A gender ideológia - 2. oldal

A konferencián jelenlevők, és a gender-ideológiára szavazók önmagában is jelzik a kérdés súlyát: hiszen a világ számos országából voltak ott nőmozgalmak (és természetesen leszbikus nőmozgalmak) képviselői, köztük egyetemi tanárok és magas rangú politikusok.

A pekingi konferenciát követő évek

A Pekingi Cselekvési Platform elérte, hogy ajánlása már 1995-ben kötelezettséggé vált:

·         1995-ben az ENSZ - az emberi egyenlőség elve alapján - elkötelezte magát a gender mainstreaming elmélet mellett;

·         1996-ban követte őt az EU,

·         2000-ben a német szövetségi kormány, majd más országok.

2006. január 11-én az Európai Parlamentben elfogadásra került a homofóbiáról szóló határozat. Ez arra szólít fel, hogy Európa országaiban legyen büntetendő cselekmény, ha valaki félelemmel, "idegenkedéssel szól a homoszexualitásról, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekről, mert ez a rasszizmushoz, az idegengyűlölethez, az antiszemitizmushoz hasonló magatartás". - Azon személyek számára pedig, akik nem értenek egyet a nemek átstrukturálásával, meg is alkották a megbélyegző neveket: ők a homofóbok, a "homofóbia" képviselői, vagy "heteroszexisták". Az idézett EU javaslat sürgeti a tagállamokat, hogy tartsanak oktató jellegű tájékoztatásokat és a homofóbia elleni kampányokat az iskolákban, az egyetemeken és a médiában, továbbá közigazgatási, bírósági és jogalkotási eszközök révén erősítsék a homofóbia elleni harcot.

2008. február 13-án az EU útmutatót adott munkatársainak hogy ne használjanak nemekre utaló kifejezést (pl. nem mondják azt, hogy tanárnő vagy tanár, helyette mondják azt, hogy "tanerő", nehogy sértő legyen a kifejezés azokra, akik sem férfinak sem nőnek nem érzik magukat.)

2008. szeptember 3-án az Európai Parlament döntést hozott, hogy a tankönyvekből, számítógépes játékokból, marketingből, plakátokról száműzni kell a sztereotip férfi és női magatartásformák megjelenítését - Tehát ne a nő varrjon, vagy főzzön a képen, hanem a férfi, ne a férfi vezesse a motort, hanem nő. (A gender ideológia szerint lehetővé kell tenni, hogy mindenki maga válassza meg nemét. Ezért a gyermekeket nem szabad nővé vagy férfivá nevelni.)

2009-ben az Egyesült Államok írt alá egy ENSZ-nyilatkozatot, mely a (szabad) szexuális orientáció egész világra kiterjedő védelmére szólít fel.

A következőkben néhány kiragadott példával szemléltetjük a gender gyakorlati megvalósulását a hétköznapokban.

Több országban pl. az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Spanyolországban valamely kötelező iskolai tárgy (pl. etika) részévé tették a gender mainstreaming elméletet. - Spanyolországban a tananyagban az áll, hogy a házasság nem tételezi fel a nemek különbözőségét. Angliában egyes elemi iskolákban megtiltották, hogy használják az apa vagy anya szavakat, mert ez diszkriminatív.

Hasonló hírek sokaságáról olvashatunk, a világ különböző országaiból: mint az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Anglia, Németország stb.

Anglia, Bécs és Bajorország egyes óvodáiban is megszüntették a lányos, illetve fiús játékokat, illetve bevezették, hogy a fiúkat lányos, a lányokat fiús játékokra tanítsák, hogy így "nemi identitásukat" kiegyensúlyozottá tegyék. - Világszerte egyre több formában (iskolai oktatásban, filmekben, írásokban, törvényekben) jelenik meg a homoszexualitás, mint normális alternatíva. Több országból érkeznek hírek, hogy a hagyományos vagy keresztény értékek védőit támadások, esetleg törvényes elmarasztalások érik.

Németországban kiemelkedő a folyamat. Berlin, München, Hamburg városokban pl. tanácsadó füzetet adtak ki középiskolás pedagógusok számára "leszbikus és meleg életformák" átadásának módjáról: hogy miként lehet ezeket vonzóvá tenni biológia, etika, történelem, társadalmi ismeretet vagy akár nyelvi órákon.

A Német Családügyi Minisztérium alá rendelt Egészségügyi Felvilágosító Központ kiadott egy brossúrát 1-3 és 4-6 éves gyermekek szülei számára 650.000 ingyenes példányban, országos terjesztés céljával. Az 1-3 éveseknek írott elemzi, milyen jelentős a kisgyermekek számára a simogatás, és felszólítja a szülőket, hogy rendszeresen simogassák, csókolgassák gyermekeik nemi szerveit. Nyúljanak bele a lányok hüvelyébe és simogassák azt, s így irányítsák őket a gyönyörszerzés ilyen formái felé. A nagyobbaknak íródott könyvecske sok egyéb hasonló ötlet között kijelenti, hogy jó, ha a gyermek már kisgyermekkorban megtanulja az önkielégítést, valamint ha megtanulja azt, hogy a szülők nem csak a heteroszexuális kapcsolatot tartják normálisnak. - A témával szinkronban jelentek meg játékos és énekes füzetek is gyermekek számára, amelyek segítséget nyújtanak, hogy a nemi testrészekről énekelhessenek a gyermekek.

A brit reklámetikai felügyelőség új tervezete főműsoridőben is engedélyezné abortuszklinikák és óvszergyárak hirdetéseit a rádióban és televízióban. Jelenleg egyetlen tévécsatorna kivételével este 9 óra előtt tilos az óvszerreklám. Azonban például az egészségtelen ételek reklámozása továbbra sem lesz engedélyezett a 16 éven aluliak részére.

Több országban megkezdték a nemi felvilágosítást, már 10 éves kortól - hiszen így lehet csak megakadályozni, hogy a serdülő gyermek teherbe ne essék. De a felvilágosítás egy témáról szól: hogyan kell védekezni a foganás ellen.

Nagy-Britanniában a gyermekek szexuális nevelését összehangoló brit szervezet (Sex Education Forum) erőteljesen szorgalmazza a 11 éven felüliek számára felállított iskolai szextanácsadó központok további terjesztését. Jelenleg a brit középiskolák harmadában már diszkrét abortusz-tanácsadás is elérhető a diákok számára. A Connexions nevű kormányzati ifjúsági tanácsadói szolgálat pedig olyan segélyvonalakat és szervezeteket reklámoz, ahol a tanácsadók a felnőtt paciensekre is vonatkozó titoktartás mellett dolgoznak, vagyis kiskorúak esetében a szülők tudta nélkül biztosítanak hozzáférést különböző terhességmegszakítási módszerekhez, köztük abortuszhoz is. - Az oktatási, gyermek- és családügyi minisztérium tavalyi jelentése szerint a szexuális nevelésnek "világos kapcsolatot kell teremtenie a fiatalok felvilágosítása és a nemi egészségügyi ellátás között, és meg kell tanítania a fiatalokat, hogyan vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat."

A korai gyermekkori felvilágosítást hazai cikk is igényelte már. Ezzel gyakorlatilag még korábbra tolják a szexuális érdeklődés felkeltését, és 10-12 éves gyermekek indítást kapnak a szexuális élvezetek kipróbálására.

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.