A látnokok szerint az egyház hitelesnek fogja nyilvánítani a međugorjei jelenéseket

medugorjeAz egyházi hitelesítésben döntő szerepet játszanak majd a tudományos vizsgálatok, ám az elismerés csak akkor fog megtörténni, amikor mi már nem élünk – nyilatkozták a látnokok.

A Hittani Kongregáció Camillo Ruini bíboros vezetésével 2009 novemberében nemzetközi bizottságot hozott létre a međugorjei események kivizsgálására. A bíborosokból, püspökökből és szakértőkből álló bizottság sorra kikérdezi a látnokokat, és számos tudományos vizsgálatot is végeztet rajtuk. 

Ivan Dragicevic, aki eleinte nem nagyon akart beleegyezni a vizsgálatokba, elmondta, hogy a Szűzanyától kért tanácsot. „A Szűzanya azt mondta, vessük alá magunkat a vizsgálatoknak, és hogy később majd megértjük, miért voltak fontosak. Megegyeztünk, hogy meg kell tennem, mert ezt kívánja az egyház. Beleegyeztem hát, bár nem volt könnyű, különösen mert volt olyan vizsgálat, amit négyszer ismételtek meg. De vállaltuk, mert a Szűzanya kérte. Az eredményeket továbbították a vatikáni bizottsághoz. Hiszem, hogy nagyban befolyásolni fogják az egyház rendelkezéseit és döntéseit.”

A teljes cikk elolvasható itt.

További cikkeink Medugorjéről

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.