Ferenc pápa, a pásztor – farkasok prédája

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ahogy közeledünk a bevándorlással kapcsolatos népszavazás időpontjához, gomba módra szaporodnak el azok a megnyilatkozások, amelyek Ferenc pápát hol viszonylagos visszafogottsággal, hol pedig nemcsak egyházfői, de emberi méltóságában is megalázva támadják. Perintfalvi Rita, katolikus teológus értelmezi Ferenc Pápa forradalmi programját és az ellene irányuló szokatlan támadásokat.

Az irgalmasság csak egy ártalmas „gazember” víziója?

Úgy tűnik, mintha Ferenc, a pásztor egyre inkább farkasok prédájává válna. Ezek a farkasok keresztény politikusok, újságírók, bloggerek, akik közül egyesek odáig süllyednek, hogy a pápa egész eddigi, egyháza és a világ megjobbítására törekvő erőfeszítéseit elintézik azzal, hogy víziója az irgalmasságról csak egy „demens vénember”, sőt egy ártalmas „gazember” víziója.

Többen közülük arról győzködik a híveket, hogy mindaz, amit Ferenc pápa a menekültkérdésben mond, nem kell, hogy megérintse a lelkiismeretüket. Hiszen Ferenc pápa téved, félreérti Közép-Kelet-Európát, és különben is, amit mond, az csak egy személyes vélemény és nem kötelező erejű tanítás. Mivel nem egy hit és erkölcs dolgában, ex-katedra kinyilatkoztatott igazságról van szó, ezért ezekre a kijelentéseire nem vonatkozik a pápai tévedhetetlenség.

Tény, hogy Ferenc pápa irgalmassággal kapcsolatos felhívásai, a bibliai idők prófétáira jellemző jelképes cselekedetei (például. a menekültek lábának megmosása nagycsütörtökön) nem tartoznak a dogmák közé. De aki arra buzdít, hogy a hívek ne érezzenek lelkiismeret fordulást akkor, ha ezeket hallva vagy látva teljesen érzéketlen marad a szívük, az tulajdonképpen arra buzdít, hogy semmibe vegyék az egyház pápájának legfőbb üzenetét. Ferenc nem véletlenül választotta a 2015. december 8-án elindult rendkívüli szentév témájául éppen az irgalmasságot.

Az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta, hogy amikor „Istenre, az irgalmas Atyára és irgalomra szoruló testvéreinkre nézünk”, akkor „figyelmünket az evangélium lényegi tartalmára irányítjuk”. Vagyis, aki elfordítja tekintetét az ínséget szenvedő, bajbajutott embertársaitól, az még semmit nem értett meg az evangélium valódi lényegéből.

Keresztény politikus szájából hangzott el az a kijelentés is, hogy a híveket bántja a „kívülről jövő durva minősítés”, vagyis az, amikor Ferenc pápa őszinte szavakkal kritizálni meri az elesett és üldözött ember iránti érzéktelenségüket. Ezzel a kijelentéssel két probléma van: egyrészt a Katolikus Egyház feje nem kívülről kritizálja hívei ill. püspökei magatartását, hanem belülről. Másrészt Krisztus egyháza nem nemzeti egyház, hanem, ahogy a neve is mutatja, egyetemes. Vagyis az egész földkerekséget átfogja, ezért a szeretet parancsának soha nem lehet sem nemzeti, sem etnikai határa, mert a szeretet, amiről Jézus, a Mester beszél, bizony univerzális.

Hasonlóan érvel Kuzmányi István, a Magyar Kurír – azaz az egyik legjelentősebb katolikus hírportál – főszerkesztője is, amikor a pápát ért kíméletlen támadások kapcsán Babits Mihály szavait idézi: „Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház!”

Ferenc forradalmi programjának három alappillére: irgalmasság, szolidaritás, szegénység

Amikor Ferenc pápa arról gondolkodik, hogy miként lehetne egyházát megreformálni ill. a világot emberibb és igazságosabb hellyé alakítani, akkor az irgalmasságban és a tettekben megmutatkozó szolidaritásban találja meg a választ. Mert bizony egyháza rászorul a reformokra. Ahogy pápasága kezdetén egyik bizalmas pap barátjának mondta: „Ha az én édesanyám és a te édesanyád ma feltámadnának, akkor azért könyörögnének az úrhoz, hogy küldje őket vissza a föld alá, hogy ne kelljen végignézniük azt, ahogy az egyház megsemmisül.”

Ferenc pápa szerint csak a szegény egyház értheti meg igazán a szolidaritás üzenetét. Így tehát a szegénység a másik kulcsfogalom, amely meghatározza gondolkodásmódját.

Ezt az érzékenységét még ifjúként egykori tanárától és gyóntatójától a jezsuita Juan C. Scannone-től veszi át, aki az argentin felszabadítás teológia és filozófia megalapítója. No persze itthon Ferenc pápa felszabadítás teológiai ihletettségét is divat megkérdőjelezni, hiszen a katolikus egyház feje még sem lehet egy marxista irányultságú teológiai iskola követője. Persze ez az utóbbi feltevés is felszínes és megalapozatlan.

Ferenc pápa egyházreformjának legfontosabb eleme tehát az, hogy egy olyan szegény egyházat akar, amely a szegényekért, a nélkülözőkért  való fáradozást nem csupán mellékes karitatív feladatnak tekinti, hanem a szegényekben, az elesettekben és az üldözöttekben képes meglátni a szenvedő Isten arcát. „Jövevény voltam és befogadtatok” mondja Jézus azonosítva magát a világ összes menekültjével és arra tanít, hogy aki befogad egy jövevényt, az őt magát fogadja be (Máté evangéliuma 25,35).

A szegények pápája egy olyan egyházat akar, amely a doktrinális tanítás helyett a lelkipásztori érzékenységre fókuszál.  A katolikus identitás és tradíció intellektuális védelmezése helyett, amely sokáig rafinált teológiai, filozófiai és kulturális köntösbe öltöztette az evangélium nagyon is egyszerű üzenetét, ő inkább odafordul az élet valódi szenvedőihez és folyton azon meditál, hogy vajon mit tehetne ő Bergoglio és egyháza azért, hogy enyhítse ennek a megtört világnak a gyötrelmeit.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. augusztus 31.