Agykontroll vélemények

Az itt található levelek egy levelezőlistáról érkeztek. Megtérésük előtt többen elvégezték az Agykontroll tanfolyamot. Az utolsó levél pedig egy nem hívő rokon véleményét ismerteti. A szerk.

Kedves Testvérek!

Egyetértek, hiányzik sokszor a határozott és világos egyházi állásfoglalás. De kinek is hiányzik? Azok, akik most a hiányára hivatkozva mennek agykontrollra, vállat vonnának és ugyanígy elmennének akkor is, ha létezne ilyen állásfoglalás. Nekünk, azt hiszem, hivatalos irat nélkül is világos a dolog, akarom mondani, sötét. 🙂

Ha olyanok felé kell érvelni, akik számára nem elég a pápai tekintély, akkor én, aki valaha magam is végeztem agykontroll tanfolyamot, a következőkre hívnám fel a figyelmét az illetőnek:

  • a technika maga kísértetiesen hasonlít a “voodoo” fekete mágiához, a kiszemelt áldozatot távolról -kép vagy bábu szurkálásával- gyilkoló módszeréhez

  • azonkívül, hogy Domján doktor sokszor elismételgeti, semmi sem biztosítja, hogy a fenti módszer csak jó célra használható

  • milyen jogon mászkálok és “rendezkedem” én bárkinek a testében az illető tudta nélkül, még ha a legjobb szándékkal teszem is?!

  • nem nevetséges dolog-e, amikor egy agykontrollos lelkesen arról számol be, hogy annyira jól sikerült “érzékelnie” az aranyat az anyagokban való séta során (ilyenkor az embernek bele kell képzelnie magát egy tárgyba, hogy kiismerje az adott anyagot), hogy eztán folyton elvesztett arany ékszereket talál?

  • – ha az illető amúgy hívőnek vallja magát, próbálja meg Jézust vagy valamelyik szentet megkérni, amikor szellemi tanácsadót választ (ez egyébként az egyik kritikus pont, itt nyithat az ember ajtót a gonosznak) – nekem sem sikerült, nemhogy Jézus, de Szent Erzsébet sem jön “rendelésre”

  • Ma azt mondom, az Úr különleges kegyelme őrzött ezen a tanfolyamon, amire a hatalmas szellemi éhség vitt el, még 1991-ben. A tanfolyam után mindig azt gondoltam, ha már leülök egy negyedórára, akkor inkább imádkozom…

Szeretetben

H. Dóri


Kedves testvérek,

az igaz, hogy csak ráutaló egyházi állásfoglalás van (nem direkt), de ha elgondolkodunk azon, hogy az agykontrollozó mit csinál, akkor van szentírási hely bőven.

  1. adva van egy valóságos helyzet.
  2. ez a helyzet az agykontrollozónak nem tetszik valami miatt.
  3. ezért meg akarja változtatni.
  4. ehhez Jézus Krisztustól és a vele kapcsolatban levő szellemi lényektől (angyalok) eltérő felsőbbrendű hatalmat használ.

Ennek a négylépéses cselekedetnek hagyományos neve: varázslás. Erről bőséges elítélő nyilatkozat van a Második Törvénykönyvben, csak egyet példának:

“MTörv 18, 10 Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló,

MTörv 18, 11 se bűbájos, se aki ördöngösöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot.

MTörv 18, 12 Mindezt ugyanis utálja az Úr …”

A varázslásra könnyebb egyházi nyilatkozatot is találni. Az más kérdés, hogy aki nem fogadja el a pápai tekintélyt, annak ez nem mérce. De aki a Szentírást sem fogadja el, azzal nem is érdemes foglalkozni ebből a szempontból, annak először meg kellene térnie Jézus Krisztushoz.

Legyen rajtatok Isten áldása!

B. T-L.


Sziasztok!

Mint többször végzett “agykontrollos”, mondhatom, hogy ez a módszer nagykaput nyit a szellemvilágba. Onnantól kezdve nem működött nálam a dolog, hogy elkezdtem Isten felé fordulni.

Szüleim sajnos (imát kérek megtérésükért) még ma is gyakorló agykontrollosok, de csak kezdetben gyakorolt rájuk jó hatást, ma már mindenféle más tévtanok között bolyonganak és nagyon szerencsétlenek az életük minden területén.

Sajnos azt tapasztalom, hogy a megtévesztő igen jó munkát végez és elhomályosítja sokak szemét, hogy ne tudják megkülönböztetni az Istentől jövő dolgokat a hamis bálványokétól.

Tisztelettel:

L. Sári


Egy döbbenetes adalék az amúgy is döbbenetes hírek mellé:

Nagynéném Miskolc környékén pszichológus. Azt mesélte nemrég, amikor 2-300 fős agykontroll-tanfolyamot csinálnak a közelben, utána megtelik a pszichiátria. Régebben ő maga is elvégezte, és — bár nem keresztény — nagyon veszélyesnek tartja.

G. P.

Létrehozva 2021. szeptember 30.