Dr. Peter Kwasniewski: “Könnyű erény”

A kényelem és a könnyűség, mint a liturgikus reform alapértelmezett jellemzői.

Péter apostol Máté 16. fejezetében elbeszélt bűne – “Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: »Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.«” (Mt 16,22) – a szentmise elleni pápai bűnök ősmintája.

Figyeljük meg, hogy a Péter által végzett “győzködés” a kereszt elkerülésére irányul. A szentmise a keresztáldozat jelenvalóvá tétele; ezért Péter magatartása ismét megvalósulna, ha a Szentlélek korszakában, vagyis a pünkösdtől a második eljövetelig terjedő korszakban valamely utóda bármikor is megpróbálna ellenállni azoknak a morális, aszketikus, doktrinális, esztétikai követelményeknek, amelyeket a szentségi áldozat támaszt velünk szemben; ha megpróbálna ellenállni a negatív és nehéz dolgok terhének, amelyeket a saját javunkra kell elviselnünk, és amelyeket figyelmen kívül hagyva vagy amelyeknek ellentmondva saját kárunkra cselekednénk.

Az evangélista így folytatja: “Ő azonban megfordult, és azt mondta Péternek: »Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!«” (Mt 16,23).

Ahogy Roberto de Mattei megjegyzi:

A pápa tévedhetetlensége semmiképpen sem jelenti azt, hogy korlátlan és önkényes hatalmat élvezne kormányzati és doktrinális kérdésekben. A tévedhetetlenség dogmája, noha egy legfőbb kiváltságot határoz meg, pontos határokat szab, lehetővé téve a hűtlenséget, a tévedést és az árulást. Máskülönben a legfőbb pásztorért mondott imákban nem lenne szükség a “non tradat eum in animam inimicorum eius” [hogy ne kerüljön ellenségei kezébe] imára. Ha lehetetlen lenne, hogy a pápa átpártoljon az ellenség táborába, nem lenne szükség imádkozni azért, hogy ez ne történjen meg. Péter elárulása a lehetséges hűtlenség példája, amely a történelem folyamán minden pápa felett ott lebegett, és ott is fog lebegni az idők végezetéig. A pápa, még ha ő is a legfőbb tekintély a földön, a megbízatásához való hősies hűség csúcsa és a hitehagyás mindig jelenlévő szakadéka között lebeg. (Love for the Papacy and Filial Resistance to the Pope in the History of the Church, 84.)

A “sátán” szó ellenfelet vagy vádlót jelent. A Golgotával szembeni ellenkezésével Péter annak ellenfeleként állítja be magát, amit megtenni, és amiért szenvedni Krisztus eljött. Hasonlóképpen Péter utóda annak ellenfeleként állíthatja be magát, amit Krisztus továbbra is tesz, mindenekelőtt szenvedésének szentségében, a legszentebb Eucharisztiában, amely a szentmise szertartásában foglaltatik. Péter azzal vádolja Krisztust, hogy bizonyos értelemben “túl messzire megy” – ha hagyja, hogy megtörténjen vele az, ami nem illik hozzá, vagy az, ami túl sok hitet vagy erőfeszítést követel a tanítványoktól.

A liturgia a maga teljes ókori-középkori-tridenti fejlődésében rituális formában valósítja meg a megfeszített és megdicsőült Krisztus királyságát, és ahhoz, hogy az Ő uralmát megalapozza felettünk, sokat követel tőlünk: meg kell tagadnunk magunkat, térdre kell borulnunk és imádkoznunk, egyesülve a pappal, aki áldozatot mutat be. Kísértésbe esünk, hogy ellenálljunk az egyházi önfegyelem eme formájának, és az ő követelményeinek. Más szavakkal, kísértésbe esünk, hogy kis “sátánokká” váljunk, az Úr közöttünk végzett küldetésének akadályaivá, mivel inkább az emberi dolgokkal törődünk, semmint az isteni dolgokkal.

Mik ezek az emberi dolgok, amelyekkel törődünk?

“Nem Isten dolgaival törődsz” – nem az Ő liturgikus gondviselése, a minket az istentiszteletünkben és tanításunkban egyaránt az igazság teljességébe vezető Szentlélekkel – “hanem az emberekével“, az aggiornamento, a ressourcement, a nouvelle théologie, a “merjünk remélni” (abban, hogy a pokol üres- szerk.) stb., egy sor kifogás arra, hogy keresztény hagyományunk nagyrészét zárójelbe tegyük és eltemessük, hogy kényelmesebb rést találjunk modernitásunk számára, kellemesen kicsinosítva szelektíven archaizáló díszekkel.

Még nyersebben fogalmazva: úgy tűnik, hogy a könnyűség és a kényelem a liturgikus reform alapvető adottsága. Hogyan lehetséges ez? Nos, ezt a rítust kifejezetten erre tervezték:

  • hogy könnyen érthető legyen (ezért a népnyelv, mindig hangosan, az emberekkel szemben álló pap),
  • kényelmesebb testtartással (ezért a kevesebb térdelés, és a kevesebb variáció a liturgikus év során),
  • összességében rövidebb (ezért a kevesebb és rövidebb ima, és a rendkívüli áldoztatók megsokszorozódása az áldozás meggyorsítása érdekében),
  • kevesebb nehéz, azaz zavarba ejtő, kijózanító vagy súlyos szentírási szakasszal (ezért töröltek számos nehézséget jelentő bibliai szakaszt az olvasmányok közül és a zsolozsmából),
  • kevesebb böjtöléssel előkészülve rá (éjféltől kezdett, vagy három órán keresztül végzett böjt helyett egy óra),
  • ismertebb és világiasabb zenei stílusokkal, amelyek kevésbé függenek a zenészek képzettségétől.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. december 22.