A bioenergetikáról és csakraterápiáról

A megkülönböztetés elősegítéséhez szeretnék itt felvázolni néhány alapvető „ismeretet” a bioenergiával és a csakragyógyítással kapcsolatosan. Megértésükhöz alapvetően Barbara Ann Brennan „Gyógyító kezek” c. könyvét használtam, amely a bioenergetikában és a csakragyógyászatban is alap-„tan”-könyvként ismert.

1. Az egyetemes energiamező

„Az ősi, 5000 évnél is régebbi indiai spirituális hagyomány egy Pránának nevezett egyetemes energiáról beszél.  Ezt az egyetemes energiát minden élet alapvető alkotórészének és forrásának tekintik. A jógik légzőgyakorlatok, meditáció és testi gyakorlatok segítségével gyakorolják ennek az energiának a manipulációját annak érdekében, hogy képesek legyenek fenntartani megváltozott tudatállapotukat és megőrizni ifjúságukat messze az átlagosnak tekinthető időn túl is……

A kínaiak már a Krisztus előtti 3. évezredben beszéltek egy vitális energia létezéséről, melyet ők csinek neveztek. Minden anyag, élő és élettelen egyaránt, ebből az energiából épül fel, és ez hatja át. Ez a csi kétpólusú erőt tartalmaz: yint és yangot. Az akupunktúra ősi művészete e két erő kiegyensúlyozására összpontosít……

A Kabbala, a zsidó misztikus filozófia Krisztus előtt 538 körül ugyanezeket az energiákat, mint asztrális fényt említi. Az ótestamentumban számos hivatkozás található az emberek körül levő fényre. …..

A keresztény szentképek Jézust és más szellemi lényeket fénymezővel körülvéve ábrázolják….

Sok ezoterikus tanítás – csupán néhányat említve közülük: az ősi hindu védikus szövegek, a teozófusok, a rózsakeresztesek, az észak-amerikai indiánok füvesemberei, a tibeti és indiai buddhisták, madame Blavatsky és Rudolf Steiner – részletesen leírja az emberi energiamezőt.”

 „Az egész természetet átható egyetemes energia ideája sok tudós nyugati elmében maradt fenn évszázadokon keresztül. Ezt a vitális energiát, amit mint fénytestet lehetett észlelni, a pytagoreusok említik először, Kr.e. 500 körül. …

A matematikus Helmont az 1800-as években egy, az egész természetet átható univerzális fluidomot képzelt el, mely nem testté sűrűsödött anyag, hanem tiszta életszellem, amely minden testen áthatol. ….. Helmont és Messmer közölték, hogy az élő és élettelen testek feltölthetők azzal a fluidummal, és hogy az anyagi testek képesek távolról hatást gyakorolni egymásra. …. Dr. Dora Kunz, a Teozófus Társaság Amerikai Szekciójának elnöke megállapította, hogy a test minden szervének megfelel  egy energiaritmus az étertestben.”

A bioenergetikus a tudományát kizárólag olyan kultúrákból, olyan emberektől eredezteti, amelyek a lehető legtávolabb állnak a zsidó-keresztény Kinyilatkoztatástól. Nyíltan mondja, hogy ezoterikus tanításokból indul ki.

A teozófusok (Teozófiai társaság), a rózsakeresztesek nyíltan a keresztény tanítás ellenségei, nem is beszélve Helena Blavatsky és Rudolf Steiner „érdemeiről” a New Age létrehozásában. Mindketten meghatározó alakjai voltak – és ma is azok – a New Age filozófiájának. Steiner  rózsakeresztes volt, Blavatsky pedig buddhista kolostori meditációi során „világosodott meg”, s ettől kezdve elszántan üldözte a keresztény hitet.

Brennan a világot átható, és mindent – élőt és élettelent – betöltő fluidumról, energiáról szóló bizonyítékait a spirituális indiai és kínai hagyományokból vette át. A későbbiekben majd ellentmondást találunk a személytelen, mindent betöltö életenergia és a nagyon is intelligens, irányítható energia jelenléte között. A keresztény hittel teljesen ellentétes a panteizmus: „minden Isten” tanítása, amely szerint azért van az ásványoknak, köveknek is gyógyító hatása, mert az Isten azokban is benne van, mint minden másban is, ami csak létezik a világban. Amennyiben valaki ezt a tanítást elfogadja, egyértelműen tagadja a keresztény tanítást.

Úgy gondolom, már ennyiből is elég világossá válik a New Age manipulatív munkája, vagyis, hogy a régi keleti és más kultúrákból és vallási hagyományokból kiemel egy-egy szeletet, s azt a nyugati ember ízlésének, elvárásainak megfelelően adja elő. Ugyanis a jógik meditációs gyakorlatainak  sem a hosszú fiatalság elérése volt a célja, hanem az, amit a jóga jelent: szellemi út. A jóga célja a megvilágosodás, az önkiüresítés, és a személytelen, mindent átható istenséggel való egyesülés, amely a személyes lét, a tudat kialvását is jelenti. A New Age mindezt egészen másképpen állítja elénk, hisz tisztában van azzal, hogy a ma embere nem talál vonzó távlatokat létének teljes megszűnésében. A New Age egyszerűen elhagyja a számunkra kellemetlennek tűnő dolgokat, és megtartja, sőt kívánatosabbá szinezve ránk tukmálja az érzékeinket és fantáziánkat felizgató elemeket:

2. Most egy kicsit visszatérnék a könyv bevezetőjéhez.

„E művet elsősorban egészségügyben dolgozó szakembereknek, papi személyeknek és mindazoknak ajánljuk, akik teljesebb testi-lelki és spirituális egészségre törekednek.”

Biztosan nem véletlenül célozza meg a könyv a papságot, hiszen ha őket sikerül megnyerni, akkor bizony a hívek már önként mennek a New Age ölelő karjaiba. Bár az Egyház azt tanítja, hogy a Kinyilatkoztatás teljessé vált Jézus Krisztusban, és az isteni üzenetet lezártnak tekinti, mégis ez a könyv újabb „tudással” rukkol elő az üdvösségünkkel kapcsolatosan. A teljes testi-lelki és spirituális egészség ugyanis az e könyvben foglalt tudás nélkül nem érhető el. Bár később azt is megjegyzi – és ezt sem véletlenül -, hogy „ez a könyv nem helyettesítheti a gyógyító tanfolyamokat.”  Itt szeretném megjegyezni, hogy a könyv írója – saját bevallása szerint – isteni, jézusi erőkkel működik együtt a gyógyításkor. Ezekért a gyógyításokért a bioenergetikusok pénzt kérnek, illetve a gyógyító tanfolyamokon a részt vevőknek fizetni kell azért, hogy megtanulják, hogyan működhetnek együtt az angyalokkal, Jézussal és más szellemi lényekkel.

„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok” – mondta Jézus. És ne feledjük el Simon mágust sem, aki pénzért akarta a Szentlelket megvásárolni az apostoloktól.

„Bár minden ember élménye egyedi, vannak olyan általános élmények, amelyek mindenkinél jelentkeznek az észlelési kör kitágítása, a „csatornák kinyitása” során.

A csatornák kinyitása azt jelenti, hogy befogadóvá válunk a körülöttünk lévő szellemi valóságok felé. Az az állomáskereső (ember), aki nem hangolódik egy konkrét állomásra (Jézus Krisztusra), könnyen léphet érintkezésbe olyan szellemi valóságokkal, amelyek egyáltalán nem kívánatosak számára. Óvatosan tehát ezzel a nagy nyitottsággal! Fentebb említettem már, hogy nem véletlenül kell az elméleti tudás megszerzésén túl részt venni a gyógyító tanfolyamokon. Az itt megkapott beavatás nélkül ugyanis nem működnek ezek a „gyógyító” energiák. A beavatás (a keresztény beavatásokból tudjuk) mindig egy kívülálló Forráshoz való csatornázást jelent. A bökkenő csupán az, hogy míg a keresztségben egyértelműen (ebben biztosak lehetünk) Istenhez vagyunk „csatornázva”, addig az ilyen gyógyító kurzusokon vajon hová csatornáznak bennünket? Ki hiheti el, hogy itt is Isten a forrás, hiszen a beavatásért pénzt kérnek, és van-e bármely bioenergetikusnak képessége arra, hogy Isten erejét pénzért továbbadja, kiárusítsa? Ha nem Isten a forrás – márpedig ebben az esetben nem Ő -, akkor ki?

„Ha egyszer ráébredünk, rájövünk, hogy hatalmunkban áll megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretünk, és elősegíthetjük azok beteljesülését, amelyeket szeretünk.”

A pozitív gondolkodással semmi baj nem lenne, de itt egyáltalán nem arról van szó. A „hatalom” ettől sokkal többet sejtet, arról nem is beszélve, hogy nagyon öntörvényűen hangzik, és Isten akaratát teljesen kirekeszti a megváltoztatás és beteljesülés folyamatából.    

3. Az útmutatás kialakulása

„Gyógyítóvá válni nem könnyű feladat….. Mindig azt kapjuk vissza, amit kisugárzunk. Ez az, amit karmának hívnak.”

Egyre szembetűnőbben bontakozik ki számunkra a New Age alaptanításainak sok-sok összeillő eleme. Itt vagyunk a karma törvényénél. Mindig azt kapjuk vissza, amit tettünk az előző életünkben. Ez már valóban messze jár a keresztény tanítástól. A karma törvénye, az önmegváltáson alapszik. Senki sem tud eszerint megváltani senkit, csak mindenki önmagát. Így aztán Jézus Krisztus megváltónak hitt halála nem is lehetett megváltó. Így szól erről Dombi Ferenc (katolikus pap) a Hang című könyvében: Jézus is csak önmagát váltotta meg a kereszten. A bioenergiával való gyógyító manipuláció és bármilyen más szellemi eredetű gyógyítási technika eleve feltételezi a reinkarnáció létét és valóságát. Megpróbálkozhatnak ugyan kimosakodni ebből amiatt, hogy a valóban hívő keresztényekkel is elfogadtassák magukat, de ez a törekvés könnyen leleplezhető.

„Ahogy az életem kitárult, az engem vezető láthatatlan kéz egyre érzékelhetőbbé vált. Először bizonytalanul éreztem. Majd spirituális lényeket kezdtem látni, mintha látomást látnék. Majd elkezdtem hallani őket, ahogy hozzám beszéltek, és éreztem érintésüket. Most elfogadom, hogy van egy tanácsadóm. Látni, hallani, érezni tudom őt.”

Rendkívül sok szellemi gyógyítási technika létezik, de egyvalami mindegyikben közös: a szellemi, spirituális segítő jelenléte. S máris találkozunk egy újabb ellentmondással. A bioenergetikusok közül többen is azt vallják, hogy saját energiakészletükből sugároznak át a betegnek. Ám ezt az általam ismert mindegyik gyógyítási mód megcáfolja, sőt maguk a gyógyítók is, amikor szellemi segítőjüket említik, akik jelenléte mindig meghatározó egy szellemi gyógyítás folyamán. Az a feltételezés, hogy ezek a gyógyító segítőtársak csakis angyali lények lehetnek, eleve hibás, hiszen ez csak akkor lenne hihető, ha az illető gyógyító nem pénzért tanulta volna a mesterségét, és nem pénzért gyógyítana. A mi pénzünk ugyanis egyáltalán semmiféle befolyást nem gyakorol az angyalokra, Istenre pedig főképpen nem. Ennél is továbbmegyek, mert az sem garancia a „tiszta” gyógyító erőre, ha valaki nem tanfolyamon vette pénzért, hanem csak úgy „kapta” valahonnan. A megkülönböztetés szabályait erre vonatkozóan a Szentírásban megtaláljuk: „gyümölcseiről ismerszik meg a fa.”

Az a fa pedig, amely a reinkarnáció tanítását hinti maga körül, valamint a teljes nyitottságot propagálja a szellemi világ felé, valószínűleg rohadt gyümölcsöt termett:

Az ülések során elkezdtem látni valami olyasmit, amit előző életeknek lehet nevezni.”

4. Az emberi energiamező vagy aura

„Az Emberi Energiamező az egyetemes energia megnyilvánulása, amely igen bensőséges kapcsolatban áll az emberi élettel.”

Íme, az ellentmondás, amit az elején említettem. Egy személytelen, mindent átható energiahalmaz, amelyet irányíthatunk, levehetünk, visszaküldhetünk, milyen módon állhat bensőséges kapcsolatban az emberi élettel? A bensőséges kapcsolat legalábbis számomra mindenképpen személyek között létezhet. Ha az a megállapítás az igaz, hogy ez az egyetemes energia személyes létező, akkor KI Ő? Isten nem lehet, hiszen amint már mondtam, annak a feltételezése is mélységesen sérti Isten fenségét és valóságát, hogy a mi pénzünk adása-kapása motiválná Őt a gyógyításra. Akkor KI Ő?

„A fizikai testet körülvevő és átható fénylő testet, mely jellegzetes sugárzást bocsát ki, általában aurának nevezik….Valamennyi rendszer rétegekre bontja az aurát……Hét réteget figyeltem meg……..Az aura minden rétegéhez kapcsolódik egy csakra.”

„Az energia egyik szintről a másikra a csakrák tetején lévő kapun át terjed. A legtöbb emberben ezek a kapuk zártak. A spirituális tisztítómunka eredményeképpen nyílnak meg, s így a csakrák az aura egyik szintjéről a másikra átvitt energia eszközévé válnak.”

A fenti idézetek alapján azt mondhatjuk, hogy csak az az ember egészséges, aki ismeri az embernek ezt a fajta spirituális felépítését, és képes összehangolni csakrái és aurarétegei energiáit. A teljes testi-lelki, spirituális egészség (azaz az üdvösség) tehát csak azok számára elérhető, akik magukévá teszik ezeket a kereszténységtől teljesen idegen tanokat, és vagy önmaguk, vagy más gyógyítók megnyitják bezárt kapuikat.

5. Az aura hetedik rétege

„A hetedik réteg a spirituális sík mentális szintje, amelyet keterikus mintának is neveznek…….. Amikor az aura e szintjére emeljük tudatunkat, tudjuk, hogy egyek vagyunk a Teremtővel.”

Ezek szerint mégsem személytelen energiamezőről van szó, hanem egy személyről, akit Teremtőnek nevez az író. Szerinte azonban a Teremtővel csak úgy tudunk egységben lenni, ha ismerjük az aura-tant, és képesek vagyunk az aura 7. rétegének szintjére emelni a tudatunkat. Úgy is mondhatnánk, hogy Isten egy passzív szereplője a mi Hozzá törekvésünk folyamatának, és csupán rajtunk áll, hogy elérjük-e Őt, vagy sem.

„A keterikus mintaszinten ..találhatók a múlt életek síkjai….. A keterikus szint a spirituális sík legutolsó szintje. Tartalmazza az élettervet, és ez az utolsó olyan szint, amelynek kapcsolata van a jelen inkarnációval.”

Egyre világosabbá válik az auragyógyítás „keresztény szellemisége”.  A keterikus szint, ahol egyek vagyunk a Teremtővel, tartalmazza az elmúlt életeink információit is. Ez hordozza az életünkre vonatkozó tervet, amelyet megszületésünk előtt mi magunk állítottunk össze. A Teremtő jelenléte mintegy biztosítéka annak, hogy voltak előző életeink. Figyelem: rothadt gyümölcs!

6. Az emberi növekedés, és az aurában zajló fejlődés

„A fogamzás előtti inkarnálódási folyamatról madame Blavatsky ………Alice Bailey és Eva Pierrakos írt….Az inkarnálódott  lélek találkozik útmutatóival, hogy velük megtervezze eljövendő életét. E találkozás alkalmával …… eldöntik, milyen karmával kell találkoznia, és megbirkóznia a léleknek, milyen negatív hiedelemrendszereket kell élményein keresztül megtisztítania.”

Az előzőekben már volt szó az újraszületés (reinkarnáció) tanáról, s itt újra hivatkozik a szerző a New Age alapító Blavatskyra, és a Bailey nevű hírhedt boszorkányra. A karma, mint a sors megváltoztathatatlan törvénye (legalábbis a jelen életútra vonatkoztatva), újra felbukkan. És találkozunk egy érdekes kifejezéssel: a negatív hiedelemrendszer megtisztítása, mely a fent említett „fajsúlyos” szerzők munkásságát ismerve, egyértelműen a kereszténységtől való elfordulást jelenti.  

7. A csakrák pszichológiai funkciója

„Amikor a csakrák normálisan működnek, akkor nyitottak, az óramutató járásával megegyező irányba forognak, és a számukra speciálisan szükséges energiát metabolizálják az Egyetemes Energiamezőből…… A csakra bármely varázsvesszővel mért zavara mellett megtalálható a hozzátartozó pszichológiai aura zavara is (a varázsvessző technikáját ld. A 9. fejezetben).”

Itt újra több problémával kerülünk szembe. Az Egyetemes Energiamező (így nagybetűvel), amely már szerepelt Teremtőként, de most újra azt látjuk, hogy a csakrák egyszerűen leszívják ebből az Energiamezőből a számukra éppen szükséges speciális energiát. Az ellentmondás most már antagonisztikussá válik. Vagy személytelen ez az energiamező (kisbetűvel), és akkor talán leszívhatják a csakrák (ha léteznek) egy részét, vagy a személyes Teremtőről beszélünk, és akkor a csakrák (ha vannak) bármilyen kísérlete erre az energiavámpírságra képtelenség. A rossz gyümölcsök pedig egyre csak érnek ezen a fán. Ugyanis előbukkan a mágia egy újabb kelléke, a varázsvessző. Persze, gondolom, ezen –hozzám hasonlóan – nem mindenki lepődik már meg, hiszen aki a New Age szélén kaparászik, az hamarosan könyékig benne találja magát. Aki még ezek után a bioenergetikát és a csakragyógyászatot veszélytelennek, keresztényinek tudja látni, illetve úgy gondolja, hogy ezek a természetgyógyászat kategóriájába illeszthetők, az vak.

8. A csakrák diagnosztikája

„A csakra állapotának érzékelésére először én egy inga használatát találtam a legjobbnak….. Ha sikerült némi érzékenységet kifejleszteni a kezünkben,.. akkor kézérzéseink segítségével gyakorolhatjuk az energiaáramlás érzékelését….. Ugyanezt úgy is megtehetjük, hogy ujjbegyünket egy akupunktúrás pontra helyezzük.”

Ismét feltűnik, mint nagyon fontos eszköz, az inga. Az ingával lehet tehát a csakrák mozgását, energiaszintjét, aurákat vizsgálni és mérni, de az inga szakavatottabb művelői kiingáznak bármit, teljes vérképet tudnak elemezni, sőt, előző és jövendő életekről is tudósítanak stb. S újabb fogalom kerül előtérbe: az akupunktúrás pont. Az akupunktúrát ugyan megpróbálták megfosztani attól a filozófiától, amelyen alapszik, ám így a tudományos magyarázat még mindig várat magára a hatásmechanizmusát illetően. Addig pedig marad az áltudományosság, amely mégis keveri az ősi kínai dualista világnézetet és az ezen alapuló meridiánrendszert az anatómiai ismeretekkel. A bioenergetika pedig keveri az ősi kínai dualista világképet és a meridiánrendszert, az ősi indiai spirituális hagyományt, a panteista világképet és a csakra- és aurarendszert, és minderre  megpróbálja a tudomány zászlaját kitűzni. A baj csak az, hogy a lóláb (inkább lópata) nagyon kilóg! 

9. A betegségek oka

„A gyógyítóé a szeretet munkája. A gyógyító eléri a lélek fájdalmas területeit és gyengéden újraéleszti a reményt és azt az ősi emléket, élményt, aki a lélek. A testet minden ízében megérinti az isteni szikra és gyengéden ráébreszti arra, hogy Istenként létezik, és az Egyetemes Akarattal együtt kérlelhetetlenül halad  az egészség és teljesség felé.”

Újabb fogalmak lépnek be ismereteink körébe. A lélek, akit, mint egy emléket, a gyógyító ébreszt fel. Az eszmélés eredménye pedig nem más, minthogy Istenként létezik. Nem emlékszem rá, hogy a zsidó-keresztény Kinyilatkoztatásban hol lehet megtalálni a saját Istenségünkre vonatkozó utalást. Milyen körülmények között mondhatja magáról az, aki embernek lett teremtve, hogy Istenként létezik? Egyetemes Energiamezőről már volt szó, Teremtőről is volt szó, de most találkozhatunk az Egyetemes Akarattal is. Hol kell őt elhelyeznünk eddigi ismereteinkben? Az Egyetemes Akarat kifejezés számomra újra csak egy személyes létezőt idéz, hiszen a személytelen dolgoknak nem lehet akarata. Ha ez az Egyetemes Akarat Isten egyik aspektusa lenne, akkor hogyan létezhet az emberi lélek Istenként Isten mellett? Engem ezek a kifejezések nagyon emlékeztetnek a José Silva agykontrolljában emlegetett Magasabbrendű Intelligencia, Legmagasabbrendű Intelligencia elnevezésekre. Ezek pedig számomra valaminek az eltakarását jelentik. Ott feltétlenül bajt és rosszat érzek, ahol nem nevezik Istent Istennek, hanem mindenféle homályos kategóriákban beszélnek. Ilyen esetekben sohasem tudni, hogy igazán ki vagy mi bújuk meg e kifejezések mögött. Csak érdekességként szeretném megemlíteni, hogy Brennan könyvében is elég sok technika és gyakorlat található, ami nagyon is hasonló az agykontroll gyakorlataihoz.

9. A gyógyítás folyamata

„A hetedik szint megjavítása automatikusan megnyitja a hatodik szintet a nagyobb mennyei szeretet számára. A mennyei szinten a gyógyítót mennyei szeretet veszi körül, amelyet egyszerűen közvetít a beteghez. Éteri szinten a spirituális sebészet az auratestet alakítja át. Ennek az a hatása, hogy az akaratot hozzáigazítjuk az Isteni akarathoz.”

Újra úgy érzem, mintha tejszerű ködben járnék, amikor ezt az idézetet olvasom. A mennyei szeretet megtapasztalása ezek szerint csupán az aura jó működésétől függ. Isten ilyen bonyolult módját választotta az ő szeretete közlésének. Ha ez így van, akkor Isten szeretetét (már amennyiben a mennyei szeretet ezt jelenti) csak akkor élhetjük át, és fogadhatjuk be, ha bioenergetikushoz fordulunk, mert az egyszerű hívőnek fogalma sincs az auráról és csakrákról. Jézus állandóan arra hívta fel a figyelmet, hogy magunk fordulhatunk Istenhez szeretetért, a Szentlélekért, bármilyen kéréssel zavarhatjuk Őt. Ha közvetítőre van szükségünk, az maga Jézus! Hiszem, hogy a mennyei szeretet nem csak a „mennyei szinten” hanem a mi egyszerű emberi szintünkön is átélhető, csakragyógyász nélkül is. Jézus olyan időben élt, amikor már ismert volt az ősi indiai spirituális hagyomány, mégsem élt azokkal, és nem is próbálta hasonló dolgokra rávenni tanítványait, illetve a betegeket. Ha ez egy valóban létező és Istennek is tetsző dolog lenne, javára válna az emberiségnek és közelebb vinne az üdvösséghez, akkor hiszem, hogy Jézus megmutatta és megtanította volna. De nem tette! Amit fontosnak tartott, hogy megtudjunk, azt elmondta. A testi-lelki egészség, a spirituális teljesség, a mennyei szeretet az Ő szavaiban, az Ő életében, Benne van. 

Továbbmenve azt olvassuk, hogy a szellemsebészet hatása az, hogy az emberi akaratot az Isteni akarathoz igazítjuk. A fogalmak áradatában akár el is veszhetünk. Volt az előzőekben Egyetemes Akarat, most Isteni akaratról van szó. A szándékos egybemosása a személyesnek a személytelennel most már egyértelmű. De mi lehet a szándék mögött? Valószínűleg az, hogy az egyszerű ember zavarodjon össze ebben a sokaságban, és veszítse el az igaz Isten ismeretét. Ne tudja már, hogy Ki vagy mi is Ő. Ha eljut idáig, akkor azt is el fogja hinni, hogy a szellemi gyógyász képes lesz az ő egyéni akaratát Isten akaratához igazítani. Nem is gondol arra, hogy a szabad akaratot mindenki maga kapta, és mindenki maga dönt arról, hogy Isten akarata szerint tesz vagy sem. Helyette nem hozhat sem pozitív, sem negatív döntést egyetlen  szellemgyógyász sem, és döntéseinek következményeit sem viselheti.

„Aubrey Westlake „Az egészség módszere” c. könyvében megnevezte azokat a gyógyszereket, amelyek az aura különböző szintjére hatnak. Megfigyeltem, hogy minél erősebb egy homeopatikus gyógyszer, annál magasabb szintű auratestre hat….Természetesen a kézrátételes gyógyítás, a gyógyító meditáció és a fénnyel, színnel, hanggal, kristállyal történő gyógyítás mind eléri az aura felsőbb szintjeit”

A bőség zavara ömlik ránk ebből a rövid idézetből. A sokat vitatott homeopatia is bekerült tehát a mágikus gyógyítás körébe. Ebben az aspektusában pedig elég érdekes lenne ártatlannak vélelmezni. Éppen azt mutatja e könyvben való szereplése, hogy mind készítése, mind hatása a szellemi régiókban keresendő, vagyis nincs tudományos alapja.

Az idézet további részében pedig a természetgyógyászat körébe sorolt, de oda nem tartozó gyógyászati módokat sorol fel: kézrátétel, kristály.   

10. Kapcsolatfelvétel spirituális vezetőinkkel

„A vezető is, mint egy kesztyű, látszólag rám simul, és a beszélgetéssel összhangban kezdi mozgatni karjaim és lábaim. Ő a kezemet is használja, hogy kiegyensúlyozza energiamezőmet, és energiát közvetít csakráimba, amíg beszél.”

„Valamiféle jelenlétet érzéklünk a hátunk mögött. Puhán, rendkívül könnyedén vezetőink belecsusszannak auránkba. … Összhangban vagyunk az egész univerzummal…észrevesszük, hogy a vezetők kezei éterikus kezeinken keresztül becsúsznak a páciens testébe.” 

Igencsak érdekes történésnek vagyunk tanúi. A gyógyítót segítő szellemi vezető rásimul a gyógyítóra, és használja a testét, miközben energiát közöl vele. Ha elég bátor lennék, azt mondanám, hogy egy démoni megszállás esetét írja le. Isten és angyalai így sohasem használtak embert, annál inkább a médiumokat a gonosz lélek. 

11. Az energiamezőnk a gyógyítóeszközünk

„A gyógyítás során közvetített energiát nem mi hozzuk létre, de ahhoz, hogy azt az Egyetemes Energiamezőből magunkhoz ragadhassuk, előbb a saját frekvenciánkat kell a beteg által megkívánt szintre emelni.”

Most már egyértelműen kimondja a szerző, hogy a bioenergetikus nem a saját energiájával dolgozik, ahogyan azt sokan állítják, hanem az értelmezhetetlen Egyetemes Energiamezőből (Istentől?) ragadja magához. Ismét fölmerül a kérdés: mi ez az Egyetemes energiamező? Mert ha Isten, akkor nem hinném, hogy bárki csak úgy magához ragadhatná tőle az erőt. Ha nem Isten, akkor miért keveri gyakran a szerző a fogalmakat? Ha nem Isten, akkor ki, vagy mi?

12. A gyógyítás sorrendje

„Mielőtt először találkozunk a pácienssel, nagyon fontos, hogy ráhangolódjunk a mindig jelenlévő magasabb energiákra. E célból gyorsan felhozom energiáimat a csakrákon. …Elmondok egy megerősítést, hogy Krisztussal és a fény egyetemes erőivel összehangolódjak………Ha nem állunk kapcsolatban Krisztussal,  akkor az Egyetemes Teljességhez, Istenhez, a Fényhez, a Szentek Szentjéhez fűződő kapcsolatunkat alkalmazzuk.”

A zagyvaságok tárházát szemlélhetjük most már. Az író felteszi, hogy ő bármikor gyógyítani kezd, a magasabb energiák mindig jelen vannak. Hogy mit vagy kit ért ezek alatt a magasabb energiák alatt, az végképp nem világosodik meg. Hogy melyik az erősebb: Krisztus és a fény egyetemes erői, vagy ha nem állunk kapcsolatban Krisztussal, akkor a másik csoport-e, azt nem lehet tudni. Ráadásul a másik csoportban említettek kiléte is homályos: ki az az Egyetemes Teljesség, és ha Őt Istenként fogadjuk el, akkor ki az Isten, nem is beszélve a Fényről  és a Szentek Szentjéről. Krisztus személyének említése mindenképpen olyan csúsztatás, ami a keresztények lelkiismeretét van hivatva megnyugtatni. Annak a gondolata is arcpirító eretnekség, hogy egy szellemi zavarosban halászó csakragyógyász úgy használja Istent és Jézust a manipulációihoz, mint valami sebészeti eszközöket. 

A bioenergetikával, csakragyógyászattal, szellemsebészettel való foglalkozásom mindezeknek csupán egy vékony kis szeletét érintette. Remélem, sikerült azonban rávilágítani azokra a sötétségekre, csúsztatásokra, amelyek könnyen tévútra vihetik az embert, aki még nem látott bele a szellemi világnak ezekbe a sötét bugyraiba. Szeretném hangsúlyozni, hogy nincs olyan bioenergetikai kezelés, amely az itt leírt mentalitásoktól mentes lenne, illetve amely valamilyen „tiszta” isteni erőt közvetítene a beteg ember felé. A tiszta erőt csupán imádsággal eszközölhetjük ki, és csak alázatos, Istent az Őt megillető helyen tisztelő és imádó lélekkel. A keresztény embert inkább arra kell orientálni, hogy minél többet olvassa Isten Igéjét, épüljön, gyógyuljon annak igéreteiből, és az imádságos keresztény közösségekben jelen lévő Krisztus erejéből. A hitből élőnek nincs szüksége szellemi gyógyítókra, különböző technikákra ahhoz, hogy a mennyei szeretetet megtapasztalja és magába fogadja. Istennel egyek lehetünk az auránk kapujának megnyitása nélkül is, de csupán Krisztus Urunk érdeméből és szeretetének végtelen volta miatt.

Csúnya csúsztatásnak tartom azt is, hogy ezeket a gyógyítási módokat a természetgyógyászat cégére alatt hirdetik, holott ahhoz ezeknek semmi de semmi köze nincsen. Még inkább félelmetesnek és veszélyesnek találom azt, hogy egy olyan intézményt népszerűsítsenek katolikus keresztény újságban, amely az itt megtárgyalt elfogadhatatlan szellemi hátterű praktikákat alkalmazza.

Végül álljon itt egy idézet Máté evangéliumából (7, 21-23): „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ’ Uram, Uram!’, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: ’Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ördögöket, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?’ Akkor majd kijelentem nekik: ’Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek!’”

Juhász Zoltánné (volt természetgyógyász, volt szellemi gyógyító) honlapja

Létrehozva 2019. december 8.