Eszembe jut az, hogy amikor Richard Nixont megválasztották, egy döbbent, gazdag New York-i demokrata asszony állítólag azt mondta: „Hogyan nyerhetett? Nem ismerek senkit, aki rá szavazott volna!”

Ez összefoglalja az elitista progresszívek hozzáállását, éljenek akár Washingtonban, New Yorkban vagy Rómában.

Az egyházban a progresszívek azért lelkesednek a „szinodális útért”, mert ők tényleg, őszintén, igazából hisznek abban, hogy az emberek többsége úgy gondolkodik, mint ők – és csak az akadékoskodó, múltba révedő, merev konzervatívokat kell eltakarítani. Mihelyt szélesre tárulnak az ajtók, és mindenki fülébe eljut a nép hangja, lehet előre haladni.

Ők valóban azt hiszik, hogy a legtöbb ember úgy gondolkodik, mint ők – legalábbis a legtöbb helyesen gondolkodó ember, és ha még nem is gondolkodnak úgy, ahogy ők, hamarosan úgy fognak, mert az ő ideológiájuk egyértelműen és nyilvánvalóan szép, igaz és jó. El sem tudják képzelni, hogy vannak értelmes, intelligens, művelt és gondolataikat világosan kifejezni képes emberek, akik egyszerűen nem értenek egyet – mégpedig jól átgondolt, megalapozott okokból.

Elismerik ugyan az ilyen emberek létezését, de meg vannak győződve arról, hogy azok ostobák, tudatlanok, szűk látókörűek és valószínűleg – hogy egy jól ismert effajta angolt idézzek – „neurotikusak”.

A progresszívek vaksága kellemetlen szagként bukkan fel az élet minden területén – nem csak az egyházban. A politikában és a gazdaságban elmulasztják felidézni a történelem tanulságait – hogy a marxizmus mindig erőszakba, dekadenciába és teljes kudarcba torkollik. Az akadémiai életben nem hajlandók felismerni, hogy ideológiáikat csak terrorizálással, erőszakkal és mindenféle megfélemlítéssel lehet megvalósítani, és amikor azok megvalósulnak, minden hamarosan összeomlik.

Amikor a progresszívek szembesülnek ragyogó ötleteik kudarcával, arra a következtetésre jutnak, hogy a probléma az, hogy nem elég hatékonyan vagy alaposan hajtották végre programjaikat. MÉG TÖBBRE van szükség az ideológiájukból és ragyogó ötleteikből. Ez olyan, mint az a fickó, aki narancslével tölti meg az autója üzemanyagtartályát, és amikor a jármű nem megy, úgy dönt, hogy kevés volt a narancslé, ezért leereszti az ablakokat, és a belső teret is narancslével tölti meg.

Amikor az emberek hangjának a maguk módján történő „meghallgatása” nem hozza meg az általuk kívánt eredményt, akkor mégis keresztülviszik a „reformjaikat” – törvényhozással, lobbizással, megvesztegetéssel, érzelmi és szellemi zsarolással és bármely fekete mágiával, amely segít nekik, hogy keresztülvigyék az akaratukat. Ezt tapasztaltuk, amikor az anglikán egyház progresszív elitista ideológusai a nők felszentelését erőltették.

Ha egy szavazás nem az ő akaratuk szerint alakult, nem azt mondták, hogy „Az emberek hangján át a Szentlélek vezetett minket”, hanem azt: „Kicsit keményebben kell dolgoznunk, és több embert kell megfélemlítenünk (akarom mondani, meggyőznünk), hogy legközelebb átmenjen a szavazás”.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. február 7.