Hogyan küzdjük le a zavar válságát, az egyház megosztottságát?

Burke bíboros szerint a zavar és az eltévelyedés „ördögi módon” lépett az egyházba, de arra bátorítja a katolikusokat, hogy szilárdak maradjanak a hitben, legyenek bátrak és nyugodtak, tudván, hogy Krisztus győzelmét „már megírták”.

Edward Pentin írása

Raymond Burke bíboros egy széles körűen és időben megfogalmazott beszédben próbálta elmagyarázni az Egyház és a világ előtt álló mély spirituális válság lényegét, lelkipásztori javaslatokat és bátorítást ajánlott a hívőknek ennek kezelésére.

A Louisville-ben (Kentucky), 2017. július 22-én tartott ’egyháztanítók fórumán’ a Máltai Lovagrend bíboros patrónusa megjegyezte, hogy „ezekben a nehéz világi és egyházi időkben” az egyház „szilárd tanítására soha nem volt jobban szükség”.

A bíboros szerint az ártatlan és védtelen emberi élet széles körű támadása „példa nélküli” erőszakhoz vezet a családi életben és a társadalomban.

Említett további súlyos csapásokat: a gender ideológiát, a vallásszabadság és a lelkiismereti okból történő cselekedet elutasítását, az ateista materializmust és a relativizmust. Mindezek eredménye a „jogos félelem a globális konfrontációtól, amely sokak számára csak pusztulást és halált jelenthet,” – mondta.

„Nyilvánvaló, hogy a világ jelenlegi helyzete nem folytatódhat anélkül, hogy teljes megsemmisüléshez vezetne” – tette hozzá.

Mégis „ördögi módon a zavar és az eltévelyedés”, amit a szekularizáció rombolása különösen a Nyugaton okozott, „szintén belépett az egyházba” – mondta.

Burke bíboros, az Egyház kánonjogi vezető szakembereinek egyike arra panaszkodott, hogy az egyház „közeledik egy kultúrához”, de „anélkül, hogy ismerné saját identitását és küldetését”, vagy birtokolná „a világosságot és a bátorságot, hogy hirdesse az élet és az isteni szeretet evangéliumát a radikálisan szekularizált kultúrának.”

Példaként említette a német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros nemrégen tett észrevételeit, aki szerint az egyneműek „házasságának” legalizálása Németországban nem jelentett komoly aggodalmat az Egyház számára; sokkal inkább az intolerancia, melyet azok szenvedtek el, akik az azonos neműekhez vonzódnak. Burke bíboros emlékeztette hallgatóságát, hogy a helyes megközelítés különbséget tesz a személy szeretete és a gyűlölet között, amit a katolikusoknak „mindig érezniük kell bűnös cselekedetek esetén”.

Egy másik német prelátus, a közelmúltban elhunyt Joachim Meisner bíboros életére hivatkozott, aki szenvedett az egyházon belüli tanítás „az egyre növekvő zűrzavarától”, de „nyugodt” maradt és elhatározta, hogy „továbbra is harcolni fog Krisztusért.”

Burke bíboros megjegyezte, hogy „valamilyen okból sok pásztor hallgat” a jelenlegi válságról, vagy „elhagyta az Egyház tanításának világosságát”, és helyette „olyan zavarokat és tévedéseket vettek fel, melyekről tévesen gondolják, hogy ez által hatékonyabban néznek szembe a keresztény kultúra teljes összeomlásával.”

Lehetséges világvége
Felidézett egy fiatal papot, aki nemrégiben azt kérdezte tőle, hogy mivel a mai idő az Egyház és a világ számára „apokaliptikus lehet”, és szükség van a hit igazságának tanítására, miért van „láthatóan hiány világosságból és bátorságból”, ami a hierarchia irányából érkezik.

Burke bíboros elmondta, hogy ez a modern élet „materialista és relativista kultúrájával” magyarázható, ami „támogatja az Egyházban a zűrzavart és megosztottságot”. A bíboros azt is elmondta, hogy nyugtalankodik, amikor a világi média már nem támadja az egyházat, ahogy tette ezt korábban, mivel ez azt jelenti, hogy az Egyház „csúnyán elbukta a világos és bátor tanúságtételt a világ üdvössége érdekében”.

Figyelmeztetett az Egyház „világi” irányítására, ahol „merev fundamentalistáknak” tekintik azokat, akik azt tanítják, amit az egyház mindig is tanított, és akik gátolják azt a fajta lelkipásztori hozzáállást, amit Ferenc pápa akar. Ő is szembesült a hierarchia tagjainak „szomorú helyzetével”, akik „nyilvánosan vádolják egymást politikai és hétköznapi kérdésekben, ahogy a politikusok is támadják egymást egy politikai agenda érdekében.”

Bár közvetlenül nem utalt erre, de a bíborosnak is el kellett viselnie ilyen támadásokat, legutóbb Ferenc pápa egyik legközelebbi tanácsadójától.

A pápaság hamis észlelésére figyelmeztetett, hogy nem szabad „abszolút hatalommal” rendelkeznie, és hogy Szent Péter hivatalának „semmi köze a forradalomhoz” – ahogy azt Ferenc lelkes rajongói mondják – ami „elsősorban politikai” és világias kifejezés. Ehelyett emlékeztette a jelenlévőket, hogy a pápa hatalma és a hivatala gyakorlásának teljessége „pontosan az, ami megvédi őt a világi és relativista gondolkodástól, ami zavarhoz és megosztottsághoz vezet”.

Felidézve a katekizmus azon részét, mely szerint a pápa küldetése az, hogy „minden elévüléstől távol tartsa a hitet, és megerősítse ebben testvéreit”, azt mondta, „abszurd” azt gondolni, hogy Ferenc pápa másképpen taníthat, mint elődjei. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nem minden szava tartozik a pápai tanítás vagy magisztérium kategóriájába.

Burke bíboros kiemelte, hogy a középkorban az egyház „a pápa két testéről beszélt: Krisztus helytartójának testéről és az ember testéről”. Amikor a pápa társalog, ahogy azt Ferenc gyakran megteszi például a pápai repülőgépen vagy a reggeli homíliában, ez annak az embernek az „első teste”, aki a pápa, mondta Burke. Az ilyen megkülönböztetés – folytatta – „semmi esetre sem tiszteletlen a Péteri Hivatalra nézve”, és nem is lesz ettől valaki ellensége Ferenc pápának. Éppen ellenkezőleg, mondta, megkülönböztetés nélkül „könnyen elveszítenénk tiszteletünket” a pápaságra vonatkozóan, ha azt gondoltuk, hogy egyet kell értenünk minden személyes véleményével. Ez a megközelítés „a pápaság bálványimádását jelenti” – mondta.

Emlékeztetett arra is, hogy az előző pápák nagyon odafigyeltek arra, amit kijelentettek. Boldog VI. Pál pápa – mondta – “soha nem engedné meg egy prédikációjának közzétételét anélkül, hogy alaposan áttanulmányozná a nyomtatott szöveget”. Egyszer azt mondta egy fiatal prelátusnak: „Krisztusnak földi helytartója vagyok. Meg kell győződnöm arról, hogy egyetlen szavamat se lehessen értelmezni az egyházi tanítással ellentétes módon.”

 Pápai nyilatkozatok

A pápa bármilyen nyilatkozatát, mondta a bíboros, „az egyház állandó tanításának és gyakorlatának összefüggésében” kell érteni, nehogy zavart és megosztottságot okozzon, ami „nagy kárt” okozna a lelkeknek és az evangelizációnak. Emlékeztetett Szent Pál szavaira (Gal 1,6-10): hogy „ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!

Idézve a jezsuita generális legutóbbi „sokkoló” szavait, aki azt mondta, hogy nem tudhatjuk, mit mondott Krisztus valójában, mivel szavait nem rögzítették magnószalagra, Burke bíboros utalt egy javítás nélküli, „széles körben elterjedt aposztáziára” az egyházban, amire a fatimai Szűzanya is figyelmeztetett. A Szeplőtelen Szív győzelme megtanítja nekünk a „helyes kapcsolatot Istennel és másokkal” – mondta, és emlékeztetett az elveszett bárányok példázatára: a pásztor „nem hagyja elveszni, hanem vállára veszi, hogy visszavigye a nyájba.”  

Burke bíboros beszéde végén reflektált arra, mit lehet tenni ezekben a „rendkívül nehéz időkben”, melyek „valóságosan apokaliptikusnak tűnnek”.

Hangsúlyozva, hogy Krisztus tanítása nem változik, 10 módját adta annak, hogyan foglalkozzunk a válsággal:

  1. figyelmesen tanulmányozni a katekizmust és készen állni az egyház tanításának megvédésére,
  2. emlékezni Krisztus hűségének „sok építő jelére” a „sok jó és állhatatos hívő, pap és püspök” között,
  3. a Szűzanyához folyamodni, utánozni az ő szívének egységét Jézussal,
  4. gyakran kérni „napközben” Szent Mihály arkangyal közbenjárását, mivel „minden bizonnyal ördögi beavatkozás az egyházon belül örökké terjedő zavar, megosztottság és tévedés”,
  5. imádkozni naponta Szent Józsefhez, hogy megvédje az egyházat a „sötétségtől és megosztottságtól, ami mindig a Sátán munkája”,
  6. imádkozni a nagy szent pápákhoz, akik a nehéz időkben vezetették az egyházat,
  7. imádkozni az egyház bíborosaiért, hogy „különleges világosságot és bátorságot” kapjanak,
  8. nyugodtnak és tudatában lenni annak, hogy Krisztusba helyezzük bizalmunkat, hogy a „pokol kapui” nem diadalmaskodnak az egyház fölött, elkerülni a „világi kétségbeesést”, amit „agresszív és könyörtelen módszerek” fejeznek ki,
  9. késznek lenni „elfogadni a gúnyolást, félreértést, az üldözést, a száműzetést és akár a halált”, hogy egyek maradjunk Krisztussal az egyházban, követve Szent Atanáz és más nagy szentek példáját,
  10. megóvni a szeretetet Ferenc páp a részére buzgó imádkozással, és kérni Szent Péter közbenjárását érte.

Burke bíboros arra figyelmeztetett, hogy a skizma „világias gondolkodásmód”, ami „mindig és mindenütt helytelen”.

Beszédét azzal zárta, hogy bár a végidőket élhetjük, „nem aggódnunk kell” emiatt, inkább „hűségesnek, nagylelkűnek és bátornak” maradni Krisztus szolgálatában, tudva, hogy az Ő győzelmét már megírták.

A Szűzanya segítségével, mondta, „Krisztussal együtt nekünk kell megírni a beavatkozás fejezeteit hűségünkkel, bátorsággal és nagylelkűségünkkel, mint az Ő igazi munkatársai, mint Krisztus igazi katonái”.

„Megmarad számunkra”, mondta, „hogy jó és hűséges szolgák legyünk, akik várják, hogy kinyissák az ajtót a Mesternek az Ő eljövetelekor.”

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2018. június 25.