Miért beszél az ifjúsági szinódus munkadokumentuma “LMBT fiatalokról”?

Június 19-én, sajtótájékoztatón mutatták be a Vatikánban az idén október 3-a és 28-a között Rómában megrendezésre kerülő, a fiatalokról szóló püspöki szinódus munkadokumentumát (Instrumentum laboris).

A munkadokumentum egyik újító meglepetésének számított, hogy annak 197. pontjában a szinódust előkészítő bizottság “LMBT fiatalokról” ír. Ez ugyanis az első alkalom, hogy egy szentszéki dokumentum egyáltalán használja ezt a kifejezést.

Az “LMBT” jelzőt személyek vonatkozásában az egyházi dokumentumok mostanáig kényesen kerülték. Ennek oka, hogy az Egyház helyteleníti az LMBT-mozgalom azon ideológiai törekvését, hogy a saját nemük iránt szexuális vonzalmat érző embereket e tulajdonságukkal azonosítsuk, ők pedig a homoszexualitásukat tegyék meg a saját személyes identitásukká.

Az ifjúsági szinódus munkadokumentumát a keddi sajtótájékoztatón a szinódus főtitkára, Lorenzo Baldisseri bíboros mutatta be. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért használja az előkészítő bizottság a dokumentumban az “LMBT fiatalok”kifejezést, a bíboros úgy válaszolt: az LMBT rövidítést a bizottság abból a dokumentumból vette át, amelyet március 19 és 24-e között fiatalok állítottak össze és bocsátottak a bizottság rendelkezésére a szinódus előtalálkozóján.

Baldisseri bíboros szerint a szinódus szervezői

[N]agyon alaposak voltak a püspöki konferenciák munkájának, és különösen e fiatalokkal történt találkozó eredményeinek a figyelembe vételében, amelynek ők [a fiatalok] voltak a főhősei. Ők egy dokumentumot adtak át nekünk, mi pedig azt idéztük. Ennek ez a magyarázata.

– mondta a főtitkár.

A magyarázat érthetőbb lenne, ha a bíboros által említett részt idézőjelek közé téve emelte volna át a bizottság a fiatalok dokumentumából a szinódus munkadokumentumába. Ezt azonban azért sem tudták megtenni, mert ez, vagy akár csak az “LMBT” kifejezés a fiatalok dokumentumában sehol sem szerepel.Ennek megfelelően a rövidítést az Instrumentum Laborist összeállító bizottság kellett, hogy abban saját indíttatásra elhelyezze.

Az aggodalom a közelgő ifjúsági szinódus kapcsán többoldalú. Mindenekelőtt már a 2014-es rendkívüli családszinóduson is voltak, akik megpróbálták (a főrelátor Erdő Péter durva kijátszásával) a homoszexualitás értékként való fogadását a szinódus dokumentumaiba emelni. 2017 tavaszán aztán a Vatikán kommunikációs tanácsadójává emelték az LMBT-lobbi legismertebb egyházi képviselőjét. Nem sokkal később az ifjúsági szinódust előkészítő szentszéki dokumentumot érték komoly kritikák.

Az írás elolvasható itt.

 

Létrehozva 2018. június 29.