Maria Simma2

Maria Simma: Élményeim a szenvedő lelkekkel (2)

A Franz Tschann segédpüspöknek írt jelentés,

amelyet Alfons Matt[1] plébános írt Franz Tschann-nak (1955), az ügyben illetékes feldkirchi segédpüspöknek

„Úgy látom, ezeket a lelkeket a tisztítótűz kínjai közepette kétféle érzelem keríti hatalmába: az egyik az, hogy szenvedéseiket szívesen hordozzák, és hitben látják: Isten nagy irgalmasságot cselekedett velük. Tudatában vannak ugyanis bűneiknek, ugyanakkor ráébredtek Isten nagyságára.

A másik érzelem pedig az örömé, amit Isten rendelése fölött éreznek, Aki a legteljesebb szeretettel és irgalmassággal cselekszik a lelkekkel.”

Génuai Szent Katalin

Maria Simma családja és életútja

 Maria Agatha Simma Josef Anton Simma és Aloisa Rinderer második gyermekeként született a vorarlbergi Sonntagban. Sonntag a Nagy Walser-völgyben fekszik, Feldkirchtől körülbelül 30 kilométerre keletre. Az apa, Josef Anton a sonntagi Oroszlánhoz címzett fogadó tulajdonosának, Josef Anton Simmának és Anna Pfisterernek a fia volt. Tehenészként, később pedig gazdasági cselédként bátyjánál, a bregenzi földműves Johann Simmánál kereste meg a mindennapi kenyérre valót. Ott ismerte meg Aloisa Rinderert, egy vasutas lányát, akit Johann fogadott magához és nevelt fel. A 18 év korkülönbség ellenére Josef Anton feleségül vette a lányt; a házasságba mindketten csak a szegénységüket tudták vinni.

Az apa családjával egy Sonntag-litzei lakásba költözött. Az első világháborúban postai küldönc volt, azután útépítő és napszámos, majd nyugdíjba ment. Az immár nyolcgyermekes apának családjával együtt egy régi ház lett az otthona, amelyet egy Franz Bickel nevű jóságos idős ácsmester hagyott rá a végrendeletében. A gyermekeknek a nagy szegénység miatt már korán maguknak kellett megkeresni a kenyerüket idegen házaknál, gyereklányként, segédmunkásként.

Mariának már fiatal korában megmutatkozott mélyen vallásos hajlama, és szorgalmasan járt dr. Karl Fritz plébános hittanóráira. Az elemi iskola elvégzése után Svábföldre került, később Hardba, Nenzingbe, majd Lauterachba. Nagyon szeretett volna rendi nővér lenni, de gyenge testalkata miatt ettől háromszor is eltanácsolták. A kolostorba lépéshez szükséges felszerelésre valót részben koldulással, részben a saját keze munkájával kellett megkeresnie. Három évig cselédlányként szolgált a feldkirchi St. Josefsheimben. Miután kilépett a gaissaui kolostorból, Maria apja háztartását vezette, és elvállalta a templom takarítását. Apjának 1947-ben bekövetkezett halála óta egyedül él az apai házban. Hogy jövedelmét kiegészítse, egy kis kertészetet kezdett működtetni, ennek ellenére igen szűkösen élt, és sokszor szorult rá jó emberek segítségére.

Hogy háromszor is élt kolostorban, megerősítette vallásos érzületeit, és felkészítette a szenvedő lelkekre vonatkozó apostoli küldetésre. Vallási életét a Máriához fűződő gyermeki szeretet, a szenvedő lelkek megsegítésére irányuló vágy jellemzi a legjobban – ugyanakkor a pogánymisszió mindenféle formáját is támogatta. Isten anyjának szüzességet fogadott, beteljesítette a grignoni Mária-tiszteletet, különösen ami a szenvedő lelkekre vonatkozott, és letette a szeretet és a bűn áldozatának fogadalmát is. (19. oldal) das Gelübde als Schlachtopfer der Liebe und Sühne (Opferseele)

Úgy tűnik, Maria Simma rátalált arra az Istentől neki szánt hivatásra, amely abban áll, hogy imádsággal, vezekléssel és apostoli küldetéssel segítsen a szenvedő lelkeken. A nemzeti szocializmus tombolásának idején, és azóta is önkéntesként segít a gyermekek felkészítésében a böjtre és a szentáldozásra; kiegészítő vallásoktatást tart, amihez megvan az érzéke és a tehetsége.

Segítség a szenvedő lelkeknek/A szenvedő lelkek szolgálata (19)

Ima és bűnbocsánati felajánlás (Ablasszuwendung) formájában (19) Maria Simma már gyermekkora óta segített a szenvedő lelkeknek. 1940-től kezdve egyenként jelentkeztek nála szenvedő lelkek, hogy az ima segítségét kérjék. 1953-ban Mindenszentekkor kezdte a segítségnyújtást vezekléssel.

Mariának súlyos szenvedéseket kellett magára vennie egy katonatisztért, aki 1660-ban halt meg Karintiában. A szenvedések megfeleltek azoknak a bűnöknek, amelyekért bűnhődni kellett. A szenvedő lelkek Hetében ezek a lelkek különleges enyhülést kaptak szenvedéseikre Maria irgalmas szívének segítségével. Maga a november hónap is különleges kegyelmi idő számukra.

Maria örült, hogy véget ért a november, de a folyamat a Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe körül kezdődött el igazán. Egy 555-ben élt kölni pap jelentkezett nála, aki kétségbeesett ember benyomását keltette.  szenvedésre lenne szüksége, mondta, de ezt Maria Simmának önként kellene vállalnia, különben a férfinak az Utolsó Ítélet napjáig kell szenvednie. Az asszony beleegyezett, és egy hétig nagyon nehéz napokat kellett átélnie. A lélek minden éjszaka meglátogatta, és újabb szenvedésekkel terhelte meg. Olyan érzése volt, mintha szétszakítanák a tagjait. A lélek ránehezedett az asszonyra: olyan volt, mintha minden oldalról hegyes tőröket döftek volna belé. Máskor meg olyan érzése volt, mintha egy tompa vasat nyomtak volna a tagjaihoz, amely a teste ellenállása hatására elgörbült, aztán behatolt minden testrészébe.

A léleknek azokért a gyilkosságokért kellett bűnhődnie, amelyeket Szent Orsolya társnőin követett el a hit megtagadásának, többszörös házasságtörésnek és a szentmisén való méltatlan részvételnek a vádjával.

És egyre több lélek kért segítséget. A paráznaságért és a magzatelhajtásért vállalt vezeklés szörnyű testi fájdalmakkal és heves rosszulléttel járt. Máskor úgy érezte, mintha órákon át jégtömbök között feküdne; a hideg a csontja velejéig hatolt: ez a vallással szemben lagymatag vagy hideg magatartás büntetése volt. A kölni pap súlyos esetét követően – ezt az üzenetet kapta – még hat lélek ügyét kell magára vennie, akiket csak az önkéntes vezeklés válthat meg. Ezek után már sok léleknek könnyebb módon is megváltást hozhat, Jézus anyjának irgalmassága révén.

Ezek a lelkek az év első felében érkeztek: egy bizonyos Berta Franciaországból, aki 1740-ben, majd egy bécsi asszony, aki 1810-ben halt meg; egy prostituált Itáliából, két kisasszony Innsbruckból, akik egy légitámadásban vesztették életüket, majd egy olasz pap. Közben jöttek mások is, akiket könnyebb vezekléssel, illetve imával meg lehetett váltani.

Maria Simma mindezt az áldozatot magára vállalta, ha néha nehezére is esett. A szenvedések néha olyan kemények voltak, hogy természetes körülmények között nem bírta volna őket elviselni.

1954 augusztusában a szenvedő lelkek megsegítésének új formája kezdődött: egy koblachi illetőségű, Paul Gisinger nevű férfi jelentkezett azzal a kéréssel, hogy a hét gyermeke (néven nevezte őket) adományozzon 100 Schillinget a Világmisszióra, és két szentmisére: ez elhozza számára a megváltást. Októberben még körülbelül 42-szer ismétlődtek meg az olyan jellegű kérések, amelyek a Világmisszióra, illetve misék tartására szánt kisebb-nagyobb összegek adományozására, rózsafüzér imádkozására vonatkoztak. Ezek a lelkek mind személyesen és saját indíttatásból jelentkeztek, anélkül, hogy Maria Simma kérdezősködött volna utánuk.

Ugyanebben a hónapban, 1954 októberében ezt üzente egy lélek: a szenvedő lelkek Hetében Maria Simma érdeklődhetne azon lelkek felől, akiket a hozzátartozóik a szükséges segítségnyújtás teljesítésével erősíteni szeretnének. Maria Simma különböző módokon már előzőleg is kérdezősködött szenvedő lelkek felől, és néha választ is kapott. A kérdezősködést november 20-ig kellett lebonyolítania, és az üzenet szerint még a Mária-évben választ fog kapni. Októberben és novemberben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepéig minden éjszaka jelentkeztek szenvedő lelkek: voltak, akikért imádkoznia, másokért vezekelnie kellett. Kezdetben minden imát saját magának kellett elmondania. Amikor a megbízatások sokasodni kezdtek, másokat is segítségül hívhatott; olyan embereket, akik készek voltak az imádkozás szolgálatát lelkiismeretesen elvégezni. Ha a segítséget kérő lélek pap volt, őérte papnak kellett imádkoznia.

A Mária-év vége után Simma asszonyt egy ideig nem látogatták a lelkek. Azután újra jelentkeztek, olyanok is, akikért Maria a saját akaratából, illetve a saját mérlegelése nyomán vett magára szenvedéseket.

Hogyan jelennek meg a szenvedő lelkek?(23)

… különböző alakban és módokon. Vannak, akik kopognak, mások egyszerre csak ott teremnek. Egyesek emberalakban jelennek meg, tisztán láthatóan, mint az életben, többnyire hétköznapi öltözékben, mások pedig elmosódottan; a tisztítótűzben sínylődő lelkek kétségbeesett benyomást keltenek.

            Ám minél inkább megtisztulnak a vezeklések által, annál tisztábban kivehetők és annál barátságosabbak. Gyakran elmesélik, hogy miben hibáztak, és hogyan menekültek meg a pokoltól Isten irgalmasságának köszönhetően; beszámolójukhoz néha tanítást, figyelmeztetést is fűznek.

            Más lelkek esetében éppen csak érzi a jelenlétüket a médium, és hogy imádkoznia, vezekelnie kell értük. Böjti időszakban pedig csak a szenvedések által teszik észrevehetővé jelenlétüket, amelyeket Maria Simmának el kell viselnie.

            Az is előfordul, hogy szenvedő lelkek ijesztő alakban jelennek meg. Gyakran a saját nyelvjárásukban beszélnek, mint még életükben, a más nyelvűek pedig törve beszélik a németet és idegen akcentussal – tehát mindenki másként, egyéni módon.

A jelenségek megítélése

Mindez vajon valóság, vagy beképzelés, fantázia, amelyet az egyéni óhajok és olvasmányok mesterségesen keltettek? Különböző tények a jelenségek és a vezeklés valódisága mellett szólnak.

  1. Maria Simmának kora gyerekkorától kezdve az volt a kívánsága, hogy segítsen a szenvedő lelkeken; a bűnbocsánati napokat is buzgón kihasználta ennek érdekében, és sok bűnbocsánati imát mondott a lelkekért. De hogy szenvedést is magukra vehet értük, ezt nem tudta – míg meg nem tapasztalta. Ez a fajta vezeklés olyan gyötrelmes, mint a tisztítótűz, a szenvedések önként vállalásához pedig teljes odaadásra, a fogadalom teljes átérzésére van szükség.

     Nem lehetne-e – kérdezte egyszer –, hogy ritkábban látogassák a szenvedő lelkek, hiszen több alvásra lenne szüksége ahhoz, hogy a munkáját el tudja végezni. Azt a választ kapta, hogy hiszen fogadalmat tett, hogy áldozati lélekként felajánlja az életét, ezek szerint ez csak jámbor képzelgés lett volna, vagy a látszatnak szólt? Ha nem, akkor el kell fogadnia, hogy Isten anyja a szaván fogja. Egyébként pedig jobbakat kellene főzni és táplálóbban étkeznie, akkor jobban fogja bírni a megpróbáltatásokat. Az ember többet el tud viselni, mint gondolná; a szenvedő lelkek pedig segíteni fognak neki a napi penzum teljesítésében. Maria Simma világosan meg tudja különböztetni, hogy mi az, amit álmában, és amit éber állapotban él át. A szenvedő lelkek felébresztik, megszólítják, elébe hozzák szenvedésüket. Az asszonynak nemritkán világos nappal, a munkája végzése közben is szenvedéseket kellett átélnie. Hogy ezek nem közönséges, hétköznapi betegségek voltak, az is bizonyítja, hogy többnyire előre jelezték őket, és a meghatározott órák leteltével hirtelen megszűntek. Maria gyakran említette nekem, mennyire várja, hogy véget érjen a Mária-év: olyan nehéz volt elviselnie mindezt. A szenvedő lelkek többször meg is rótták emiatt, mondván, el kell fogadnia mindazt, amit Isten küld reá.

  1. Gyakran felmerült az az igény, hogy Maria Simmát éjszaka titokban meg kellene figyelni, hogy kiderüljön, tényleg van-e valami a dologban. Ezt néhány fiatalember (F. N., A. N. W. B., E. B., W. B.) és egy lány, K. B. meg is tették kíváncsiságból, és mert az egészet csalásnak tartották. 1954-ben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe előtti két éjszaka létrán felmásztak a hálószoba nyitott ablaka előtti virágállványig. Hallották, amint Maria Simma nyög és sír fájdalmában, látták, amint a zsebkendőjét keresgéli, hogy letörölje a könnyeit, hallották, amint a lelkekkel beszélgetett, kérdéseket tett fel nekik, jegyzeteket készített. Magukat a szenvedő lelkeket nem látták és hallották a leskelődők. Ettől kezdve nem nevetettek és gúnyolódtak többé: elgondolkodtak.

Ezek közül a fiatalemberek közül a legidősebb mesélte el nekem a benyomásait és a megfigyeléseit. Maria Simma megtudta az egyik lélektől, hogy két éjszakán keresztül titokban megfigyelték, de ez végül a leselkedők javára vált. Amikor az is tudomására jutott, hogy a fiatalok a szenvedő lelkeket nem látták és nem hallották, megkérdezte, hogy lehet az.

  • Hiszen ők még élnek – hangzott a válasz.
  • Én is élek, mégis hallak benneteket – mondta Maria.
  • Te hozzánk tartozol. Mi a sötétségben vagyunk, a hozzád vezető út pedig világos.
  • És ha nem fogadnálak el benneteket?
  • Isten irgalmassága révén kényszeríteni tudunk erre: te ugyanis hozzánk tartozol.
  • Mit jelent az, hogy hozzátok tartozom? – kérdezte Maria.
  • A fogadalmad által különleges módon ajánlottad fel az életedet az Irgalom Anyjának, ő pedig átadott téged nekünk, ezért világos sok lélek számára a hozzád vezető út. Helyesen teszed, ha szeretetből és szánalomból készségesen magadhoz engedsz minket. Így hamarabb elhozod számunkra a megváltást, több érdemben és kegyelemben részesülsz, és többet megtudsz a lelkekről, akik felől érdeklődsz – hangzott egy lélek válasza.
  1. Egy bizonyos kontroll lehetősége akkor áll fenn, ha megvizsgáljuk azoknak a szenvedő lelkekre vonatkozó információknak a helyességét, amelyeket Maria Simmának az elhunytak hozzátartozóival kellett közölnie. Számára ugyanis a legtöbb eset teljesen ismeretlen volt.(A Tschann-nak, a feldkirchi segédpüspöknek írt jelentésben ezután elhunytak neveinek hosszú sora következik, a kívánságaikkal együtt. Az információk nagy részét átvizsgálás és továbbadás céljából elküldtem a plébániákra, azzal a kéréssel, hogy ha az adatok stimmelnek, továbbítsák a megbízást. Az aláhúzott esetekben azt a visszajelzést kaptam, hogy az adatok helyesek.
  2. Az egyes lelkekről szóló beszámolókból, akikért Mariának vezekelnie kellett, olyan körülményekről is tudomást szerezhettem, amelyekről Maria képzettség hiányában nem tudhatott. Ilyen például a kölni pap esete, aki bűnrészes volt Szent Orsolya és társnői meggyilkolásában. Az 1954 januárjában bekövetkezett lavinakatasztrófa idején Maria Simma szenvedő lelkektől tudta meg, hogy a hó alatt vannak még élő betemetett áldozatok. Az utolsó túlélőt két nappal később találták meg Blons-ban. A lelkek a Mária-évben bekövetkezett más katasztrófákat is előre jeleztek. Az 1954-es nagy árvízről két nappal a sajtóban megjelent hírek előtt szólt nekem Maria: szenvedő lelkektől értesült a közeledtéről.
  3. Egyéni megítélésem szerint Maria őszinte, és nincs benne semmi görcsösség. A vezeklése kezdete óta nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb benyomást kelt, mint azelőtt. A Mária-év lezárulása után az utolsó hónapok fáradalmai hatalmas alvásigényben mutatkoztak meg nála – mint bármely más, „normális” embernél.
  4. Amit Maria Simma megtudott a szenvedő lelkektől korunkra, annak nyomorúságára, veszélyeire és ezek gyógyítására vonatkozóan, és amit a legsúlyosabb szenvedések óráiban megvilágosodására és vigaszára meglátott, teljes összhangban áll azokkal a tanításokkal, amelyek Isten irgalmasságáról és igazságosságáról, illetve a tisztítótűzről szólnak, valamint összhangban állnak az egyházi felsőbbség felismeréseivel és tapasztalataival is.
  5. Meggondolásra méltó, hogy Maria Simma érdeklődhetett a lelkek felől, és megfelelő válaszokat kapott. Joggal lehet attól tartani, hogy kíváncsi emberek szenzációvá silányítják ezt az élményt. Először néhányan arra kérték őt, hogy hozzájuk közel álló elhunytak felől érdeklődjön. 1954 októberének közepén azt az üzenetet kapta, hogy a Mindenszentek Hetében minden lélek után érdeklődhet, akiknek a hozzátartozói vállalják és teljesítik azt a szolgálatot, amelyre a lelkeknek szüksége van. Kétségtelenül Istennek tetsző dolog, ha a hozzátartozók törődnek a halottaikkal. Ám a tisztítótűzben olyan lelkek is sínylődnek, akiket Mariának nem kell magához fogadnia – csak lehetősége van erre; többnyire a legalsó szinten lévőkről van szó. Az Irgalom Anyjának különös könyörülete révén ők is kérhetik a megváltást. Szó szerint így kapta az üzenetet:

„Jelezniük kell számodra, hogy magadhoz engedheted őket, de ez nem kötelességed. Sőt, néhányuk miatt még imádkoznod is kell, hogy egyáltalán el tudd fogadni őket. Ha az ilyen lelkeket elutasítod, nem róható fel vétkedül. Másodjára már nem is háborgathatnak. Ha viszont készséggel magadhoz engeded őket, akkor nagyobb kegyelemben részesülsz. Így több felvilágosítást tudunk neked adni a többi halottról”.

Így hát nem szenzációról van szó, hanem kegyelemről, amelyben a szenvedő lelkek részesülnek. De amint valaki puszta kíváncsiságból érdeklődött bizonyos emberek után – például Hitler vagy Sztálin után is akartak –, akkor az asszony elutasító vagy semmilyen választ sem kapott.

1954 novemberében már elterjedt, hogy lehet érdeklődni. Sokan érkeztek, távolról is, de már csak akkor, amikor letelt az erre meghirdetett idő. Nem mindig és nem mindenütt voltak tekintettel a kívánatos diszkrécióra sem – így néhány eset bekerült a közbeszédbe. Továbbadtak igazat és nem igazat egyaránt. Két eset különösen nagy megbotránkozást keltett.

Egy S.-béli gazda 1954 októberében hirtelen meghalt. Nem volt valami buzgó templomlátogató, vagy különösebben vallásos ember. Miután érdeklődtek utána, az a szóbeszéd terjedt el, hogy az érte tartott misék nem sokat segítenének rajta, mert életében is méltatlanul vett részt a szentmiséken: közömbös volt. Később Maria Simma azt a választ kapta, hogy egy, a Világmissziónak szánt 3000 Schillinges adománnyal meg lehet őt váltani. Az elhunyt gazda fivére és annak felesége sokat imádkoztak, és az adomány befizetését is vállalták, hogy elhunyt szerettük még a Mária-évben elnyerje a megváltást. Ez hamarosan meg is történt, mégpedig azért, mert az illető beszélgetésekben gyakran védelmezte a hitet és Mária szűzi mivoltát. Mivel ez az eset csak részben vált ismertté a nyilvánosság előtt, sokan megbotránkoztak azon, hogy elnyerte a megváltást. Ezek aztán úgy vélik, hogy a tisztítótűz nem is olyan nagy horderejű dolog.

A másik eset is azt mutatja, hogy Isten ilyenkor újra és újra teret enged az emberi gyarlóságnak részben a próbatétel, részben a figyelmeztetés okán. A b-i kolostor közlekedési balesetben meghalt gondnokáról van szó, akire vonatkozóan a kolostorban élő nővérek tettek fel kérdéseket. Maria Simma azt válaszolta, hogy a lélek elnyerte a megváltást. Később újra ránézett a cédulára, amelyre éjszaka a válaszokat felírta, ott pedig az állt, hogy a lélek még nem váltható meg.

Időközben azonban B-ben már elterjedt a hír első változata, ami nagy felzúdulást keltett, mivel a gondnoknak elég rossz híre volt. Maria Simma megkérdezett egy Szegény Lelket, hogy vajon ő is hibás-e abban, hogy az üzenet leírásakor és továbbadásakor elkerülte a figyelmét a „nem” szócska. Ezt a választ kapta: „Egyrészt te is hibás vagy, mert elhamarkodtad a válasz közvetítését. Aztán meg az ördög is ott ólálkodott. De valamire mégiscsak jó volt mindez: az embereknek meg kell tapasztalniuk, hogy a hallgatás ilyenkor egyszerűen szükségszerű. Ezért kerülhetett sor erre az esetre. Meg lettél leckéztetve, és erre szükséged volt. Nem tudhatod, mikor kapsz választ legközelebb. Ez majd attól függ, hogy az érdeklődő vajon tud-e hallgatni vagy nem.”

Értékesebb áldozat a keresztszülőség vállalása egy Szegény Lélekért: ha valaki hajlandó egy maga választotta keresztnevet viselő Szegény Lelket megmenteni; tehát egy ismeretlen lélekért meghozni az áldozatot.

 Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig Maria Simma már nem kapott sok üzenetet, és ezek is egyszerre vonatkoztak három vagy négy lélekre. Így aztán nem lehetett tudni, hogy a csoportból az egyes lelkeknek külön-külön mire volt szükségük.

Így kell ennek lennie, hogy a kíváncsiskodásnak elejét lehessen venni. Így az érdeklődés saját magának szab korlátokat, és elválik a szenzációéhségtől. A szenvedő lelkek szolgálatának szerény kegyelmi forrását az illendő hallgatás révén kell megóvni az elapadástól, ha már a Szűzanya úgy döntött, hogy néhány lelket ezzel a szolgálattal bíz meg.

Az ördög mesterkedései

 Ahogy az ördög korábban zavart okozott a halálos közlekedési balesetet szenvedett kolostori gondnok esetében, később is gyakran meglátogatta Maria Simmát, hogy megijessze, illetve eltérítse a vezeklés szolgálatától. Néha a fény angyala képében jött, máskor a nenzingi Reisch nevű plébános alakjában, aki valamikor Maria gyóntatóatyja volt; aztán Sattler kanonoknak, a Szent József Intézet házi lelkészének arcát öltötte magára. Attól sem rettent vissza, hogy a hall-i Jézus Szíve Nővérek főnökasszonyának képében jelenjen meg. A kanonok (képében megjelenő ördög) majdhogynem szentté akarta avatni – és ezáltal büszkévé tenni Máriát, a pap és a főnöknő pedig arra akarták rábeszélni, hogy vonja vissza a Szűz Máriának tett fogadalmát. Ebből Maria Simma rájött, hogy ez a Sátán álruhában, és elűzte őt magától a következő szavakkal: „Ha te vagy az ördög, akkor Jézus nevében megparancsolom, hogy távozz tőlem!” Ezzel szentelt vizet hintett szét, és a jelenés eltűnt.

1954 nagyhetében különösen elfajultak a dolgok – bár a Szűzanya előre jelezte, hogy ez a hét nagy áldozatot és próbatételt kíván, és ezeket Mariának egyedül kell majd elhordoznia. Az asszony a következőket jegyezte fel ezekről az eseményekről: „1954. április 10-től 17-ig az ördög majdnem teljesen a hatalmába kerített. Az volt az érzésem, hogy inkább a pokolban, mint a földön vagyok. Az ördög ezt azzal indokolta, hogy már többször méltatlanul gyóntam és áldoztam. Egyszer állítólag súlyos bűnt is elkövettem, és közömbösen túlléptem rajta. Így szóltam: »Nem tudok ilyesmiről.« Mire az ördög így válaszolt: »Már annyira eltompult a lelkiismereted, hogy inkább engem szolgálsz. A szenvedő lelkek jelenségei csak káprázatok, amelyeket mi idézünk elő. Közülük egyik sincs megváltva, ezt már sokszor elmondtuk neked, ostobaságodban azonban nem figyeltél erre. Most aztán keservesen megtapasztalhatod, hogy valóban így van«. Mivel szerinte a balgaságomból kifolyólag kerültem a pokolba, olyan kegyes lesz hozzám, hogy nem a leggyötrelmesebb helyet választja ki számomra. Egyszóval: azt hittem, már a pokolban vagyok.

Mindeközben az ördög olyan rettenetes lármát csapott, mintha összeomlana és lángba borulna a ház. Hol tűznyelvek csaptak fel a szobámban, hol olyan hangot hallottam, mintha lövés dördült volna az ágyam előtt.

Egy szenvedő Lélek így vigasztalt: »Ne csodálkozz, hogy el kell szenvedned a Gonosz kínzásait. A tisztítótűzben szenvedő lelkeket is gyötörheti a Kísértő, méghozzá keserves kínokkal: nem azért, hogy megölje, hanem hogy megtisztítsa őket, nem haragot, hanem irgalmasságot gerjesztve bennük (nicht zum Zorn, sondern zur Barmherzigkeit); ezek a lelkek ugyanis nem a harag, hanem az irgalmasság edényei, akik az örök dicsőség részesei lesznek. (aufbewahrt zur ewigen Herrlichkeit (32.o.)

Figyelmeztetlek, a Sátán nagyon dühös rád. Megpróbál összezavarni, ahol csak tud. Ha úgy kínozhatna, ahogy szeretné, apró darabokra szaggatna szét. Nem kaphatnál vagy olvashatnál semmiféle üzenetet, amelynek tartalma segíthet a tisztítótűzben szenvedő lelkeken.

Csak annyit tehet veled, amennyit Isten megenged neki, te ugyanis a Szűzanya különös védelme alatt állsz, ettől pedig fél, mint a tüzes kardtól. De minden alkalmat megragad, hogy bosszút álljon rajtad. El akarja érni, hogy megszegd az Szűzanyának tett felajánlási fogadalmadat (der Hingabe!), és így megszakadjon a kapcsolatod a szenvedő lelkekkel.

Óva intelek: ezt a szándékát már sikerre vitte más lelkek esetében, akik közül néhányat a pokol fenekére taszított. Éppen ezek a kárhozott lelkek látnák a legszívesebben, ha veled is sikerülne ezt megtennie. De ne félj, ne rettegj, légy alázatos! Minél szerényebb vagy, annál gyengébb lesz feletted a Gonosz hatalma. Mi is segítünk majd, de legfőképpen az Irgalom Anyja fog neked segíteni.

1954. december 2-án este 9 órától másnap hajnali fél 5-ig izzó, égető fájdalmak gyötörtek. Lelkeket azonban nem láttam. Elhatalmasodott rajtam az elhagyatottság érzése. Néha pokoli zajt hallottam, és akkor hatalmába kerített a félelem. Ekkor egy ördögi hang rivallt rám: »Mindjárt érted jövünk, te ostoba jószág!«. Szörnyű volt, kétségbeejtő, de a legrosszabb az volt, hogy úgy éreztem, Isten elhagyott. Nem tudtam imádkozni, az ördög zsákmányának éreztem magamat.

Reggel fél 5 tájban aztán hirtelen megszűnt a fájdalom és a pokoltól való rettegés.

A lakosság hozzáállása

Amikor a szenvedő lelkek-missziónak elterjedt a híre, izgalom támadt az emberek között. Ez valami új, valami soha nem tapasztalt volt, hiszen azt mondják, a másvilágból még soha nem tért vissza senki. Voltak, akik azonnal hittek benne, mások óvatosabbak voltak. Megint mások elvetették az egészet. Sokan hírt akartak kapni a hozzátartozóikról, és sok segítséget juttattak a szenvedő lelkeknek. Most is nagy buzgóságot tanúsítanak, mondván, az embernek segítenie kell, ha tud, a szenvedő lelkeknek pedig szükségük van erre. A haláluk után ők is örülnének, ha valaki segítene nekik, illetve ezekkel a jótettekkel úgyszólván magukról is előre gondoskodnak.

Másokban ezáltal tudatosul, hogy létezik örökkévalóság; ez felrázza, elbizonytalanítja őket. Néhányan úgy vélik, jobban elhinnék az egészet, ha nem éppen Maria Simmáról lenne szó: ez a nő túl egyszerű, túl szegény, túlságosan jelentéktelen.

Pénzadományok – miért?

 Sokakat meghökkentett, hogy a szenvedő lelkeknek a Világmisszióra illetve szentmisék tartására adományozott pénzzel is lehet segíteni. Maria Simma nem vett át pénzt: ezt a plébánián kellett befizetni. Azonban hogy egyes lelkekért anyagi áldozatot kell hozni, annak egyrészt az az oka, hogy a szenvedő lelkeknek sokat segíthet a jótékony célra gyűjtött könyöradomány. Jelenleg a pogány-misszió támogatása különösen jó cselekedetnek számít, mivel a missziós országokban nagy az ínség, és megfelelő segítség esetén az aratás is bőséges lenne, főleg Afrikában és Dél-Amerikában. Minden embernek kötelessége lenne a misszió támogatása, és sokan elhanyagolták életük folyamán ezt a kötelességüket.

Másrészt néhány szenvedő Léleknek van jóvátennivalója egy kiegyenlítetlen adósság, egy igazságtalan végrendelet vagy egyéb igazságtalanság miatt, amiért nem bűnhődött meg. Ha egyesek alamizsnát vagy a postaköltségek fedezésére pénzadományt juttatnak el Maria Simmához, annak elfogadása még nem tekinthető nyerészkedésnek. Maria Simma a maga részéről nem kér semmit, és mindent ingyen végez. Adományt elfogadhat a szegénységére való tekintettel, annál is inkább, mivel a szenvedő lelkek szolgálata erősen igénybe veszi.

Tisztítótűz-szemle

 „Tisztítótűz sok helyen van – válaszolta Maria Simma egy kérdésre. A lelkek nem onnan jönnek, hanem azzal együtt jelennek meg”. Különböző módokon jelent meg előtte a tisztítótűz: egyes részleteiben hol így, hol úgy. Igen sok lélek van a tűzben, állandó a jövés-menés. Egy alkalommal sok ismeretlen lelket látott: azoknak, akik a hit ellen vétkeztek, fekete láng égett a szívük felett, azoknak pedig, akik a fajtalankodás bűnébe estek, vörös.

            Máskor csoportokba verődve látott szenvedő lelkeket: papokat, szerzetesrendből valókat – férfiakat és nőket egyaránt –, látott katolikusokat, protestánsokat, pogányokat. A katolikus lelkeknek nagyobb szenvedést kell elviselniük, mint a protestánsoknak. A pogányok még ennél is enyhébb tisztítótüzet szenvednek, de kevesebb segítséget is kapnak, és tovább tart a szenvedésük. A katolikusok több segítséget kapnak, és hamarabb szabadulnak.

            Sok szerzetesnővért és szerzetestestvért is látott, akik hitbéli restség illetve szeretetlenség miatt kerültek a tűzbe. Már a hat évesnél idősebb gyerekek is bekerülhetnek hosszabb időre a purgatóriumba.

            Istennek a tisztítótűzben is nyilvánvaló szeretete és igazságossága Maria Simma számára abban az ámulatra méltó összhangban nyilvánult meg, amely a bűnök, illetve az elkövetésükhöz vezető indulat és a büntetés között volt észrevehető.

            A szenvedés intenzitása különböző. Némelyek szenvedése olyan, mint amilyet az ember egy küzdelmekkel teli földi élet során átél; ők arra várnak, hogy megpillantsák Istent. 35. o. A kemény tisztítótűzben töltött egyetlen nap több, mint 10 év az enyhébb tűzben. Az időtartam nagy különbségeket mutat. Az 555-ben élt kölni pap 1954-ig, Krisztus mennybemenetelének ünnepéig volt a tisztítótűzben, és ha Maria Simma vezeklése által nem nyerte volna el a szabadulást, még sokáig szörnyű kínokat kellett volna kiállnia. Vannak, akiknek az Ítélet Napjáig (bis zum Jüngsten Tag) 36. o. kell szenvedniük. Másoknak csak egy fél óráig, vagy még rövidebb ideig: éppen csak keresztülsuhannak a tűzön.

            Az ördög kínozhat olyan lelkeket is, akiknek részük volt abban, hogy mások a pokolra jutottak. A szenvedő lelkek csodálatra méltó türelemmel viselik gyötrelmeiket, és áldják Isten könyörületességét, amely lehetővé tette, hogy megszabaduljanak a pokoltól. Tudják, hogy megérdemlik a szenvedést, és bánják a bűneiket. Szűz Máriához, az Irgalom Anyjához imádkoznak. Maria Simma sok olyan lelket is látott, akik a Szűzanya segítségére vártak.

            Aki életében azt hiszi, hogy a tisztítótűz valami jelentéktelen dolog, így hát nyugodt lélekkel vétkezik, az keservesen meg fogja tapasztalni ennek az ellenkezőjét.

           

Hogyan segíthetünk a szenvedő lelkeken?

  1. Mindenekelőtt a szentmiseáldozattal, ami semmi mással nem helyettesíthető.
  2. Vezekléssel. Minden szenvedés, legyen az testi vagy lelki, amelyet a szenvedő lelkekért ajánlunk fel, nagy megkönnyebbülést hoz számukra.
  3. A szentmiseáldozat után a rózsafüzér a leghatékonyabb eszköz, amellyel a szenvedő lelkeknek segíteni lehet. A rózsafüzér-imák hatására naponta számos lélek menekül meg, akiknek egyébként még hosszú ideig kellene szenvedniük.
  4. A keresztúti ájtatosság is jelentős enyhülést hozhat.
  5. Felbecsülhetetlen értékűek a búcsúk,/ a feloldozás/ a bűnbocsánat/(e Ablässe) állítják a szenvedő lelkek. Ezek felajánlások azért az elégtételért, amelyet Jézus Krisztus szolgáltatott áldozatával a mennyei Atyának. 36. o.(vagy: ezek felajánlások azért az áldozatért, amelyet J. K. hozott a bűneink bocsánatára). Aki életében sokszor nyer bűnbocsánatot a szenvedő lelkekért, a halála órájában is több kegyelemben részesül, mint mások, és a halál előtti bűnbocsánatot is teljes mértékben elnyeri.

Nagyon rossz lenne, ha egyházunknak ezekkel az értékeivel nem élnénk a szenvedő lelkek érdekében. Vagy talán nem szörnyű, ha egy halom aranykincs előtt állsz, és szabad lenne venned belőle, amennyit csak akarsz, hogy olyan rászorulóknak adj, akik maguk nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel – és arra sem veszed a fáradságot, hogy kinyújtsd a kezed, és az általad elérhető kincsből adj másoknak? Sok helyen évről évre csökken a búcsúimák imák száma – így van ez mifelénk is. Jobban kellene ösztönözni erre a híveket.

Alamizsnával és jócselekedetekkel – főleg pedig adakozással a Világmisszióra.

  1. Gyertyagyújtással is segíthetünk a szenvedő lelkeken, egyrészt, mert ez a szeretet és a figyelmesség jele, másrészt mert a gyertyák meg vannak szentelve, és bevilágítanak a szenvedő lelkek világának sötétségébe.

A Kaiser család 11 éves gyermeke arra kérte Maria Simmát, hogy imádkozzon érte. A tisztítótűzbe került, mert Mindenszentekkor a temetőben elfújta a lelkekért gyújtott lángokat, és a viaszt magával vitte játszani. A szentelt gyertya lángja nagyon értékes a szenvedő lelkek számára. Gyertyaszentelő ünnapén Mariának egy szenvedő Lélekért két gyertyát kellett gyújtania, miközben vezekelt is érte.

  1. A szentelt víz széthintése is enyhíti a fájdalmakat. Egyszer Maria ezt tette a szenvedő lelkekért, és utána nyomban hangot hallott: „Még többet!”

A vigasznak ezek az eszközei azonban nem egyforma módon segítenek a szenvedő lelkeknek. Ha valaki életében nem sokra tartotta a szentmisét, akkor az a tisztítótűzben sem fog rajta sokat segíteni. Aki életében keményszívű volt, kevés segítséget fog kapni. Azoknak is keményen kell bűnhődniük, akik a becsületsértés vétkét követték el. Aki azonban nyíltszívű volt egész életében, sok segítségre számíthat. Egy olyan lélek, aki bár hanyagolta a szentmiséket, a szenvedése csillapítása érdekében kérhetett nyolc szentmisét, mivel annak idején, még életében, ő is felajánlott nyolc szentmisét egy szenvedő Lélekért.

Szűz Mária és a szenvedő lelkek

            Szűz Mária a szenvedő lelkek számára az Irgalmasság Anyja. Ha elhangzik a neve a purgatóriumban, a lelkeket elönti az öröm. Mária mennybe vételének ünnepén egy lélek ezt mondta: a Szűzanya a halálakor arra kérte Jézust, hogy váltsa meg azokat a lelkeket, akik akkor a tisztítótűzben szenvedtek. Krisztus a mennybevétel idején teljesítette anyja kérését. Ezek a lelkek aztán elkísérték Máriát a mennyekbe, mert őt akkor az Irgalom és az isteni kegyelem anyjává koronázták. A tisztítótűzben pedig a kegyelmet Isten akarata szerint osztja szét: gyakran alászáll a lelkek közé. Legalábbis Maria Simma így látta.

A szenvedő lelkek és a haldoklók

A Mindenszentekre virradó éjszakán ezt mondta egy lélek: „Ma, Mindenszentek ünnepén Vorarlbergeben két ember meg fog halni, akiket az örök kárhozat veszélye fenyegeti. Csak akkor lehet őket megmenteni, ha esdeklő imát küldünk értük. Maria imádkozott, és mások is csatlakoztak hozzá. A következő éjszakán egy lélek azzal a hírrel jelentkezett, hogy mindkét ember megmenekült a pokoltól, és a tisztítótűzbe került. Az egyik beteg az utolsó órájában még elfogadta, a másik visszautasította a szentségeket.

A szenvedő lelkek így látják: sokan azért kerülnek a pokolba, mert túl kevés imát mondanak értük. Mondjuk el minden reggel és este a bűnbocsánatért esdeklő imát: „Jézus, Aki a lelkeket oly bensőségesen szereted, könyörögve kérlek a Te Szent Szíved halálküzdelméért és a Te legszentebb anyád fájdalmaiért, tisztítsd meg véreddel a világ minden bűnösét, akik most a halálukon vannak, és még ma megtérnek Hozzád. Jézus Szent Szíve, aki elszenvedted a halálfélelmet, könyörülj a haldoklókon. Ámen.” 38. o.

Maria Simma egyszer olyan lelkeket is látott, akik egy mérlegen inogtak a pokol és a tisztítótűz között.

Intelmek

A szenvedő lelkek a szívükön viselik az élőknek és Isten Országának az ügyét. Erről tanúskodnak azok az intelmek, amelyeket Maria Simmára bíztak, a feljegyzéseiben például ezeket olvashatjuk:

            Ne szörnyülködjünk, hogy „micsoda időket élünk!” A szülőknek tudniuk kell, hogy ők a leginkább hibásak ebben. Nem tehetnek rosszabb szolgálatot a gyermeküknek, mint mikor minden kívánságát teljesítik, mindent megadnak neki, csak hogy megnyugodjon, és ne sírjon. Így ültethetjük el bennük a Hoffart (gőg, nagyzás) önelégültség? magvait. Aztán mikor iskolába kerül, nem tudja a Miatyánkot, de még keresztet vetni sem. A jó Istenről meg többnyire egyáltalán nem tud semmit. A szülők azzal bújnak ki a felelősség alól, hogy ez a hitoktató, illetve a vallástanár dolga.

            Ahol a vallásra nevelés nem kezdődik el már kisgyermekkorban, a hit később sem lesz erős. Tanítsátok meg a gyermeket a lemondásra és az önmegtagadásra! Miért ekkora ma a közömbösség a vallással szemben, és miért ez az erkölcsi romlás? Mert a gyerekek nem tanulták meg a lemondást és az önfegyelmet. Így lesznek aztán belőlük örökké elégedetlen és gátlástalan emberek, akik mindenben benne vannak, mindennek a könnyebbik végét fogják meg. Ezért ilyen mértékű a gátlástalan szex, a fogamzásgátlás és magzatgyilkosság. Ezek a meg nem született gyermekek az égre kiáltanak bosszúért. A megölt magzatok száma sok helyen magasabb, mint a megszületett gyermekeké. Szigorítani kell az abortusztörvényt, wird diese (Abtreibung) doch schon von 14-jährigen Mädchen verübt; hiszen már 14 éves kislányok is élnek vele; az orvosnak, aki a vizsgálat alkalmával magzatelhajtás nyomait fedezi fel, jelentenie kell ezt az illetékes hatóságnak, különben súlyos felelősséget vesz magára.

            Aki gyermekkorában nem tanult meg lemondani, egoista, szeretetlen, uralomra vágyó ember lesz. Ezért áraszt el ma mindent a gyűlölet és a szeretetlenség. Ha jobb világot akarunk, a gyerekek megfelelő nevelésénél kell kezdenünk.

A felebaráti szeretet ellen is sokszor és csúnyán vétkezünk: becsületsértéssel, rágalmazással és csalással. Hol kezdődik mindez? A gondolkodásnál. Meg kell tanulnunk a gyűlölködő gondolatainkat azonnal kikapcsolni. Ezt már gyermekkorban el kell sajátítani. Rögtön vedd fel a harcot a szeretetlen gondolataiddal, mihelyt azok megjelennek – és nem fogsz szeretetlenül ítélkezni.

Minden katolikusnak kötelessége az apostolkodás, az egyiknek a foglalkozása, a másiknak a maga által mutatott jó példa révén. Panaszkodunk, hogy sokakat az erkölcstelen és hitetlen beszédek rontanak meg. De miért hallgatnak a többiek? A jóknak is hangoztatniuk kellene a véleményüket, megvallani kereszténységüket. Volt-e valaha is az egyház történetében a lelkek és a keresztény kultúra megmentésének az ügye ilyen parancsoló és sürgető erővel a laikusok feladata, mint ma? A keresztényeknek megint egyre inkább Isten országa felé kellene fordulniuk, annak eljövetelén munkálkodniuk. Különben az emberek egyre kevésbé lesznek képesek arra, hogy felismerjék, hogyan munkálkodik a Gondviselés az életükben. Nem lenne szabad, hogy a lélek ápolását háttérbe szorítsa a test túlzott mértékű ápolása.

1955. január 22-ének éjszakáján hangosan és tisztán ezt hallottam: „Isten bűnhődést követel!” Önként vállalt áldozat és ima által sok bűnt le lehet vezekelni. Ha valaki ezt nem vállalja önként, Isten maga veszi a kezébe a büntetést. De a bűnért bűnhődni kell.

Következtetés

Az eddigieket összefoglalva: Maria Simma esetében a szenvedő lelkekre vonatkozó különleges kegyelmi elhívásról van szó. Ez világosan kiderül egy 1954. november 21-én írt feljegyzéséből: „Már gyakran gondoltam arra, hogyan tudnék valaki máshoz továbbirányítani egy szenvedő lelket, és hogy ezek a lelkek vajon miért nem a saját hozzátartozóiknál jelentkeznek. Hiszen ez sokkal egyszerűbb lenne, mint így, hogy nekem kell továbbítani az üzeneteket. Ekkor megjelent egy lélek, és szigorúan rendreutasított: »Ne vétkezz Isten rendelése ellen. Ő úgy osztja a kegyelmet, ahogy neki tetszik. Soha nem kapsz arra hatalmat, hogy máshoz küldj egy szenvedő lelket. Nem az érdemeid miatt bízta ezt rád az Isten. Ami az érdemeket illeti, mások sokkal inkább megérdemelnék ezt, mint te. Bár te gyermekként is sokszor voltál segítségére a szenvedő lelkeknek – már ez is a kegyelem munkája volt. Lehet, hogy mások jobban használták volna ezt a kegyelmet. Azokon a szenteken kívül, akik a földön nagy csodákat tettek, rejtőzködve közöttünk éltek még nagyobb szentek is, akiknek erre ugyan nem volt hatalmuk, de a szentségnek magasabb fokára jutottak, mint azok, akik képesek voltak a csodatételre.

            Nem szabad elfelejtenünk: aki több kegyelemben részesül, attól többet is követelnek. Isten akarata, hogy kérjük tőle a kegyelmet. A jó és állhatatos imádság áthatol a felhőkön, és úgy nyer meghallgatást, ahogyan az az imádkozónak leginkább a javára válik«”.

            Úgy gondolom, ezzel a jelentéssel elég részletes jellemzést tudtam adni. Megpróbáltam mindenről beszámolni, amit az 1953. Mindenszentek ünnepétől 1955 februárjáig eltelt időben Mária Simmától megtudtam, és aminek utána is jártam. A feljegyzéseiből is beépítettem néhány részt a beszámolómba. Itt egy apostoli küldetésről van szó, mégpedig a szenvedő lelkeknek nyújtott segítségről. Mindenki úgy ítélheti meg ezt a dolgot, ahogy jónak látja, de ha nem is tudja elfogadni, fontos, hogy igazságosan ítélkezzen Maria Simma dolgában.

 

[1] Alfons Matt 1891 május 24-én született a Nagy Walser-völgy Sonntag nevű helységében. 38 évig, 1938-tól 1976-ig volt Sonntag plébánosa. 1978 karácsonyán, december 26-án temették Sonntagban. A temetésen jelen volt Bruno Wechner feldkirchi püspök, 40 pap és mintegy ezer hívő. Wechner püspök búcsúbeszédében így fogalmazott: „A legszebb, ami egy papról elmondható, hogy Isten szíve szerint élt és cselekedett. Ilyen, természetéből fakadóan jó és megszentelt életű pap volt Alfons Matt. Nyugodjék békében!”

Létrehozva 2022. március 28.