Emberi jogok?

A második világháború vége óta rengeteget beszélünk emberi jogokról. Emberi jognak nevezzük az élethez való jogot. Emberi jog a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog. A művelődéshez való jog. A magántulajdonhoz való jog. A kulturális életben való részvételhez való jog. Emberi jog az, hogy ne lehessen senkit kínzásnak és kegyetlen bánásmódnak alávetni. Ahogy az is, hogy szabadon gondolkodhassunk és a véleményünket szabadon kifejezhessük.

 

Az emberi jogokat 1948 óta egyetemes nyilatkozat rögzíti. Kevesen kérdőjelezik meg az emberi jogok létezését, a viták inkább arról szólnak, hogy melyek pontosan ezek a jogok és hol védelmezik ezeket megfelelően. Érdemes azonban bibliai nézőpontból kicsit a mélyére nézni ennek a kérdésnek, mert nem csak a gyakorlatban, hanem már fogalmi szinten is gondok vannak az emberi jogok értelmezésével.

Az emberi jogok gondolata arra az alapvetésre épül, amit humán excepcionalizmusnak neveznek, vagyis hogy az emberi faj kivételes helyet élvez a teremtés rendjében. Az állatoknak nincsenek olyan jogaik, mint az embereknek. Ezzel nagyjából mindenki egyetért, noha egyes morálfilozófusok és állatjogi harcosok, mint Peter Singer, magát a humán excepcionalizmust is tévedésnek gondolják, ezért az emberi jogokat inkább vallásos fikciónak vagy kiterjesztendő jognak tartják más élőlényekre (a jövőben akár robotokra is).

Darwinista nézőpontból ez érthető, hiszen az emberi jogok és a darwinizmus között mindig éles szakadék húzódott, amit csak a világnézeti következetlenség iránti közöny tudott áthidalni, no meg a keresztény világnézet egyes elemeinek továbbélése a nyugati kultúrákban. Az emberi jogok tagadása a poszt-keresztény nyugati világban periférikus jelenség. Számos tanulmány bizonyította az elmúlt években, hogy az emberi jogok a keresztény világnézetből kerültek – átértelmezve – a progresszív gondolkodásba is, hogy olyan szervezetek képviseljék, mint a Soros György által létrehozott Human Rights Watch, az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, és több tucat egyéb kormányzati és nem kormányzati hátterű szervezet.

Az emberi jogok meghatározásakor komoly dilemmát jelent, hogy minimalista vagy idealista kritériumot vegyünk-e figyelembe. Vajon az számít emberi jognak, ami a minimális emberi léthez szükséges, vagy az, amit egy ideális emberi létezéshez tartunk szükségesnek? És máris ugye rengeteg kérdés merül fel ezzel kapcsolatban.

Emberi jog a lakhatáshoz való jog? A kultúrához való jog? Az oktatáshoz való jog? A migrációhoz való jog? Az alapjövedelemhez való jog? A fegyverviseléshez való jog? Az abortuszhoz való jog? A minimalista felfogás azt kockáztatja, hogy egy-egy hatalom akkor is az emberi jogok tisztelőjeként léphet fel, ha egyébként elnyomja és kihasználja alattvalóit. Az idealista megközelítés viszont véget nem érő vitákhoz vezet, hogy ténylegesen mi is számít emberi jognak, arról nem is beszélve, hogy a megnövekedett jogok alapján való követelések, a teljesületlenségük miatti panaszok, az önigazultság, az önsajnálat és a társadalmi igazságosság utópiájáért vívott folyamatos harc olyan kultúrát építhet ki, amely pont nem az emberek boldogságát szolgálja, hanem inkább növekvő elégedetlenségét és boldogtalanságát.

Az imént azt írtam, hogy az emberi jogok keresztény világnézeti alapról kerültek a progresszív nyugati gondolkodásba, de ez csak félig igaz. A keresztény teológia hisz az ember különlegességében, méltóságában, egyedülállóságában, mert az embert – az állatokkal és a növényekkel ellentétben – Isten képmásának tekinti. A Szentírás első lapjain azt olvassuk, hogy Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára alkotta. Ez az emberi méltóság alapja. De ez a hasonlatosság nem pusztán elvont érték, amellyel az embert beárazzuk, hanem az Istennel való kapcsolatra teremtett lét, illetve az Istennek való számot adás felelőssége.

Ahogy Emil Brunner mondta, az ember lényegéhez tartozik a felelősség, az nem pusztán egy tulajdonsága az embernek, hanem létének szubsztanciális eleme. Az emberi viselkedés megítélésének jogalapja Isten. Bármilyen jog, amely az ember viselkedéséhez kapcsolódik, Istentől ered és köze van a felelés kötelességéhez, vagyis a felelősséghez. Tehát ahhoz, hogy Isten igazsága mit követel az embertől és az ember hogyan reagál erre. Innen indul el az emberi jogokról való keresztény gondolkodás.

Ha az emberi jogokat pusztán az ember és ember közötti horizontális kapcsolatban értelmezzük, és nincs a képletben az Istennek való felelés kényszere, akkor az emberi jog mindig konszenzus eredménye lesz, amelyet bárki, bármikor felrúghat. Ha nincs rajtunk kívül álló, transzcendens vonatkoztatási pont, akkor az emberi jog valójában emberi megállapodás, amelynek pontosan akkora az érvényessége, ahányan és ameddig benne akarunk lenni a megállapodásban. Így az emberi jog nem elidegeníthetetlen, hanem nagyon is elidegeníthető, és senki nem mondhatja, hogy a jog elidegenítése jogtalan volna, ha nincs megegyezés abban, hogy azt be akarjuk tartani.

Az emberi jogok elidegeníthetetlensége abból a gondolkodásból származik, amelyik az Istennek való felelésre épül. Ahogy az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazott: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.” A jog a szöveg szerint azért elidegeníthetetlen, mert a teremtő Isten ruházta fel azzal az embert.

A bibliai gondolkodásban az alap nem az emberek közötti testvériség, amit a felvilágosodásra épülő francia forradalom tett az emberi jogok alapjává, hanem az Istennek való felelősség. A felelősség alapja nem horizontális, hanem vertikális. Elsősorban nem az embertársainknak vagyunk felelősek, hanem az embertársainkért – Istennek. Ha horizontálisan értelmezzük a felelősséget, akkor úgy gondolkodunk, hogy ha a másik felelőssége, hogy velem így vagy úgy bánjon, akkor én megérdemlem, hogy ő így vagy úgy bánjon velem, ő pedig tartozik nekem azzal, hogy így vagy úgy bánjon velem. A másik iránti felelősségből így lesz az a fajta emberi jog, amelyik idegen már a Szentírástól.

A bibliai gondolkodásban nem a másiknak tartozom azzal, hogy jól bánjak vele, nem is ő érdemli azt, hogy jól bánjak vele, hanem Isten várja el ezt tőlem és Istennek tartozom felelősséggel ezért. Amikor például Lemúélnak azt tanácsolja az anyja, hogy „ítélkezz igazságosan, ítéld meg a nyomorultnak és szegénynek a jogát” (Péld 31,9), nem az a kiindulópontja, hogy a szegény ezt megérdemli, hanem az, hogy a fiatal királynak Isten előtt ez a felelőssége. Nehémiás is Isten félelmére hivatkozva szólalt fel a júdaiak rabszolgasága ellen (Neh 5,9), Isten miatt védte a kiszolgáltatottakat.

Az isteni parancs az oka annak, hogy a bűneset után sem szűntek meg az emberi jogok, hiába érdemel az ember halált a bűne miatt, hiszen olyasfajta emberi jogok soha nem is léteztek, amelyek arról szóltak, hogy mit érdemlünk, mi jár nekünk, mivel tartozik nekünk a másik. Sem a bűneset előtt, sem a bűneset után nem követelhettünk magunknak jogokat, hiszen az, amit mi jognak gondolunk, valójában a másik kötelessége Isten előtt, nem érdem vagy tartozás, amit behajthatnánk. (Természetesen van behajtható tartozás, de most az emberi jogok mélyebb dimenziójáról beszélünk.)

Az emberek Isten előtti kötelessége és felelőssége nem szűnt meg attól, hogy az emberiség elfordult Istentől, továbbra is számon kérhetők és számon is lesznek kérve, hogy hogyan bántak embertársaikkal. Az irgalmas samaritánus nem azért cselekedett helyesen, az irgalmatlan pap és lévita pedig helytelenül, mert a zsidó utazónak járt a segítségnyújtás, hanem azért, mert Isten azt parancsolta mindkettőnek, hogy legyen irgalmas. Ebben az értelemben tehát nincsenek elidegeníthetetlen jogok, ehelyett megmásíthatatlan isteni parancsok vannak, hogy hogyan viselkedjünk egymással.

Az írás elolvasható itt.

 

Létrehozva 2018. július 30.