"Mi pedig mindig ítéletet akarunk hozni"

GalP

Dr. Gál Péter: Homilia az évközi 7. vasárnapra

A MEGBOCSÁTÁSRÓL

Kedves testvérek!

Nehéz témát hallottunk az Úr Jézustól, valljuk meg őszintén. Nem szoktuk kitenni magunk elé a szövegét a ma hallott ószövetségi jelenetnek, amelyben csodálatosan viselkedik Dávid király, az ellene küzdő Saul királlyal szemben megbocsájt neki.

Ezt az evangéliumi részletet nem szoktuk naponta fontolgatni, amelyben az Úr Jézus Szent Lukács könyvéből Isten országának életrendjét mondja nekünk, a megbocsájtást tanítja.

Nagyon nehéz téma nekünk a megbocsátás, valljuk csak be! Ez a szentlukácsi részlet alkalmas lenne arra, hogy hetente legalább egyszer kinyitva, lelkiismeret-vizsgálatot tartsunk. S elgondolkozzunk, hogy állunk is ezzel? Mert milyen sokat szoktunk gondolkozni az ellenségeinkről, a minket megbántókról, az igazságtalanul szólókról, azokról, akik minket megaláztak, hátunk mögött megbélyegeztek, akik keresztbe tettek munkahelyen, vagy a múltban harminc évvel ezelőtt, kik hátráltatnak, akik nem ismernek el minket. Akik közönyösek velünk a családban, s nem értjük a viselkedésüket.

Milyen élő a szívünkben ez? Különösen, mikor valami összegyűlik, engem bántanak, ez az alapállásunk. Nekem milyen nehéz, milyen rosszak az emberek. De nem Isten országának, nem a tanítványnak az életmódja, ezt ma az Úr Jézus mondta el, és Dávid ad rá példát. Isten országának, a tanítványságnak az élete itt a földön már, hogy a mennybe jusson, az evangélium szerinti Jézus mai szavai szerinti kellene, hogy legyen. A megbocsátással.

Néhány gondolatot mondanék, hogy miért is nehéz nekünk a megbocsátás? Egy szempont talán segítségünkre siethet. Nem csak arról van szó, hogy teljesen evangéliumellenesen az igazságosság szerint akarunk élni, ezt már mondtam többször, az igazságosság bűvöletében élünk, hogy aztán követelhessük magunknak, ami nekünk is jár.

Már mondtam, hogy ebből a háború következik. Ebből a vég nélküli megtorlás gondolata jön, akármilyen kis mértékben is, szavakkal ugyancsak, de a reváns, a bosszú folytatódik, folytatódik családokban nemzedékről nemzedékre akár, s az örök harag, a kiátkozás, a nem beszélünk, a reváns az igazságosságnak a megvalósítása, mert nem kaptam meg, ami nekem jár.

Nos, az igazságosság jól megfér a másik város életével, a másik országgal, a Sátán országával. Tetszik az ördögnek az igazságosságra való törekvésünk, csakhogy ennek semmi köze nincsen Jézusnak az országához, az ő életmódjához, amit felkínál most nekünk. Mert az igazságosságból csak megtorlások, csak elcsúszások, csak viták, csak háborúk következnek.

Nem. Az Isten országának az életrendje a szeretet. Az a fajta szeretet, amelyik megbocsát, amint hallottuk. Nos, mi a probléma? Az a probléma, hogy azt gondoljuk, hogy amikor meg kell valakinek bocsátani, akkor mi igazságtalanul cselekszünk, hiszen ő volt a rossz. Ő volt a gonosz, és hát ez nem jár, ez nem megy. Azt gondoljuk, hogy fel kell mentenem a rosszul cselekvőt, a rosszul szólót.

Nem. Nem kell felmentenem, ha valaki csakugyan, beláthatóan, negatívan viselkedett, és ő volt rossz magatartású, rossz szavú, nem felmentenem kell őt. Vagyis nem az a cél, hogy megállapításra kerüljön az, hogy ő nem bűnös. Megállapíthatom, hogy bűnös, bárki más is megállapíthatja, hogy ő csúnyán viselkedett velem.

A bíróságok, ha jól tudom, azt mentik fel, akire nem lehet rábizonyítani a bűnt. Gyakorlatilag bűntelennek tartják azt, akit felmentettek. Nem ez az én feladatom, a velem elbánóval, a rosszul viselkedővel, rosszul szólóval. Nem az a keresztény feladata, hogy minden áron bebizonyítsa, hogy az ellenlábasa bűntelen. Itt akadunk el. De azt hisszük, hogy be kell bizonyítanom, hogy ő jó volt, és akkor majd a megbocsátás sikerül. Igen, nem is bántott meg, tehát akkor ő nem rossz, tehát akkor meg tudok bocsájtani. Nem, hát ez nem kell, ez így nem megy. Ha nem vét, nem is kell megbocsátani. Ez is következik.

Szóval a megbocsátás nem azonos az ítélettel. Sem a negatív, sem a pozitív elítéléshez nincs köze. Mi pedig mindig ítéletet akarunk hozni, mert igazságosak akarunk lenni és azt hisszük, hogy az életben és a mennyország felé az igazságosság visz minket. Ítéleteket akarunk hozni. S ha bizonyosak vagyunk benne, hogy a másik rossz, akkor már el is ítéltük, és nem tudunk megbocsátani. Nem mondhatjuk azt a rosszról, hogy a rossz az jó, csak azt mondhatjuk, hogy az rossz. Akkor hogyan bocsássak meg neki?

Az ítélet az Istené. Rá kéne hagyni, hogy mi a jó és mi a rossz a másiknál, ezt rá kell hagyni az Istenre. De még ez se nagyon megy nekünk, hiszen nincs olyan eleven, igazi intenzív istenkapcsolatunk. Mégis nekünk meg kell bocsátani.

Az a kulcs talán, hogy van egy görög szó az Evangéliumban, az pedig azt jelenti a megbocsátásnál, a Miatyánkban is az szerepel, hogy elengedés, elengedni, így fordíthatjuk. Valójában el kell engedni. Nem nekem kell ítélni, el kell engedni. Az elbocsátás az ’afezisz’ görög szó. Elbocsátom őt. Nem kezdem latolgatni a dolgokat, hanem elbocsátom őt, mert így nem lesz a szeretet rendje. Elengedem a tartozást, ezt is jelenti az afezisz szó. Elengedem a szívem mélyéről azt, amit tett, és rábízom az Istenre. Ez tesz szabaddá minket.

Szóval mi az elengedés? Úgy venni, mintha meg sem történt volna; ez nem azt jelenti, hogy jónak tartom, hanem mostantól nem törődöm veled, mennyi minden van, amivel törődnöm kellene, amire az energiámat fordítsam, a szeretetemet fordítsam, ezt kívül helyezem a szívemen, ezt a történetet, őt ezzel a dologgal elengedem. Egyúttal az Istenre bízom utána. Az illető igazából gyarló ember, akkor azt gondolom ezután, hogy én is ilyen vagyok. Az illető gonoszul bánt velem. Akkor én arra gondolok, hogy vajon nem tettem-e hasonlót valamikor már én is? De mi a lényeg: hogy építsük az országot. Egy családon belül mennyire megvalósul, megvalósulhat, mennyire szemlélhető az Isten országának életrendje? Erről beszélt ma Jézus. Ha mindenki mindig csak jót tesz a másikkal, aki a héten nagyon megbántotta, akkor a következő héten már csak jót teszünk egymással, megint történt valami türelmetlenség, sebzés, de viszonzásul jót teszek vele, szolgálom őt, még azt sem kell mondani, hogy megbocsátok, ha csak ezt a helyzet nem kívánja, és létrejöhet a csoda, létrejöhet a csoda, hogy mindig béke lesz.

Mert elengedem azt a pillanatot, azt a szavát, azt a történetet és őt, mint valóban mérges embert, családtagot, mert az volt akkor, fizethetetlen, de nem ezzel foglalkozok, hanem ezt kívül helyezem. Ezután már következhet, hogy megértem őt, de ha nagyon megbántott, nem fogom tudni megérteni, csak talán 40 év múlva. Nem baj, engedjük el, létrehozzuk az Isten országát az Ördög országa helyett. Ha én megbocsátok, ha én elengedem, a mennyei Atya nekem is elengedi a dolgaimat. Így jutunk a mennybe.

Nagyon konkrétak az Úr Jézus ma hallott szavai, hogyha ti nem ítélitek el, akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak, hogy a mennybe jussatok. Ha észreveszi a családtag, aki már nagyon megszokta a sebzést, hogy én mindig megbocsátok, mindig elengedem, akkor meggyógyul, és megtanulhatja, hogy nekem is megbocsát az Isten országának a rendje szerint, ha nem, akkor is engedjem el.

Istenre bízom, adósság nélkül haladok a mennyország felé, hát nem a mennyország a célunk, nem az örök élet? Csak jót adni, mondja az Úr Jézus, és elhozza nekünk itt a földön már Isten országa békéjét, akár egy családon belül, és odaát pedig milyen csodálatosak a szavai? Mi fog történni? Nem is várjátok, azt mondja Jézus, hogy milyen túlcsorduló, tömött, jól megrázott mértékkel mérnek az öletekbe, mert itt a földön küzdöttetek és tudtatok megbocsátani. Sokkal többet kaptok, mint amit itt Isten országáért fáradoztatok, de az a minimum, hogy ahogyan ti bántatok a titeket megbántókkal, úgy bánnak veletek is. Ez nagyon nehéz lehet akkor, ha nem tudtunk elengedni senkit, semmit, de hogyha megpróbáljuk, akkor túlcsordul majd az Isten irgalmas szeretete örök életünkre, ámen.

(2022. február 20.)

Share

Programajánló

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.