Harry Potter - ártatlan szórakoztató olvasmány?

Joanne K. Rowling angol írónő könyvei a szó szoros értelmében "elbűvölik" az olvasót. Varázslóinasának, Harry Potternek a kalandjai - a tervezett hét kötetből eddig négy jelent meg, s ezeket eddig közel 40 nyelvre fordították le világszerte milliós példányszámokban kelnek el, elfoglalják a sikerlisták első helyeit. A Harry Potter-mánia nemcsak gyerekek közt terjed, sok felnőttet is megfertőzött, akik ugyanolyan sóvárogva várják egy-egy újabb folytatás megjelenését. Amerikában már az első Harry Potter- film előkészületei is megkezdődtek, amely sikerben aligha fogja alulmúlni a könyvsorozatot. De vajon mi magyarázza ezt az őrületet?

A szerző

Harry Potter kitalálója egy harmincas éveiben járó, kislányát egyedül nevelő tanárnő, aki az angliai Exeter egyetemén tanult franciát és klasszika filológiát, mielőtt néhány éve az írásba fogott volna. Nyilatkozatai szerint a regényfolyam főbb szereplőinek figurája és jelleme egyszer csak szinte készen pattant ki a fejéből, ezt követően kezdte minden részletében megalkotni és kiszínezni azt a jellegzetes világot, amelyben élnek. Az elvált asszonyként eredetileg igen szerény körülmények között élő írónő időközben dúsgazdagnak számít, és sorozatosan nyer el különféle könyves díjakat és más magas kitüntetéseket.

Főhős és alaphelyzet

A történet központi alakja, Harry Potter egy titokzatos körülmények között elárvult és azóta a nagynénje családjánál sanyarú körülmények között nevelkedő kisfiú, akivel az olvasó 11 évesen ismerkedhet meg. Az események lényegében azzal indulnak, hogy Harry váratlanul levelet kap, melyben értesítik, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és varázslóképző Szakiskolába. Ennek kapcsán tudja meg, hogy szülei, akiket alig egy éves korában veszített el, valójában nem autóbalesetet szenvedtek, hanem minden idők leghatalmasabb fekete mágusa, Voldemort támadásának estek áldozatul. Ez a rossz útra tért varázsló mindenkit eltesz láb alól, aki csak szembe mer szállni vele, s nevét az egyszerű boszorkányok és varázslók (mint akik Harry szülei is voltak) még kiejteni sem merik, hanem csak így nevezik: Tudodki. Harry anyja önfeláldozásának köszönhetően maradt életben, bár Voldemort nagy erejű, gonosz átka következtében azóta egy villám alakú sebhelyet visel agyhomlokán. A félelmetes mágus ereje viszont az eset kapcsőn semmivé foszlott, s többé már csak akkor képes hatalmat kifejteni, ha megszállja mások testét.

Az egész történet lényegében a Harry és Voldemort közti konfliktusra épül, és kettejük -azaz voltaképpen a fehér és a Fekete mágia- párharcának leírása jelenti minden egyes kötet csúcspontját. Ezenközben Harry -és vele együtt az olvasó- lassacskán egyre több részletet tudhat meg sóját és Voldemort rejtelmes múltjáról, származásáról.

A regényfolyam felépítése

Az egyes kötetek az angol internátusi képzés lépcsőfokainak felelnek meg. Itt hét évig tanulnak a diákok (11-től 17 éves korukig), majd ezután mennek egyetemre vagy szakmát tanulni. Az internátusban külön- külön "házakba" osztják be őket. A Potter-regényfolyamban négy ilyen házról van szó, amelynek lakói más-más eszközökkel igyekeznek elérni céljaikat: Griffendél, ahol a bátrak és rettenthetetlenek vannak elhelyezve, és ahol Harry és legjobb barátai, Ron és Hermione is laknak. A következő házban, Hollóhátban különösen az éles elmének és a tudás megszerzésének tulajdonítanak nagy jelentőséget. A Hugrabug-házban a "békések, igazságosak, türelmesek, jámborok" élnek, a Mardekár-ház lakóit pedig agyafúrtság és ravaszság jellemzi. (Ez utóbbinak volt lakója valamikor Voldemort is.)

Az egyes kötetek egy-egy iskolaév eseményeit dolgozzák fel, így Harry kötetről kötetre "öregszik", és az eddig utolsóként megjelent negyedik kötetben 14 éves.

A mágia világa

Ahogyan azt az alaphelyzet is mutatja, Rowling könyveiben központi szerepit tölt be a mágia. A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola, valamint annak környezete egy olyan Isten nélküli "ellenvilágot" testesít meg, amelyet mágikus alakok és tárgyak népesítenek be, a mindennapoknák pedig szerves részét képezik a mágikus rituálék és játékok, továbbá a fehér, illetve fekete mágia hatásmechanizmusai. Így például a diákok mágikus tantárgyakból szereznek ismereteket (pl. varázslás, mágiatörténet, átváltozástan, jóslás, varázsitalok, bűvös növények ismerete), és ezekben gyakorolják rnagukat.

Ennek a mágikus világnak kötetről-kötetre egyre nagyobb szerep jut, az írónő egyre mélyebben vezeti be olyasóit annak működésébe. Ennek igazoIására az alábbiakban álljon itt néhány jellegzetes idézet.

A sorozat első kötetében (Harry Potter és a Bölcsek Köve) Harry a Bölcsek Kövéért küzd Voldemorttal, aki testet és hatalmat akar magának szerezni a kő révén. Aki ugyanis birtokolja azt, halhatatlanná válik.

"Látod, mivé lettem? - folytatta az arc. - Árnyék vagyok csupán... csak akkor ölthetek alakot, ha valaki megosztja velem a testét... de mindig akadnak olyanok; akik befogadnak á szívükbe és az agyukba. (...) Ha pedig megszérzem az életelixírt, végre saját testet teremthetek magamnak... És most... vedd ki a zsebedből a követ, és add ide szépen." (271-272. o.)

A második kötetben (Harry Potter és a Titkok Kamrája) Harry egy titkos napló kapcsán ,jut el Voldemorthoz, és először a Kígyók Királya, Baziliskus ellen kell harcolnia, akinek tekintetre halálos. Közben felbukkan egy Denem nevű alak, aki tulajdonképpen Voldemort, és felismerteti magát Harryval:

"Voldemort a múltam, jelenem és a jövőm, Harry Potter...

(...) Halál fia vagy, Harry Potter - búgott fel a magasban Denem hangja. (...) Leülök ide, és megvárom
, amíg kiszenvedsz, Harry. Nem kell sietned, van időm. (...) Így végzi hát a híres Harry Potter. (...) Itt maradt magára hagyatva a Titkok Kamrájában, a barátai sehol. Legyőzte őt a Sötét Nagyúr, akit dőre módon magára haragított. (...)

A másodperc töredékéig Harry és Denem egyaránt a könyvecskére meredtek. Azután Harry gondolkodás nélkül - ösztönösen, vagy mintha régóta erre készült volna - felkapta a Baziliskus letört fogát, és teljes erőből a napló közepébe döfte..

A kamrát elnyújtott, velőt rázó sikoly töltötte be. A naplóból ömleni kezdett a tinta; végigfolyt Harry kezén, és kövér, fekete tócsába gyűlt a kövön. Denem rángatózott, jajveszékelt és hadonászott kínjában... '

És a következő pillanatban köddé vált." (292, 298-299. o.) 
A harmadik folytatás (Harry Potter és az azkabani fogoly') Harrynak a dementorokkal, más néven halálfalókkal folytatott küzdelmét ábrázolja, akik szintén Voldemort szövetségesei. Ezekkel a sötét figurákkal Harry először úton Roxfort felé találkozik a vonaton.

"A táncoló lángnyelvek fényében egy hórihorgas, köpönyeges alak körvonalai rajzolódtak ki. A jövevény  arcát mélyen lehúzott csuklya takarta. Harry pillantása lefelé siklott, s amit látott, attól görcsbe rándult a gyomra. A köpeny résén egy zöldesszürke, nyálkásan fénylő, cafatos kéz lógott ki. Mintha egy oszló vízi hulla keze lett volna... (...) Azután ..hosszú, elnyújtott hörgés hallatszott a csuklya alól: az arctalan alak mély lélegzetet veti - mintha nem is a levegőt, hanem valami mást akarna beszippantani a környezetéből. A fülkében tartózkodókon jéghideg fuvallat söpört végig. Harry érezte, hogy elakad a lélegzete. A hideg behatolt a bőre alá, szétáradt a mellkasában, átjárta még a szívét is..." (81.o.)

Harrynak harmadik iskolaéve végén egy egész csapat ilyen félelmetes alakkal kell megküzdenie, akiket csak a fehér mágia eszközeivel, mégpedig egy különösen nagy erejű ellenvarázslattal lehet legyőzni.

"Érezte a dementorok borzalmas auráját, s hörgő sóhajaik gonosz szélviharként kavarogtak körülötte. A legközelebb álló dementor mintha habozott volna - azután, felemelte rothadó kezeit, és hátrahajtotta csuklyáját.

A kámzsa alól a vak halál arca bukkant elő. A feleslegessé vált szemüregeket vékony, szürkés hártya nőtte be. Nem úgy a szájat... a sötéten ásító, alaktalan lyukon halálhörgést idéző zajjal süvített be a levegő...

Harryt megbénította a rettegés. (...) Majd azt érezte, hogy két erős, csontos kéz ragadja meg a nyakát.., kényszeríttették, hogy felfelé fordítsa arcát... érezte a jeges leheletet... vele végeznek hát elsőként... az oszló test bűze megcsapta az orrát...

Ekkor azonban mintha valami ezüstös derengés hatolt volna át a fojtogató ködön. A fény egyre erösödött, s Harry érezte, hogy arccal a fűbe zuhan... (...) Valami megzavarta a dementorokat." (353. o. )

A mágikus jelenetek eddigi csúcspontja a negyedik kötetben található (Harry Potter és a Tűz Serlege'). Ennek 
32. fejezetében, amely a ,Csont, hús és vér" címet kapta, található a következő borzalmas leírás, amelyet - elrettentés céljából - fontosnak tartottunk hosszabban idézni.

Harryt és egyik társát a Tűz Serlege egy temetőben rakja le. Az első, amit itt hallanak, az "Adava Kedavra!" varázsige, amely a fekete mágia varázsigéi közül a legsúlyosabb, és amelynek következtében Harry társa egy szempillantás alatt életét veszti. Őt magát egy Féregfark nevű, batyut cipelő köpönyeges alak ragadja még, majd miután egy márvány sírkőhöz kötözte, és betömte a száját, szó nélkül elsiet...

"... Aztán ismét felhangzott Féregfark kapkodó zihálása, melybe ezúttal nyögdécselés és egy súlyos tárgy súrlódó zaja vegyült. Végül a férfi beért Harry látóterébe, s akkor kiderült, hogy a súlyos tárgy egy kőüst. Féregfark a sír lábához vonszolta a kondért. Az akkora volt, hogy egy felnőtt ember kényelmesen beleülhetett, és a locsogásból ítélve tele volt vízzel. A ruhacsomóban rejtőző valami most már szüntelenül mocorgott, mintha ki akarna szabadulni. Féregfark a kondér aljához dugta pálcáját, s egyszerre lobogó tűz gyulladt az edény alatt. (...) A folyadék a kondérban meglepően gyorsan felforrt. (...) Féregfark kibontotta a ruhacsomagot, feltárva annak tartalmát, s Harry iszonyodva beleordított a szájába tömött rongycsomóba.

A jelenet olyan volt, mint mikor valaki felfordít egy követ, ami alatt egy undok, nyálkás, vak csúszómászó lapul - csak épp a ruhacsomóban rejtőző lény visszataszítóbb volt bármilyen állatnál. A lény csupasz, pikkelyesnek tűnő bőre sötét, nyers, vörösesfekete színben fénylett. Karja és lába nem volt több vékonyka csökevénynél, mégis leginkább az arca különböztette meg minden valaha élt embertől: az nem is arc volt, hanem lapos, kígyószerű szörnypofa, vörösen izzó szempárral. A lény gyöngének és esetlennek tűnt; kinyújtotta csökevényes karjait, és belekapaszkodott Féregfark nyakába. (...) Féregfark a kondérba eresztette a lényt. A víz felsistergett. A kis test elmerült benne, és halk puffanással megült a kondér alján. Harrynak káprázott a szeme a sebhelyében lüktető fájdalomtól. (Ezt mindig olyankor érzi, amikor közeledik felé Voldemort sötét világa.)
Féregfark most megszólalt. Hangja remegett, s vonagló arca elárulta, hogy iszonyatosan fél. Felemelte pálcáját, behunyta szemét, és fennhangon így szólt: - Halott apa, csontod tudatlan adatik, s új testet ölt fiad!

Harry borzadva meredt a Iába előtt domborodó sírhantra. Azon Féregfark mágikus parancsára repedés nyílt. s méhéből egy maroknyi por tört fel. A por a levegőbe emelkedett, és vékony sugárban a kondérba pergett. A fortyogó víz szikrákat hányt, sistergett és élénk, mérget idéző kékbe váltott. Féregfark most már nyöszörgött a félelemtől. Talárja alól előhúzott egy hosszú pengéjű, fényes ezüsttőrt, és a zokogástól elcsukló hangon elmondta az újabb varázsigét:

- Szolga... élő húsod... ím önként adatik... s életre kel urad. Kinyújtotta jobb kezét (...) és a magasba emelte a fegyvert.Harry rádöbbent, mire készül féregfark-egy másodperccel azelőtt, hogy az tettre váltotta szándékát. Szorosan becsukta a szemét, de csak a látványtól tudta megvédeni magát, a hangtól nem Féregfark borzalmas sikolya úgy járta át a testét, mintha belé is tőrt döftek volna. Aztán jött a többi hang: egy kisebb tárgy puffanása a földön, Féregfark megkínzott zihálása, a hátborzongató csobbanás, ahogy valami beleesett a kondérba. Harry nem bírt odanézni, de csukott szemhéján át is látta, hogy a főzet égő vörös színűre változott... Féregfark nyögdécselt és zihált a kíntól. Aztán Harry egyszerre az arcán érezte a férfi forró leheletét, és rádöbbent, hogy Féregfark ott áll előtte. - Ellenség... a véred... erővel vétetik... s feltámad ellened. Harry semmit nem tehetett. Nem tudott védekezni. Kétségbeesetten feszegette a szoros köteleket, és lefelé pillantva meglátta a tőrt Féregfark remegő kezében. Érezte, hogy a hideg penge belefúródik jobb karja hajlatába, és érezte a kicsorduló vér melegét, Féregfark, még mindig zihálva a kíntól, előkotort zsebéből egy üvegfiolát; és odatartatta Harry karjához, hogy felfogjon vele néhány csepp vért. Azután visszatántorgott a kondérhoz, és beleöntötte Harry vérét. A folyadék abban a szempillantásban vakító fehérbe váltott. (...) A kondér fortyogó tartalma gyémántfényű szikrákat szórt a négy égtáj felé; s olyan vakító fényt árasztott, hogy körös-körül minden éjfeketének tűnt hozzá képest (...) Aztán egyszer csak elállt a szikraeső. Helyette súlyos, fehér füst tört fel a folyadékból, széles körben gomolygó ködfalat emelve a kondér körül (...) a ködgomolyag közepén fortyogó folyadékból lassan kiemelkedett egy sötét alak - egy magas, csontsovány férfi meztelen alakja (...) A sovány férfi kilépett az üstből (...) Voldemort nagyúr újra testet öltött."

Magyar gyerekek a Harry Potter-könyvekről

"5-ször is kiolvastam, mindannyiszor tetszett. Ez pedig más könyvvel nem így van..."

"Nem tudom, mit fogok olvasni, ha már az összes Harry Potter könyvet 20-szor kiolvastam." ,

"A 7 éves öcsém ugyanolyan izgalommal várja a történet végét, mint a nagymamám. Az osztályban is kézről kézre jár a könyv A Harry Potter-világ nem csak ámulatba ejt, hanem el is varázsol. "

"Eddig nem nagyon olvastam, a kötelező olvasmányok pedig inkább taszítottak. És most... könnyedén elolvastam száz oldalakat, s amikor (...) a végére értem, sajnáltam, hogy nincs tovább. Ilyet idáig soha nem éreztem. "

(Idézetek az Animus Kiadó által kiadott magyar nyelvű második és harmadik Harry potter-kötet fülszövegeiből)

A jó és a rossz

Bár végül minden egyes kötet végén győz a "jó" a gonosz fölött, ez voltaképpen csak a fehér mágia győzelmét jelenti a fekete mágia felett. Amíg tehát a népmesékben vagy akár C.S. Lewisnál, aki írásaiban ugyancsak szerepeltetett mágikus elemeket, a jó és rossz közötti határok soha nincsenek összemosva, és a rosszat soha nem rossz eszközökkel győzik le, a Potter-regényekre ennek az ellenkezője igaz. Így a jó és a rossz megítélése viszonylagossá válik. Emellett az olyan hagyományos értékek, mint a család, szeretet, hűség, áldozatkészség is hamis módon, eredeti keresztény gyökerüktől megfosztva, és a mágikus közegnek megfelelően átértékelve jelennek meg.

A 4. kötetben szereplő fekete mágiás , jelenettel kapcsolatban a szerző ezt mondta: "Rettenetesen sírtam, amikor ezt írtam. De meg kellett lennie. Nem lehet úgy írni a jóról és a gonoszról, hogy a gonoszt kispórolja az ember."

Az a tény, hogy Rowlingnak ilyen messzire kell mennie a jó és a gonosz szembesítésében, azt jelzi, hogy bár ismeri a szörnyűséges, elfajzott, alapvetően gonoszt, nem ismeri annak legyőzőjét, aki egyedül Jézus Krisztusban adatott nekünk Isten Lelke által. Isten Fia golgotai kereszthalála által győzedelmeskedett- pokol, halál és ördög fölött, és ehhez a diadalhoz senki és semmi nem tehet hozzá. A Potter-regényekben megjelenő fehér mágia -miután ugyanúgy mágikus, tehát Isten szemében rossz eszközöket vesz igénybe- éppenséggel eltereli a figyelmet erről a győzelemről, aminek következtében a gonosz cselekvőképes, hatalmas marad.

Mi emberek ugyanis nem vagyunk képesek legyőzni sem az értelmünkkel, sem mágikus kapcsolatokkal. Ez kizárólag oly módon lehetséges, ha a magunk számára igénybe vesszük Jézus Krisztus kereszthalálát, és hiszünk az Ó szabadításában: Aki ezt teszi, az lesz igazán szabad. Ennek az embernek az életében "Voldemort" valóban legyőzetetttett, csakhogy nem fehér mágiával, ami csak a mágia érmének másik oldala. Jézus Krisztus ezt mondja erről; "Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn, az országa?" (Máté 12,26)

Mi a siker titka?

A Potter-történetek nyelvezete kifejezetten olyan, hogy a gyerekeket és fiatalokat szólítsa meg. A mondatszerkesztés egyszerű, a gondolatmenet logikus, az események, szereplők, helyszínek rendkívül fordulatosan, színesen, gyakran humorosan vannak leírva. Ezen kívül a szerző ügyesen ötvözi a különféle irodalmi műfajokat: a hagyományos angol iskola- vagy nevelési regény és a fantasy irodalom mellett a mese, a horror; a krimi, a kísértettörténet jellegzetességeit s felhasználja, és ezeket nagy leleménnyel ülteti át a gyerekek világába.

Szakadatlanul váltják egymást, különböző feszültségkeltő elemek, ami megragadja az olvasókat; felborzolja érzéseiket, izgalomban tartja őket. Az a korábban már említett tény is fokozza történetek izgalmát, hogy Harry és Voldemort közti alapkonfliktussal kapcsolatban kötetről-kötetre újabb és újabb részletek válnak ismerté. Emellett olyan iskolai megtapasztalásokban, élményekben lehet részük az olvasóknak, amelyek minden gyerek és fiatal számára ismerősek amelyekre többnyire még felnőttként is visszaemlékezik az ember: nemszeretem házifeladat-írás és utálatos feleletek, tanulók közti versengés, ellenszenves tanárok iskolai rendszabályok áthágása, no meg a vakáció feletti öröm, vagy épp az üröm, hogy nemsokára elkezdődik az új tanév. Így könnyű együttérezni a szereplőkkel, szinte otthon érzi magát az olvasó, ezáltal pedig észrevétlenül is "normálisnak" fogadja el és csodálja ezt az Isten nélküli mágikus világot. De a Harry Potter-regények, tulajdonképpeni hatását és az értük való lelkesedést az váltja ki, hogy Harry a nevelőszülei által elnyomott, elhanyagolt és bántalmazott fiú) egy szűk lépcső alatti raktárt jelölnek ki neki hálóhelyiségül, nem kap eleget enni; csak parancsolgatnak neki, állandó hátratételt szenved stb...) misztikus módon, a benne és körülötte ható mágia erejével képes megszabadítani önmagát és másokat. Ez jó fogadtatásra talál; mély nyomokat hagy egy olyan szellemiségű korban, amely jó néhány rossz szellemtől terhes és amely gigantikus változások terhe alatt roskadozva vágyakozik valamilyen megváltás után.

Maga Rowling könyvei sikerének titkát "a normalitás és a mágia vegyítésében látja, mert ezzel sok ember azonosulni tud." Valóban így van ez? A mai emberek hajszolt, gyakran művi és a természetest egyre inkább nélkülöző világukban egyszerre élnének a realitásban és a mágiában? Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a vallások zöme rátér a mágia ösvényeire, virágzik az ún.. szelíd okkultizmus, és mágusok, varázslók, boszorkánymesterek, ill.. a legkülönfélébb kétes szellemek és alakok kísértenek kulturális kínálatunkban. Kezdve a tévénél, ahol pl. a gyermekműsorokban már csak alig-alig néhány rajzfilm mond le arról, hogy mágiával fűszerezze cselekményét, a színházon; távol-keleti relaxációs ajánlatokon, horoszkópokon, asztrológián és mágikus vizualizációkon át egészen a mágikus meditációig.

Korunk istentelenségének vákuumában a mágia lenne az, amely fehér és fekete módozataiban még lelkesíteni képes? Ha az ember a Potter-könyveket olvassa, Harry iskolás éveinek lebilincselően izgalmas, horrorisztikus és mágikus elemekkel tűzdelt ábrázolását, akkor egyre inkább megerősödik benne ez a benyomás. A három jó barát, Harry, Ron és Hermione egy teljesen mágikus valóságban él. Harry maga a megtestesült varázsinas, mert tehetsége van a varázsláshoz (születésénél fogva akaratán kívül furcsa és természetellenes jelenségeket okoz, mert másokat is erre bíztat, végül pedig mert a varázslóiskolában barátaival együtt mindent kitanul, ami csak a varázslás, mágia, boszorkányság alá tartozik. Azt a másik világot viszont, amelyben Harry rokonai élnek, igencsak szegényesen ábrázolják a könyvek. Sőt ez a "muglivilág", amelyben a mágiamentes varázslást nem ismerő emberek élnek, kifejezetten ellenszenvesen jelenik meg, az itteni élet szürkének, unalmasnak, szánalmasnak, nevetségesnek van ábrázolva.

Kétségtelen tény, hogy már a Rowling könyvek megjelenése előtt sokféle módon megteremtődött a társadalmi környezet az ilyen történetek befogadásához. A Michael Ende-könyvek bekerülése az engedélyezett gyermek- és ifjúsági irodalom körébe ugyanúgy ezt mutatja, mint a New Age-filozófia terjedése és napjaink újfajta, Isten nélküli vallásossága. Ami pedig a mágiát illeti, korunkról egyenesen az mondható el, hogy annak konkrét gyakorlása iránt is kifejezetten nyitott. Ez a kor a legkülönfélébb vallási-szellemi irányzatok sokaságának nyitott kaput, de ugyanakkor mereven elutasító, ha Isten Szelleméről, Szentlelkéről van szó. Elég csak megvizsgálni, hányan fogadják el, hogy Isten megjelent Jézus Krisztusban, és hányan fogadják meg az Ő írott Igéjét, a Bibliát. Abból ugyanis világosan kiderül, hogy utálatos Isten előtt a mágia bármely formája, és egyáltalán nem segítség az embernek az élethez. Éppen ellenkezőleg, csak még inkább elősegíti az ember teljes lelki-szellemi halálát.

Csak az okkultizmussal való játék kölcsönöz ekkora vonzerőt a Harry Potter körüli regénybeli történéseknek. Az emberek természettől fogva újra meg újra nagyobb érdeklődéssel fordulnak a gonosz felé, mint Isten Szentlelke felé. Jobban megszólít bennünket az az irodalom, amely az elvetendőt, az ördögit és az embertelent jeleníti meg. Ez izgat bennünket, és részben alkalmas is arra, hogy felfogjuk a gonosz valóságát éppen az emberi cselekvések összefüggéseiben is. Ha azonban a segítség az ördögi behálózások és támadások dzsungeléből jön (a mágia által), akkor az igazságot legyőzte a hazugság. Ez aztán nem szabadít meg bennünket a "Voldemort"-féle tulajdonságoktól és szándékoktól.

"Bízz a saját erődben" -hangzik Rowling üzenete. De hát ki tudjuk magunkat húzni a mocsárból a saját hajunknál fogva? Ezzel az önmegváltás-elképzeléssel szemben áll az a tapasztalatunk, hogy megváltásra szorulók vagyunk, vágyakozunk egy olyan szabadság után, amelyet nem tudunk magunknak megteremteni. Isten Szentlelke az, amely valódi és maradandó szabadságot ajándékoz az embernek: "Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2 Korinthus 3,17). Erről tanúskodik Jézus sok- sok követőjének élete is, akik örömmel vallják és tanúsítják, hogy Őáltala szabadok lettek.

----------

(a magyar kiadó kiegészítéseivel)
ETHOS, 2001/2.sz. p. 20-23.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.