenleg nem kész egy róla szóló riportra, és az előző időszakban több műsor is készült róluk, használjuk azokat.

Mondtuk, hogy nem a szemináriumi életről készítenénk riportot, hanem a véleményére és tapasztalataira vagyunk kíváncsiak a paphiányról, de nem tudtuk meggyőzni, hogy nyilatkozzon.

Magyarországon 14 egyházmegye van, ha ebből leszámítjuk a tábori püspökséget és a Pannonhalmi Területi Apátságot, akkor 12. Minden egyházmegyei sajtósnak küldtünk levelet, hogy a paphiány mértékéről és a kispapok számáról tudakozódjunk, s megkerestük az összes szemináriumot is.

Cikkünk megjelenéséig érkezett válaszok szerint az egri szemináriumban 41-en tanulnak papnak, ők egy kivételével az egri és a debrecen-nyíregyházi (római rítusú) egyházmegye kispapjai (hatodik évfolyam: 6; ötödik évfolyam: 6; negyedik évfolyam: 3; harmadik évfolyam: 8; második évfolyam: 9;  első évfolyam: 9 kispap). A székesfehérvári egyházmegyének 10 kispapja van. A Kaposvári Egyházmegye tájékoztatása szerint „beszédesek a számok, kijelenthetjük, hogy paphiány van”: a 102 plébániából 70 van betölve, 76 pap által; van 9 állandó diakónus, a kispapok száma pedig a hat évfolyamon 11. Idén négyen felvételiztek papnövendéknek.

Ugyanakkor Kalocsa és Szeged magabiztosabb: „Az illetékesek megkérdezését követően szeretném tájékoztatni arról, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében jelenleg nincs paphiány. A Főegyházmegye papnövendékeinek száma 2018. szeptember elsején 11 fő”. „A Szeged-Csanádi Egyházmegyében nincs paphiány,  2300 hívő jut átlagban egy papra. Hét kispapunk van”.  Veszprémből azt a választ kaptuk: „A Veszprémi Főegyházmegyében jelenleg nem beszélhetünk paphiányról, a szemináriumunkban, valamint külföldi szemináriumokban jelenleg 14 papnövendékünk készül a papságra.”​ A kispapok száma a váci egyházmegyében jelenleg 11 fő, ebből 1 már átmeneti diakónus, aki Egerben végzi tanulmányait. Idén Beer Miklós püspök két új növendéket fogadott be az egyházmegyébe, továbbá két áldozópapot szentelt. Az egyházmegye állandó (nős) diakónusainak létszáma: 45 fő. Ez sokatmondó adat: Beer Miklós nagyban támaszkodott a diakónusokra püspöksége alatt.

Szent maradék: Porpáczy Attila, Görcsöny-Vajszló, 28 falu

 „Szomorú? A magyar katolikus egyház hanyatlása? A hitünk vége? Korántsem! Fantasztikus ajándék, ami történik!

– kommentálja a Facebookon Porpáczy Attila atya falui számának megduplázódását. „Igaz, bizonyos dolgok elvesznek, lekopnak, vagy le kell mondanunk róla. De amit nyerünk, az egy új szintje az életnek, kiteljesedés!”

A Pécstől nem messze található Görcsönybe reggel kilenckor gurul be autónk, a fiatal plébánost szinte a reggeli fogmosás közben lepjük meg. A nyár közepén Attila atya még nem látogatta meg a frissen „hozzácsatolt” falvakat, bár megjegyzi, a mostani 14-ből is van, ahol alig járt, mivel kiderült, hogy nincs igény a papra. A „bázison”, Görcsényben 1500-an laknak, de a vasárnapi misére negyvenen járnak. A nemrég felújított plébániaépületben levesszük a cipőt, kapunk egy papucsot és a közösségi terembe megyünk beszélgetni. Lelkesedését azzal magyarázza:

„Nem papi családban nőtt fel, nincs régi papi világképem, így nincsen ilyen pszichés blokkom, hogy hű, 28 falu, miközben az egyhez szoktunk. Volt, hogy a három vasárnapi misét összesen 15 embernek tartottam, a szombati kettővel együtt az ötöt 24-nek. És menj oda, mosolyogj és lelkesedj. Ez sokak számára kiborító. Nekem nem. Azzal szoktunk viccelődni, hogy meg kéne szereznem Pellérdet, s akkor Pécstől a határig én vagyok, aztán meg kéne szerezni Harkányt, ott van turizmus és pénz, aztán jöhet Siklós és Máriagyűd.” 

Attila atya Balatonfüredről származik. 31 évesen szentelték fel, előtte szociális munkás volt, egy nem hívő családból érkezett. Magát tanulatlan papnak tartja: habár két diplomája van, mégsem szeret olvasni. Inkább egy vagány srác képét mutatja, mintsem egy joviális papét: napszemüveget hord, sportol, fut, szereti az autókat. Reformpapnak tartják.

„Misézőhely tíz van, de nincs tíz mise vasárnap, mert csak hármat tarthatok, agyilag se bírnám. Én három misét tartok, egy civil munkatársam három igeliturgiát, aztán a másik héten cserélünk. Hat helyet viszünk vasárnap, és én papként még két helyen megjelenek szombat este misézni, kéthetente. Tehát ez nyolc misézőhely. Összevonások is vannak. Regenyében egy ember járt a kápolnába, akit átviszek Szőkébe, ahol van másik három ember, és akkor a kettő misézőhely máris egy” – meséli a 38 éves pap. „Babarcszőlős és Ócsárd is ilyen. A szentmisét meg tudom tartani kis egyezkedéssel, a hívek részéről sem volt ódzkodás. Mivel az ócsárdiak vannak többen, ezért egy hónapban háromszor Ócsárdon van a mise, egyszer pedig Babarcszőlősön.”

Hozzáteszi: van olyan falu, ahol például csak hétfőn tud misézni. Ez, ha a hívek vasárnap nem tudnak árjárni máshová, mert például idősek, felvet teológiai kérdéseket a vasárnapi kötelező szentmise-látogatással kapcsolatban, amiről a plébános gondolatait a vele készült külön riportban olvashatják. Mindenesetre úgy véli:

ha missziós területnek mondjuk magukat, viselkedjünk is úgy, mintha missziós területen volnánk.

Van-e így lemorzsolódás? Mégsem ugyanaz, ha a pap helyben van, vagy ha csak átjár. „Nem tudok az emberek között lenni, az egyszerű hétköznap színterein nem tudok összefutni velük. Akkor leszek ott, ha meghívnak. Nem lesznek ott szomszédaim, akik áthívnának ebédre, ha meg áthív valaki, akkor az benzin. Ez nem pusztán fukarság, egyik évben félmillió forintot vitt el az üzemanyag, ez a sokfalvas papok egyik nehézsége. A távolság nehézzé teszi a dolgot. Csinálhatnám úgy, mint egy missziós területen: egy hetet itt vagyok, egy hetet ott.”

„Ki merem mondani, hogy ha nem jönnek át másik templomba, akkor bizony le fognak morzsolódni. Nem szeretném, hogy ez történjen, de nem köthet meg engem ez a félelem papként. Nem oszthatom magam szét ennyire. Eljön egy nagy ünnep, és rögtön kérdezgetnek, hogy nem lehetne-e mise itt is, ott is. És mondom nekik, hogy nem lehet. Segítek megoldani, hogy feljöjjenek ünnepi szentmisére ide, Görcsönybe, de mise csak itt lesz. Ha mindenben engednék, szétesne a plébánia. De nem látom, hogy lemorzsolódna bárki is, sőt inkább egy-egy emberrel még gyarapodtunk is.”

Attila atya szerint „nem a misézés a megoldhatatlan feladat”, nem csak az a kérdés, mit tud tenni az egyház, hanem hogy mit kellene megtennie.

„Nekem az a vízióm, identitásom, hogy az egyház az szent maradék. Olyan értelemben szent maradék, mint az Ószövetségben vagy a népmesékben.”

Hozzáteszi: a rendszerváltás miatti jogi küzdelmek, a kárpótlás vagy épp a világnézeti harcok miatt az egyház önképe is csorbult. Egy ókori városban lehet, hogy húsz-harminc fős közösség volt a kereszténység, aminek Szent Pál írta a levelet. „Ebből kiindulva semmi baj, hogy itt ketten-hárman-négyen vannak. Nem szabadna ezt az identitásunkat lecserélni a győzedelmes egyházra.”

Ugyanakkor érdekes módon Porpáczy Attilát nem árasztják el a teendők, legalábbis nem egyenletesen: „A görcsönyi plébánián a kötelező programjaim heti 15 órát tesznek ki, nem negyvenet. Reggeltől délutánig nem érdekli az embereket a pap, dolgoznak és iskolában vannak. Az adminisztráció sem visz el sok időt. És ezzel nehéz mit kezdenie egy pályakezdő papnak, hogy fiatal, erős, felkészült, és ez van. És a kirándulásokat hétvégére kell szervezni, a családlátogatást estére. Hétköznap nap közben nincs kinek programot szervezni. A 28 falu nem feltétlenül jelenti tehát azt, hogy kiköpöd a tüdődet, úgy dolgozol.” Így aztán „virtuális plébánia” van: „Görcsöny tart életben, ez a központ, de nem Görcsönyre korlátozódik a munka. Itt 15 órát dolgozom, de volt, ahol negyvenet dolgoztam. Pécsett is bevállalok ezt-azt, a Szent Margit gimiben meg a Nagy Lajosban. Gyóntatás, lelki nap, zarándoklat, és így tovább. Hittanórát is tartok, és bekapcsolódtam a fociba.” 

Ebédre Attila atya melegszendvicset süt, aztán először a falu határában lévő öregotthonban misézik, majd a plébánia szomszédságában találhatóban.

„Ha pápa lennék, akkor is megtartanám a cölibátust” – szögezi le, mikor erről a „megoldásról” kérdezem. „Fel szoktam sorolni az osztályban, mit csinál a pap, s megkérdezem, jó-e. Igen, jó, s ez is jó! Na, mondom, nem kéne, hogy kihalljon ez a szakma? Nem, nem, kellenek a papok, szükség van rájuk! Oké, s akkor melyikőtök lenne pap? S egyikük sem. Akkor sem, ha lehetne nősülni. Nem özönlenének a papjelöltek, ha eltörölnék a cölibátust” – hangsúlyozza Attila atya. „A férfiak mindig elmozdulnak a magasabb presztízsű munkák felé, ezért elnőiesedik a tanári szakma, pedig senki nem mondta, hogy csak ők lehetnek tanárok. Az ápolók többsége nő. A férfinak kell, hogy érezze, hogy ő győzte le a sárkányt. Ez pszichológia és szociológia. Amíg nem lesz presztízse, heroikus beállítása a  papságnak, addig nem lesznek papok” – szögezi le a plébános, rámutatva, hogy 170 ezer forintos alapfizetése jónak számít a környéken, de megélhetésből sem megy papnak senki. „A gondolkodásunk, a filmjeink nem azt a lelkületet nevelik ki, amelyik vállalja a hősi áldozatot.”

„Az egyháznak nagy áldás, hogy visszametszik! Benedek pápa azt mondta: nem sok pap kell, hanem jó pap kell. 

Lehet, hogy nekem át kell menekítenem egy korszakot, mert most kicsit vallástalanabb világban vagyunk.

Kell nekem egy belső mag, ami el tudja mondani, hogy hogy volt, hogy ne kopjon ki a genetikai üzenet. Ki kell választanom az embereket, akik továbbviszik az üzenetet” –vallja a baranyai pap.