Egy pszichiáter a New Age-ről

Előadás a székesfehérvári Effeta Közösség Szentlélek-szemináriumán

A Szentlélek-szeminárium a hitbéli elmélyülésről, a Szentlélekben való megújulásról szól. Az egyes alkalmak tehát ennek megfelelően egy-egy fontos területet járnak körül, egy-egy pozitív üzenetet hordozva, ahol a témák felvezetői/előadói arról beszélnek, hogy mit és hogyan tehetünk, érthetünk, élhetünk meg pozitívabb, Istennek tetszőbb módon. Velük ellentétben nekem látszólag egy negatív téma jutott, arról, hogy mit ne tegyünk, milyen tévutakra ne tévedjünk. Azt a feladatot kaptam ugyanis, hogy a New Age mozgalomnak nevezett jelenség csapdáiról szóljak.

 

A feladat először is lehetetlen, hiszen könyvtárnyi irodalmat és adatot kellene a nekem kiszabott 35 percben elmondanom. Másrészt arra gondoltam, szívesebben próbálkoznék egy pozitív megközelítéssel, magyarán, akárcsak a többi előadó, igyekszem én is inkább arra fókuszálni, hogy mit tegyünk, mint arra, hogy mit ne – azért, hogy ne essünk csapdába.

A Szentlélek-szeminárium célja, hogy eddigi, komoly, elkötelezett, de sok esetben leginkább szabálykövető vallásosságunkból továbbfejlődve, belépjünk az Úrral való személyes én-te kapcsolatba. Barsi Balázs atya néhány hete Bodajkon azt mondta, hogy az összes vallás valamiképpen Istent keresi és ebben a keresésben talán eljut bizonyos fontos meglátásokra – ezzel szemben a keresztény hit ennek a fordítottja, mi ugyanis abban hiszünk, hogy valójában Isten keresi az embert és az ember erre csak válaszol. A Szentírás számos helye bizonyítja, Isten megszólít, meghív bennünket és erre választ vár.

Milyen egy jó személyes kapcsolat? Kölcsönös, önzetlen, tisztelettel és szeretettel teli. Egy jó személyes kapcsolatban az egyik a másikat nem használja ki, nem degradálja eszközzé saját céljai elérése érdekében. Egy mélyen Istenhívő zsidó filozófus, Martin Buber szerint kétféle kapcsolat van: én-te kapcsolat, amely a másikat valódi Te-nek vagyis személynek látja, illetve én-az kapcsolat, amely a másikat csak Az-nak vagyis tárgynak tartja, tárgyként kezeli.1 Ezt a filozófiai irányzatot perszonalizmusnak nevezik, a lényege pedig az, hogy az embert nem pusztán önmagáért valónak tartják, mert az ember, mint személy csak más személyek között bontakozhat ki és ennek a helyes útjait-módjait kutatják. Perszonalista filozófiai gondolatok jelentősen befolyásolták a XX. századi katolikus teológiát, helyet kaptak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében, hatásuk kimutatható II. János Pál és XVI. Benedek pápa írásaiban.

Ma elsősorban ebből a nézőpontból szeretném megfogni a keresztény hit, illetve a mágia és ezoterika modernkori kiadásának a New Age-nek az alapvető különbségét. Azt állítom ugyanis, hogy aki Istennel valódi, személyes, én-te kapcsolatba lép, elismeri Istent, mint szuverén Urat, aki szeret minket és a javunkat akarja, aki előbb szeretett minket, aki megszólított minket, aki a válaszunkat, a viszont-szeretetünket várja, az nem fog megpróbálkozni azzal, hogy manipulálja őt, hogy eszközként tekintsen rá céljai érdekében, az nem fogja azt gondolni, hogy biztos recept van a kezében arra, hogy a saját akaratát rákényszerítse Isten világára.

Az előadás elolvasható itt.

Létrehozva 2023. május 18.