Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ez egy rövid, határozott poszt lesz, utána viszont szeretnék egy időre eltávolodni a közéletet uraló LMBTQ-témától. Szombaton Magyarországon is láthatóvá tette magát a – nálunk még parányi, nyugaton már mindenre rákenődött – szivárványos „kereszténység”. Egy ismert lelkész üdvözletét és áldását küldte a Pride résztvevőinek. Egy ismert politikus magát váratlanul kereszténynek nevezve szólalt fel a Pride-on, és azt mondta: éppen keresztény hite miatt teszi ezt. A homoszexualitást, transzneműséget és más szexuális céltévesztettségeket ünneplő Pride így lett keresztény esemény is. Tőlünk nyugatra ez már általános, nálunk egy nagyon rossz folyamat kezdete.

Jézustól származik a sokat idézett mondás: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Huszonegyedik századi kultúránk ilyenkor valamiféle belső igazságra gondol. Olyasmire, hogy ha megismerjük igazi belső valónkat és felvállaljuk azt, szabadok leszünk. A coming out történetek pontosan erről szólnak. Egy embertársunk előjön azzal, amit belső igazságának tart, és azonosul azzal. Hány és hány ilyen vallomást hallottunk már: „Egy ideig megpróbáltam az lenni, aki nem vagyok, annak látszani, ami nem vagyok, míg egy nap rájöttem, hogy ez engem csak gúzsba köt. Eldöntöttem, hogy nem fogok többé hazugságban élni. Felvállaltam valódi énemet, nem hazudtam többé magamnak és másoknak. Azóta szabad vagyok.”

Történetekkel nemigen lehet vitatkozni, de akkor különösen nem, ha elfogadjuk a tézist, hogy az igazság az, ami belül van.

A következő szint az ördögi megszállottság. Az ördögi megszállottság az, amikor pszichológiailag megtámadják a személyt, azaz olyan mértékben ostromolják a képzeletüket, hogy a személy nem tud „a dobozon kívül” gondolkodni, vagyis nem tud a félelemen, a vágyon vagy a haragon kívül gondolkodni.‎

„Egy sakkozó fejben mindig pár lépéssel előrébb jár” - emlékeztetett apám, amikor gyerekként homlokráncolva ültem a fekete-fehér tábla felett. A játék terén ugyan nem sikerült hasznosítanom a tanácsát, ám az élet számos más területén fontos útravalónak bizonyult. Megtanított előregondolni, eseményeket és történéseket nem különálló, izolált lépésként, hanem egy lépéssorozat részeként értelmezni. Minden előtt van valami és minden után következik valami más: akár egy lépcső fokai.

Dr. Székely János gondolatai a család körüli vitához

Gyakran megtörténik, amikor egy-egy családot meglátogatok, hogy a férj és a feleség átölelik, átkarolják egymást.
Ilyenkor a gyermekek sok esetben odaszaladnak, és ők is átkarolják a szüleiket, annyira boldogok. Ők is részesedni akarnak a szétáradó szeretetből, ebből a kristálytiszta forrásból. Ezt a forrást szeretnénk megőrizni a következő nemzedékek számára is tisztának, életadónak.

Ma a spirituális hadviselés szintjeiről akarunk beszélni, és különböző szintek vannak. Ez néhány dolgot jelent azon felül, hogy mindannyiunkat besoroztak erre a hadviselésre, mind ott vagyunk. Az emberek, a papok gyakran mondják nekem: “atyám, tudod, hogy tényleg csodálom a munkádat, de nem hiszem, hogy valaha is képes lennék rá.” Aztán, mondok nekik valamit arról, hogy milyen szintű spirituális hadviselésük van, amiről ők maguk egyáltalán nem tudnak, vagy legalábbis sokan nincsenek tisztában ezzel, és ezért azt mondom nekik, hogy “te ugyanazt csinálod, amit én, csak én egy kicsit másképp csinálom“, nyilvánvalóan sokkal intenzívebben.‎ Ez a szellemi hadviselés azt jelenti, hogy a benne való részvétel által válunk megtisztulttá, tökéletessé.‎

Székely János szombathelyi megyéspüspök a 777 szerkesztőségéhez eljuttatott írásában a család fogalma körül kibontakozott vitához szól hozzá. Írását változtatás nélkül közöljük.

2021. július 2. (LifeSiteNews) - Ezt nem tőlem kellene hallanod. Az egyház minden hithű bíborosának és püspökének fel kell állnia és azt mondania: „Elég!” Elég az Egyház tanítását romboló tanításból Ferenc pápától.

De mivel a hűséges pásztorok egységes hangja néma marad, a hűséges atyáknak kell felállniuk, hogy megvédjék gyermekeik hitét az ördög és bűntársai támadásával szemben ebben a világban, beleértve azokat a hamis pásztorokat is, akik fel akarják falni a juhokat.

Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.

Gyönyörű ez kép, nagyon tetszik, mert a lényegről beszél: az igazi SZIVÁRVÁNYRÓL! Mi az amit mesél nekünk? Azt meséli el, hogy azért nézhetjük a szivárványt az ablakunkból, mert Isten nem pusztít el bennünket a bűneink miatt, ezért lehet házunk, lakásunk – láthatóan a képen másoknak is van, mert látszanak más házak is – azaz: kultúra és civilizáció. A kiadós vihar után otthonunk oltalmából az ablakon kitekintve láthatjuk a szivárványt és emlékezhetünk. Láthatjuk Isten türelmének, szövetségének, ígéretének roppant jelét, évezredek óta újra és újra.