Az együttélés hazugsága

Az együttélés árt és sebez. Mentalitása ellentétes a házasságéval, ezért nem lehet annak „kipróbálása”.

Kultúránk meggyőzte magát, hogy házasság nélkül összeköltözni természetes. Valójában minden, csak nem az. Tudom, mert két és fél évig én is így éltem. Mielőtt a férjemmel találkoztam, együtt éltem egy férfival. Igazsággá próbáltam csűrni-csavarni egy hazugságot. Szikrányit sem vágytunk házasságra, egyikünk sem. Legfeljebb azért merült fel, hogy enyhüljön a növekvő bűntudat. Istennek hála, hogy irgalmában nem hagyott bűnömben. Mindkettőnknek valami jobbat tartogatott.

Az együttélés megoszt és méltóságában sérti mindkét felet. Ha valamennyire szeretik is egymást, ez a kapcsolat nem az igazi javukat szolgálja; árt, félelmet szül, ellenkezik Isten elgondolásával. Természeténél fogva egészen más, mint a házasság; mégpedig a következők miatt:

Az együttélés nem „mi”, hanem továbbra is két „én”

Attól, hogy két ember – anyagi okból vagy kipróbálás céljából – összeköltözik, nem kerülnek egységbe. Helyzetük inkább szobatársi kapcsolat, amelyet paráznaság és fogamzásgátlás kísér. A tulajdon továbbra is enyém és tiéd, a pénz nem közös, a két ember gondolkodása nem ötvöződik. Nincsenek nagy közös tervek, álmok. Isten általában távoli fogalom vagy torz módon „szerető” Atya, aki bármilyen viselkedést elfogad. Az együttélés nem egyesít, mert hiányzik az ígéret és a szövetség, amit a házasság szentsége jelent.  

Az együttélés ideiglenes

Akik úgy döntenek, hogy összeköltöznek, nem tartósságot keresnek. Ha azt keresnének, Isten színe előtt összekötnék életüket a házasságban. Ők viszont valameddig együtt élnek, majd mindketten mennek tovább a maguk útján. Amíg tart a kapcsolat, bevallatlanul is mindig ott bujkál a félelem, hogy meddig lesz a „valameddig”. Vannak, akik idővel összeházasodnak, ez azonban egyre ritkább, nem szólva az együtt élő párok elképesztő válási arányáról – ami már átvezet a következőhöz:

Az együttélés árt a házasságnak

Az együtt élők mentalitásából hiányzik a tartós elköteleződés és az összetartozás. Ez sokat árthat későbbi házasságuknak (egymással vagy mással). A házasságban ugyanis rendkívül ártalmas ez a mentalitás, melynek lényege, hogy az ember egyéni menekülési utat tart fenn magának. A házasság természeténél fogva azt jelenti, hogy ketten eggyé lesznek. Isten színe előtt tett ígérettel szövetséget kötnek, hogy halálukig együtt maradnak, bármi történjék is. Az együttélés ennek épp az ellenkezője: mindketten fenntartják különállásukat. Akik éveken át az ideiglenesség mentalitásával élnek, azoknak nagyon nehéz átállniuk a házastársi elkötelezettség mentalitására, ezért őket sokkal jobban fenyegeti a válás veszélye.

Aki együtt él, úgy kezeli a másik embert, mint egy pár cipőt

Sokan mondják: azért élnek együtt, hogy „kipróbálják” a másikat szexuálisan és szobatársként. Ez már önmagában intő jel! Hiszen aki így gondolkodik, úgy tekint a másik emberre, mint egy pár cipőre vagy egy autóra. Ki kell próbálnia, hogy megfelel-e az elvárásainak. Ez homlokegyenest ellenkezik az igazi szeretettel. Nem a másik javát akarja, hanem saját önzése kielégítésére törekszik. Amint a másik nem felel meg, lecseréli. S ennek elválaszthatatlan párja: amint nem felelek meg, lecserélnek… Rengeteg félelmet és fájdalmat hordoznak az ilyen kapcsolatok.

Az írás elolvasható itt.

https://www.parkatt.hu/index.php?id=219&details=LdSi8fdu

Létrehozva 2017. augusztus 18.