Élvezni az adakozás áldását, amíg lehet

Adakozni. Ez a téma sokféle érzelmet kiválthat. Sokaknak örömöt, sőt boldogságot okoz, ha mások javára adhatnak. Másoknak viszont frusztrációt jelent: korlátozottak az erőforrásaik, úgy érzik, a saját igényeiket se tudják kielégíteni, nemhogy még máskat is segíteni kellene. De azok számára, akik követni akarjuk Istent és engedelmeskedni akarunk neki, az adakozás nem választható.

Parancsunk van arra, hogy jót tegyünk. Azt a parancsot kaptuk, hogy: „legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal” (Pál első levele Timóteushoz 6, 18). Az adakozás próbára teszi az Úr és mások iránti szeretetünk őszinteségét: „Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 8, 8)

Az adakozás azt is próbára teszi, hogy készen állunk-e bízni Isten hűségében: „Istennek pedig van hatalma arra,hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 9, 8) A Szentlélek által egyre inkább lelkes adakozókká válhatunk, ami gyönyörködteti az Úr szívét. Ő mindig hűséges volt hozzánk, a nagylelküségünk által pedig mi is hűségesebbek lehetünk Hozzá.

Igyekezzünk adni, amikor szükség van rá. Amit lehet, meg kell tennünk most, ahelyett, hogy spórolnánk, hogy később többet adjunk. Később már késő lehet. Steven James egyik könyvében (Becoming Real) az élet bizonytalanságáról beszél, és arra buzdít, hogy minden napból hozzuk ki a legtöbbet. Célja nem az, hogy az olvasóit elkedvtelenítse, hanem próbálja felrázni őket: mert mindenki valaminek a közepén hal meg.

Emberek halnak meg a fogorvosi rendelőben, vagy úton hazafelé, zuhanyzás vagy tévénézés közben, fűnyírás vagy kerti sütögetés közben, vagy álmukban. Emberek halnak meg viták, harag, álmok, tervek, karrier, fejfájás, szívfájdalmak és udvarlások közepette. 

Nem akkor halunk meg, amikor várjuk, hogy meghaljunk – miután minden vágyunk valóra vált, vagy mindent elértünk, amit elterveztünk. A legtöbben úgy halunk meg, hogy úgy teszünk, mintha soha nem halnánk meg, úgy élünk, mintha a holnap garantált lenne, és ez az élet örökké tartana.

Éljük meg tudatosan az életünket és az adakozást is. Az élet ajándék. A halál bizonyosság. Ez arra kell ösztönözzön bennünket, hogy tudatosak legyünk életünk során – és ugyanúgy az adakozásban is. Gyakran halljuk azt, hogy „Előtted áll még az egész élet!” De ez nem így van. Az egész életünket csak addig a pontig látjuk, ahol épp vagyunk. Ami előttünk van, azt nem látjuk. Rejtély, hogy mi vár ránk, tudjuk, hogy bármelyik pillanatban véget érhet.

Lehet, hogy kijózanító belegondolni életünk rövidségébe és gyarlóságába, de hasznos lehet Jézus Krisztus követői számára is, akik azt akarjuk, hogy az Úr a lehető legnagyobb dicsőséget kapja életünk által is. Ne pazaroljuk el a lehetőséget, hogy a legtöbbet hozzuk ki az életből és az ajándékokból, amiket Istentől kaptunk. Egy bölcs ember mondta egyszer: „csak egy élet, hamarosan elmúlik; csak az marad meg, amit Krisztusért tesznek”

Ne hagyjuk elszaladni az időt, ne veszítsük el az élet áldását, és adakozzunk bátran Istenért és az Ő országáért. „Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Pál levele a galatákhoz 6, 10)

 Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2022. szeptember 15.