A Waldorf-pedagógiáról

alt

Nagyon veszélyesnek tartom az okkultizmus fokozódó jelenlétét a magyarországi iskolákban,mind a nevelésben, mind az oktatásban. A helyzetet az teszi különösen súlyossá, hogy a legtöbbesetben sem a pedagógus, sem a nebuló nem tudja, hogy okkult jelenséggel van dolga, okkult módszert alkalmaz, vagy alkalmaznak rajta.

De még ha tudja is, csak nagyon ritkán ismeri azokkultizmus valódi hátterét, illetve annak lehetséges következményeit. Ezért eredetileg a szerintem ezért felelős New Age mozgalom fokozódó befolyásáról és módszereinek sokszor rejtett „mellékhatásairól" akartam írni, végül azonban jobbnak láttam egy ezzel kapcsolatban álló konkrétirányzatról, a Waldorf-pedagógiáról írni.

Dolgozatom első felében szeretném - a korlátozott terjedelem miatt természetesen csak részben - bemutatni az okkultizmus hatásmechanizmusát, következményeit illetve előfordulását azantropozófiában és az erre épülő Waldorf-pedagógiában. Második felében az antropozófia filozófiáját, annak gyakorlati kudarcát, illetve a lehetséges megoldást szeretném megmutatni. Mindeztpedig néhány Rudolf Steiner-idézet fogja kiegészíteni.

Az okkultizmus hatásmechanizmusa

Az okkultizmussal valami módon kapcsolatbanlévő emberek véleménye megoszlik arról milyenerők működnek e dolgok hátterében. Vannak -ezek rendszerint nem tapasztalták még személyesen ezeknek az erőknek a valódiságát - akiktudva esetekről, amikor egy-egy csalás lelepleződött mindenféle ilyen megnyilvánulást csalásnaktartanak. Mások az emberben rejlő pszichikaierők működésével (lásd Modersohn 89. o.), megint mások szellemi lények (fénylények, ufók, istenek stb.) munkájával, végül vannak, akik (leginkább a spiritiszták és a spiritualisták közöttelterjedt ez a nézet) meghalt emberek lelkeinek,illetve szellemeinek visszajárásával magyarázzák az okkultizmus természetfölötti jelenségeit.

Meggyőződésem szerint az egyetlen valódi válasz az,hogy e rejtett dolgok fő mozgatója a Sátán; Istenés az ember fő ellensége, aki ezekkel a dolgokkal romlásba és pusztulásba akarja dönteni az embert. Jellemző „munkamódszerére", hogy szeret titokban cselekedni, magát „elváltoztatni" (pl.: a szolgálatában lévő démonok fénylényeknek,ufóknak, vagy halottak leikéinek adják ki magukat; vagy a mesmerizmus, ill. a homeopátia esetében a „háttérben" maradnak, és így nemcsak a beteg, de sokszor maga az orvos is azt hiszi saját pszichikai erejével gyógyította meg a beteget).

Az is egy sajátos jelenség, hogy nem kéri az ember tudatos beleegyezését, hogy őt birtokba vegye: feltétel nélküli engedelmességet kíván, de nem mondja meg kinek a nevében. Hogy ezt érthetőbbé tegyem: spiritiszta szeánszokon „alapkövetelmény", hogy a szellem megidézése előtt mindenkinek tudatosan „a semmire" kell gondolnia,mintegy ki kell üríteni az agyát, minden akadályt félre kell tenni a szellem elől.

Mindegy hogy magában ki mit gondol erről a szellemről: pszichikai erőnek tartja-e, vagy egy halott lelkének: tartsa,aminek akarja, ettől még a szellem eljön; ha azonban akár csak egy is van a körben, aki nem „üresítette meg" magát, a szellem konkrétan megmondja ki az, és amíg ez meg nem történik, nem hajlandó szóba állni a csoporttal.

A tudatát kikapcsolt ember így ennek az idegen hatalomnak (valójában a Sátánnak) az eszköze, illetve foglya és játékszere lesz (ld. később, a következmények bemutatásánál). Erről a folyamatról Báumer a következőket írja (65-66. o.):

Ilyenkor megváltozott tudati állapot áll elő, amikor az ember nem teljesen ura önmagának, az ember agya és teste fölött részben vagy teljes egészében egy idegen szellem veszi át az uralmat

Hogyan is kell elképzelnünk ezt a folyamatot? Sir John Ecclés, híres agykutató és Nobel-díjas tudós az emberi agyat egy géphez hasonlí-totta, amely általában egy bármilyen fajta szellemmel működtethető. Ecclés nincs egyedül véleményével. Kollégái, Wilder Penfield és Roger Sperry újabb kutatásai ugyanebbe az irányba mutatnak, eredményeik ellentmondanak a materialista felfogásnak, amely szerint minden lelki-szellemi teljesítmény puszta agyfunkció, és az agyban keletkezik és múlik el.

Az agy úgy viszonyul a szellemhez, mint a hangszer a zenészhez. A zenész természetesen nem tud játszani, ha a hangszer kettéválik vagy tönkremegy, de nem ő maga a hangszer, még csak nem is egy funkciója, hanem irányítója és ura. Hangszerén  azonban  egy  másik  zenész  is játszhat, ha sikerül neki a hangszer tulajdonosát hidegre tenni."

Ilyenkor „önkívületi állapotban az emberi szellem bénaságra van kárhoztatva. A transz tehát az idegen szellemtől való megszállottság jelenségének alapfeltétele.Ilyen állapotban az ember olyan viselkedésmódokra is képessé válik, amelyekre normális állapotában képtelen lenne."

Josuran személyes példát említ (17. o.), amikor egy középidős ember, aki jobbkezes volt és éber állapotban igen gyengén rajzolt, festőmédiumként „majdnem teljes transzállapotban, igen gyorsan, nagy erővel, a bal kezével festett ...Hangja, beszéde, temperamentuma, arckifejezése változott aszerint, hogy melyik festőszemélyiség működött benne." (Természetesen itt megint arról van szó, hogy melyiket utánozták a démonok.- V.P.)

Ugyanerre a jelenségre Modersohn egymásik példát közöl (68. o.), amikor szellemek „a különben gyenge testalkatú (valószínűleg női -mivel a médiumok többsége nő - V.P.) médium által oly erőt fejtettek ki, hogy ez vagdalózott maga körül, s négy férfitestvérnek kellett lefogni őt." A médiumok igen sokszor egyáltalán nem tudják, hogy mi történt velük vagy mit tettek amíg transzban voltak.

Az okkultizmus következményei

Az „okkult" latin szó jelentését magyar szóval nehéz visszaadni. Jelent többek között titkosat, titokzatost, rejtettet, de azt is, hogy homályos. Találó az okkultizmus jelenségére használni: itt valóban láthatatlan szellemi erők és hatalmak működnek, melyről a „beavatottak" (spiritiszták, látók, varázslók, jósok, boszorkányok, hipnotizőrök, természetgyógyászok stb.)szívesen mondják hogy kívülállók számára érthetetlen, titkos, a legtöbb esetben azonban - bár ezt nem ismerik el - valódi háttere előttük is rejtett.

Mint az előbbi felsorolásból is kitűnik, az okkultizmusnak rendkívül sok ága van a jövendőmondástól és a kártyavetéstől a szuggesztión és a hipnózison át a varázslásig, de számos primitív vallás (őskultusz, Sámánizmus stb.) és világvallás (Hinduizmus, Buddhizmus, Sintoizmus, stb.) is teljesen át van itatva vele (lásd 1Kor10,20), nem is beszélve arról, hogy a világszerte egyre gyorsabban terjedő New Age mozgalomnak is (igaz nem teljesen nyíltan, hanem félig-meddig rejtve) a legfőbb ideológiája. Természetesen nem tudjuk mindnek a következményeit példákkal bemutatni, ezért álljon itt csak a számunkra most legfontosabb: a spiritizmus következményeire néhány példa.

Josuran említi (24-26. o.), hogy nemcsak a (sokszor nyíltan sátánista) modern „kemény-rock": a Hardrock és a Heavy Metál lehet démoni ihletettségű, hanem a komolyzene is. Egyik példaként Robert Schumannt (1810-1856), a német romantikus zene megalapítóját említi. Schumann rendkívüli tehetség volt; például (de itt sok más dolgot is lehetne említeni) 24 éves korában a lipcsei konzervatórium docense lett. Aztán először 1853. április 24-én, majd később egyre gyakrabban vesz részt asztaltáncoltatásban. És az eredmény? Előbb a szellemek „csak" eszköznek használják, és tőlük kapott ihletettséggel íratják vele zenéjét (25. o. teteje), majd hamarosan pusztán játékszer lesz a kezükben, és 1854 februárjában. (mindössze 10 hónappal az első asztaltáncoltatás után!) megparancsolják neki,hogy legyen öngyilkos. 

Igaz, hogy Schumannt észreveszik és kihúzzák a rajnai hajósok a folyóból, de két és fél évvel később egy elmegyógyintézetben fejezi be életét. Modersohn is említ több olyan esetet, amikor a spiritizmus vége a szellemek tanácsára öngyilkosság (88-89. o.). Más esetekben a következmény tisztátalan (igen gyakran istenkáromló) gondolatok, illetve beszéd,amelyeket sem gondolni, sem mondani nem akar az áldozat (55. o.), démoni hatalmak zaklatása (hangok, szagok, látomások), erőszakoskodása (megrázzák, földre döntik áldozatukat) (55. o.),depresszió, békétlenség, félelem.

Egyéb, nem kevésbé súlyos következménye,hogy a kereső lélek hiába akar őszintén megtérni; képtelen lesz rá. Van, mikor mintha valami elhomályosítaná az értelmét, nem érti meg az evangéliumot, sokszor még akkor sem, ha azt már többször hallotta. Más esetben mintha valamilyen hatalom erővel befogná a száját, nem tud megszólalni, vagy úgy gondolja, hogy neki már nem lehet megbocsátani. Hasonló példáról Modersohn is beszámol (12-13. o.).

Okkultizmus az antropozófiában és a Waldorf-pedagógiában

Rudolf Steiner - az antropozófia és a Waldorf-pedagógia atyja - 1861. február 27-én született. Szülei katolikusok, de mivel apja egyben „sza-badgondolkodó" is, Steiner nem kerül különösebben közel a hivatalos egyházhoz, de az istentiszteleti kultusz mély benyomást gyakorol rá (Gratenau 50. o.).

Már fiatalon érdeklődik az anyagi dolgok mögötti világ iránt. Később Kant filozófiájával, majd évekig Goethével foglalkozik. 1889 körül kerül kapcsolatba a Heléna Petrovna Blavatsky (a New Age mozgalom egyik legfőbb ideológusa) és Henry Steel Olcott ezredes által 1875-ben alapított „Teozófiai Társaság"-gal (Theosophischen Gesellschaft).

1913-ban szakít a Teozófiai Társaság akkori elnöknőjével, Annié Besant-tal, kizárják a társaságból, és megalapítja az„Antropozófiai Társaság"-ot (Antroposophischen Gesellschaft). Ettől kezdve 1925-ben bekövetkezett haláláig szinte megszakítás nélkül előadásokat tart, irodalmi tevékenységet folytat (kidolgozza az antropozófiát), illetve többek között a Waldorf-iskolát is megszervezi (Gratenau 51., illetve Hahn 21. és 26-29. oldalak).

Hogy a Waldorf-pedagógia mennyire az antropozófiára és annak emberképére épül már a kezdetektől fogva, mutatja például, hogy a kezdetek kezdetén, még az iskola megalakulása előtt, 1919 augusztusában Steiner „nagy bevezető kurzus"-t tartott a majdani „első Szabad Waldorf-iskola tanári karának" az antropozófia emberképéről, „ami teljesen új kiindulási pontokat nyújt a gyermek és a fiatal ember minden fejlődési periódusaira" (Hahn 27. o.).

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy bár a különböző antropozófiai társaságok ma is igyekeznek befolyást gyakorolni a Waldorf-iskolákra, ez egyre kevésbé sikerül nekik. Egy csalódott antropozófus beszámolt nekem a berkeken belüli vitákról azok között, akik az antropozófiát továbbra is szeretnék a Waldorf-iskolákba bevinni és ellenlábasaik között, akik a Waldorf-iskolát pusztán egy „szabadelvű" iskolává szeretnék formálni.

A világméretű (és a magyarországi) tendencia a második csoport rohamos (és talán végleges) megerősödését mutatja. Ennek ellenére lehetnek olyan iskolák, ahol az antropozófia rejtetten (okkult!) igen erős befolyással bír, mondjuk úgy, hogy a tanárok magas szinten álló antropozófusok.

Másrészről viszont az egész antropozófia rengeteg okkult elemet tartalmaz (Gratenau 54. o.),mint például hit a karmában, a reinkarnációban, és a panteizmusban (Gratenau 55. o.). Fontos dolgot mond ezzel kapcsolatban Gratenau (98-99. o.): Steiner maga is utal rá, hogy a titkos tanítvány (a magas fokon álló, „haladó" antropozófus- V.P.), ha belép ebbe a világba (az érzéki elötti világba - V.P.), démoni hatalmakkal kerül kapcsolatba..." majd Steiner „Hogyan szerezhetünk ismereteket a magasabb világokról?" című munkájából idéz (sajnos oldalszámot nem ad meg):„...ezért az ilyen dolgokkal foglalkozó iratokban sokat olvashatunk azokról a veszélyekről, amelyek a magasabb világokba való felszállással kapcsolatosak.

Ezeknek a veszélyeknek az ábrázolása alkalmas arra; hogy a félénkebb lelkeket megborzongassa, amikor föltekintenek erre a magasabb életre."„Az ember megismeri az életet minden oldalról fenyegető, borzalmas hatalmakat."„Mert fizikai érzékeink igen jótékony szolgálatot végeznek akkor, amikor nem engednek betekinteni minket a magasabb valóságba. Eltakarnak előlünk olyan dolgokat, amelyeket ha előkészületlenül megpillantanánk, látásukat nem bírnánk elviselni."„Borzalmas, kísérteties lény áll a tanítvány előtt."

Az antropozófia emberképe sem kevésbé okkult ihletésű. Eszerint az embert négy rész alkotja: a fizikai, az éteri és az asztráltest, valamint az „én" (Gratenau 55. o.) ezek a meglehetősen zavaros fogalmak ugyancsak zavaros történéseket szenvednek el, amikre most nem szükséges kitérni (Gratenau ír ezekről az 55-57. oldalakon), egy dolog azonban említésre méltó: az egész emberkép alapját képezi az okkult antropozófiai reinkarnáció-elméletnek.

A fentiekből látszik, hogy az antropozófia, illetve a részben annak emberképére épülő Waldorf-pedagógia jelentős mértékben át van itatva okkult elemekkel, ami azonban sok (nem antropozófus) Waldorf-tanító és diák előtt rejtett. De még akik tisztában is vannak ezzel, valószínűleg azok sem ismerik a lehetséges mellékhatásokat és következményeket.

Az antropozófia filozófiájának kudarca a gyakorlatban

Mind erről, mind pedig a megoldásról Christiane Gratenau példája kapcsán szeretnék írni (66-86.oldal). Gratenau fiatalon kerül először kapcsolatba az antropozófiával, majd 17 éves korában hosszú időre szakít vele. Tanítónő lesz, majd válása után otthagyva állását pszichológia szakra jelentkezik (és felvételt is nyer), azonban egyre inkább társadalmi kérdések érdeklik.

Így kerül kapcsolatba a „Társadalom szerkezetének hármas tagolódása" elmélettel, amiről mikor megtudja, hogy Rudolf Steinertől származik, majdnem otthagyja az egészet. Később azonban mégis úgy dönt, hogy megpróbál részt venni ennek az elméletnek a gyakorlati megvalósításában és így elkerül egy négy nőből és két férfiből álló, antropozófiai alapokra épülő kis közösségbe, Wasserburgba, amit egy 62 éves „tanító"vezet.

Az időt Rudolf Steiner műveinek tanulmányozásával illetve az általa ajánlott gyakorlatok (többé-kevésbé következetes) végzésével töltik. A csoportban felmerülő konfliktusokat megbeszéléssel, ill. Steiner „Hogyan szerezhetünk ismereteket a magasabb világokról?" c. műve segítségével próbálják megoldani.

Gratenau ezt az időszakot a következőképp mutatja be (73. o.):„Tulajdonképpen mindnyájan el akartuk végezni mindazokat a gyakorlatokat, amelyeket Steiner a «Magasabb világok ismerete* c.könyvében ajánl. Itt volt pl. a «visszatekintés az eltelt napra*, melynek az lett volna a rendeltetése, hogy bizonyos távolságból szemléljük önmagunkat, mint valami idegent. A szubjektív érzésektől függetlenül azután meg lehetne különböztetni a lényegeset a lényegtelentől. Ez azonban leírhatatlanul nehéz volt,és egyre növekvő problémáim mellett - 1978-ban született egy fiam, de még a terhesség idején el kellett válnom a gyermek apjától -szinte képtelen voltam a napjaimra visszatekinteni - mintegy hátulról előre - anélkül,hogy e «koncentrációs ficam* közben rettentően nyomorultul ne éreztem volna magamat.

Mindig fennakadtam a késő délutáni órákon, és a csőd és az elégtelenség állandó érzése kisért. Pedig annyira szerettem volna „feljebb kerülni", tanulni gyakori kudarcaimból, hibáimból és csődjeimből és magammal boldogulni. Hiszen nem akartam mindig egyformán csődöt mondani.

Noha, vagy éppen azért, mert ezeket a gyakorlatokat soha nem végeztem el helyesen, ragaszkodtam éven át hitemhez, hogy jellememnek megjavulása bennük rejlik. »Ha ezeket a gyakorlatokat egyszer valóban helyesen végig tudnám csinálni, akkor egészen bizonyos,hogy megjavulnék.*

Csak jóval később jöttem rá, hogy ez a hit illúzió volt. A csoport többi tagjai is így érezhették magukat. Mindnyájan nagyon igyekeztek, de senki sem tudta valóban, következetesen és önállóan a gyakorlatokat véghez vinni, kivéve talán tanítónkat és az egyik idősebb asszonyt. Ennek ellenére meg voltunk győződve, hogy igen közel vagyunk az antropozófiához, és mások előtt is ezt állítottuk."

Fokozatosan egész életét, minden gondolatát az antropozófia hatja át, minden tettét azon méri le:„Steiner áttekinthetetlen művet hagyott maga után. Az emberi élet minden területével kapcsolatban olyan gondolatokat fejt ki, amelyek sok szempontból egészen újnak tűnnek.

Az olvasót már az is teljesen igénybe veszi, hogy gondolatainak, állításainak, érveinek, magyarázatainak áradatát egyszerűen felfogja (mégpedig «előítélettől mentesen», ahogy Steiner ezt megköveteli), azután megértse és magában elrendezze. Ellenkező gondolati tevékenységre nem marad idő.

Az olvasó egyszerűen nem jut hozzá, hogy megkérdezze: mi szól mindezek ellen? Láthatjuk-e mindezt más szemszögből is? Hogyan kell értenünk ezt a nagyon általános megfogalmazást?

Steiner maga minden «szellemi témát* több oldalról világit meg. Már gondolatainak kifejtése közben elébe megy a lehetséges ellenvetéseknek, és megcáfolja azokat. Az előre látott ellenvetésekkel kapcsolatos fejtegetései azután ismét csak olyan számosak és bonyolultak, hogy az olvasónak az a benyomása, csak a töredékét tudja és érti mindannak, amit Steiner tud és ért."

Ezen felül „...már gyakran könyveinek bevezetésében védelmezi tanításait ezzel az utalással: Aki úgy véli, hogy amit írok téves, hamis, az még nem értette meg, az még nem gondolkodik helyesen, annak gondolkodása még «régies*. Ez azt jelenti, hogy bárki csak akkor kritizálhatja, ha az egész tanítását megértette: az átfogó megértés azonban a közönséges ember számára csak a reinkarnáció által válik lehetővé, azaz több élet után." (74-75. o.)

Ennek az lett az eredménye, hogy: „lelkemben teljesen összetörtén és felbolydultan ott kellett hagynom Wasserburgot és vissza kellett térnem- kétéves fiammal a karomon - Brémába." Családja és barátai támogatása nyomán élete külsőleg bizonyos mértékig megszilárdul, de ennek ellenére belsőleg még mindig üresnek érzi magát:„Csak abban láttam kiutat, hogy végre egészen komolyan és minden következményt vállalva elkezdek foglalkozni Steiner műveivel.

Végülis  „A magasabb  világok  ismerete"   c.könyvében rejlett jellemem megváltoztatásának kulcsa, hogy ne jussak újra meg újra zsákutcába és ne mondjak csődöt mindenben." (76. o.) Újra el akarja kezdeni a gyakorlatokat, azonban ezekkel sem megy sokra. Kezd belefáradni a folytonos eredménytelen erőlködésbe:„egyre inkább fölismertem és nyomasztóan éreztem, mily nagy volt a bűn, amelyet már most magamra vettem. Mennyi vétket kellene csupán ebből az életből az elkövetkezőben levezekelnem! Remélhetem-e egyáltalán, hogy inkarnációimnak vége szakad majd, amikor csak ebben az életemben, amelyben ún. „jóházból" való leánynak minden lehetőségem megvolt a szellemi fejlődéshez, mégis oly sok mindent rosszul csináltam, annyi bűnt magamra halmoztam? Ha most, a legkedvezőbb körülmények között is oly sok mindent elrontottam - hiszen csődjeim mindig másokat is sújtottak -, hogyan csökkenhet bármikor is vétkeim terhe?" (76-77. o.)

A lehetséges megoldás

Ilyen állapotban találkozik egy volt osztálytársnőjével, aki előtt nyíltan feltárja állapotát, vívódásait. Osztálytársnője - hívő keresztyén lévén -beszél neki arról, hogy hogyan segít neki a mindennapokban Jézus Krisztus, és Gratenau el is fogadja meghívását egy keresztyén „vendégkonferenciára".

Benyomásairól így ír (81. o.):„A konferencián igen mély benyomást tett rám, hogy férfiak is felálltak és nyíltan beszéltek személyes bűneikről. Ez legkevésbé sem hatott kínosan. Az ember érezte, hogy mindezek már megharcolt, feldolgozott, meggyógyult dolgok. Néven is nevezték bűneiket.Nem általánosítottak, hogy «persze, minden ember bűnös«. Idáig ilyen nyíltságot kizárólag nőknél éltem át. Mindez bizonyos mértékig meghittnek tűnt számomra. Ez teljesen megfelelt annak, amit Wasserburgban akartunk. Meg akartuk tanulni elfogadni önmagunkat és egymást, hibáinkkal együtt, semmit sem szépítve, mindent őszintén megvallva, s ugyanakkor nem vergődve önvád és kétségek között.

Meg akartuk tanulni egymást bírálni, társainkat hibáikra figyelmeztetni, szerető, segítőkész módon.Ez a cél elérendőnek és helyesnek látszott számomra. De miért nem tudtam azután ennek ellenére a rólam szóló igazságot elhordozni?A konferencia idején úgy tűnt, megtaláltam ennek a fokozatos süllyedésnek az okát. Bennünk emberekben nincs olyan saját erőforrás, amely felülmúlná saját lehetőségeinket, és Jézus Krisztussal való közvetlen kapcsolat nélkül egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy hibáinkkal és sértő magatartásunkkal saját hibáinknak megfelelően kölcsönösen befogadjuk egymást."„Megértettem, hogy csakis úgy nézhetek szembe őszintén és becsületesen bűneimmel,ha tudom, hogy van számomra bocsánat, mégpedig valóban megtapasztalható, a bűn terhét eltávolító szabadítás, bűnbocsánat."

„Végre megértettem, mit jelent: Jézus Krisztus azért halt meg a kereszten, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek. Végre megértettem, hogy nekem és nekünk, és minden embernek végső szüksége volt egy ilyen áldozatra. Az ígéret, amelyet itt kaptam, így szólt: Ha Jézushoz fordulok bűneimmel, valamennyi csődömmel,akkor Ő megbocsát és meggyógyít. Ha ebben hiszek, akkor meg fogom tapasztalni, hogy egész életérzésem is megváltozik." (79-80. o.)

Majd így folytatja:„A pszichológiából és a pszichoterápiából tudtam, hogy az elnyomott bűntudat megbetegíti az embert, depressziót, gyomorfekélyt okozhat. De miért nyomjuk el a bűntudatot? Az thiszem, azért, mert nem vagyunk képesek elviselni a tudatot, hogy bűnösök vagyunk. Miért nem tudjuk elviselni? Ennek oka valószínűleg az, hogy a materialista gondolkodású ember, aki Isten nélkül él, nem ismer - hadd mondjam ezúttal így - egy legfelső abszolút jó fórumot, amelytől bűnbocsánatot nyerhet.

Bevallott bűne agyonnyomná őt. Ezért inkább félreteszi az útból, kénytelen elnyomni, önmaga és a világ elől is gondosan rejtegetni azt a tényt, hogy ő nem bűntelen."„Az én helyzetem is az volt, hogy a magam erejéből már semmi sem megy. Ha Jézus Krisztus azt mondja: «Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.* (János evangéliuma, 15.rész, 5. vers), és én hiszek neki, akkor ebből semmi más nem következhet, minthogy üres kezekkel kell, hogy megállják előtte."

„Egyszerűen le sem tudom írni, milyen üdítő volt, a szó valódi értelmében véve, hogy magam előtt láthattam Jézus Krisztus követésének ezt a világos, egyenes útját. Nem kellett többé aggódnom amiatt, hogy a sokféle «igazságot kereső» mozgalom valamelyikében elmulasztom az igazság egy kis részletét - nem kellett már keresgélnem és próbálkoznom.

Az Úr Jézus mondja: »Én vagyok az út, az igazság és az élet« (János evangéliuma 14. rész, 6.vers). Ha pedig ez igaz, akkor út, igazság és élet nem lehet másban, sem a buddhizmusban, sem az iszlámban, sem a transzcendens meditációban, sem a csoportdinamikában, sem pedig az antropozófiában." (81-82. és 84. o.)

Összefoglalás

A Waldorf-pedagógusok szinte kivétel nélkül jószándékú, humanista emberek. Ezt nem lehet,de nem is akarom elvitatni. Írásommal pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy milyen erők (okkult) hatnak az antropozófiában és bizonyos fokig (ha ritkán is) a Waldorf-iskolákban, illetve,hogy az egész ideológiája eltávolít a minden ember számára egyetlen megoldástól: az élő és feltámadott Úr Jézus Krisztustól.

* * *

Felhasznált irodalom

Modersohn Ernő: Az ördög igézetében; Evangéliumi Kiadó

Rudi Josuran: A spiritizmus fertőjében; Evangéliumi Kiadó

Christiane Gratenau: Rudolf Steinertől Jézus Krisztusig;Evangéliumi Kiadó

U. Báumer: Csak a lelkedet akarjuk!; Evangéliumi Kiadó

Herbert Hahn: Élményünk: Rudolf Steinen Magyar Antropozófiai Társaság (kézirat)

(Forrás: Lothar Gassmann Az antropozófia keresztyén szemmel. Evangéliumi Kiadó és íratmisszió, Budapest)

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.