Boldogságórák ‒ kérdések és dilemmák keresztény szemmel

 alt

Tanítható-e a boldogság?

Reflexió továbbgondolásra ‒ elsősorban keresztény pedagógusok részére

Elöljáróban

Nemrégiben egy pedagógus ismerősöm elmondta, hogy az iskolájukban felvetődött, hogy 2018 őszétől beneveznek a Boldog óvoda – boldog iskola programba, és bevezetik a boldogságórákat egyes osztályok órarendjébe. Az igazgató a pedagógusok véleményét kérte a döntés meghozatalához. Ismerősöm pedig megkérdezett többünket, hogy tudunk-e valamit erről a programról.

Engem érdekelni kezdett, hogy miről szól a Boldogságórák programja, és elkezdtem jobban megismerkedni vele, hiszen az emberi élet nagyon fontos témájáról van szó.

Ebben az írásban összefoglalom, mit tudtam meg a boldogságórákról. Megfogalmazom a kérdéseimet és a dilemmáimat is. Személyes reflexiómat továbbgondolásra szánom. Azt remélem, hogy az itt felsorolt tények, kérdések és dilemmák segítséget jelenthetnek keresztény pedagógusok és szülők számára ahhoz, hogy eldöntsék, bekapcsolódnak-e a Boldogságórák programjába ‒ vagy inkább más boldogságprogramokat készítenek és ajánlanak gyermekeiknek.

  1. Boldogságórák ‒ a pozitív pszichológiára építve

Egyre több óvodában és iskolában vezetik be a boldogságórákat. Úgy tűnik, hatásos a program meghirdetése: már 80.000 gyerek vett részt boldogságórákon és több, mint 5000 boldogságóra csoport működik az országban1

A magyarországi boldogságórák „kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára”.2

Ennek érdekében szerte az országban megkeresik az óvodákat és iskolákat, hogy nevezzenek be a Boldog iskola és óvoda pályázatba, és vezessék be a boldogságórákat az iskolájukban. Ehhez a pedagógusoknak és a szülőknek képzéseket ajánlanak fel.

Mindaz, amit a Boldogságórák honlapján olvashatunk, vonzó lehet az olvasó számára, mert színes, érdekes, hívogató, gyermekbarát programmal találkozunk, amelynek pozitív, életadó céljai vannak. Ki ne akarná, hogy a gyermekei boldogabbak legyenek? Ki ne tenne azért valamit, hogy a tanulók az iskolában boldogabbak legyenek? Sőt, ki ne tenne valamit azért, hogy ő maga boldogabb legyen?

Fontosak a Boldogságórák témái is: boldogságfokozó hála ‒ optimizmus gyakorlása ‒ kapcsolatok ápolása ‒ boldogító jócselekedetek ‒ célok kitűzése és elérése ‒ megküzdési stratégiák ‒ apró örömök élvezete ‒ megbocsátás ‒ testmozgás ‒ fenntartható boldogság.

Ezek a témák a pozitív pszichológia szemléletére épülnek. Elég összevetnünk ezeket Sonja Lyubomirsky 12 boldogságfokozó gyakorlatával a Hogyan legyünk boldogok című könyvéből3.

A Boldogságórák szakmai csoportjába Bagdi Bella énekesnő mellett két neves szakember is tartozik: Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai pszichológus és Prof. Oláh Attila, aki a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke. Mindketten szakértői a pozitív pszichológiának.4 Bagdy Emőke a boldogságórákhoz készült tanári kézikönyvek társszerzője. Így azt gondolhatjuk, hogy a pozitív pszichológia szempontjából szakmailag megalapozott a Boldogságórák programja.

1 Forrás: http://boldogsagora.hu

2 uo.

3 https://ursuslibris.hu/hogyan-legyunk-reszletek/

4 http://boldogsagora.hu/tajekoztato/

Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus5 azonban felvet megfontolandó szakmai szempontokat a boldogságórák hatékonyságával kapcsolatban.

  1. Szakmai felvetések ‒ Vajon tényleg hatékonyak a Boldogságórák?

Gyarmathy Éva a boldogságórákkal kapcsolatos meglátásait és kételyeit kifejtette a HVG-ben megjelent írásaiban6. A Boldogságórák szakmai csapata válaszolt a HVG-ben Gyarmathy Éva felvetéseire7. Mindegyik cikket érmes elolvasni.

Gyarmathy Éva is hangsúlyozza, hogy nagyon sok boldogtalan gyermek él Magyarországon. Azonban azt is kiemeli, hogy a személyesen átélt boldogtalanság mögött sokféle különböző ok van, amelyet az órarendbe beépített egyetlen boldogságórával nem lehet orvosolni.

A HVG-ben megjelent harmadik írásában8 Gyarmathy Éva bemutatja boldogság különféle értelmezését. Szerinte ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mélyebben megértsük a boldogság témáját és a hozzá vezető különféle utakat. A cikkben azt is megfogalmazza, hogy szerinte milyen előnyei és hátrányai lehetnek a boldogságóráknak az iskolai tanrendben.

Az előnyök között megemlíti:

  • A gyerekek ismereteket és élményeket szereznek a boldogságról.
  • A pedagógusok tudást szereznek a boldogság témájában.
  • Rendelkezésre áll egy módszertani alap a boldogabb tanításhoz, amit adaptálni lehetne más órákba.

Több hátrányt sorol fel, amelyek között szerepel:

  • A gyerekektől újabb órát vesznek el, miközben éppen az óraszámok drasztikus csökkentésére lenne szükség.
  • Megterhelik a pedagógusokat, akiknek egy újabb területre kell felkészülniük.
  • Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa.

 

6 http://hvg.hu/elet/20180426_Gyarmathy_Eva_Tanora_a_boldogtalan_magyar_gyerekeknek

http://hvg.hu/elet/20180503_Gyarmathy_Eva_Potszerek__meg_egyszer_a_Boldogsagorakrol 

7 http://hvg.hu/elet/20180502_Boldogsagorak_nem_csak_boldogtalan_gyerekeknek__valasz_Gyarmathy_Evana k

8 Gyarmathy Éva: Vegyük komolyan a boldogságot! http://hvg.hu/elet/20180510_Gyarmathy_Eva_Vegyuk_komolyan_a_boldogsagot

 

  • Hamis illúziót keltenek azzal az üzenettel, hogy a boldogság megtanulható tanórán.
  • A gyerekek az általuk tapasztalthoz nem illő információkat tanulnak be. Ezeket majd fel is tudják mondani, akár egy boldogságfelmérésen is. Mégsem lesznek boldogok. A félmegoldások és látszatmegoldások nagyon ártalmasak, mert akadályozzák a valódi problémamegoldást.

Gyarmathy Éva konklúziója: „A boldogságórák sok lehetőséget mutatnak meg, de hamis világot építenek. Boldogságórák helyett a tanítás (és ha lehetne az országunk) minden terébe a boldogsághoz szükséges szemléletet és gyakorlatot kell bevezetni.”

Kérdések, dilemmák: Hogyan értelmezzük mi, keresztény pedagógusok és pszichológusok, a boldogságot? Mi jellemzi „a boldogsághoz szükséges szemléletünket”? Miből állna az a „gyakorlat”, vagyis melyek lennének szerintünk azok a boldogságfokozó stratégiák, amelyeket érdemes lenne bevezetni a tanítás és országunk minden terébe, hogy a boldogabb élet felé haladjunk?

A teljes tanulmány letölthető ittKöszönet Berkecz Franciska szociális testvérnek, hogy hozzájárult a közlésért. A szerk.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.