Sokakat zavar John Henry Newman szellemisége

A sokat támadott sümegi John Henry Newman Közösségi Főiskola egyik szellemi támogatója a ferences rendház is, amelynek vezetője a nagy tiszteletű P. Riesz Pál, akit mindenki csak Pál atyaként emleget és szólít. Ő volt az esztergomi ferences gimnázium prefektusa jó ideig, és az ő nevéhez köthető a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium megalapítása is.

Pál atya szerint a sümegi iskola körül kialakult helyzet megrendítette a ferenceseket, de ennek ellenére nagyon jól látják az ügy furcsaságait, és az sem véletlen, hogy a felvételi időszak közben történt mindez. Azonban mindenkit elárulnak a cselekedetei Pál atya szerint, aki elmesélte az iskola célját, küldetését, és az ismert ferences  John Henry Newman bíborosról is sokat megtudhattunk.  

Mit szól ferences házfőnökként, hogy a sümegi rendház által is támogatott közösségi főiskola elindulását vélt vagy valós sérelmek miatt, de sokan nehezítik?

 A közösségi főiskola világi kezdeményezés, a rendházzal vagy az egyházmegyével jogi és gazdasági kapcsolata nincs. A támogatásunk az iskola által meghirdetett nevelési elveknek szól. A közösségi főiskola kezdeményezői világi tanárok, akik felsőfokú világi képzésekben keresztény nevelési elveket kívánnak érvényesíteni. Azt mondják, hogy a nyugati világnak mára nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi csődje is nyilvánvaló, és az értelmiségképzésnek a szigorúan vett szakmai ismereteken túl feladatául kell tűzni azoknak a keresztény értékeknek az újra bemutatását, amik megteremtették és a mai napig őrzik ezt a kultúrát. Ez az, amit mi is támogatunk.

A közösségi főiskola vezetői ellen indított támadásokat magunk is megrendülve éljük át. Jogi véleményt nem alkothatunk, az nem a mi feladatunk, de pontosan látjuk az ügy furcsaságait is. Látjuk, hogy az iskola fenntartói, képviselője leváltotta a korábbi igazgatót és újat nevezett ki, aki feljelentette a korábbi ügyvezetést, a feljelentés tényét leközöltette minden számára elérhető sajtóorgánumban, majd rögtön le is mondott az igazgatóságról. A feljelentés nyomán elindult a rendőrségi vizsgálat, ahol még meg sem állapították, hogy történt-e egyáltalán visszaélés, így tehát gyanúsított sincs, de a sajtó már név szerint közli, hogy kik az elkövetők. Furcsa is lenne ott korrupcióról, sikkasztásról beszélni, ahol az intézménynek egy fillér bevétele sem volt. Megjegyzem, hogy a tulajdonosi képviselő könyvvizsgálói szakvéleménye szerint visszaélésnek nincs nyoma az iskola gazdálkodásában. Az átvilágítás eredményét közleményben adták tudtul, mint ahogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai is nyilatkoztak a feléjük történt elszámolások hiánytalanságáról, de ennek ellenére a sajtó továbbra is tényként kezeli a gyanúsítgatásokban megfogalmazottakat. Nem véletlen, mint ahogy az időzítés sem: a felvételi időszak közepén vagyunk.

Miért zavarhatja ezen iskola elindulása a rosszakarókat?

Elsősorban az iskola szellemisége az, ami ennyi ellenséget szül. Nem mondhatnánk, hogy ez a világ toleránsan viseltetne az igazságokat kimondókkal szemben. Ez az iskola eddigi rövid pályafutása során is meghatározó lépéseket tett a globalizált világ társadalomromboló hatásainak felfedésében és megismertetésében. Aztán meg vannak személyes motivációk is: van, aki bele akar ülni a mások által nehéz munkával létrehozott közösségi főiskolába és annak igazgatói székébe, van, aki korábbi szakmai ellenvéleményét akarja megalapozni azzal, hogy ellehetetleníti a működést. Van, aki csak pénzt lát benne. Mindenesetre mindenkit elárulnak a cselekedetei.

Mi a fő célja ennek az iskolának, vallási, életszemléleti és egyéb más szempontok alapján?

Érdemes az iskola küldetésnyilatkozatából idézni: „A John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ célja, hogy képzési és tudományos tevékenységében az evangéliumi kinyilatkoztatás emberképét mutatassa fel, amely minden, Isten képére és hasonlatosságára teremetett emberi lénynek nemre, bőrszínre, műveltségre, társadalmi rangra tekintet nélkül egyenlő emberi méltóságot biztosít. (…) Feladatunk olyan interdiszciplináris képzés biztosítása a hallgatók számára, amelyben megjelennek a képzési és kimeneti követelményekben nem szereplő, az adott tananyagot tovább mélyítő, a társadalmi kohéziót középpontba helyező témakörök. Társadalmilag érzékeny és jól informált értelmiségiek képzése, a hallgatók önkiteljesedésének, szakmai önmegvalósításának elősegítése. Olyan keresztény közösség működtetése, amely elősegíti a tagok későbbi társadalmi, közéleti aktivitását, szerepvállalását.”

Igaz-e, hogy az iskola névadójának az örökségét épp az iskola kezeli, ápolja?

Már maga a névválasztás is megmutatja a szellemiséget. Newman bíboros az újkor talán legnagyobb hatású teológusa, de amit kevesebben tudnak, a keresztény nevelés és oktatás kiváló tudósa is. Az úgynevezett Oxford-mozgalom jeles alakja, egyetemalapító. Munkásságának magyarországi gondozója a sümegi ferences kegytemplom igazgatója, dr. Barsi Balázs atya, aki fordításaival, lektorálásaival és Newman bíboros tanításainak feldolgozásával központi szereplője a Newman-tiszteletnek.

Balázs atya messzeföldön híres, lánglelkű hithirdetőként a világon elsőként emelt templomot a boldoggá avatott Newman bíboros tiszteletére itt, a sümegi ferences remeteségben, s ami templom természetesen most már a közösségi főiskola temploma is. Rajta kívül a szintén helyben lakó Somogyi György is a főiskola munkatársa, aki angoltanárként elkötelezettje a newmani életmű szakszerű fordításának. A közösségi főiskola könyvkiadásokkal, konferenciákkal, lelkigyakorlatokkal járul hozzá az életmű ápolásához, így Sümeg a budapesti Newman könyvtár mellett valóban központi szerepet kap a magyarországi Newman-tisztelet vonatkozásában.

A sümegi közösségi főiskola létrejöttével valóban egy komplex rendszerbe illeszkedő tanítási központ lenne?

Ha a ferences vonatkozást nézzük, érintőlegesen igen, hiszen rendünknek jó néhány oktatási intézménye van, s a felsőoktatásban, a pap és teológus képzésben is részt veszünk. A világi jellegű felsőoktatásban való részvétel új kihívás. Ha a Newman bíborosról elnevezett iskolahálózatot nézzük, szintén. Ebben a többségében angolszász típusú hálózatban gimnáziumok, főiskolák és egyetemek egyaránt jelen vannak, vegyes, de többségében egyházi fenntartásúak. A sümegi közösségi főiskola ebben a sorban is előkelő helyet szerezhet.

P. Reisz Pál OFM: ferencesként 1962-ben tett egyszerű fogadalmat, 1965-ben örökfogadalmat és 1967-ben szentelték pappá. Később matematika–fizika, majd későb történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, és 1971-től tanár és prefektus az esztergomi ferences gimnáziumban, 1984-től igazgató ugyanott. Később a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium alapító igazgatójaként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Jelenleg a sümegi ferences rendház házfőnöke.

Forrás

Létrehozva 2016. július 30.