Gyűjtőfogalom, amibe mindenféle tarka képet mutató gyógymódot be lehet sorolni. Tulajdonképpen azokat a módszereket lehet ide tagolni, amelyek nem sorolhatók a tudományos, klinikai orvoslás körébe, bár ma már nagyon sok átfedés van. Az ide tartozó gyógymódokat én két fő csoportra szoktam osztani: – az egyik csoportba tartozik az igazi természetgyógyászat, – a másik csoport az úgynevezett természetgyógyászat.

Ún., mert az ide tartozó módszereket természetgyógyászatként kínálják ma, de azok nem természetgyógyászat, sőt semmi közük a természetgyógyászathoz. Helyesebb volna ezt a csoportot alternatív gyógyászatnak hívni (=más módon működő gyógyászat). – A 2 fő csoport közé került az átmeneti csoport. Ide olyan módszereket, ill. olyan, többnyire szájon át szedhető szereket szoktam sorolni, amelyek átmenetet képeznek az igazi és az ún. természetgyógyászat között.

1. Az igazi természetgyógyászat Benne van a nevében, hogy a természet megfigyelésén alapuló, a természetes gyógymódoknak az alkalmazása. Ezek számos tapasztalat útján szerzett helyes élettani és biológiai ismeretekre épülnek. Pl. kamillatea inhaláláshoz. Gyógyfüves, gyógyteás, varázslásmentes kezelések sorolhatók ide. Szinte nincs ma olyan orvos, aki ne ajánlana ilyen kezeléseket a betegének konkrét esetekben. Ide tartoznak a gyógyfürdők, fizioterápia, fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs.

Ezekben nincs semmi rossz, de semmi új sem. Ezek ősrégi módszerek, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy divatba hozták, és jó is, hogy divatba hozták őket újra. A baj csak az, hogy a természetgyógyászat zászlaja alatt ma sok olyat is kínálnak, ami nem természetgyógyászat, sőt ahhoz semmi köze nincsen. Az igazi természetgyógyászatot járulékos vagy kiegészítő gyógyászatnak nevezték még régebben. Ez sokkal találóbb elnevezés, hiszen a nagyanyáink által is használt gyógymódok nagyon jól kiegészítik a tudományos orvoslás módszereit. Az igazi természetgyógyászat szerves része a klinikai orvoslásnak, és ez akkor is igaz, ha egyes mai természetgyógyászok megpróbálják kijátszani és szembeállítani a kettőt egymás ellen.

Az egyik ilyen hangsúly-eltolódás az, amikor a gyógynövényeket a gyógyszerek elé helyezik, vagy szembeállítják a gyógyfüves és gyógyszeres kezelést egymással. Ez a gyakorlat 2 okból is veszélyes. Egyik veszélye, hogy ha valóban gyógyszerre van szüksége az embernek, a természetgyógyászat sugallta hamis elképzelés miatt ellenzi az egyén a gyógyszer szedését. Úgymond, az emberek ma gyógyszerellenesek. Vagy félnek attól, hogy gyógyszerfüggők lesznek. Ugyanakkor az emberek mindenféle gyógyteákat kritika és korlát nélkül, a saját, vagy a szomszédjuk, jóakarójuk tanácsai alapján fogyasztanak okkal, még gyakrabban ok nélkül. Sokszor úgymond, egészségmegőrzés céljából.

Sajnos az emberek azt nem tudják, hogy a gyógyszerek és a gyógyteák között nincsen lényegi különbség. Azt tudomásul kell venni, hogy a gyógyszereknek, így a gyógyteákban lévő gyógyszereknek is mindig van mellékhatása. Így a felesleges gyógyteákkal az emberek sok bajt okoznak maguknak. A bajt lehet fokozni úgy, hogy az öngyógyító elmegy orvoshoz, az is felír neki valamit, és így teljesen kaotikus helyzet áll elő. A gyógyszerek nagy része tulajdonképpen a gyógyteáknak a korszerűen előállított és pontosan adagolható utódai. A tablettás gyógyszerek azért jobbak, mert könnyebben és pontosabban adagolhatóak. A gyógyteáknál nem lehet tudni, hogy mennyi hatóanyag van benne.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy miközben az emberek a gyógyteákat illetően rendkívül jól tájékozottak, azt nem tudják, hogy a gyógyszerek, a tabletták többféle kiszerelésben is léteznek. Jó esetben tudja a páciens a gyógyszer nevét, de a kiszerelését nem ismeri (a hatóanyag-tartalmát). Ez teszi lehetővé a teljesen egyedi, individuális kezelést. Mindenkinek más mennyiségű hatóanyag kell adott betegségnél.

A mai (igazi) természetgyógyászat-kultusz gyökere az embernek önmaga és saját egészsége körüli forgása sajnos olyan módon, ami éppen a kitűzött célt, az egészséget nem szolgálja. Ugyanakkor ez sokaknak igen jó üzlet. Tehát azt mondhatjuk, hogy még az igazi természetgyógyászatnak a divatja sem más, mint a bálványimádás és az üzlet gyümölcsöző párosítása. Ma -úgy tűnik- az embereknek a testi egészsége a legfőbb bálvány, amit az Isten helyett imádnak. A tényeken alapuló orvoslástól függetlenített természetgyógyászat lényegében az egészség-bálványnak az istentisztelete. Azt állítom, hogy ha valaki az orvos javasolta szereken túl bármit szed, az az önmagával és testi egészségével való túlzott foglalkozást jelenti. Ez a jobbik esetben nem árt az egészségének, de nagyon sokszor árt is, de ha nem árt, akkor nem is használ.

Látnunk kell, hogy ez az egész dolog a gyártóknak, az ügynököknek, a forgalmazóknak, a közvetítőknek busás hasznot hoz. De nem akarok senkit sem lebeszélni arról, hogy ha van valamilyen betegsége, azt kezeltesse. A keresztyén ember is felelősséggel tartozik Isten előtt az egészségével. Nem élhetünk vissza az egészségünkkel, nem hanyagolhatjuk el magunkat, nem mondhatjuk azt, hogy nincsen szükségünk a tudományos orvoslás jó eredményeire, melyekről meggyőződésem, hogy azok Isten jó és tökéletes ajándékai. De a keresztyén ember ne essen a másik végletbe se: ne őrizze az egészségét, és ne féltse magát, és ne akarjon egy betegségből bármi áron meggyógyulni.

Ugyanakkor a hívő keresztyénnek tudnia kell, sőt tudatosítania kell magában, hogy Isten az egészségünknek is szuverén ura, Aki ma az eseteknek a többségében közvetve a tudomány és az orvosok útján gyógyít. Tehát nem szabad sem elhanyagolni magunkat, sem a bálványimádásba esni. Az igazi természetgyógyászat súlyos hangsúly-eltolódásai (az öngyógyítás és az életmódi bűnök) nem kedvesek Isten előtt, és meg vannak a következményeik a testi életünkre nézve is.

2. Az átmeneti csoport Gyökereit vizsgálva nagyon sokfélék ezek a módszerek, tulajdonképpen folyamatos átmenetet képeznek az igazi és az ún. természetgyógyászat között. 3 alcsoportja van: * éppen ügyeletes csodaszerek: van valami jó hatásuk, van némi gyógynövénytartalmuk, de uzsoraáron. A körülöttük való hírverésnek tulajdonképpen a fele sem igaz. Ilyen sláger az aloé vera, a Béres csepp 10 évvel ezelőtt, vagy a svédcsepp. Azontúl, hogy az öngyógyítás eszközeiként használatosak, függőséget eredményeznek egy méregdrága divatszerhez. Miközben az a jó hatás, amit biztosítanak elérhető századannyiért vagy akár ingyen is. Hiszen a valóban egészséges életmód vagy egészséges étrend fel sem veti azokat a gondokat, amelyeket az aloé vera bravúrosan megold. * pénzhajtók: semmiféle hatásuk nincsen, csak hírverésük van. Pl. Q10-koenzim, pí-víz, életkristály.

Az ilyen és ehhez hasonló szerekhez több oldalas, tudományos ismertetőt csatolnak, melyek értelmetlen halandzsát tartalmaznak, és a tudományban járatlan embert elbizonytalanítják. Azt hiszem, hogy az ember alapvetően jóhiszemű, és fel sem vetőtik benne, hogy az üzlet érdekében történő blöffölésről van csak szó. Nem érti az értelmetlen szöveget, és azt gondolja, hogy az ő ismeretei hiányosak.

A csodaszert eladni kívánó pedig tudományosan hangzó szavakat tesz egymás mellé, ami nem több, mint a mesében a csiribú-csiribá. Az áltudományos és értelem nélküli halandzsa után pedig felsorol egy halom betegséget és panaszt, és ezekre mindenféle jót ígér. Csupa olyan lemérhetetlen és megfoghatatlan általánosságot hord össze, amit akárki, akármiről elmondhat. Ha hisz benne a léprecsalt, még érezni is fogja az eredményt. Az érzéseink kevéssé objektivizálható és kevéssé ellenőrizhető dolgok, és ki ne hinne abban, amiért kifizetett egy csomó pénzt?! Ha másért nem hiszi, hát hiszi azért, mert fut a pénze után.

Mert nem könnyű bevallani még magunknak sem, hogy semmire dobtam ki a pénzemet. Üres ígéretek sok ezer forintért. Pl. életkristály: fontos, hogy ne fémkanalat használjunk a bevételhez, a bevétel előtt rázzuk fel az üveget, és a bevett folyadékot 2 percig tartsuk a nyelvünk alatt, és utána 15 percig ne igyunk más folyadékot. Miért pont folyadékot ne fogyasszunk? Cukorkát szopogathatunk, egy falat kenyeret elrágcsálhatunk? Vagy itt csupán a blöffölésnek a lólába lóg ki? Azt hiszem, hogy az ilyen utasítás nem több, mint a valóságos gyógymód látszatának a megőrzésére szolgáló hókuszpókusznak a gyűjteménye.

Komolyabban fogalmazva ez az egészség-bálvány istentiszteletének a liturgiája. * homeopátiás szerek: két komoly gond is van velük. Az egyik, hogy sajnos ma a klinikai orvoslás során is egyre gyakrabban használják őket, különösen a gyerekgyógyászatban. Ezek a módszerek a hátterük alapján az ún. természetgyógyászat körébe tartoznak, azon belül is a harmadikba, az energia-gyógymódokba (majd látni fogjuk), a hátterüket, gyökereiket tekintve.

Ezek a szerek 2 elmélet alapján készülnek. Az egyiket nagyon szeretik hangsúlyozni, bár elmélete csak feltételezés. A másik elméletet nem szokták nagy dobra verni, de gyakorolják. A hangoztatott alapelv az, hogy ha egy szer nagy adagban valamilyen tünetet kivált, akkor ugyanaz az anyag nagy hígításban, igen kis dózisban az ellenkező hatást váltja ki. Ez az elképzelés a tudomány alapkövének mond ellent, ami szerint a dolgok önmagukkal azonosak maradnak. Ha ez nem volna így igaz, akkor nem lehetne egy állításom sem igaz, de igaz.

Lehet-e a benzinnek olyan kis adagja, ami oltja a tüzet? A benzin mini adagban is csak gerjeszti a tüzet, és nem oltja. Igen nagy hígításnál legfeljebb nem jut szóhoz, de a benzin soha az életben nem fogja oltani a tüzet. Tehát a hasonszőrű kezelés elve nem működhet. Mégis a homeopatikus szerek ezen nem létező elv alapján készülnek úgy, hogy ezeket az úgymond gyógyszereket hígítják. Rendkívül nagy hígításokat készítenek, olyan nagyot, hogy gyakorlatilag egy-egy üveg homeopátiás “gyógyszerben” az eredeti anyagnak egyetlen molekulája sincsen. Ha pedig nincs benne, akkor nem hathat. A homeopatikus kezelések mai hívei szerint -és nagyon szomorú, hogy gyógyszerészek is vannak közöttük- azért hatnak a homeopatikus szerek, mert a vízcseppek “emlékeznek” az anyagra. Ez magyarázza a hatékonyságot.

A homeopátiás módszer feltalálója, Samuel Hanemann, német orvos szerint nem is igazán ezek az anyagok hatnak, hanem a kozmikus energia, amit a környezetből, a légkörből gyűjtünk bele az üvegbe. Ennek módja a dinamizálás: rázni kell, és a kozmikus energia belegyűlik az üvegbe. Hanemann nyíltan vallotta, hogy módszerét spiritiszta kijelentésekből vette. Ő a következőképpen “rázott”: hatásosabbnak találta, ha rázás közben az üveget valamilyen stabil tárgyhoz ütögette, és éppen egy bőrkötéses Biblia esett a keze ügyébe.

Ez szép példája annak, hogy az ördög mindig gondosan ügyel arra, hogy az ajánlatai vallásosaknak látsszanak. De azt hiszem, nem kell magyarázni egy hívőnek, hogy mi a különbség a mágikus hit, a varázslásos hit és az élő hit között. Tehát a hígításnak az értelméről, magyarázatáról beszélnek, a rázásról nem szokott szó esni, de egyetlen készítési technológia során sem marad el a rázás. Ráadásul a beteg utasításba kapja, hogy bevétel előtt pontosan hányszor rázza meg az üveget. Hanemann hite szerint ugyanis minél tovább rázzák, annál jobban feltöltődik a szer természetfeletti energiával, és annál erősebb lesz a gyógyhatás. Mivel ezeket a szereket feltöltik kozmikus energiával, az egésznek ugyanolyan sötét szellemi háttere van, mint a többi ún. természetgyógyászati módszernek. Vagyis a homeopatikus szerek méregdrága áron közönséges varázsszerek.

Az előadás szövege elolvasható itt.

Létrehozva 2015. október 13.