James Martin atyának ez nem fogja elnyerni a tetszését. A magukat „meleg”-ként azonosító férfiakat nem szabad felszentelni, kész, pont.

Miért? Azért, mert a homoszexualitás egy pszichológiai rendellenesség, ami túlságosan gyakran torkollhat életek és lelkek pusztításába, nem csak az érintettekébe, hanem – ahogy szinte minden érintettel megteszi – a homoszexualitás romboló hatásai különösen átragadhatnak a nyájra, akik ilyen férfiak lelki vezetésére bízzák magukat.

Mellesleg, csak azért, mert az Amerikai Pszichológiai Társaságot 1975-ben politikailag nyomás alá helyezték, hogy a homoszexualitást „normálisnak” nyilvánítsák, ettől még nem lesz az.

Mindig mély seb okozza, szinte soha nem a személy hibája, de mindazonáltal neki kell végigszenvednie. Az elme és az önkép rákfenéje. Az a férfi, aki magát más férfiakhoz vonzódónak látja, sosem lesz lelkileg egészséges ahhoz, hogy papként szolgáljon, és ez még akkor is igaz, ha teljes tisztaságban tud maradni.

Ez nem tisztaság kérdése, hanem pszichológiai alkalmasságé.

A papság olyan terep, ahol identitásukban szilárd, egészséges férfiak képesek arra, hogy nyájuk jólétéért odategyék magukat.

A pszichológiai egészség azért ennyire fontos ebben a tekintetben, mert a pap lelkének ez az az aspektusa, amely lehetővé teszi számára, hogy túllépjen saját magán a másik érdekében – ez az igazi önfeláldozás. Egy pszichológiailag sebzett férfi képtelen így viselkedni, mivel túlságosan el van foglalva belső bajaival, akár tudatosan, akár öntudatlanul.

A meleg papok nem képesek odaadni magukat nyájukért. Valójában, a férfiak legtöbbje képtelen erre, ezért van az, hogy a legtöbb férfi nem lehet és nem is szabad papnak lennie..

Ez az egyik oka annak, hogy apák és férjek csődjét látjuk a társadalomban manapság, hiszen a legtöbb férfit megfosztják férfias jellemzőitől az összetört családi fészkek által, vagy azzal, hogy a média minden olyat dicsőít, ami rossz a férfiasságban, és még sokezer egyéb okot. Egy férfit sem szabad felszentelni vagy akárcsak papneveldébe felvenni, aki magát torz módon látja.

Viszont homoszexualitásuk által sebzett, lelkileg sérült férfiak tömegét engedték papneveldékbe, és fel is szentelték, köztük az amerikai püspökök jelentős százalékát.

Ezek a férfiak megkeresik egymást, fájdalmuk oka kinyilvánított módon eme lelki betegségükből fakad, „a nyomor szereti a társaságot” elv alapján.

Klikkeket alkotnak, összejárnak, bátorítják egymást, bizonyos esetekben megideologizálják a bűnt egymásnak, és papságuk melegség-központú papsággá válik, nem annyira az emberekről fog szólni, mint önmagukról. Ők lesznek a plébániai élet középpontjai, a misék róluk szólnak, a szentbeszédeik személyes kis történetek, amelyek arra szolgálnak, hogy együttérzést váltsanak ki a hívekből, az Egyház nem a megváltás kulcsává, a Menny kapujává válik, hanem nagy terápiás központtá a betegségük miatt.

A meleg férfit egy alapvető pszichológiai szinten riasztja az elutasítás, és emiatt nem fogja a hit kellemetlen igazságait prédikálni, mert amikor jönne az elkerülhetetlen szembeszél, túlzottan szívére veszi.

Tulajdonképpen életében minden befelé forduló számára minden személyes jelentőséggel bír. Sokan közülük saját kis hadjáratot folytatnak, hogy rávegyék a plébániát arra, hogy „elfogadják” őket. Ez válik teljes papságuk gyújtópontjává, és amikor felfelé kúsznak a ranglétrán, olyanokat hoznak magukkal, akik hasonlóképpen látják a világot.

Ilyenekből lesz hivatásgondozó, szemináriumi rektor, és így tovább.

Nem nehéz látni, hogy a papneveldék könnyedén időzített bombákká válnak, ahol hatalmi helyzetben levő, lelkileg ingatag homoszexuálisok elkezdenek vágyakozni alájuk rendelt szeminaristákra.

A nőies férfiakat örömmel fogadják az ilyen környezetbe, nem azért, mert őszinte elhívásuk van az oltár szolgálatára, hanem mert ők szolgáltatják a friss húst.

A hamisítatlan hivatással rendelkező férfiakat kirostálják, pontosan azért, mert ők pszichológiailag egészségesek, és csak halvány esély van arra, hogy bármikor is megadnák magukat. Ez az Egyesült Államok szemináriumainak világa – és egyéb országoké –, így működnek évtizedek óta.

Miért van ennyi pap, aki disznólkodik? Mert a püspökök és a hivatásgondozók és egyéb hivatalnokok maguk is melegek és eltökélt szándékuk, hogy a papságot meleg foglalkozássá tegyék.

Maga James Martin mondta mostanában, hogy az Egyesült Államokban több ezer homoszexuális férfi van, aki pap, és a papság tulajdonképpen összeomlana, ha minden meleg papot kiraknának.

Függetlenül attól, amit a melegpártoló Cupich bíboros mond, ez az egész papi válság szorosan összefügg a homoszexualitással.

Fiatalkorúakra vadászó melegek voltak a 2002-ben feltárt ügy központjában, egy olyan téma, amiről a meleg püspökök nemigen akarták, hogy szó legyen, így boldogan tartottak Theodore McCarrick-kel, aki azt mondta, hogy ennek nincs köze a homoszexualitáshoz, ez csak lelki éretlenség, majd visszaügetett hírhedt tengerparti házába, hogy sebezhető kispapok újabb csoportját zaklassa szexuálisan, közben meleg püspöktársai szemet hunytak e fölött.

És ahogy Viganó érsek szilárdan állította tanúságában, a probléma veleje a papi homoszexuális hálózat, sok püspökkel és bíborossal a soraiban.

Így hát, katolikus testvérek, nézzünk szembe a valósággal és ne engedjük azoknak a meleg férfiaknak – sokan közülük ki is élik ilyen irányú vágyaikat – akik tönkretették a katolikus papságot, hogy meghatározzák a tematikát.

Csak egy igaz narratíva van: ez a meleg papokkal kapcsolatos probléma. Amíg a jó püspökök nem veszik tudomásul ezt, addig pokoli nehéz menet lesz.

Forrás

Fordította: Cseri Máté

Létrehozva 2023. május 22.