Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok (10)

altSzeptember

Szeptember 1.

Akármerre fordulsz, el nem kerülheted a keresztet. Egyedül tőled függ, hogy a jobb vagy a bal lator módjára akarsz‑e a keresztre Feszítettel szenvedni, tehát üdvösségedre vagy kárhozatodra. Válasszál!

Szeptember 2.

„És szent éneket énekelvén, kimenőnek az Olajfák hegyére.” (Mt 26,30)

Milyen mély tanulságot rejtenek e szavak.

Az Úr Jézus, közvetlen elfogatása előtt, a legszomorúbb percekben, apostolaival együtt: énekel!

Énekelve indul kínszenvedése elé! Nem panaszkodik, siránkozik, zúgolódik, jajveszékel, hanem énekel imádságos, szent zsoltárokat!

Szeptember 3.

Két példa:

Szent Theodózus kolostorfőnök 105 éves korában rendkívül kínzó betegségben szenvedett.

Szerzetes társai tanácsolták neki, hogy kérje Istentől a rettenetes fájdalmak és kínok elmaradását vagy legalább enyhülését.

„Dehogy tenném ezt – felelte a Szent. – 105 esztendeig jól ment a dolgom. Hát minő arccal jelenhetnék meg Uram előtt, ha életem mérlegén csak az egyik serpenyőben találna csupa jót, a másikban meg semmit. Ezt mondhatná nekem: Már a földi életedben elvetted jutalmadat. Én hát örömmel fogadom a szenvedést. Bárcsak egyensúlyba tudnám helyezni életem mérlegét.”

A másik:

A szentéletű, csodásan apostoli lelkületű és csupa jóság gróf Majláth Gusztáv c. érsek, v. erdélyi püspök, a budai Vöröskereszt kórházban nagyon súlyos betegségben kínlódott éveken át. Ha megkérdezték, hogy hogyan érzi magát, legtöbbször így válaszolt: „Sokkal jobban, mintsem megérdemelném.”

Szeptember 4.

Ha műtétre kerül a sor:

Testi-lelki szempontból egyaránt nagyon komolyan készüljünk a műtétre. A lelkünket tisztítsuk meg lehetőleg egyetemes vagy összevont szentgyónással és áldozással. Végezzünk olyan imát, amellyel teljes búcsú jár és kérjük öveink imáját lelki-testi javunkra.

Szeptember 5.

Ha műtétre kerül a sor:

Közvetlen a műtét előtt ajánljuk fel lelkünket és testünket a jó Istennek. Ha a műtőasztalra fekszünk, gondoljuk, hogy a keresztre helyeznek minket. Hiszen mennyire is hasonlítunk itt a keresztrefeszített isteni Jegyesünkhöz: Hozzá hasonlóan minket is megfosztanak ruháinktól, megkötöznek, (erős, kábító éterrel) megitatnak. És az elaltatás révén teljesen átadjuk, kiszolgáltatjuk magunkat. Meg is sebeznek minket, vérünket is ontjuk, mint égi Jegyesünk vérzett értünk a kereszten.

„Több az Úrral a kereszten függni, mint őt a földről szemlélni.” (Szalézi Szent Ferenc.)

Egyébként pedig adjuk át magunkat a jó Isten szent akaratának, szeretettel, az ő végtelen jóságába és irgalmába vetett, feltételek nélküli bizalommal!

Szeptember 6.

„Ezeket nem szabad ennetek a madarak közül: a saskeselyűt, valamennyi holló fajtát, a bagolyt, a dögkeselyűt, a denevért!” (Lev 11,13–18)

Kiérezzük a Szentírás e tilalmának felsőbb, lelki értelmét? Kerüljük a dögön táplálkozó, eleségért sötét éjjeleken röpködő állatokat: Kerüljük a lelki sötétlátást, a folyton csak keserűségen, bajon, szenvedésen rágódó lelkületet.

Az említett állatok nem énekelnek, hangjuk kellemetlen, ezek a sötétségnek, búsulásnak, melankóliának, a kesergésnek jelképei.

Az ember, ha bűneitől megtisztult és lelkiismerete nyugodt: az Ég felé vezető úton halad, tehát örvendjen, ha ez az út mindjárt nehézkes, göröngyös, fáradságos és tövises is.

Az Evangélium jó hírt jelent, tartalma napsugaras, örvendeztető, reményt keltő, boldogságot sugárzó!

A pacsirtákkal tartunk és a fülemülével.

Sursum corda! Fel a szívekkel! Örvendjünk!

Szeptember 7.

Félsz a haláltól? Ne képzeld ezt csontváznak sújtó kaszájával, hanem angyalnak, kezében arany kulccsal: „Mors janua coeli.” A halál a mennyország kapuja, az igazi, az örök életnek bejárója.

Átkot és csapást jelentene, ha a gabonát le nem kaszálnák. Átkot és csapást jelentené, ha nem kellene meghalnunk.

Az utolsó, legünnepélyesebb és legfontosabb ténykedésünk földi életünkben a meghalás!

Szeptember 8.

Szépen mondja Szent Ágoston: ha megmentésünkre lett volna más út, más mód, mint a kereszt: Isten úgy szeret minket, hogy azt választotta volna. De nincs, s irgalmának, szeretetének, rólunk való gondoskodásának istenileg szép jele, hogy előképül, előharcosul, bátorítóul, elsőnek Szent Fiát küldte rá.

És ugyanerre az útra szánta saját édesanyját is, az Ég Királynőjét, a „fájdalmas anyát”.

Szeptember 9.

Chesterton mondja: „Ha igazán vígak akarunk lenni, hinnünk kell az örökkévalóságban.” („Hagyományok és hazugságok.”)

Igen, akinek hite van az örökkévalóságban, az az örömet, megelégedést és türelmet magában hordja mint fénylő, melegítő, áldást fakasztó Napot, mely még a verejték és könny cseppjeiben is gyémántként ragyog vissza. Az ilyen embernek bizakodó reménye és egészséges kedélye csak a mézet szívja az élet virágaiból, a mérget pedig ott hagyja.

Szeptember 10.

„Ha a kereszténység soha népeket nem civilizált volna, ha nem szabadítja fel a nőt, a gyermeket, a rabszolgát, ha soha egyetlen kórházat vagy egyetemet, egyetlen dómot vagy csillagvizsgálót nem épít, ha tudományt, művészetet, zenét, költészetet, karitászt nem teremt, ha nem szórja tele a kultúrtörténelmet alkotásokkal s a népek történetét hősökkel és szentekkel: ha soha mást nem tesz, mint hogy megadta a Golgotajárásnak a magasabb, megnyugtatóbb értelmét s letörölte a szenvedő és vérző emberek homlokáról a verejtéket s a haldokló szeméből a könnyet: ha minden érdeme csak abban állna, hogy megtanított emelt fővel s bízó lélekkel menni neki az élet Golgotájának s hittel mosolyogni a halál csontkarjai közt is – már ezzel is a legnagyobb jótevője volna az emberiségnek, a legáldásosabb filozófia, nem! a filozófia maga lenne.” (Bangha Béla S. J.)

Szeptember 11.

„Urunk talán semmit sem kíván tőlünk olyan határozottsággal és semminek sem örül jobban, mint ha feltétlen behódolással alárendeljük magunkat az Ő akaratának. És nincs semmi, ami jobban megakadályozná a lelkiekben való előbbrejutásunkat, mint ha Isten akaratával szembehelyezkedünk.” (P. Considine.)

Szeptember 12.

„Uram! Te teremtetted a fájdalmat is. A mindentudók és mindent megmagyarázok, akik a Te nagy gondolataidat és szándékaidat is „értik” és kielemzik, azt mondják minderre, hogy így kell lenni s így is van a legjobban. Ezeket a mindentudókat én nem állhatom. A legkevésbé azokat, akik „mentésedre” sietnek mindennel, amit teszel. Én inkább megvallom egyszerűen és becsületesen: nem értelek. Nem értem, miért teremtetted a fájdalmat, miért ennyit és miért olyan ordító, észbontó és értelmetlen szenvedéseket. Én meghajlok felséged előtt mély alázattal. Csak szememet nem merem most Feléd emelni, nagyon sok benne a szomorúság. Tele van könnyel, így nem nézhetek Rád.” (Lippert Péter S. J.)

Szeptember 13.

Az ún. „szerencsétlenség” nagyon gyakran csupán az az út, amelyre a „szerencse” lép, hogy hozzánk jusson.

Tekintsd különben is az ún. „szerencsétlenséget” labdacsnak, amelyet hirtelen nyelni szokás, nem pedig hosszan rágicsálni!

És ha a baj nagyon nyomja szívedet,

Fordítsd csak szemedet mások bajára,

Meglásd, rögtön enyhül a tied.

Szeptember 14.

Gyászolsz. Lakásod ürességét érzed. Nemcsak a lakásodét, az egész világét. Fájó szúrásként érzed a széket, amelyben a boldogult ült, az ágyat, amelyben nyugodott, a képet, amely megörökítette. És ha eltávozol otthonról, sőt végigszelheted az óceánokat, emléke állandóan előtted van és megkeseríti minden más élvezetedet.

Nem tudod megérteni, miért?

Hát azért, mert Isten akarta így. Jót akart neki és jót neked.

Emberi szemmel gyászt jelent a halála, de a hit szemével a végtelen bölcs Istennek mindkettőtök számára üdvös, hasznos döntését és csak a másvilági örök találkozáskor ismertek nemcsak egymásra, hanem a haláleset bölcs végzésére is és a sok jóra, ami éppen az akkor ért halálesetből eredt!

Csepp jószágot, ártatlan kisgyermekeket ragadott talán el a halál? Felelj egy kérdésemre: gyászt vagy felmagasztalást jelent a virágra, ha letépem száráról (a virág halála) és az Úr oltárára helyezem? Nemde felmagasztalást? És még nagyobb felmagasztalás és megdicsőítés, ha Isten a neki legjobban tetsző emberpalántát, lelki virágot, leszakítja e siralomvölgyének sártelevényéről és maga mellé veszi angyalnak, kedvelt apródjának, ahol majd egyszer te is viszontláthatod, talán nagyobb boldogságban, mint a tiéd lesz.

Szeptember 15.

A nyári, sötét, félelmetes felhők töltve vannak a mennydörgések villám-lövedékeivel és gyújtóbombáival és mégis ezek biztosítják a jövő gazdag búzatermését, telítik meg a csűröket és kutainkat és gondoskodnak a pincék bőséges, zamatos nedűjéről.

A te szenvedéseid és egyéb keresztjeid is telítve vannak a jövő boldogság gazdag csíráival és dús ígéreteivel.

Szeptember 16.

Ha Jézus idejében éltünk volna, az ő keserves kínszenvedése, tövissel való megkoronázása és szörnyű kereszthalála alaposan próbára tette volna hitünket.

De ha már akkor fellebbentette volna a jövő kárpitját és láthattuk volna Üdvözítőnk öt szent sebéből eredő megváltásunkat, nemcsak megerősödtünk volna hitünkben, hanem meg is nyugodtunk volna Krisztus földi sorsában. Akkoriban senki sem sejtette, hogy az Úr szenvedésének titka ilyen nagy áldást jelent az utána való korszakokra.

Íme, ha előre látnád te is szenvedéseidnek áldott, gazdag megváltó gyümölcseit, eredményeit és következményeit az örökkévalóságban, már most mélységes hálát rebegnél értük.

Szeptember 17.

Milyen hamar megfeledkeznénk lelkünkről, halálunkról, az ítéletről és a másvilágról, ha mindig jól menne sorunk.

A kereszt meglepetései (hiszen többnyire azok) megtermékenyítik a lelket és távolabbi perspektívát nyitnak szemünk számára.

Szeptember 18.

Örvendjünk annak, hogy keresztünk nehéz, mert így könnyebben tudjuk Istennek kimutatni és bebizonyítani, hogy szeretjük őt, ami az ő főparancsa is!

Szeptember 19.

„De boldog az, kit bánat öl,

Az élet harc és teher,

S jajából lajtorját emel

És Istenhez hág rajta fel.”

{Wilde Oszkár; Kosztolányi Dezső ford.)

Szeptember 20.

A szenvedés az erények egész csoportját kelti életre.

„A rózsa is, ha letiporjuk, Akkor terjeszt legédesebb illatot.” (Reviczky.)

Szeptember 21.

Mily vigasztaló lehet ránk nézve, hogy a legnagyobb szentek is mennyit szenvedtek. Szent Pál apostol, az Úrnak e kiválasztott edénye és kedveltje mondja magáról: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekkel, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek szüntelen a fájdalma.” (Róm 9,1–2) És másutt:

„Mindenben nyomorúságot szenvedünk, de nem szorongat semmi; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe, üldözést szenvedünk, de el nem hagyatunk; földre téríttettünk, de el nem veszünk; mindig hordozzuk testünkön Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön.” (2Kor 8–10) De viszont így is nyilatkozik:

„Felette bőséges az én örömöm minden szorongatásunk mellett.” (2Kor 7,4) „Mint szomorkodók és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők és mégis sokakat gazdagítok; mint akiknek semmijök sincsen és mindenök megvan.” (Uo. 6,10)

Szeptember 22.

Szent Pál, az Úrnak hősies lelkű, sokat szenvedett, nagy apostola így ír: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, ki megvigasztal minket minden szorongatásunkban … Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is.” (2Kor 1,3–5) „Mert az Isten szerint való szomorúság állhatatos megtérést szerez az üdvösségre.” (Uo. 7,10)

Szeptember 23.

Mit szólnánk ahhoz, aki gyümölcsfáin a gyümölcsöt vagy búzaföldjén a termést rothadni engedné és eszébe sem jutna azt leszedni, illetve learatni?

Így tesz a szenvedő, a beteg is, ha nem aratja, nem szedi le a szenvedés gyümölcsét és termését.

Hogy történik ez a szedés? Roppant egyszerűen: Mindennap felajánljuk szenvedésünket, fájdalmunkat, kínunkat, gondunkat valamely szent, üdvös célra.

Pl. ma önmagamért vagy bűneim bocsánatáért; holnap valamely hozzám tartozómnak lelkiüdvéért, megtéréséért; holnapután a pápáért, az Egyházért, a hitterjesztőkért s í. t.

Ilyenkor – érdekes – az ember szinte kívánja a nagyobb szenvedést, hogy gyarapíthassa saját érdemeit és nagy segítségére lehessen másoknak.

Szeptember 24.

A súlyosan szenvedő Lábán Antal egyetemi tanárnak ezt írta egy könyvébe Besson, Svájc kiváló és tudós püspöke:

„Ön, tanár úr, eddig az egyetem katedrájáról teljesített missziós munkálkodást, most pedig a kereszt az Ön katedrája; folytassa innen is apostolkodását a felfeszített Krisztus példájaként. A kereszt katedrája! Ez az első margóra írt széljegyzetem. Ebben a pár szóban benne van az érzelmek, gondolatok, a misztika és az elmélkedés egész skálája. Hisz a kereszt katedrájára juthatni a legnehezebb habilitáció. De boldog a habilitált, mert lelkébe a sok testi szenvedés, a sok lelki gyötrődés, igaztalan szégyenvallás után teljes lelki megbékéltség, edzettség, a kereszt hirdetésének öröme és dicsősége költözött. Az a lourdesi kis molnárgyermek, Szent Bernadette fejezte ki minden ékesszólásnál ékesebben a keresztnek mint a gyötrő szenvedés szimbólumának fenséges misztikus voltát, mikor azt mondta: a kereszt mindenért kárpótolhatja az embert, de a keresztet nem pótolhatja semmisem.” (Vigilia, 1936. III.)

Szeptember 25.

Minél sötétebb az éjjel, annál tündöklőbbek a csillagok.

A szenvedések sötétségében is legjobban tündöklik az erény: a hit, a bizalom, Isten akaratában való megnyugvás, a türelem, lelki erősség, bátorság, állhatatosság s í. t.

Szeptember 26.

A szenvedés megtisztít, megacéloz, megkomolyít, magunkbaszállóvá, mások iránt részvevővé, elnézővé tesz; elszakít a földtől, az anyagtól, tértől és időtől s drága, magasztos vágyakat kelt bennünk az után a másik haza után, ahol nem lesz többé Trianon és országcsonkítás, igazságtalanság és gyász, nem lesz többé szentélyek feldúlása, családok széttépése, gyűlölség és irigység, háború és versengés, éhség és szomjúság s ahol, mint az írás mondja, az Úr maga törli le a könnyeket az ő szemükről.

Szeptember 27.

Nem szabad mondanunk, hogy adott életviszonyaink közt semmi nagyot és hasznosat nem tettünk.

Egy látszólag egyhangú, eseménytelen, földi értelemben vett sikertelen, szegény, nyomorult, lenézett életben beláthatatlan a munkatér és eredmény, amely nyitva áll előttünk, ha azt szent szándékkal éljük végig.

Egy idegbeteg, egy szívbajos öreg cseléd türelmes szenvedése és imája hathatósabb lehet akárhány miniszter vagy hadvezér tevékenységénél – az isteni Gondviselés előtt!

Szeptember 28.

Igaz, sokat kell szenvednem, de sokat is vétkeztem.

Most levezekelhetem bűneimet és ez a lehetőség maga is Istennek nagy, értékes kegyelme.

„Itt üss, itt égess, csak kímélj meg az örökkévalóságban.” így imádkozott Szent Ágoston püspök és egyházatya.

Szeptember 29.

„Uram, tegye lehetővé a Te kegyelmed, amit természetem lehetetlennek tart.

Te tudod, hogy csak nagyon keveset bírok tűrni s hogy csekély kellemetlenség is hamar kislelkűvé tesz.

Minden megpróbáltatás legyen a Te nevedért előttem kedves és kívánatos; mert éretted szenvednem és bántalmaztatnom nagyon üdvösséges lelkemnek.” (Kempis: Krisztus követése III. könyv. 19. fej.-ből)

Szeptember 30.

„A nagy lelkeket a szenvedések tüzében eddzi meg az Isten. Itt próbálja meg, hogy lepergett‑e róluk a salak, a földi gyarlóság s hogy a lélek tiszta lánggal ég‑e?”

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.