A négy végső dolog: A pokol

alt

A mai konferenciabeszéd a pokolról szól, és hogy a téma komolyságát megfelelő kontextusba helyezzem, szeretnék idézni Lúcia nővér emlékirataiból, amelyben leírja, hogy milyen volt a pokolról szóló látomásuk, amit a Szűzanya mutatott nekik, amikor még gyermekek voltak Fatimában:

“Még egyszer kinyitotta a kezét, ahogyan az előző két alkalommal is tette. Úgy tűnt, hogy a fénysugarak áthatolnak a földön, és mi egy hatalmas tűztengert láttunk, és démonokat, valamint az elkárhozottak lelkét láttuk ebbe a tűzbe merülni. Az utóbbiak olyanok voltak, mint az átlátszó, égő parázs, mind feketére égett és bronzszínűre fényesedett, emberi formájuk volt, ebben a tűzárban lebegtek: felemelték őket a lángok, amelyek belőlük törtek elő, hatalmas füstfelhővel együtt, majd pedig visszahullottak mindenfelé, mint szikrák a hatalmas tüzekben, súly és egyensúly nélkül.

Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben üvöltöttek és nyögtek, amely elborzasztott minket. A rémülettől reszkettünk és megdermedtünk. Ez a látvány lehetett az, ami miatt felkiáltani hallhattak a körülálló emberek engem, ahogy mondják. A démonokat az különböztette meg az elkárhozottak lelkétől, hogy ijesztő és visszataszító ismeretlen állatokhoz hasonlítottak, amelyek feketék és átlátszóak voltak, mint az égő szén. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott, hála a mi jó Mennyei Anyánknak, aki az első jelenésnél megígérte, hogy a mennybe visz minket. e nélkül azt hiszem, hogy meghaltunk volna a rémülettől és a félelemtől”

Az Ószövetségi Szentírásban, Judit könyvében azt olvassuk, hogy „Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak”. Jób könyvében azt olvassuk, hogy a pokol a nyomorúság és sötétség földje, ahol halálárnyék, zűrzavar és örökös iszonyat lakozik. Izajás könyvében azt olvassuk, hogy „már régóta el van készítve egy mély és széles verem Melech számára, bőségesen van benne szalma és tűzifa. Az Úr lehelete, mint egy kénköves folyam, fogja majd meggyújtani”, „a férgei nem halnak meg és a tüzet nem oltják ki”. Az Újszövetségben a mi Urunk azt mondta a Máté könyvében: „távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült”. Azt is olvassuk a Máté evangéliumában, hogy minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetik, ahol sírás lesz és fogcsikorgatás. A Jelenések könyvében olvasunk a tüzes tóról, ahol a fenevad és a hamis próféta éjjel-nappal gyötrődni fog örökkön-örökké, és kínjaik füstje örökkön örökké felszáll majd.

A szentírás nagyon sokszor beszél nekünk a sátánról és a pokolról is, annak ellenére, hogy a modern elmélet szerint nincs pokol. Olvassuk például a Jelenések könyvében, hogy íme egy nagy vörös sárkány, akinek hét feje és hét szarva volt és a fején hét korona, a farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre vetette azokat. És az a nagy sárkány kiűzetett, az a kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki az egész világot leigázta, és ő volt, akit a földre vetettek, és az ő angyalait vele együtt levetették. Máté evangéliumában is olvashatunk róla: távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.

Ha ismerjük az Egyház tanítását, akkor tudjuk, hogy azok kerülnek a pokolba, akik a halálos bűn állapotában halnak meg, vagyis minden megszentelő kegyelem nélkül. Ha figyelembe vesszük az Egyház tanítását és azt is, amit a szentek mondtak nekünk, illetve megvizsgáljuk az ember természetét, figyelembe vesszük az igazságosság és a szenvedés természetét, akkor sok ismeretre juthatunk a pokolban lévő szenvedések természetéről.

Liguori Szent Alfonz és más szentek azt mondják, hogy a szenvedés, amelyben részük van a pokolban, arányos az Isten ellen elkövetett bűnnel, azaz az egyes emberek szenvedési fokai különböznek egymástól, egyesek jobban fognak szenvedni, mint mások.

Azért tudunk intenzívebben szenvedni a pokolban, mert a testünk nincs alávetve többé a mulandóságnak: a feltámadt test minőségileg megváltozott, így sokkal nagyobb szenvedést képes hordozni, olyannyira, hogy annak mértékét mi még felfogni sem tudjuk. Ezért az elkárhozott lelkek rettegnek a feltámadástól, tudják ugyanis, hogy a testüket visszakapva a szenvedéseik megnövekednek.

A szentek úgy írják le a poklot, amelyben valamiféle összetöréses kínzás lesz tűzben égetéssel. A tapintás az az érzékünk, amivel a nyomást és a hőt érzékeljük, ezért az első érzék, amelyről beszélnünk kell a tapintás. A szentek arról is beszélnek, hogy a pokolban egyaránt lesz tűz és hideg, ezért a lelkek váltakozva szenvednek a tűz és a hirtelen megfagyás között, de nem könnyebbülhetnek meg közben. Ez a szenvedés nem csak a test felületét érinti, hanem átjárja az egész testet, tehát az egész test fájdalommal lesz elárasztva. Szent Brigitta mondja egy látomásában, hogy a pokol tüze forróbb, mintha az egész világot lángok borítanák be, mert e földi tűzvésznek forrósága semmiség lenne a pokol szenvedéseihez képest. Szent Vince mondja imájában, hogy a föld tüzei fagynak számítanak a pokol tüzéhez képest.

Van egy rész Bosco Szent János álmaiban, amin szerintem érdemes elgondolkodni. Nézzük meg közelebbről:

„Csapdák voltak mindenütt, néhány közel a földhöz, mások szemmagasságban, de mind jól elrejtve. Nem ismervén a veszélyt, sok fiú fennakadt, megbotlottak, földre rogytak, vagy lábaik a levegőben voltak, majd, amikor sikerült talpra állniuk, fejjel lefelé zuhantak az úton a mélység felé. Néhányan csapdába estek a fejüknél fogva, mások a nyakuknál, a kezüknél, a karjuknál, a lábuknál vagy az oldaluknál fogva, és azonnal lehúzta őket a földre a csapda hajszálvékony pókhálója, ami alig volt látható. Nagyon gyengének és ártalmatlannak tűnt, meglepetésemre mégis minden fiú, akit csapdába ejtett, elbukott benne. Bár meg akartak állni, de nem tudtak megkapaszkodni a kiálló kövekbe, és még gyorsabban zuhantak.

-Segítsünk rajta, állítsuk meg – kiáltottam rá, de hiába nyújtottam ki a kezem, hiába próbáltam visszatartani.

-Hagyd békén – válaszolt Isten -, miért nem tudod, hogy szörnyű Isten bosszúja? miért nem tudod, hogy nem mentheted meg azt, aki haragjától szenved?

Amint átléptem a küszöbét, leírhatatlan rémületet éreztem, nem mertem egy lépést sem tenni előre. Láttam valamit, ami olyan volt, mint egy hatalmas barlang, amely fokozatosan eltűnt, elsüllyedt messze a hegyek gyomrában. Minden lángolt ugráló hatalmas lángokkal, de nem földi tűz volt. Az egész barlang – falak, mennyezet, padló, vas, kövek, fa és szén – minden izzó fehér volt sok ezer fokos hőmérsékleten. A tűz nem égetett el, nem emésztett meg, nem fogyasztott el. Egyszerűen nem találok szavakat az üregek és barlangok leírására, mert tettem pár lépést előre és láttam, hogy sokan azon szerencsétlenek közül vadul egymásnak estek, mint a veszett kutyák, mások a saját arcukat és kezüket karmolták, a saját húsukat tépték és gonoszul dobálták. Aztán hirtelen a barlang egész mennyezete átlátszóvá vált, mint a kristály, és felfedte a mennyország egy foltját, és ragyogó társaikat, akik örökre megmenekültek. A szegény szerencsétlenek füstölögtek és lihegtek az irigységtől, égtek a dühtől, mert egyszer nevetségessé tették őket. A kristályablakhoz szorítottam a fülemet, és hallottam a sikolyokat, a zokogást, a káromlásokat és szidalmakat a szentek ellen. Összesen két hang és kiáltás volt, harsány és zavaros: az idő nincs többé itt, csak az örökkévalóság van!

-Most, hogy láttad, mit szenvednek mások, neked is meg kell tapasztalnod a pokol érintését.

-Nem, nem! – kiáltottam rémülten. Ő ragaszkodott hozzá, de én továbbra is elutasítottam.

-Ne félj, mondta nekem – csak próbáld meg! Érintsd meg ezt a falat.

Nem tudtam elég bátorságot összeszedni, és megpróbáltam elmenekülni, de visszatartott.

-Próbáld meg! ragaszkodott hozzá, erősen megragadva a karomat. Odarántott a falhoz:

-Csak egy érintés – parancsolta -, hogy elmondhasd, hogy láttad és megérintetted az örök szenvedés falát, és hogy megértsd, milyen lehet az utolsó fal, ha az első olyan elviselhetetlen: nézd meg ezt a falat!

Figyelmesen megnéztem: hihetetlenül vastagnak tűnt.

-Ezer fal van eközött és a pokol valódi tüze között – folytatta a vezetőm -, ezer fal öleli körül, mindegyik ezer mérő vastag, mindegyik egyformán távol van a következőtől. Minden mérő ezer mérföld, ez a fal tehát millió és millió mérföldre van a pokol valódi tüzétől.

Amikor ezt mondta, ösztönösen hátrálni kezdtem, de ő megragadta a kezemet, szétfeszítette, és az ezer fal közül az elsőhöz szorította. Az érzés olyan végletesen kínzó volt, hogy sikoltva hagytam hátra, és az ágyban ülve találtam magam. A kezem égett, és folyamatosan dörzsöltem, hogy enyhítsem a fájdalmat. Amikor ma reggel felkeltem, észrevettem, hogy megdagadt. Azt, hogy a kezemet a falhoz szorították, bár csak álmomban történt, olyan valóságosnak éreztem, hogy később a tenyerem bőre lehámlott.”

Ez segít nekünk képet alkotni arról, hogy mennyire kínzó a szenvedés, amiben pusztán a tapintás révén részünk lehet.

Képzeljük el, hogy milyen lenne annak az íze, ha egy emésztőgödör vizét innánk, nos ez semmi ahhoz az ízhez képest, amit azok, akik a pokolban szenvednek, minden nap elviselnek.

Egy-egy állattartó telep mellett elhaladva érezhetjük, hogy néha olyan rossz szag lengi őket körül, hogy szinte rosszul leszünk tőle. Nos, a pokolban ennél sokkal rosszabb lesz. A szentek beszélnek a kénről, és a kénköves szurokról, ami szintén a kén másik neve. Aztán ott van a rothadó és égő hús szaga is. A pokolban lévő egyetlen ember húsának bűze annyira beszennyezné a föld levegőjét, mondja Szent Bonaventura, hogy minden élőlény halálát okozná, aki a közel kerülne hozzá. És ez még csak egyetlen ember bűze. Milyen lehet akkor a pokol, amely tele van velük?

És mi a helyzet a látvánnyal? A szentek sokat beszélnek a kárhozott lelkek borzalmas szenvedéseinek látványáról, a sötétségről, ami ott uralkodik. Sötét van, mert a fény az intelligencia és a tisztaság egyik jele, ami ott nincs jelen. Ezért, mivel ott nincs tisztaság, a testek kapnak ugyan valamiféle megvilágítást, amiről beszélnek a szentek, amikor különböző dolgok látványát említik, mégis minden sötét.

A hallás érzékével kapcsolatban Bosco Szent Jánosnál olvashatunk és más szenteknél hallhatunk arról, hogy a fülsiketítő, állandó sikolyok és a kínok, fájdalmak hörgései nagyon félelmetesek, és a démonok maguk is képesek hangot okozni. Képzeljétek el egy hangot, amitől a hajatok égnek állna, és aztán ezt hatványozzátok végtelenszer: ilyen a pokolban hallani.

 

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.