Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Harry Potter világképe

Éppen egy éve, hogy az ethos 2001/2 számában részletesebben foglalkoztunk a Harry Potter-őrülettel, amely a tavaly év végén mozikba került első filmváltozat révén újabb csúcsponthoz érkezett. Eközben a közvélemény jó része továbbra is bagatellizálja azt a kétes hatást, amit a történetek a gyermekekre kifejtenek. Ezért a következőkben ismét szeretnénk felhívni a figyelmet néhány alapvető dologra, s ezzel is továbbgondolásra késztetni szülőket, pedagógusokat és mindazokat, akik felelősséget éreznek a jövő nemzedékért.

Share
Bővebben...

Báránybőrben

„Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, kik a juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”  (Mt 7:15)

 Távol legyen tőlem, hogy akár a történelmi egyházakat, akár a kisegyházakat, vagy a szektákat megszóljam. Még kevésbé célom egymással szembe fordítani őket. Egyszerűen nem hallgathatok. Nem hallgathatok, mint keresztény, nem hallgathatok, mint családos, nem hallgathatok, mint egyszerű honpolgár.

Share
Bővebben...

A tápiószentmártoni Attila domb - nem ajánljuk

alt

"Amit leszűrtem a rendelkezésemre álló (gyors kutakodas alapján összeszedett) információkból:
- Bizonyított természettudomanyos alapja nincs, feltételezések és nem konvencionális tudományos fogalomhasználat annál inkább (pl. villamos-mágneses erőterek).
- Konkrét mérésekre hivatkoznak, de a forrás, illetve adatok megadása hiányzik.

Share
Bővebben...

Agykontroll keresztény szemmel

alt

"Megjegyzem, nincs azoknak igazuk, akik azt mondják, szükséges elvégezni az agykontroll tanfolyamot ahhoz, hogy igazán meglássuk, miért elfogadhatatlan a hívő ember számára. Szerintem egy keresztény értékek mentén gondolkodó ember ... biztos ítéletet alkothat a módszerről”. (Juhász Zoltánné Aranka, volt természetgyógyász)

Share
Bővebben...

Sükösd: látomások-magánkinyilatkoztatások

alt

Érseki és püspöki nyilatkozatok

FŐEGYHÁZMEGYEI SAJTÓSZOLGÁLAT, KALOCSA-KECSKEMÉT
Süveges István * SAJTÓSZÓVIVŐ

Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek nyilatkozata: 752/2007

Share
Bővebben...

Sai Baba

Szent András reinkarnációjának mondta magát a fényevő férfi

Önmagát Szent András reinkarnációjának, feleségét Pál apostolénak, gyermeküket pedig Szent Péterének mondta az a férfi, akinek élettársa meghalt, kétéves gyermeke pedig életveszélyes állapotba került a vallási alapon folytatott éhezés miatt.

Share
Bővebben...

A Rotary klubról

altAz Ezékiel könyve szerinti figyelmeztetést nekem kell továbbadnom:
"Ha ezt mondom az istentelennek: Halálnak halálával halsz meg, te istentelen! - de te nem szólsz, hogy az istentelen tartózkodjék az ő útjától: az istentelen ugyan a saját gonoszsága miatt hal meg, vérét azonban a te kezedből kérem számon." (Ez.33,8.)

"Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután szemetek elé tártuk a megfeszített Krisztust? ……… Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdetek, most a testtel fejezitek be?" (Gal.3,1;3)

Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni!!! Nem lehet felemás igában járni! Isten Országában ez ügyben nincs, nem létezik kompromisszum!

Share
Bővebben...

New Age - a Biblia szemszögéből

alt

Gyógyulás a világ számára?

New Age - egy új kor. Ez a címszó egyre többet hallat magáról. Folyóiratokban és magazinokban, TV-adásokban és konferenciákon. Egy új kor? Na igen, ezután vágyódnak az emberek, mivel a "régi", amelyben élünk, mind sötétebbnek mutatkozik.

1986. decemberének végén egy újság került a kezembe, amelynek címe "Meditáció a világ gyógyulásáról" volt. Ez az, ami után mindenki vágyik, a gyógyulása gyógyíthatatlan világunknak?

Share
Bővebben...

Gyógyító kövek

A 90-es évek elején igen keresettek voltak a  „gyógyító kövek". Miután egy időre csillapodott ez a láz, a múlt nyáron újra visszatért.  Az ún. erőkarkötők (power bracelets) felkapott cikké váltak az USA-ban, és már felénk  is reklámozzák ezeket.

Minthogy olyan médiasztárok is viselik,  mint Richard Gere amerikai színész, a rock ­énekesnő Madonna vagy a szupermodell Naomi Campbell, a múlt nyáron divatba jöttek, s szinte mindenütt kaphatók a gumiszalagra felfűzött tarka golyók. Attól függően, hogy milyen golyócskák díszítik a viselőjüket, a terméktájékoztató szerelmet,  pénzt vagy egészséget ígér. A „Buddha­gyöngyök" és „erőkarkötők" eredetileg Tibetből származnak, ahol a szerzetesek ima­segédeszközét képezik a démonok segítségül hívásakor.
Share
Bővebben...

Fénylánc - a Szűzanya sürgős kérése

Az elmúlt hetekben sok helyen felbukkant a fenti címmel egy körlevél az interneten. Több testvérünk - élve a megkülönböztetés adományával - elküldte véleményét. Ezekből idézünk, remélve hogy segít eligazodni a jó és rossz, az igaz és hamis állításokat tartalmazó állítólagos üzenetek, láncimák és kinyilatkoztatások között. (A szerk.)

Share
Bővebben...

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Kezdődött 3 napja

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
20 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
83 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.