Az ateizmus a semmibe nyíló csapóajtó

Az utóbbi időben nagy teret kapnak a nyilvános vitákban meggyőződéses ateisták valláskritikai könyvei, köztük Richard Dawkins „The God Delusion” (magyar címe: Isteni téveszme) és Christopher Hitchens „God Is Not Great” (jelentése: Isten nem nagy) c. bestsellerei. Most szót kért a témában egy német evangélikus lelkész, Alexander Garth. Ő Németországnak egy olyan városában működik, melynek egyes körzeteiben még a lakosság 1 %-a sem tartozik valamely egyházhoz vagy felekezethez. Berlinről van szó, amelyet „az ateizmus világ-fővárosaként” is emlegetnek. A lelkész egy olyan gyülekezet élén áll, melynek tagjai zömmel a német főváros keleti feléből jövő egykori ateisták.

A trendkutatók előrejelzései, a közvélemény kutatók felmérései és a média beszámolói szerint feljövőben van a vallás. Még a 80-as években is biztosra vették, hogy a vallás, mint jelenség idővel magától kimúlik, ha az emberek kellő műveltséggel rendelkeznek és megfelelő életszínvonalon élnek majd. Ez az ateista elképzelés azonban merő ábrándnak bizonyult.

Éppen a gyorsan fejlődő társadalmak-mint például Dél-Korea vagy Kína – mutatnak európaiak számára elképzelhetetlen mértékű nyitottságot a keresztény hit iránt. Az ateizmus világszerte visszavonulóban van. Ennek a még mifelénk is jelentkező vallási reneszánsznak a láttán némely megcsontosodott ateistát páni rémület fog el. Soraikból a legharcosabbak kétségbeesetten keresztes hadjáratra szólítanak fel, hogy végre valamennyi vallást kiirtsák a föld színéről. Szószólóik okos, tudományos műveltséggel bíró emberek: Richard Dawkins brit evolúcióbiológus, Christopher Hitchens amerikai újságíró vagy a filozófiát tanító francia Michel Onfray a németül „Nincs szükségünk Istenre” címmel megjelent könyvével (eredeti clme: Trarté d áthéologre)

Honnan a gyűlölet?

„Új ateistáknak” nevezik magukat, és elszántan hirdetik: „Isten egy perverz, káros gondolat, amelyet ki kell irtani.” Ennek érdekében minden eszköz megengedhetőnek tűnik: a demagógia, a tudományban való egyoldalú hit, a rágalmazás, a féligazságok terjesztése és az általánosítás. Fő, hogy a vallást mint valami mélységesen ostoba és gonosz dolgot bélyegezzék meg, amely nem csak okozója minden lehetséges bajnak, de maga az emberiség legfőbb baja.

Mindent egy kalap alá

Eközben mindent egy kalap alá vesznek: Jézus-pacifistákat, öngyilkos merénylőket, felszabadítási teológusokat, a dzsihád híveit, kreacionistákat, tálib harcosokat, gurukat, baloldali és jobboldali teológusokat, az Istent anyának kikiáltó feministákat, mindazokat, akik nem akarják megtagadni a metafizikát. Az emberben felmerül a kérdés, vajon milyen forrásból táplálkozik az új ateistáknak ez a féktelen gyűlölete mindenfajta vallással szemben. Talán abból a félelemből, hogy a felvilágosodással való harcban mégiscsak a hit bizonyulhat győztesnek?

Olyan időben élünk, amikor a világon csaknem mindenütt megfigyelhető a vallások radikalizálódása és a fundamentalista irányzatok megerősödése. Ez érvényes az ateizmusra, mint úgyszólván vallásos ideológiára is. Az új ateizmus nem más, mint a klasszikus ateizmus fundamentalista változata. Nincs benne egyetlen új gondolat sem.

Ami egyedül új, az az, milyen agresszivitással formál magának jogot rá, hogy ő hozza meg az emberiség számára a (kényszer)boldogságot.

A méltóság elleni támadás

Nincs annál nyomósabb érv minden ember egyenlősége mellett, mint az ember istenképűségének zsidó-keresztény gondolata. Ha az ember eltörli Istent, akkor fennáll a veszély, hogy ezzel az embert is eltörli. Ne feledjük, hogy Hitler és Sztálin a tudományban elvakultan hívő ateisták voltak, akik dilettáns természettudósok világmegváltó terveit akarták megvalósítani.

Borzalmasan megbosszulja magát, ha az ember létezését elszakítjuk egy teremtő Istentől. Az ember így tetszőlegesen manipulálhatóvá válik, mivel minden mércét elveszített arra nézve, mi a jó, és mi a rossz

Egy gépies evolúció véletlenszerű termékeit könnyebb halomra ölni. Az új ateisták, mint Richard Dawkins vagy Christopher Hitchens teljes komolysággal azt állítják, hogy csak egy ateista emberiség lehet boldog emberiség.

Amiről hallgatnak…

Közben pedig elfelejtik vagy elhallgatják, hogy éppen az olyan ateista eszmerendszerek, mint a kommunizmus vagy a fasizmus (illetve nemzeti szocializmus) voltak azok, amelyek sok-sok millió embert gyilkoltak meg, gázosítottak el, lőttek agyon, vagy átnevelő táborokban éheztettek és dolgoztattak halálra. Ma a világ legsötétebb állama Észak-Korea a maga ateista-kommunista diktatúrájával. A hatalom ottani birtokosai közel egymillió embert hagytak éhen halni. A munkatáborokban százezreket tartanak állati sorban. Alaposan megcsappant valóságérzékkel kell bírnia valakinek, ha nem ismeri fel, hogy az ateista elméletek jóval több szenvedést hoztak a világnak, mint az összes vallás együttvéve.

Ha az ember nem Istentől kapja a méltóságát, hanem arra vetemedik, hogy a faj, a származás, a beállítottság vagy a hasznosság alapján határozza azt meg, akkor ezáltal tág tere nyílik annak, hogy egész embercsoportoktól vagy akár népektől megtagadják az élethez való jogot. Borzalmasan megbosszulja magát, ha az ember létezését elszakítjuk egy teremtő Istentől. Az ember így tetszőlegesen manipulálhatóvá válik, mivel minden mércét elveszített arra nézve, mi a jó, és mi a rossz.

Amikor ateisták óvnak az ateizmustól

Nem csak egyházi személyiségek figyelmeztetnek az ateizmus következményeire az emberek együttélését illetően. Még egyes szocialista politikusok, mint a német Gregor Gysi számára is ijesztő egy Isten nélküli társadalom képzete. Egy vele készült beszélgetésben így vélekedett: „Egy Isten nélküli társadalom egyet jelentene egy olyan társadalommal, amely nem tud mihez igazodni, amelyet puszta pragmatizmus vezérel, amelyben ma ezt gondolják, holnap pedig azt, és amely egyáltalán nem rendelkezik többé valamelyest is kötelező érvényű erkölcsi mértékekkel.”

Az ateista Gysi visszaretten az istentelenségtől és annak kihatásaitól. Egy Isten nélküli társadalom elveszti azt a talajt a lába alól, amelyen értékek teremhetnének. Ki vagy mi határozza akkor majd meg az értékeket, amelyek nélkül egy társadalom elpusztul, mivel már nem képes az emberi együttélés számára közös eszményeket találni? A gazdaság? Az állam? A filozófia? A mi nyugati kultúránk jövője döntően azon múlik, mennyiben eszmél rá keresztény gyökereire és mennyiben ébred tudatára a keresztény hit erejének, szellemiségének, emberséges voltának, értékeinek és erényeinek

Nem kisebb személyiség, mint Jürger Habermas – akit sokan a jelenkor legjelentősebb filozófusának és az ateista filozófia egyik jelképének tartanak – írja; „meggyötört mai korunk számára már csak egy transzcendens viszonyulási ponthoz való vallásos igazodás jelenthet segítséget a zsákutcából való kijutáshoz.” Mindez egyszerűbben is megfogalmazható: A modern ember illúzióitól vezérelve eltévedt. Ebből a zsákutcából pedig csak úgy keveredhet ki, ha odafordul a hithez.

A hívő keresztényeknek jobb

A szocialista és ateista Gregor Gysi: „Egy Isten nélküli társadalom egyet jelentene egy olyan társadalommal, amely nem tud mihez igazodni, amelyet puszta pragmatizmus vezérel, amelyben ma ezt gondolják, holnap pedig azt, és amely egyáltalán nem rendelkezik többé valamelyest is kötelező érvényű erkölcsi mértékekkel.”

Mint a tartományi egyház lelkésze és egy olyan missziói gyülekezet alapítója, amely Berlin keleti részében ateista közegből jött emberek között szolgál, újra meg újra megdöbbenek, mivé formálja az embereket az ateizmus. Sok olyan fiatalt ismerek, akik semmilyen értelmét nem látják az életnek, és ezért vagy belevesznek a fásultságba és búskomorság csillapíthatatlan vággyal vetik bele magukat az életbe: a mámor szenvedélyétől űzve önző módon egyre-másra hajszolják a csúcs¬élményeket, kíméletlenül törnek a sikerre, mértéktelenek az élvezetben, és tehetetlenek a bajokban. Az ateizmus kimondhatatlanul sok embernek okoz mérhetetlen szenvedést: szívüket vigasztalan űr tölti be, ijesztő mértékben képtelenek megbirkózni a nehézségekkel és a szenvedéssel, és mélységesen kiszolgáltatottá válnak az élet veszélyeivel, így a szenvedélybetegségekkel és az erőszakkal szemben.

Sok tanulmány alátámasztja, hogy a hívő emberek tudatosabban élnek, inkább szívükön viselik a társadalom jólétét, és egészségesebbek. Semmiképpen nem jobb emberek, de jobb dolguk van, mivel tudatában vannak az élet értelmének és hitben való elrejtettségüknek, ez pedig belső forrásként táplálja az életüket.

Az ateista filozófus, Michel Onfray egy interjúban így válaszolt az emberi lét honnan-és-hová kérdésére: „Az ős¬robbanástól az evolúción át egészen napjainkig egy materialista ok-okozati összefüggéseken alapuló gépezet van működésben. És hogy merre tartunk? Eltűnésünk irányába. Kantnak »A tiszta ész kritikája« , Beethoven 5. szimfóniája – semmi sem fog fennmaradni.”

Végállomás nélküli utazás

A matematikus és irodalmi Nobel-díjas Bertrand Russell így vélekedik:

„Ameddig az ember nem feltételezi Istennek a létét, addig értelmetlen marad a kérdés, mi az élet célja.”

Az ateizmus azt jelenti, hogy az embernek nincs egy nagy végső célig. Élete olyan utazás, melynek nincs végállomása, ahová megérkezhetne. Hasonlatosak vagyunk azokhoz a gyerekekhez. akii: nem ismerik a hazafelé vivő utat. !Minden reményünk és várakozásunk kizárólag az e világi életre összpontosul. Márpedig akkor nem kell-e a legtöbbet kihoznunk belőle? Nem próbálunk-e minden kínálkozó dolgot magunkévá tenni, erkölcsünket alárendelve az élvezetnek mint legfőbb célnak? És nem válik-e így- állandó kísérőnkké a csillapíthatatlan életszomj, annak minden rettenetes következményével együtt? Ha szem elől tévesztjük az emberi lét teljességét, és csupán földi valójában érzékeljük azt, akkor nem ismerjük fel, milyen mélyreható távlatokkal bír az ember élete, és nem látunk túl a testi vonatkozásokon. Beleveszünk a nyomasztó e világiságba. A létünk ugyanis nem ebben az életben nyer végső értelmet. Az emberiség szellemi fejlődésének sarkalatos felismerése ez.

Különbség az idősek otthonában

Az ateizmus a lélek nirvánája, mivel nem ismer célt. A filozófus Martin Heidegger (1889-1976) ezt írta élete alkonyán: „Csak Isten az, aki még megmenthet bennünket. Ha Isten mint minden valóság érzékfeletti oka és célja halott, akkor semmi sem marad, amibe az ember kapaszkodhat, és amihez tarthatja magát. Akkor az ajtó előtt áll minden látogató legfélelmetesebbje, a nihilizmus.”

Lelkészként gyakran járok idősek otthonában. Ott megtapasztalhattam a különbséget az Istenben nem hívők és azok között, akik Őt ismerik és szeretik. Láttam idős emberek szemében a reménytelenséget, kétségbeesésüket és keserűségüket. És belenézhettem azok ragyogó tekintetébe, akik tudatában voltak életük céljának, mivel hittek Istenben. Reménységük gyakran rám is átragadt, és már sokszor megvigasztaltak a szavaik, mert bátorítás és az Isten valóságába vetett csodálatos bizalom áradt belőlük.

A gonosz győzedelmeskedne

Ha nem létezne Isten, akkor végül a gonosz győzedelmeskedne. Nem lenne végső felelősségre vonás, amikor az embernek Isten előtt számot kellene adnia élete gyümölcseiről. Akkor a történelem kizsákmányolóinak és kényurainak, halálosztóinak és vészhozóinak, e világ Hitlerjeinek és Sztálinjainak végül igazuk lenne. Nem lenne örökkévaló bíró, aki szembesítené őket életük következményeivel, és learattatná velük azt, amit vetettek. Utoljára azok maradnának felül, akik azért éltek, mert mások elpusztultak; azért gazdagodtak meg, mert mások hiányt szenvedtek; akik jólétben tobzódtak, mert mások nyomorban senyvedtek; akik teletömték kövér hasukat, mert mások éheztek. Akkor ennek a világnak az igazságtalansága hiába kiáltana az égbe, mert nem lenne Isten, aki meghallja és elítélje azt. A gonosz végül győzelmet aratna. Azok az emberek pedig, akik a jóért haltak meg, mint például Sophie Scholl vagy Dietrich Bonhoeffer, a legostobábbnak számítanának. És Jézus Krisztus? Ő lenne a világtörténelem legnagyobb vesztese és bolondja.

Nem lenne, aki megtartson

Ha nem létezne Isten, akkor az ember egy rideg és értelmetlen univerzumban teljesen magára lenne hagyva. Tehetetlenül ki lenne szolgáltatva saját maga feneketlen mélységeinek és e világ gonoszságának. Nem lenne Isten, aki meghallja az emberi szívből felszakadó kiáltásokat. Senki sem mondaná nekünk: „Azért élsz, mert én akarlak, azért vagy itt, mert én szeretlek téged!” Nem lennénk mások, mint csupán egy paranoiás véletlen termékei, belevetve egy hideg, hiábavaló létbe, arra kárhoztatva, hogy önmagunk, a mi kis én-központú világunk körül forogjunk. Az élet pusztán a szükségletek kielégítésének jelentéktelen körforgása lenne. Isten nélkül nincs válasz azokra a kérdésekre, hogy honnan jövök, miért élek, merre tartok. A szív így borzong a hidegtől, a lélek pedig szomjazik. Akkor nincs szeretet, amely bennünket embereket életre hívott, elkísér, és célt ad nekünk. Olyan lenne az élet, mint amikor valaki egy a semmibe nyíló csapóajtón táncol. Az ember nem reménykedhetne semmiben azon kívül, ami közvetlenül a szeme előtt van.

Az ateizmus a semmibe nyíló csapóajtó.

(forrás: ethos, 2008/3.

Létrehozva 2021. november 12.