Füst az Úr házában?

Évekkel ezelőtt volt alkalmam megismerni egy agilis fiatal katolikus papot. A plébánián járva hamar feltűnt, hogy semmi, a hitünkre vonatkozó jelkép / kereszt, szentkép, szobor / nem volt látható a falakon, a helyiségekben. Ez persze önmagában nem baj. Annál inkább meglepődtem, amikor egy belső helyiségben megpillantottam egy jóginak tűnő keleti tanító arcképét. Szerény érdeklődésemre megtudtam, hogy az atya mesteréről van szó, aki igazi lelki ember. Épp az elmúlt héten járt nála beavatáson és csakrabeállító szeánszon. A képem kezdett megnyúlni és nem tudtam jó helyen járok-e. Mivel azonban nyitott ember vagyok gondoltam, rászánom az időt és elbeszélgettünk. Súlyos dolgokat hallottam, úgymint a lélekvándorlásban való komoly hit, ingázás és radiesztézia, Jézusnak a nem emlékszem hányadik szellemi szinten való rezgése meg effélék.

A könyvespolcokon a lelki irodalom jelentős részét az Édesvíz kiadó könyvei tették ki. Hiába érveltem, hiába védtem a katolikus hitet, egy katolikus pappal szemben, kevésnek bizonyultam. Ez az igazi miszticizmus, hallottam, és valóban azt láttam, hogy a rendszerváltáskor beáramló szellemi termékek özöne vevőre talált egy olyan helyen, ahol ki tudja miért sohasem találkoztak a Credo Istenével. A dolog persze azért súlyos, mert egy paptestvérünkről van szó, aki hetente szól egy közösséghez, aki gyermekeket oktat, aki elvileg Krisztus ügyét kellene hogy képviselje. Ehelyett azonban az egyházközségben  pl. már hosszú ideje nem szolgáltatják ki a bűnbánat szentségét, csak közgyónás van, mondta nemrég az atya. Egy ottani hittanostól hallottam, hogy nyíltan a lélekvándorlás tanát oktatják. Egyebekben egy tehetséges, tetterős, rendkívül olvasott emberről van szó.

Mi ez, ha nem füst az Úr házában?

Létrehozva 2011. június 15.