Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez az írás egy nappal korábban [2022. december 30.] jelent meg, mint őszentsége, XVI. Benedek pápa visszaadta volna lelkét Teremtőjének. Ennek a fényében kell olvasni, és értékelni. Ráadásul:
Megbízható forrás (Dr. Peter Kwasniewski) szerint már Ferenc pápa asztalán van, csak alá kell írnia azt a Motu Propio-t, mely gyakorlatilag be(meg)tiltja a hagyományos, kétezer éves trienti, vagy (más néven) tridenti szentmise bemutatását. Ez azért lényeges, és azért mutat túl egyetlen dolgon – esetünkben a liturgia milyenségén -, mert a szentmise liturgiáját nem lehet elválasztani a doktrinától (a tanítástól). Ugyanis, ha az egyiket betiltom, akkor másik is tiltólistára kerül. A Szentmise lényege (mind az örök forma (Vetus Ordo Missae): trienti, mind az új módi (Novus Ordo Missae estében) a hozzákapcsolódó tanítással szerves egységet képez. A szentmise (liturgia) a tanítás lényegét jeleníti meg az emberek számára.
Ez annyira így van, hogy az ősegyházban az egyszerű emberek a liturgiából, az imádságokból és a prédikációkból tanulták a ketekizmust, és nem iskolai körülmények között, mint manapság a gyerekek, már ha tanulják. (Épp tegnap találkoztam olyannal, aki nyolc év általános iskolai tanulás, valamint templomba járás után, az a középiskolába kerülve, már nem jár templomba, sőt egy-két keresztkérdés alapján az is kiderült, hogy amit neki hittan címén tanítottak, ahhoz képest a lyukas szűrőt vízzáró rétegként lehet jellemezni.)
Isten óvjon minket, és a jövendő nemzedéket!
Kucsora Tamás
Az egyházat sok mindenhez lehet hasonlítani, és ezek közül az egyik a család. És a fiktív családot, amelyet az imént vizsgáltunk, akár a Római Kúriának is nevezhetnénk.
Bár Benedek “emeritus pápa”, sok tekintetben még mindig ő az egyház pátriárkája.
A két fehérbe öltözött férfi e korszakával kapcsolatos zűrzavar ellenére Benedek olyan, mint a család legidősebb élő tagja, egy másik korszakból származó reliktum, aki egy elveszett nemzedéket képvisel egy olyan korban, amelyben a család minden fia a múltat tekinti a legnagyobb ellenségnek.
Mielőtt folytatnám, úgy vélem, hogy őszintén kell beszélni Benedek pápáról; ugyanakkor nincs értelme túlzottan polemizálni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy ember életének vége milyen érzékeny természetű.
Ennek ellenére figyelembe kell venni, hogy Benedek pápa – bármennyire is jó szándékú – inkább hasonlít annak a diszfunkcionális családnak az apjára, amelyet leírtunk, mint nem.
Ezzel azt akarom mondani, hogy teljesen lehetséges, hogy sok tekintetben jó ember – sőt, bizonyos szempontból nagyszerű ember -, ugyanakkor nem volt meg benne a képesség vagy hajlandóság arra, hogy az általa örökölt család mély diszfunkcióját helyrehozza.
Nem állítom, hogy egy ember, még a pápa sem, képes lenne egyedül legyőzni az egyházban évtizedek óta tartó modernista támadást. De ha egy hasonló helyzetben lévő pápára gondolok – nevezetesen Szent X. Pius pápára -, akkor el kell ismerni, hogy voltak szigorúbb és hatékonyabb intézkedések, amelyeket be lehetett volna vezetni.
Ne feledjük, ő is nagyon jól tudta, hogy milyen rosszul állnak a dolgok. Megválasztásakor azt mondta nekünk, hogy imádkozzunk érte, hogy “ne meneküljön a farkasoktól való félelem miatt”.
Benedek tudta, hogy farkasok bérencei vannak, akik pásztornak álcázzák magukat; és végül, úgy tűnik, nem tudott ellenállni a támadásaiknak. Megértem, hogy Benedek pártolói nyugtalanok lehetnek, ha úgy beszélnek róla, mintha bármilyen minőségében kudarcot vallott volna, de egyszerűen tény, hogy elmondta, hogy aggódott a menekülés miatt, majd végül elmenekült.
Benedek enyhén szólva is paradox pápa. Egyes cselekedetei és teológiai írásai a Hagyomány bajnokának tűnnek. Ugyanakkor néhány műve – különösen a korábbiak – úgy tűnik, mintha Teilhard de Chardin írta volna őket.
Ő az a pápa, aki felszabadította a latin misét; de ő az a pápa is, aki nem tett eleget annak érdekében, hogy utódja ne tudja elnyomni a latin misét.
Személy szerint úgy vélem, hogy Benedek jelenléte Rómában – még ha passzív és szimbolikus is – egyfajta stopperként működött a neomodernizmus legsúlyosabb támadásaival szemben, amelyek halála után fognak elszabadulni. Amíg él és fehér ruhát visel, olyan, mint a haldokló pátriárka, akit utódai nagyrészt megvetnek, de akinek legalább egy kis tiszteletet kell színlelni az illem érdekében.
Amikor meghal – ami valószínűleg hamarosan megtörténik -, minden tisztelet és illem a múlté lesz.
Ha a modernista Rómában van is hajlandóság arra, hogy a hagyomány és a teológiai ortodoxia egy kicsit megkímélje a hagyományt és a teológiai ortodoxiát a folytonosság hermeneutikájának sikertelen kísérlete előtti ünnepélyes kalapemelés kedvéért, ez a hajlandóság Benedek távozásával megszűnik.
Amikor az emeritus pápa elhunyt, a konciliárus előtti korszak minden halvány halvány szikrája hivatalosan is eltűnik, és az egyházi hierarchia testvériségében rejlő diszfunkció – úgy vélem – teljes mértékben megmutatkozik.
És ahogyan egy diszfunkcionális családban a pátriárka halála után, úgy képzelem, hogy számos veszekedés és szakítás fog következni.
Készüljetek fel.
(crisismagazine.com)
