Miért olvasom továbbra is Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Szolzsenyicint és hallgatom Rahmanyinovot és Csajkovszkijt, és miért kell elutasítani az általános oroszellenességet.

A jelenlegi háborúnak sajnos néhány kellemetlen mellékhatása is van, amit keresztény szempontból egyértelműen el kell utasítanunk. Sajtójelentések szerint például Németországban sértegetik az Oroszországon kívül élő oroszokat. Ez egyértelműen elutasítandó, nekünk volna nem szabad részt vennünk benne. Bizonyos operaházak orosz énekeseket küldenek el, és vannak egyetemek, ahol az orosz irodalom oktatását is be akarják szüntetni. Milyen abszurd! Ez a jelenség egyértelműen túlmegy minden határon, és teljesen kontraproduktív is, hiszen az orosz irodalom és zene valódi gazdagodásunkat szolgálja.

Mindezt akkor, amikor pontosan az orosz irodalomban találunk egyértelmű válaszokat a Vlagyimir Putyinhoz hasonló diktátorok kiértékelésére is.  Alekszandr Szolzsenyicin, az orosz irodalmi Nobel-díjas író, aki A Gulag szigetcsoport című híres regényében hihetetlen részletességgel ismerteti a Szovjetunióban a sztálini rendszer által elkövetett bűnöket és ír a Gulagon meggyilkolt emberek millióiról, egyszer azt írta:

“Aki módszernek az erőszakot választotta, annak elvként elkerülhetetlenül a hazugságot kell választania.”

Szolzsenyicin maga is éveket töltött börtönben, majd száműzetésben is, és az 1970-es években a KGB még megmérgezni is megpróbálta. Az a KGB, ahol Putyin is évekig dolgozott. Szolzsenyicin azonban az idők folyamán egyre inkább felfedezte Istent, és radikálisan elfordult az eredeti ateista beállítottságától: “Az ateizmus korunk fő baja. Az emberek elfelejtették Istent, és ez az oka a huszadik század problémáinak.”

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. július 11.