Mi lesz veled, európai család?

A házasság és a család ma – jogi és társadalmi változások Európában

A család a társadalom legkisebb egysége. Egészséges, élhető társadalom csak egészséges és termékeny családokból alakulhat ki. Tudományosan igazolható tény, amit a gyakorlati tapasztalat is alátámaszt, hogy a gyermekek fejlődésének legjobb helye a stabil, egész életre szóló elköteleződésen alapuló család.

„Az emberi nem jövője a családtól függ!” – hangsúlyozta a családok nagy pápája, Szent II. János Pál pápa (Familiaris Consortio, 86.). Az ember azonban odáig jutott, hogy önmagát az élet és a halál feletti teljhatalmú úrnak kiáltotta ki (így például a meg nem születettek vagy a betegek felett). Földünkön eluralkodott az ideiglenesség és a leselejtezés kultúrája: nem köteleződünk el véglegesen, kapcsolataink, felelősségvállalásaink ideiglenesek, amit meguntunk, azt eldobjuk − így selejtezzük le a divatjamúlt holmit, de az „öregeket” és a megunt élettársat is. Mindez gyengíti a családot mint a házasságon alapuló természetes közösséget, ami pedig nem szolgálja a társadalom javát. Semmiféle ideiglenes vagy az élet továbbadása elől elzárt kapcsolat nem biztosíthatja a társadalom jövőjét.

Az Európai Unió és az Európa Tanács dokumentumai sok esetben foglalkoznak a házasság, a család és a gyermekvállalás kérdéseivel. Ezek a dokumentumok útmutatóul szolgálnak az egyes tagországok számára. Sokszor azonban nehézség merül fel értelmezésüket illetően, és nem tisztázott az egyes szervek hozzáértése, jogosultsága az adott kérdésben, vagy a használt fogalmak pontos jelentése sem.

Mindez odavezet, hogy gyakran maguk az illetékesek sem látják egy-egy folyamat célját és jelentőségét; a jóakaratú állampolgár pedig követni sem tudja az irányváltásokat. Sokfelé a törvényhozás megkönnyíti a különféle „modern” családmodellek kialakulását, elősegítve ezzel az „elavult”, kizárólagos, felbonthatatlan és az életre nyitott család eltűnését.

Az európai katolikus családegyesületek azzal a céllal, hogy egyesült erővel síkra szállhassanak az európai szerveknél a katolikus családok érdekében, 1997-ben megalapították az Európai Katolikus Családegyesületek Föderációját (FAFCE). Magyarország a Magyar Katolikus Családegyesület révén 2004-től aktív tagja a FAFCE-nak. A FAFCE 2016 áprilisában a tagszervezetek rendelkezésére bocsátott két tanulmányt.

A tanulmányok bemutatják azokat az aktuális folyamatokat, amelyek rombolják a hagyományos családot és házasságot, illetve családi értékeket. Rámutatnak e folyamatok mozgatóerőire, feltárják életellenességüket, a nemiség és a nemi irányultság értelmezése körüli erkölcsi és jogi zavarokat, valamint az ebben a helyzetben egyre súlyosbodó válság jeleit. Ezeket a tanulmányokat most egyetlen kiadványba fűzve a magyar lakosság kezébe adjuk, hogy jobban eligazodjanak a házasság és a család körüli bonyolult, sokszor nagyon ellentmondásos jogi, erkölcsi és kulturális küzdelmekben.

Őszintén kívánom, hogy e füzet olvasása ne keserítse el az olvasót, hanem segítse eligazodni a házasság, a család, az emberi élet körüli hangzavarban, és így saját, valamint mindazok házassága és családja, akikkel kapcsolatba kerül, biztosabb alapra épülhessen. A sziklára épített ház pedig állni fogja a viharokat.

Budapest, 2017. március

Bíró László tábori püspök
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke

A dokumentum itt olvasható teljes terjedelmében.

Létrehozva 2017. szeptember 7.