Gyermekorvosok a transzneműségről

A Gyermekorvosok Amerikai Testülete (American College of Pediatricians) 2016. március 21-én kiadott egy előzetes állásfoglalást Gender Ideology Harms Children (A gender-ideológia árt a gyermekeknek) címmel. Azt ígérik, hogy ennek az állásfoglalásnak bővített formáját nyáron fogják megjelentetni. Az állásfoglalásnak különös jelentőséget ad az egyre durvuló öltözővita, ami az amerikai társadalmat lázban tartja.

A gyermekorvosok tudományos kutatásokon alapuló állásfoglalása arra hívja fel a közvélemény figyelmét, hogy a gender ideológia térnyerése rendkívül súlyos testi és lelki károkat okozhat gyermekek életében. Alább olvasható a kiegészítésekkel ellátott állásfoglalás magyar fordítása.

***

A GENDER IDEOLÓGIA ÁRT A GYERMEKEKNEK

A Gyermekorvosok Amerikai Testülete sürgeti a pedagógusokat és a törvényhozókat, hogy utasítsák el minden olyan szabály bevezetését, mely a gyermekeket arra kondicionálná, hogy az ellenkező nem kémiai vagy műtéti úton való felvételét normálisként fogadja el.

1. Az emberi szexualitás objektív biológiai bináris jelleg: az „XY” és „XX” az egészség genetikai jelzői, nem a rendellenesség genetikai jelzői. Az emberrel kapcsolatos terv normája az, hogy férfiként vagy nőként gondoljunk rá. Az emberi szexualitás terv szerint bináris, a szaporodás és a faj gyarapodásának nyilvánvaló céljával. Ez az elv magától értetődő. A szexuális fejlődés rendkívül ritka rendellenessége (DSDs) – beleértve a herék feminizálódását és a mellékvesekéreg veleszületett enzimdefektusát, de nem korlátozva azokra – mind orvosilag beazonosítható eltérések a szexuális binaritás normájától, és helyesen tekintik ezeket az emberi tervtől való rendellenes eltéréseknek. A DSDs-sel rendelkező egyének nem alkotnak harmadik nemet.1

2. Senki nem születik genderrel. Mindenki biológiai nemmel születik. A gender (annak tudata vagy érzékelése, hogy valaki férfi vagy nő) szociológiai és pszichológiai fogalom; nem objektív biológiai fogalom. Senki nem születik annak a tudatával, hogy ő férfi vagy nő; ennek a tudatnak a kialakulásához idő kell, és mint minden fejlődési folyamatot, ezt is kisiklathatják a gyermek szubjektív percepciói, kapcsolatai, és a gyermekkortól kezdődő kedvezőtlen tapasztalatai. Azok az emberek, aki úgy azonosítják magukat, hogy „az ellenkező neműnek érzik magukat” vagy „valahol a kettő között”, nem képeznek harmadik nemet. Biológiailag férfiak vagy nők maradnak.1,2,3

3. Amikor valaki azt hiszi, hogy ő valami, ami nem, az legjobb esetben is zavart gondolkodás jele. Amikor egy egyébként egészséges biológiai fiú azt hiszi, hogy ő lány, vagy egy egyébként egészséges biológiai lány azt hiszi, hogy ő fiú, objektív pszichológiai probléma áll fenn, mely az elmében van, nem a testben, és így is kell kezelni. Ezek a gyermekek gender dysphoriában szenvednek. A gender dysphoria (GD) – korábban Gender Identity Disorder (GID) néven jegyezték – elismert mentális rendellenesség még a legfrissebb Diagnostic and Statistical Manual of the American Psychiatric Association (DSM-V).5 szerint is. A GD/GID pszichodinamikus és szociális elméleteit soha nem cáfolták.2,4,5

4. A pubertás nem betegség és a pubertás-blokkoló hormonok veszélyesek lehetnek. Akár visszafordíthatók, akár nem, a pubertás-blokkoló hormonok betegségállapotot idéznek elő – a pubertás elmaradását – és gátolják egy előtte egészséges gyermek növekedését és termékenységét.6

5. A DSM-V szerint a nemi identitászavaros fiúk akár 98%-a, és a nemi identitászavaros lányok akár 88%-a végül elfogadja biológiai nemét, miután természetes módon átment a pubertás időszakán.5

6. A gyermekeknek, akik az ellenkező nem felvétele céljából pubertás-blokkolókat használnak, a serdülőkor végén az ellenkező nem hormonjaira (tesztoszteron, ösztrogén) lesz szükségük. Az ellenkező nemhez tartozó hormonok szedése veszélyes egészségi kockázatokkal jár, mint amilyen – többek között – a magas vérnyomás, a vérrögök keletkezése, a szélütés és a rákos megbetegedés.7,8,9,10

7. Az öngyilkosságok aránya hússzor magasabb azok között a felnőttek között, akik ellenkező nemhez tartozó hormonokat szednek és átalakító műtéten mennek keresztül. Ez még Svédországra is igaz, mely az egyik leginkább LMBT-elfogadó országnak számít.11 Mely könyörületes és józan ember ítélne fiatal gyerekeket erre a sorsra, tudva, hogy a pubertás végére lányok 88%-a, fiúk 98%-a végül elfogadja a valóságot és mentális és fizikai egészségre jut?

8. Annak kondicionálása, hogy az ellenkező nem életen át tartó kémiai és műtéti kezelés útján való felvétele normális: gyermekbántalmazás. Ha a nemi identitászavart a köznevelésben és jogi eljárásokban normálisnak fogadjuk el, összezavarjuk a gyermekeket és a szülőket, és egyre több gyermeket irányítunk gender-klinikákra, ahol pubertás-blokkoló gyógyszereket kapnak. Ez lényegében biztosítja azt a „választásukat”, hogy egy életen át rákkeltő (és más módon mérgező) hormonokat szedjenek, fiatal felnőttekként pedig nagy valószínűséggel egészséges testrészeik szükségtelen műtéti megcsonkítása mellett döntsenek.

Michelle A. Cretella, M.D. President of the American College of Pediatricians

Quentin Van Meter, M.D. Vice President of the American College of Pediatricians Pediatric Endocrinologist

Paul McHugh, M.D. University Distinguished Service Professor of Psychiatry at Johns Hopkins Medical School and the former psychiatrist in chief at Johns Hopkins Hospital

***

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2022. május 5.