Női papok a Vatikánban?

(nem Ferenc pápa engedte be őket)

Azt már majdnem megszoktuk, hogy semmi sem szent, ami 2013 tavasza, azaz Ferenc pápa megválasztása előtt történt – minden lerágott, eldobott csont újra az asztalra kerül -, de úgy tűnik, már az sem tekinthető lezárt kérdésnek a Vatikánban, amit maga Ferenc pápa zárt le. A tartalom nélküli és parttalan hurrá-progresszivizmus egy újabb fejezetének lehetünk szemtanúi, melynek káoszos hullámai épp az Isten által létrehozott kizárólagos férfi papságot tépázzák. 

Köztudott, hogy Ferenc pápa nemrégiben felvetette a női diakonátus lehetőségét, és egy ezt megvizsgáló bizottság felállításáról is beszélt. Tudni kell háttérnek egyrészt, hogy a szentségi diakonátus az egyházi rend (papság) első fokozata, ezért kizárólag férfiak vehetik fel – noha az első századokban valóban léteztek női diakónusok, akik azonban nem voltak felszentelve. Ferenc pápa maga is mondja, hogy “az Egyház életében az állandó diakónusnők a szerzetes nővérek”.  Másrészt tudni kell, hogy egy bizottság már megvizsgálta a női diakonátus lehetőségének a kérdését a 2000-es évek elején, és a szakértők egyértelmű különbséget állapítottak meg a történeti diakónusnők és a jelenlegi állandó diakonátus között, vagyis nincs történtei precedens, nincs hagyomány, hogy ma felszentelt női diakónusok lehetőségéről beszélgessünk.

Fontos továbbá tudni, hogy Ferenc pápa nem női papokról beszélt, hanem esetleges női diakónusokról, az első századok mintájára, akik inkább a mai szerzetesnővérekre hasonlítottak, mint a mai állandó diakónusokra. A női papság kérdését elődei után Ferenc pápa is vitán felül állónak nevezte az Evangelii Gaudium apostoli buzdítása 104-es pontjában:

A férfiaknak fenntartott papság – mint az Eucharisztiában önmagát odaadó vőlegény, Krisztus jele – olyan kérdés, mely nem vitatott.

Azt hogy a női papság lerágott csontja mégis az asztalon van, inkább, mint bármikor korábban, nevezzük nevén: nyers engedetlenség az Egyház tanításával és a pápai hivatallal, és szégyenteljes tiszteletlenség Ferenc pápa személyével szemben.

Azonban térjünk vissza Ferenc pápa diakónus nőkkel kapcsolatos spontán vagy tervezett (ahogy tetszik) megállapításaihoz, melyeket legtalálóbban egy mérges “katolikus” feminista szavain keresztül értékelhetjük:

Ferenc pápa mesterien csinálja, hogy mindenkinek mindene legyen, rögtönzött megjegyzéseivel progresszívnek hat, mégsem változtat meg semmit, ha a konkrét egyházi szabályokat vesszük.

Ebben az esetben [női diakónusok] a pápa nemcsak játszik a tömegeknek, hanem egyenesen felülteti őket. A pápa azt mondja, hogy a felszentelt női diakónusok kérdése tisztázatlan, és a Hittani Kongregáció egy bizottsága majd tanulmányozza a kérdést.

Remek! Azt gondolom, hogy a tanulmányozást a saját 2002-es riportjukkal fogják kezdeni, aminek a konklúziója az, hogy “a korai egyházban nem volt egyenlőség a női és a férfi diakonátus között”.

Utána a Hittani Kongregáció előveszi majd a Papság és diakonátus című könyvet, melyet Gerhardt Müller bíboros, a kongregáció jelenlegi prefektusa írt, és aminek a konklúziója ugyanaz.

Mi a lényeg? Az, hogy ez a kongregáció, ezzel a vezetéssel soha nem fog teológiai alapot találni a felszentelt női diakonátus megvalósitására.  

A “katolikus” feminista hölgynek többnyire igaza van olyan apróságokat leszámítva, hogy nem tömegek óhajtják a női diakónusokat, hanem csak néhány száz tiszteletlen lázadó, illetve, hogy nemcsak a jelenlegi “vezetés” véleménye, hogy az Egyházban soha nem léteztek felszentelt női diakónusok, hanem ez történelmi tény. Viszont azzal kapcsolatban, hogy nem lesz változás a szabályokban, illetve, hogy Ferenc pápa inkább árt, mintsem használ az ilyen megnyilvánulásaival, valószínűleg igaza van a feminista hölgynek.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. június 13.