A nagy étrendblöff

A paleolit táplálkozás hívői szerint az emberi DNS nem alkalmazkodott a mai ember étrendjéhez, és sok modern betegséget a tej- és keményítőtartalmú élelmiszerek fogyasztása okoz. Ennek tudományos bizonyítása azonban igen gyenge lábakon áll, a kérdés ennél jóval összetettebb.

(A szerző egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója.)

A tudományalapú orvoslás aranykora az 1930 és 1975 közötti periódusra esett. Ebben az időszakban fejlesztette ki fő hatóanyagait a szintetikus gyógyszerkémia, és ekkor vezettek be számos technológiai újítást is a gyógyításban, többek között a szívműtéteket, a csípőprotézist, a dialízist vagy a szervátültetést. A hetvenes évek második felétől azonban megtorpanás követte a nagy ívű dinamikát, amelynek okáról megoszlanak a vélemények.

Az egészséges táplálkozás tudománya

A gyógyításban keletkezett vákuumot az úgynevezett táplálkozástudomány töltötte be. Az új orvostudomány élharcosai, Thomas McKeown és Jeoffrey Rose professzorok és követőik fennhangon hirdették, hogy a főbb betegségek oka nem más, mint a helytelen étrend. A média is felkapta a témát, trendi lett az egészségesnek vélt táplálkozás. Megjelentek az ideát pénzre váltó vállalkozások is: beindult a táplálkozási filozófiák, az ezekhez kapcsolódó étrendek és receptkönyvek, az étrend-kiegészítők, a zsírégető tapaszok és pirulák, a méregtelenítők és a többi hasonló hókuszpókusz piaca.

A kormányok is támogatták e „mély tudományt”, hiszen mennyivel olcsóbb megelőzni a betegségeket – ráadásul a választópolgárok saját pénzéből –, mint a pácienseket államilag dotált gyógyszerekkel tömni és kórházi ágyakon fektetni. Probléma volt azonban, hogy az étrendelmélet rendkívül gyenge szakmai alapokon állt. A problémát az okozta, hogy a gombamód szaporodó táplálkozási elvek nem a tudomány kristálytiszta elvei alapján fogalmazódtak meg: alapos megfigyelések és kísérletek helyett kény-kedv szerint kiválasztott példák nyertek önkényes értelmezéseket.

Az elmélet mai verzióinál egy újabb probléma az adott elképzelést alátámasztó publikációk szelektív szemezgetése az érvelés során. Ezen a területen ugyanis szinte mindenre léteznek pro és kontra adatok – a puha tudomány birodalmában járunk. Közben több, egészségesnek vélt táplálékról derült ki, hogy nincs jótékony hatása, vagy éppen káros. Gondoljunk például a szója szerepének közelmúltbeli átértékelésére (ösztrogéneket tartalmaz) vagy a jelenleg is folyó vaj vs. margarin vitára. A fokhagyma újabb vizsgálatai azt mutatják, hogy semmilyen kedvező hatása nincs a szív- és érrendszerre. A méregtelenítés, az elsavasodás, a vitamin- és antioxidáns-kúra, a zsírégetés, az omega-3 zsírsav, a zöld kávé, a grapefruitmag, a liget szépe olaj – sorolhatnám még a sok hatástalan csodaszert és terápiát. A fő probléma ugyanis valószínűleg nem az, hogy mit eszünk, hanem az, hogy mennyit. Nézzünk meg alaposabban egyetlen étkezési bolondériát, a Magyarországon is egyre több hívet toborzó őskőkori táplálkozást.

A paleolit diéta alapjai

Minden eszmének van egy szellemi atyja. A paleolit táplálkozás Walter L. Voegtlin nevéhez köthető, aki egy 1975-ben megjelent könyvében fejtette ki az elmélet alapjait. Az elképzelés lényege egyszerű: az ember genetikailag az őskőkorszak (paleolitikum, 2,4 millió évtől 10 ezer évig) étrendjéhez alkalmazkodott. A feltételezés szerint a DNS-ünk nem bírta követni a gyors civilizációs változásokat, ezért a mezőgazdaság által előállított új típusú táplálékok idegenek a szervezetünk számára.

És jön az aduász következtetés: a helytelen táplálkozás okozza a modern kor népbetegségeit: a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a rosszindulatú daganatokat, az Alzheimer-kórt, a szívinfarktust, az autoimmun betegségeket, a szklerózis multiplexet, az allergiát, a gyulladásokat, a depressziót a metabolikus szindrómát, az elhízást, szinte mindent. Együnk hát paleolit kaját: húst hússal, mézet, gyümölcsöt és zöldséget, de kerüljük a gyilkos tejet és a keményítőtartalmú ételeket (gabonafélék, krumpli). Ez a gondolat kifejezetten logikusnak hangzik. Csakhogy a logika nem lehet a megismerés egyedüli eszköze, a természet titkainak feltárásához megfigyelések és kísérletek is szükségesek.

Repedések a paleolit táplálkozás elméletén

Van néhány egyéb probléma is a paleolit diétával. Először is, a helyzet az, hogy nem tudjuk pontosan, mit evett a felegyenesedett ember (Homo erectus) és a többi kőkorszaki szaki. Ha következetesek akarnánk lenni, akkor talán csigát, férgeket, békát, rágcsálókat, döghúst és kihalt állatokat kellene fogyasztanunk, antilophús pedig csak ősvasárnaponként jutna az asztalra, ha egyáltalán. Mindenesetre, vadászni nekünk magunknak kellene – bár ez kétségtelen egészségesebb, mint a bevásárlókocsi tologatása a hentespult és az autó csomagtartója között. Továbbá, hamis az elmélet alapállítása, amely szerint a DNS-ünk nem alkalmazkodott a mezőgazdaság által produkált újfajta táplálékkínálathoz. Mindkét bűnös élelmiszercsoporthoz történt ugyanis genetikai szintű adaptáció.

Tej

Az európai emberekben és az afrikai maszájokban egymástól függetlenül alakult ki az a képesség, hogy a tejcukrot (laktózt) felnőttkorban is lebontsák. Az emlősök eredendően csak csecsszopóként jutnak anyatejhez. A tejcukrot lebontó enzim (laktáz) termelése tehát felnőttkorban fölösleges, ezért nem is képződik. Az említett embercsoportokban azonban egy olyan mutáció következett be, amely a laktáz gén (LCT) kifejeződését az egész élet során biztosítja. A mutáció az LCT gén ki- és bekapcsolását szabályozó MCM6 génben alakult ki, melynek hatására a laktáz gén „bekapcsolt” állapotban ragadt. Az ínséges pusztai telek átvészeléséhez jól jött a tej mint táplálékforrás. Valószínűleg maga a tejcukor csak másodlagos szerepet játszott, a tejfehérje fontosabb lehetett.

Az írás elolvasható itt.

 

Létrehozva 2014. november 11.