Bill Subritzky: Szabadulás a démonoktól

AJÁNLÁS

Feleségemmel a karzaton ültünk és Bill Subritzky tanítását hallgattuk a szabadításról.

Valahogy éreztük, hogy ez az ember igazat mond, sőt többet: a valóságot. Nyilvánvaló volt, hogy mindaz, amiről beszél, személye élménye, megtapasztalása. A démonok működése, jelleme, viselkedése, taktikázása éppúgy valóságos a számára, mint Jézus szabadító hatalma és a megszabadultak gyógyulása, megkönnyebbülése, felszabadult örvendezése.

Ahogy beszélt, előttem is világossá lett a saját rabságom igazi oka és természete. Hányszor próbáltam szabadulni ebből a hálóból! Tizenhat éve vergődtem, hánykolódtam kétségek és bűntudat között. Most végre néven tudtam nevezni a bűnt és azt a személyes ellenfelemet, aki belevitt és megkötözve tartott. De Bill nemcsak a diagnózist mondta, kinyitotta a szabadulás ajtaját is, kézen fogva vezetett a bűnvalláson, megtérésen keresztül a szabadulásig. Nem volt nehéz: Jézushoz fordultam és beismertem, hogy én vagyok a hibás, én engedtem be a „házamba” a saját ellenségemet. Kértem, hogy bocsásson meg és szabadítson meg, hiszen Ő a Szabadító.

AKI SEGÍTSÉGÜL HÍVJA AZ ÚR NEVÉT, MEGSZABADUL

Mindez 1990 elején történt Brightonban, Angliában, Bill első európai szabadító konferenciáján. Elmondhatom, hogy az Úr valóban megszabadított abból a kötelékből. Brighton óta az a bizonyos bűn és aki mögötte állt, végérvényesen eltávozott tőlem és én is tőle. Semmi közünk többé egymáshoz.

A szabadulás pedig nagy energiákat szabadított fel bennem. Nem szívja el többé az életerőmet az ellenségem, nem gyötör a bűntudat és a kételkedés.

De az Úr sokkal többet hozott ki ebből az élményből, mint csupán az én személyes nyereségemet. 1991 nyarán Bill és segítői Budapestre is eljöttek.” AZ ÚRÉ A SZABADÍTÁS” konferencia több száz résztvevője élte át a szabadulást. Egyúttal alapos elméleti és gyakorlati „kiképzést” is kaptunk a szabadító szolgálathoz szükséges tudnivalókról, módszerekről. A több országból érkezett lelkészek, gyülekezeti munkások hazatérve saját gyülekezetükben, közösségükben kamatoztatják a tanultakat.

E könyvben mindaz megtanulható, ami a konferencián elhangzott. Életről és halálról, egészségről és betegségről, megkötözöttségről és szabadulásról van szó ezeken a lapokon. A konferencián mi magunk is láttuk és hallottuk, sőt átéltük az itt leírt dolgok valóságát. Ezek nem „steril” dogmák, száraz eszmefuttatások. Kétségbevonhatatlan demonstráció tanúi és részesei voltunk: mindaz, amit Bill ezeken a lapokon elmond, saját tapasztalatain alapul.

Ez a könyv nem „olvasmány”, hanem kézikönyv, eszköztár, sőt fegyvertár. Ezért nem is való mindenki kezébe.

Szívből és meggyőződéssel ajánlom azonban mindazoknak, akik szolgálatra odaszánt, elkötelezett Jézus-követők; akik már tudják, hogy Isten szabadító szolgálatra hívta el őket, s vállalják is ezt az utat. S ajánlom azoknak is, akik hivatásszerűen kerülnek összeütközésbe a démonokkal, akiknek a szabadító szolgálat „munkaköri kötelességük”: pásztoroknak, lelkigondozóknak, iszákos- és kábítószeres misszióban fáradozóknak, lelki (azaz inkább szellemi) sérültekkel, szellemi fogyatékosokkal foglalkozóknak.

Itt azonban helyénvalónak látszik egy figyelmeztetés is. Jézus ezt mondta: „Ha pedig Isten Szellemével űzök ki ördögi szellemeket, akkor hát eljött már hozzátok az Isten királysága.” (Máté 12,28). Ha maga Jézus is a Szent Szellem erejére és vezetésére támaszkodva végezte a szabadító szolgálatot, mennyivel inkább rá vagyunk szorulva mi is az isteni Segítő vezetésére, erejére! Kellő elhívás, felkészülés és felkenetés nélkül erre a területre ugyanúgy botorság belépni, mint vaknak az aknamezőre. Skéva hét fia bizonyára tanúsíthatná ezt… (ApCsel. 19,13).

Mi magyarok hajlamosak vagyunk a szélsőségekre. Szívesen elhisszük a legújabb gyógyszerről, hogy „csodaszer”: mindent és azonnal meggyógyít. Ha azután csalódnunk kell a saját indokolatlanul magas elvárásunkban, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a szabadítás önmagában nem old meg minden gondot, bajt betegséget. Nem csodaszer.

Azonban igen sok esetben szükséges a teljes és maradandó külső-belső gyógyuláshoz. Szükséges, de általában nem elégséges. Nem helyettesítheti a bűntől való elfordulást, a megtérést, a krisztusi jellem kialakulását, a Szentlélek erejét, az egészséges testvéri közösséget, a Szentírás ismeretét és a többi „klasszikus” keresztény értéket.

Itt az ideje, hogy mindezeket józanul és kiegyensúlyozottan értékeljük, éljünk velük, és a szabadító szolgálat is elfoglalja a maga helyét a lelkigondozói gyakorlatban, a gyülekezeti/közösségi életben és az evangélista fegyvertárában.

Mindarra szükségünk van, amit Jézus Krisztus megszerzett, hozzáférhetővé tett a számunkra. Harmóniában, kiegyensúlyozottan és józan gyakorlati módon, az ÉLET szolgálatában.

A szabadító szolgálatra is, „nagy és munkában gazdag kapu nyílt meg ugyanis előttem, de sok az ellenfél is.” (1.Korintus 16,9).

Szívből kívánom, hogy ne csak olvasója, megcselekvője is légy azoknak, amikre e könyv tanít.

AZ ÚRÉ A SZABADÍTÁS

Budapest, 1991. november 12.

A könyv letölthető itt.

Létrehozva 2021. június 8.