A 7 főbűn (24)

Aztán lehetünk tudatlanok nem csak létét, hanem természetét illetőleg is. A haragot ugyanis összetévesztjük a lármával, kiabálással. Azt gondoljuk a haragos emberek, csak Haddock Kapitány vetélytársai lehetnek, akit a tibeti szerzetesek „morgó mennydörgésnek” becéztek. Pedig a nagyon sokféle külső vagy belső morgolódás, mérgelődés, dünnyögés ugyan úgy reális megjelenései a haragnak, még akkor is, ha kevésbé látványos.

Isten nagyon szigorúan ostorozza azt, amit „zúgolódásnak” hív, Izrael népének egyik nagy bűnét. A Régiek még úgy is tartották, hogy a robbanó vörös harag kevésbé súlyos, mint a harag lappangó fehér formái, amelyek helyet készítenek a keserűségnek. Az első fajta egy pillanatra szikrázóvá teszik a tekintetet, a második fajta tartósan elhomályosítja a lélek tükrét. Főleg, ha mint helyes reakciót még meg is magyarázzuk, a zúgolódás, morgolódás végül befedi a mindennapjainkat és mintegy második természetünkké válhat.

5) Hogyan ismerjük föl?

Amikor a harag szokássá vált, nagyon nehézzé válik a fölismerése. Vegyük újra elő azt a három kritériumot, amely lehetővé teszi a bűn-harag diagnosztizálását.

Igaz tárgy:

A bűnös harag átlépi az igazságosságot. A priori ítéletet hoz, bizonyító erejű irat nélkül. Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mentségeket keressen, jóindulatú megbocsátásról nem is beszélve! Hányszor születik harag egy túl gyors odapillantásból csak a külső megjelenés alapján! És hány ítélkezés nem több valójában, mint föltételezés!

Az úr vacsorára hivatalos. Sietnie kell és hiába keresi a mandzsetta gombjait, és a feleségét szidja, „aki minden dolgát lehetetlen helyekre tudja elrakni”…, mígnem a felesége emlékezteti rá, hogy saját maga tette az íróasztala fiókjába még a múlt hónapban, hogy a gyerekek ne nyúljanak hozzá.

„kis Szent Teréz nagy leckéje”

„Ó, Istenem, a te ítéleteid mennyire különböznek a mi emberi ítéleteinktől! Így tévedünk gyakran ezen a földön, hogy tökéletlenségnek vesszük magunkban azt, ami előtted érdem!”

Hamis indíték/szándék:

A harag tűnhet jogosnak és tárgyát tekintve igazságosnak – például egy üvegházhatás elleni demonstráció – de a szándék mégis lehet más, mint egy sérelem, hiba helyreáIlítása és gyakran keveredhet más homályos szándékokkal: rejtett irigység, bosszúálló elszámolás valakivel…

Így ezt a külsőleg jogos tettet mégis belülről neheztelés, nem szeretet mozgatja.

Meg lehet találni ezt a hiányosságot egyfajta harcos aktivitásban. Az állítjuk, hogy a társadalmi igazságosságot védjük, s közben mennyiszer van, hogy a közszolgáIati sztrájkok „a 35 óráért” csak egyes csoportok szerzeményeinek kicsinyes védelmei. A „mondializáció ellenes” tüntetések mögött gyakran frusztrációk, kudarcok és irigységek bújnak meg, amelyek csak romboláshoz vezetnek.

Az, akit japán „Gandhinak” is hívtak, Takashi Nagai, igen csak kétségekkel teli szemlélte a „pacifista” mozgalmak nagy vehemenciáját és harcos tagjaik „dührohamait”: „… az utcán való dühös kiabálás a békéért, gyakran csak békétlen szívek betakarására szolgál”, kommentálta. Persze ezek a megjegyzései nem mindenkinek tetszettek.

A neheztelés sírkövei

Frank Buchman, az amerikai morális újrafegyverkezés mozgalom alapítója, rendkívül nagylelkű ember volt. 1878 június 4-én született Pennsburgban, Pennsylvania államban. Tanulmányai után Philadelphia legszegényebb negyedeinek egyikében telepszik le, hogy árva és nincstelen gyermekek számára otthont nyisson. A vele való kapcsolat folytán az emberek egészen meglepő módon megváltoztak: semmi erőszakos térítgetés, csak néhány egyszerű szó elég volt ahhoz, hogy emberek, akiket egészen magukba-fordultaknak és önzőknek tartottak, megváItozzanak.

Egy nap döntő esemény történt az életében. Frank szembekerült ennek a háznak az igazgatótanácsával: a tanács gazdasági okokból csökkenteni akarta a gyermekek ellátásának mennyiségét (ételadagját). Teljesen felháborodva Frank beadta a lemondását és Európába jött, ahol egy orvos pihenési időt javasolt neki, mert egészen ki volt merülve.

Egy napon, mikor sétájából hazafelé betért Angliában egy kis kápolnába, hirtelen megvilágosodott benne, hogy mennyire tele van gőggel és keserűséggel. Rájött, hogy semmivel sem ért többet azoknáI, akiket a szívében annyira elítélt.

Később erről a pillanatról, mikor minden megváltozott benne, igy ír:

„Az énem volt az életem központja. Ahhoz, hogy megváltozzam keresztre kellett feszíttetnie ennek az énemnek. Az a neheztelés, amelyet ez iránt a hat ember iránt éreztem, úgy tűntek számomra, mint a szívemben emelkedő sírkövek. Megkértem az Istent, hogy változtasson meg. Ő pedig megkért, hogy engesztelődjem ki ezekkel az emberekkel. Engedelmeskedtem és megírtam a hat bocsánatkérő levelet.” Egyébként semelyikre sem kapott váIaszt, de ez már nem volt fontos. Új ember született.

Aránytalan reakció:

A harag tárgya lehet igazságos, a szándék egyenes, tiszta, de a hozzáállás mégis aránytalan. A harag pedig legalább négyféleképpen tud túlzásba esni.

A lakásban felújítási munkálatokat végeztetünk. Kifizetjük a számlát, mikor észrevesszük, hogy a váIlalkozó az ígért bérnek a sokszorosát kérte el. A közvetlen reakció: „Ez rablás!”

Csakhogy a harag nem áll meg it.

– a felháborodás kiterjed a cselekedetről az egész személyre: „Ez egy rabló!” (Óvakodjunk ezektől a jelzőktől, mert ezek bezárnak!) A harag bűne a másikat azonosítja a rosszal, amit elkövetett, a személyt a cselekedettel.

– kiterjedhet egész életére: „Valóban sohasem hallottam mást róla: valóságos gengszter, persze, hogy nem fog megváltozni.” Itt a harag kiterjeszti a másik hibáját az egész életére, megbocsátás és remény lehetősége nélkül. Automatikusan mindent gyanúsnak fogunk találni, amit ezután tesz, még azt is ami jó, és a rossz hírét keltjük.

– kiterjedhet az egész környezetére: „Az egész családja rabló. Nem lehet bennük megbízni.” A düh kiterjeszti a vakságát és mértéktelenségét az ártatlanokra is.

– végül minden emberre, aki hasonlít rá: „Mindenesetre, az összes építési vállalkozó csaló, rabló!” A kiterjesztés már nem csak a hozzátartozókra vonatkozik. Már nem csak a szomszédosság alapján, hanem távolabbi hasonlóság alapján történik. Ez a „Minden” valójában csak néhány ismert esetre vonatkozik, de a háló, amin keresztül nézzük őket, automatikusan csak kivételnek fogja kezelni az ellentétes példákat. A haragos ember bezárkózik egy megdönthetetlen eszmefuttatásba.

A bűn annál súlyosabb, minél inkább előre halad a gondolatról a szóra, majd pedig a cselekedetre. A harag mértéktelensége tehát nem csak a kiterjedése szerint alakulhat, hanem a tartóssága szerint is. Az alkalmi, rövid dühön túl – mikor felidézünk egy sérelmet – eljuthat a rögeszmés és megszokott haragig, amely állandó igazságosztóvá alakít bennünket.

Hogyan lehet segíteni rajta?

A harag bűnének elsősorban kettős az alapja: a tárgy igazságtalansága és a reakció mértéktelensége.

Ezért az orvosság is két irányból kell rá:

Távolságot venni a dologtól…

Az arsi plébános, Vianney Szent János tanácsolta: „amennyire csak lehet, rögtön távolodj el attól a tárgytól, ami haragra gerjeszt. És tarts mély csendet mindaddig, amíg tart a dühroham. Ahelyett, hogy ütni kezded a gyermeked, aki a végsőkig kimeríti türelmedet a matekleckéjével, inkább menj ki levegőzni!

… de nem menekülni a dologtól

Azt hisszük, hogy legyőzzük a haragot azzal, hogy elkerüljük azt a személyt, aki megbántott bennünket. Magyarázat, megbocsátás nélkül a konfliktus ugyanúgy megmarad, ha rejtetten is. Ezzel csak letagadjuk a belső szenvedésünket, és első adandó alkalommal újra előtör a haragunk.

Evagrios Ponticos így magyaráz; „Ha valami bántalom éri és ürügye van rá, a lelkünk ingerlékeny oldala (irascibilis) mélyen felháborodik. Ilyenkor a démonok el akarják velünk hitetni, hogy mennyire szép is a magányos élet, csak azért, hogy megakadályozzák, hogy véget vessünk mindannak, ami a szomorúságunkat okozta és így megszabaduljunk bennünk lévő zavargástól.” A menekülés egyszerre védekező mechanizmus és kísértés ilyenkor. Amikor elmenekülünk előle, akkor elfojtjuk a szomorúságunkat anélkül, hogy elfogadnánk, vagy földolgoznánk. Leginkább pedig – folytatja Evagrios – elválasztjuk gondolatainkat a szeretettől: elszalasztunk egy isteni lehetőséget arra, hogy növekedjünk a testvéri szeretetben.

A másik helyébe belehelyezkedni

Semmit sem kell változtatni Senecának ezen az állitásán: „Senki se mondja: ‘én is megtettem, vagy megtehettem volna azt, amire haragszom’; mindenki csak a tettet magát nézi, és sohasem az elkövető szándékát. Pedig a cselekvőt kell tekinteni: valóban akarta-e, vagy véletlenül tette;

kényszerítették-e, vagy becsapták-e? Tegyük magunkat annak a helyébe, aki felháborít bennünket: végső soron, ami idegesít bennünket, részben saját magunk értékelése.”

Reagálni, nem mindig cselekvést jelent. Milyen mértékben kell keresnünk az igazságosságot?

Amikor püspök lett, Szalézi Szent Ferenc elhatározta, hogy sohasem fog beszélni semelyik papjával sem, haragos állapotban. 

A másik haragjával szemben

A főnök megaláz egy munkahelyi értekezleten… Idegesen mész haza. Ott találod fiad az ágyon, technot hallgat, ahelyett, hogy leckét írna. Pofon. Szemtelen válasz a feleségednek. Lehordja

a lányod, aki kiborítja a tésztát. Belerúg a kutyába.

A harag fertőző. Elég hozzá bárki, aki agresszív módon reagál és már benne is vagyunk a harag ördögi körébe.

Marshall Rosenberg, a kommunikáció specialistája, javasol valamit, hogy ne haraggal feleljünk a másik haragjára. Négy összetevő, négy egymást követő lépcső a jó kommunikációban.

  • Megfigyelés. Megfigyelek egy konkrét viselkedést, amely érinti az én jól-létemet. A lehető legobjektívebb módon kifejezem, amit megállapítok. Figyelem. A megállapítás nem ítélkezés, vagy értelmezés! Pl. A hitvestársad úgy tűnik dühös, mikor vezetsz. Az erőszakmentes kommunikáció első lépése azt kívánja, hogy a következőt mondjuk: „Látom, hogy az ujjaiddal görcsösen kapaszkodsz, hogy mióta egy erősebbet kellett fékeznem, többé nem szólsz hozzám. Feltehetőleg haragszol.” Az utóbbi mondat, már értelmezés, ezért, jő, ha megerősítést várunk rá, ha igaz.
  • Az érzés. Ez a megállapítás, amit tettem, érzéseket kelt bennem. El kell mondjam, mi van bennem annak kapcsán, amit konstatálok. Pl: „Amikor haragszol, nyugtalanság, aggodalom van bennem.” Ne feledjük, hogy amikor kifejezünk egy érzést, az sebezhetővé tesz. Ezért könnyebben elmondunk egy gondolatot, még akkor is, amikor paradox módon azt hisszük, hogy az érzelmünket mondtuk el. Azt mondani ilyenkor: „az az érzésem ettől, hogy nem vezetek biztonságosan”, ez már egy ítélet, nem egy érzés.
  • Szükséglet. Minden érzést egy szükséglet táplál, tart fenn. Ki kell fejezzem a szükségletet, amely felébresztette az érzést.Pl.: „Szükségem van a biztonságra, amikor vezetek.” Figyelem: ugyan olyan nehéz kifejezni egy szükségletet, mint egy érzést, Ugyanabból az okból kifolyólag, mindkettő sebezhetővé tesz. Ezért az a tendenciánk, hogy a szükséglet kifejezését átalakítsuk elvárássá vagy vádaskodássá.
  • Kérés. Kérek a másiktól egy konkrét cselekedetet, amely segít, hogy újra jól legyek. Pl. „Lennél kedves mégis beszélgetni velem, ahelyett, hogy hallgatsz? Az biztosan segít feloldani a stresszt.” Figyelem! Kémi valamit nem egyenlő az elvárással! Ezért készen kell lenni arra is, hogy a másik elutasítja a kérésünket. „Ha azonban inkább mégsem akarsz beszélni, akkor tégy úgy, ahogy szeretnél!”

 

Létrehozva 2023. január 20.