A lelkipásztornak nemcsak papnak, de nemzetmentő prófétának is kell lennie

 

Czirják Árpád szentbeszéde Vencser László aranymiséjén

Elhangzott Ditróban a Jézus Szíve-templomban, 2021. szeptember 18-án

Főtisztelendő Aranymisés, Kedves Keresztény Testvérek!

Nemrég egyik volt hívem kijelentette: tudja, mikor lesz a világvég. Mikor? – kérdeztem. Akkor, amikor a nők többé már nem örülnek a virágnak. Megjegyeztem: a nők mindig örülni fognak a virágnak, ők a szépért sokkal inkább lelkesednek, mint a férfiak.

A nők virágüzletből hozták az oltár virágait, én pedig a zsoltárok virágoskertjében jártam, hogy egy csokornyi virágot, a biblia lírai igéit kiválasszam, amelyek alapján Isten igéjét hirdetem. Hogy mit gyűjtöttem, azt az imént a válaszos zsoltárokból hallottátok.

A zsoltáros ujjongó szavakkal indít: Bemegyek az Isten oltárához, ki örömmel tölt el engem. A zsoltáros örömét éltük át, amikor beléptünk ebbe a székesegyház méreteire emlékeztető gyönyörű templomba. A templom Isten jelenlétének fókuszpontja, ahol Isten igéje megérinti lelkünket, az Eucharisztiában találkozunk Krisztussal. Ezt az örömet élte át egykor a Vencser család is, amikor újszülött gyermekét elhozta a templomba, hogy megkereszteljék.

A boldog szülők most odafent ünnepelnek szeretett gyermekükkel és mindannyiunkkal. A megkeresztelt gyermekből később ministráns lett, zsenge, fogékony lelkével átélte az oltár körüli szolgálat örömét. A liturgia hajszálerein át szivárgott lelkébe a papi hivatás kegyelme, született meg a vágy, hogy felnőttként az oltár lépcsőjéről az oltár magaslatára lépjen, a kis ministránsból Isten népének nagy ministránsa, papja legyen.

A zsoltáros – mint hallottátok – csókváltásról beszél: csókot vált az igazságosság és a béke. A csók nem puszi, a csók a legintimebb emberi kapcsolat. A csókot adó és csókot elfogadó kölcsönösen egymásnak ajándékozzák önmagukat. Az aranymise is csókkal kezdődött, az aranymisés megcsókolta az oltárt. Ennek a villanásnyi, alig észrevehető mozzanatnak mély értelme van.

A Szent Lukács evangéliumában olvasható jelenetre emlékeztet, amikor Jézus Péter apostolt félrevonta és egymás után háromszor kérdezte: Péter, szeretsz engem? Az apostol megrendült lélekkel felelte: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Az aranymisés oltárcsókjának is ez az üzenete: Uram, te mindent tudsz, te ismered igyekezetemet, gyarlóságaimat, de azt is tudod, hogy szeretlek, hiszen ezért lettem tanítványod, vállaltam a papságot.

Azt mondják, a lányok az első csókot, az első szerelmet nem feledik, mint ahogy az aranymisés sem feledi azt a boldog pillanatot, amikor 50 évvel ezelőtt először csókolta meg az oltárt, indult el a papi élet útján.

A zsoltáros a továbbiakban így fohászkodik: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem. A szentmise bűnvallomással kezdődött. Mindannyian, papok és hívek mellünket vertük, vallomást tettünk: Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem… Isten színe előtt bűnösnek vallottuk magunkat. Krisztus, egyháza megalapításakor gyarló embereket választott tanítványaivá. Az ingatag Péter helyett választhatta volna a sziklaszilárd jellemű Keresztelő Jánost, meghívhatta volna Nikodémust, aki éjnek idején felkereste, vagy Gamalielt, aki a Főtanács előtt megvédte az apostolokat.

Jézus maga mellé állíthatta volna a kafarnaumi századost, akinek szolgáját meggyógyította, akinek szavait a liturgia kétezer éve visszhangozza: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…” De nem, az Úr nem ezt tette, gyarló embereket gyűjtött egyházába és állított annak élére. Mi, bűnösök, gyarló emberek: papok és hívek, mi vagyunk az Úr választottai, kedveltjei, az Úr értünk jött, hogy megváltson és üdvözítsen. Mi vagyunk a boldog bűnösök, akik a bűnbánatban megtisztulunk, mi vagyunk azok, akik a fürdőszobával, a testi tisztálkodással nem érjük be, a templomban, Isten színe előtt a bűnbánatban lelkünket is tisztára mossuk.

Manapság a bűntudat kiveszőfélben van. Tömegek állítják, hogy nincs bűnük. Szerintük bűnös az, akit rendőrség letartóztat, aki felett a bíró jogerős ítéletet mond. A vallás nélkül felnőtt fiatal nemzedék, beleértve az Erdélyből kivándoroltak gyermekeit is, rövid idő alatt átveszik a liberális nyugati szellemet, hiszen amilyen a város, olyan a János. A vallás nélkül fenővő nemzedék egyszerűen nem érti a vallási fogalmakat. Az olyan szavak, mint alázat, áldozat, számukra divatjamúlt fogalmak. A megváltás szó hallatán az utcai valutaváltóra gondolnak. Számukra a bűn gyermekkori sérülés pszichés maradványa, a szerelem szó hallatán csakis szexre gondolnak.

Mi, templomba járók nem vagyunk jobbak, mint azok, akik vallásukat nem gyakorolják. Jobbak nem, de különbek vagyunk. Abban különbözünk tőlük, hogy mi beismerjük gyarlóságainkat, botlásainkat, ők nem. Mi Isten színe előtt bűnbánatot tartunk és megigazulunk, ők nem, hiszen bánat nélkül nincs bocsánat. Ó, boldog bűn, kiált fel Szent Ágoston, mely ily Megváltót hozott a földre. 

A mindennapi életben számtalan akadály korlátozza előhaladásunkat. Az Istenhez vezető úton csak egy akadály van: a bűn, és ha azt elkerüljük, bizton haladunk a végső cél felé. Mi, gyarló bűnösök vagyunk a boldog emberek, akiket Krisztus kiemel bűneinkből és Isten országának polgáraivá avat. Bűnvallomást tenni mi mást jelent, mint levetni a régi embert és felölteni az újat. A vallásukat nem gyakorló, templomba nem járó testvéreink nem fogják fel, mit veszítenek azzal, hogy távol maradnak az atyai háztól, melynek előcsarnoka a templom.

Utaidat mutasd meg nékem, Uram – hangzott a zsoltárban. Az aranymisés annak idején az Úr napszámába szegődött, teológiára jelentkezett. Tanárai felismerték tehetségét, ezért a főpásztor néhány társával Rómába küldte. A gyulafehérvári vidéki szeminárium növendékei a világegyház központjában, Rómában új világba léptek. Levetették a provincia szűk ruháját és a világegyház tógáját öltötték magukra. Visszatérve Gyulafehérvárra az „aggiornamento” szellemét hozták magukkal, ők voltak a II. Vatikáni Zsinatot követő tavasz első fecskéi. Az új idők szellemének képviseletében az evangélium óborát új tömlőkbe öntötték. Idős paptanáraink fölött eljárt az idő, ők a maguk idejében megtették a magukét, amiért hálával tartozunk.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. október 9.