Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok (2)

 altJanuár

Január 1.

„Nem az én gondolataim a ti gondolataitok,

És a ti utaitok nem az én utaim, úgymond az Úr.” (Izaiás próféta: 55,8)

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást találnak.

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Jézus szavai: Mt 5, 3.5 és 10)

„És aki nem hordozza keresztjét és jön utánam, nem lehet nekem tanítványom.” (Jézus szavai: Lk 14,27)

Január 2.

Egy rendkívül tanulságos tény: Szent Józsefnek álmában megjelenik az angyal és az Úr nevében megparancsolja neki, hogy meneküljön a kis Jézussal és Máriával Egyiptomba, mert Heródes a gyermek életére tör.

Csupán emberileg gondolkodva: nem lett volna könnyebb és egyszerűbb, ha Isten Heródesnek életét veszi, mondjuk egy hirtelen gutaütéssel?

De nem így történt: A vérengző, kegyetlen, istentelen, erkölcstelen Heródes tovább él, uralkodik, kegyetlenkedik és dőzsöl. A Szentcsaládnak pedig tél közepén, éjjel menekülnie kell, a nélkül, hogy otthonától búcsút vehetne, intézkedhetnék szerény bútorzata, ácseszközei, holmijai felől és távoznia kell egy idegen országba, amelynek nyelvét, szokásait nem ismeri, át kell vonulnia a nagy pusztán, ennek vízhiányával és ezer veszélyével …

Pedig ha az Atyaisten valakit szeretetével és különös gondosságával kiemelt, hát az a Szentcsalád volt: isteni Fia, a bűntelen Szűz Mária és Jézus nevelő atyja. Igen, Isten gondolatai nem emberi gondolatok, de mindig végtelenül bölcsek, amiről majd csak a másvilágon fogunk meggyőződni.

Január 3.

A Szentcsalád a tél hidegében vándorol Egyiptom sivatagain át, pénztelenül, koldusosan, a vízhiányos, homok-szeles, rabló veszélyes, ismeretlen utakon. Hányszor kínozhatta őket az éhség és szomjúság. Mária talán csak leszakított rongyaival fedte be a kis Jézus testét.

A festők pedig a Szentcsalád útját rózsákkal hintik tele, jelképéül a jó Isten csodálatos szeretetének, áldásának, védelmének, amely felülről állandóan kísérte az üldözött, számkivetett, koldus vándorokat, földi szemmel nézve a szánandó, nyomorult szerencsétleneket, a valóságban pedig a világ legáldottabb, leggazdagabb, legboldogabb teremtéseit, Isten legdrágább kiválasztottjait!

Január 4.

A szenvedést rejtélynek is mondják, mert ahány bölcs csak élt, tanított és írt a földön, maradék nélkül még nem oldotta meg e kérdést, kivéve a mi Urunk Jézus Krisztust. Ő sem annyira szavával, mint életével és kereszthalálával oldotta meg a rejtélyek e rejtélyét. De azért számunkra még mindig titok marad a szenvedés: „Fulget crucis mysterium”, így szól az Egyház himnusza. Magyarul: „Ragyog a kereszt titka!”

Nem titok‑e az „Ecce homo” jelenet? (Jn 19,5)

Nem titok‑e, hogy a föltámadt Jézus Péter apostolnak a háromszoros szeretet- és hűségnyilatkozat jutalmául a kereszthalált ígéri és jövendöli meg? (Jn 21,18–19)

Nem titok‑e, hogy az Úr a maga zsenge alkotását, az Egyházat éppen a csecsemőkorban, amikor a leggondosabb ápolásra és a legmelegebb szeretetre szorulna, a katakombák szűk, sötét és dohos légkörébe engedi záratni és a vértanúk százezreinek vérével öntözni?

Ha Isten így gondolkodik a szenvedésről, kell, hogy a szenvedésnek valami, előttünk rejtett, rendkívül fontos, értékes célja és rendeltetése legyen.

Január 5.

Ha Jézus, az Istenember, a legszentebb, legártatlanabb, legigazabb lény, Istennek legkedvesebb embere, az emberiség legméltóbb képviselője, nemcsak egyszerűen szenvedett, hanem oly keservesen, megszégyenítő és igazságtalan kínokat szenvedett, kell a szenvedésben valamiféle döbbenetes fontosságnak, feltétlen szükségességnek és abszolút nélkülözhetetlenségnek rejlenie.

Ez az abszolút fontos és szükséges szenvedés nem lehet magában véve, nem lehet lényegében és végérvényesen rossz, hanem csak látszatra, szubjektív érzésre, viszonylagosan, ideiglenesen és csak a rövidlátó ember szemszögéből vehető szerencsétlenség számba.

Január 6.

A szenvedés csak viszonylagosan, a mi földi érdekünk szemszögéből látva rossz. Íme egy hasonlat: mi kártékonyaknak mondunk bizonyos állatokat. Milyen állatokat? Azokat, amelyek elég vakmerőek ahhoz, hogy ugyanolyan ízlésük van, mint nekünk: azaz, hogy épp azokra a falatokra fáj a foguk, mint nekünk, a teremtés koronájának.

Például a lepkét, hernyót kártékonynak nevezzük, mert ez is szereti az almát. A görényt és menyétet szintén kártékonyaknak tartjuk, mert nekik is ízlik a csirke puha húsa.

Viszont, ha pl. a fűnek esze volna, a tehenet és a kecskét mondaná a legragadozóbb és legkártékonyabb állatnak, míg a húsevő tigrist a szelídség mintaképének és a közhasznú előkelőség eszményképének minősítené.

Ilyen formán vagyunk a szenvedésünkkel is. Ellenségünknek tekintjük, nem mintha magában véve volna rossz, hanem azért, mert a mi érdekünknek útjait keresztezi. Sőt ugyanazt a keresztet rögtön szerencsének, boldogságnak és dicsőségnek érezzük, ha az ellenségünket éri. Pl.: mikor a győző hadvezér ellenfelének boldogtalanságától boldog, vagy ha a baj haragosunkat, üzleti konkurensünket, kártyatársunkat, pályázatnál versenytársunkat, riválisunkat éri.

Mi több, mi magunkat igazságosaknak, bölcseknek, kötelességteljesítőknek, korrekteknek és a társadalmi rend őreinek érezzük, ha bizonyos kereszteket mi rakunk mások vállára. Pl. mikor a bíró elítéli a vádlottat, a tanár megbuktatja lusta növendékét, a hitelező szorongatja adósát, az elöljáró megbünteti alkalmazottját, a hivatalfőnök áthelyezteti alantas tisztviselőjét.

Nem hiába mondja az angol közmondás: „One man’s bread is another man’s poison.” (Az egyik embernek a kenyere a másikra mérget jelent.)

Január 7.

Mi a kereszt? Egy függőleges és rajta keresztül egy vízszintes fa. Milyen találó hasonlata az emberi sorsnak! Mert mi az emberi élet? Kívánság, szerencse-hajhászat, melyet keresztülhúz egy felsőbb akarat. Az ember isteníti saját akaratát és ördögöt lát mindenben, ami terveit keresztezi. Ilyenkor a „kereszt” ürügy és alkalom a legvadabb lázadásra a „sors” ellen, mely az emberi gondolatok pókhálóit el merte szakítani és az emberi kívánságok szappanbuborékait vakmerő volt elfújni.

Valóban. Vágyaink, óhajaink és szenvedélyeink függélyes felfelé törekvését a szerint akarjuk elbírálni, aminő megvilágításban a rövidlátó, önző emberi gondolatok állítják azt elénk. Pedig éppen a törekvéseinket keresztező erő révén kapcsolódunk bele az objektív, az igazi világba és lépünk vele viszonyba.

Minden viszonyban kapok és adok valamit. A függőleges felfelé törtetésemmel keresem a módját, hogy szerencse-darabokat kapjak Istentől, a világtól és környezetemtől. Törekvéseim keresztezése révén megfizetem az óhajtott szerencse-darabokért az adót, adom azt, amivel Istennek, az ő felsőbb terveinek, magasabb akaratának, bölcsebb irányításának és a köznek tartozom.

A függélyes vonalú mozgás tehát mindig emberien egyoldalú és emberien önző. A vízszintes metszés adja meg ennek a korrektúrát, kiigazítja a hibát, gőgünket alázattá lapítja, vakmerőségünket józansággá hígítja, önzésünket megőrli és szívünket együttérzésre puhítja.

Január 8.

„Hasznunkra szolgál, hogy hellyel-közzel bajok és kellemetlenségek érnek bennünket, mivel az embert észretérítik, hogy megismerje maga számkivetett voltát e siralom völgyében s ne kösse reménységét e világ semmiféle jószágához.” (Kempis: Krisztus követése I. k. 12.)

Január 9.

Ha a moziban egy jelenetet akarnak elénk vetíteni, a termet elsötétítik, hogy a képet jobban láthassuk.

A jó Isten is időnkint elsötétíti helyünket e földi életben, hol itt, hol ott olt el egy-egy fényt, hogy lelkünk annál jobban ráfigyeljen a másvilág fényére és dicsőségére, fájdalommentességére és örökkévalóságára.

Január 10.

Az Úr Jézus így szólt Nagy (spanyol) Szent Terézhez egy alkalommal: „Azt hiszed talán, hogy azáltal szerez az ember érdemet, ha lelki örömöket élvez? Szó sincs róla, hanem azáltal, hogy dolgozik, szenved és szeret.”

„Ugye nem hallottad, hogy Pál apostolom egyszernél többször élvezte volna a mennyei örömöket, míg ellenben nagyon is gyakran kellett szenvednie. Tekintsd az én életemet, mennyire tele volt szenvedésekkel. Nem találsz benne más élvezetet, mint azt, amelyben a Tábor hegyén részesültem. Ha látod édesanyámat, amint engem karjaiban tart, jusson eszedbe, hogy az ő élete tele volt a legkegyetlenebb szenvedéssel. Attól a pillanattól kezdve, hogy hallotta Simeon szavait: „Tőr fogja átjárni Szívedet.”

„Légy arról meggyőződve, hogy az én Atyám azokat szereti legjobban, akikre legtöbb szenvedést küld. Hidd el, hogy a szenvedés az ő szeretetének mértéke. Mivel mutathatnám ki én is jobban irányodban az enyémet, mint azáltal, hogy azt választom a te számodra, amit a magam számára választottam.”

„Ha majd egyszer megértesz engem, velem együtt fogsz siránkozni ama világias lelkek fölött, akiknek minden vágyuk és minden gondjuk, minden tervük ennek éppen az ellenkezőjére irányul.” (26. lelki számadás: Oeuvres II. 247–249.)

Január 11.

„Mit szabódol-fázol a kereszttől, amely utat tőr a mennyországba?

A keresztben van az üdvösség, az élet, az oltalom az ellenségtől. A keresztről mennyei érzelmek fakadnak, róla lélekerő és szívbéli örvendetesség ered.

Nincs üdvösség, nincs remény az örök élethez másban, mint a keresztben. Vedd tehát magadra a keresztedet, kövesd Jézust s bemégy az örök életre.

Ő előre ment kereszttel a vállán s meghalt érted a kereszten, hogy te szintén viseljed magad keresztjét.

Mert ha társa lész a szenvedésben, az lesz a dicsőségben is!” (Kempis: Krisztus követése II. k. 12.)

Január 12.

A legtöbb ember így imádkozik a keresztrefeszített Krisztushoz: „A Te követésedtől, a Hozzád való hasonlatosságtól ments meg engem, Uram!”

Mi azonban sokszor imádkozzunk azért a nagy kegyelemért, hogy a szenvedést az örökkévalóságig érő mélységes hitnek szemével nézhessük, értékelhessük és Krisztus szándéka szerint viselhessük!

Január 13.

Érdekes, hogy akik a keresztfa alatt állottak (Szűz Mária, Szent János apostol, a jámbor asszonyok), azoknak az Úr Jézus nem szánt vértanúhalált. A keresztközelséget, a részvétet, a hűséget és bátorságot szinte egyenértékűnek vette a vértanúi halállal.

Január 14.

A gobelinek hátsó oldala csupa értelmetlenséget, összevisszaságot s kuszáltságot mutat, a színeknek valóságos zagyvalékát, a szerkesztésnek pedig szinte anarchiáját és őrültségét sejteti. A másik oldalon azonban éppen ez az összevisszaság milyen plasztikus szépséget, hatalmas művészetet, eleven színpompát, fönséges harmóniát, egységes eszmét és lángeszű alakítást teremt!

Az életörömök és élvezetek, a testi és lelki adományok és kegyelmek mindmegannyi arany- és ezüstszálak. Sötét keresztszálak vannak szőve közéjük. Ezek adják majd meg lelkünk történelmében azt a többletet és kiegészítést, amelyet isteni művészünk, a mi Urunk, szükségesnek tartott jövő boldogságunk teljessége és tökéletesítése érdekében. „Nem ezeket kellett‑e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe?” (Lk 24,26)

Január 15.

„Ha szívesen hordozod a keresztet, a kereszt hordoz majd téged és elvezet a kívánt végcélhoz, hol ti. vége a szenvedésnek; de tudnivaló, hogy itten nem lesz abból semmi.”

„Ha kelletlenül viseled, terhet szerzesz magadnak s megnehezíted dolgodat; tűrni pedig, tűrnöd mégis kell.”

„Ha az egyik keresztet ellököd magadtól, minden bizonnyal másikra fogsz akadni, mégpedig alkalmasint nehezebbre.” (Kempis: Krisztus követése, II. k. 12.)

Január 16.

Isten szava:

„Semmivé akarod tenni

az én igazságomat?

És kárhoztatsz‑e engem,

Hogy neked legyen igazad?”

(Jób 40,3)

Ember válasza:

„Íme magasztos Isten az Ő erejében.

És nincs hozzá hasonló tanítómester!

Ki tudná felülvizsgálni útjait?

Ki mondhatja neki:

Igaztalanul cselekedtél!?”

(Jób 36,22–23)

Január 17.

Óriási jelentőségű a keresztviselés engesztelő jellege. Hiszen Krisztus keresztáldozata is elsősorban engesztelés volt.

És mi, akik legfőbb Urunkat, értünk vérét ontó Megváltónkat oly sokszor, oly könnyelműen és olyan kicsiségekért megbántottuk s megsértettük, nem éreznénk‑e magunkban annyi tisztességet, lovagiasságot és lojalitást, hogy a milliónyi jó, ú. m, kegyelem, bocsánat és adomány mellett, a reánk rakott szenvedést mea culpával fogadjuk? Megérdemeltük a büntetést s azzal Isten haragját engeszteljük.

Január 18.

Az Úr soha nem bocsát ránk olyan szenvedést, amely erőinket felülmúlná, amint a művész sem feszíti a húrt pattanásig.

Már a természetes lelki és élettani alkatunk olyan, hogy bizonyos határon túl hang, fény és szenvedés iránt érzéketlen. Fülünk például csak 16–16,384 rezgésű hangot fog fel (kb. tíz oktávot). E határon túl a rezgést nem halljuk. Éppígy a lélektani és egyéni tapasztalatok mutatják, hogy a fájdalom bizonyos határán túl az ember vagy elveszíti öntudatát (pl. elájul) vagy apátiába avagy teljes érzéketlenségbe esik. Sőt az Úr mindnyájunk szenvedését megkönnyíti részint isteni példájával, részint hathatós kegyelmeivel. Ha a szenvedések ekevasa keresztülszánt szívünkön, egyben ott van már az Úr keze is, aki áldásának és kegyelmeinek magjait hinti bele az örökkévalóság számára.

Január 19.

Calderon de la Barca-nak van egy remek színjátéka: „El gran teatró del mundo.” „A világ nagy színháza” a címe. Tárgya a következő: Isten a világot színpadnak teremti. Minden ember kap szerepet, melyet végig kell játszania. Az egyik a koldusnak szenvedéssel, nyomorúsággal teli szerepét kapja és ezért felhördül. Az Úristen azonban leszól a mennyből és felvilágosítja, hogy e világ csak színjáték. Nem az határoz, hogy minő szerepet játszik valaki, hanem hogy miként játssza azt. A koldus, ha jól játszik, örök jutalmat kap, a királyra pedig, ha rosszul játszik, örök büntetés vár. Állítsuk csak bele a földi bajt és kínt az örök cél és örök élet keretébe: eltörpül és elveszti minden fullánkját.

Január 20.

Talán ismerünk embert, akit földi életében nem ért szenvedés, baj, csalódás, minden az ő akaratához, vágyához simult.

Lehet, hogy ilyen embert irigyelünk vagy megcsodálunk. De kezet a szívre és valljuk meg, hogy az ilyen „szerencsefi” vagy boldognak gondolt leány, még bennünk emberekben is csak nehezen ébreszt rokonérzést, szeretetet vagy nagyrabecsülést. Ellenben rögtön feléje száll együttérzésünk és rokonszenvünk, ha megtudjuk, hogy baj, csapás, szenvedés érte őt. Szeretnők őt kárpótolva, vigasztalva, megnyugtatva látni.

Hát még a jóságos Isten mennyire értékeli azt, aki iránta való szeretetből hordja békén, türelemmel keresztjét?!

Január 21.

A szentek nemcsak szívesen tűrték, hanem még áhítoztak is a szenvedést. „Szenvedni vagy meghalni” – mondotta Nagy Szent Teréz. „Nem meghalni, hanem szenvedni!” – így imádkozott Pazzi Szent Mária Magdolna. Alkantarai Szent Péter pedig egyet kért Krisztustól: „Szenvedni és megvettetni!”

Miért? Mert a szentek a szenvedés hiányát a kegyelem elmaradásának tekintették, mint az orvos is csak azokat fogja szigorúan kezelésre és csak azoktól von meg sokat, akiken segíteni akar. Ellenben azoknak, akikről már lemondott, kivétel nélkül mindent megenged. „Mert akit az Úr szeret, azt megfenyíti és megostoroz minden fiút, akit magához fogad.” (Szent Pál levele a zsidókhoz: 12,6)

Január 22.

Ha a keresztet szembeállítom türelmes viselésének érdemével és jutalmával, azt kell mondanom, hogy a kettő között alig lehet viszonyt felállítani. Hiszen a legnagyobb szenvedés is arányosan rövid lejáratú és végeredményben mulandó, míg az érdem állandó és a jutalom örökös.

„Azt tartom ugyanis, – mondja Szent Pál apostol – hogy amiket most szenvedünk, nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm 8,18) És „mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Tudjuk pedig, hogy az Isten közreműködtet mindent azok javára, kik őt szeretik”. (Róm 8,21 és 28)

Január 23.

A tizedesmérlegen a kis súly tízszeres terhet ellensúlyoz. A türelmesen fogadott földi szenvedés is kis súlyt jelent az érte járó mérhetetlen jutalomhoz képest.

Az Isten kedvéért türelmesen viselt szenvedés egyúttal a lelki erők átváltozásának is egyik csodája.

Amint a modern közgazdaság az állati szemetet és a városok csatornáinak ürülékét drága áruként értékeli és a maga céljaira fölhasználja, úgy a szenvedés erényes elviselésével oly érdemeket szerzünk, melyek tízszeres, százszoros gyümölcsözéssel jutalmazzák a kereszt türelmes viselését.

Január 24.

A hívő ember a kereszt viselésében nem a vaksors dühöngését és handabandázását látja, hanem az isteni akarat döntését és így szenvedésében a súlypontot magáról egy felsőbb világba helyezi át.

A szenvedésnek ilyen meglátása a keresztet az egyéni kellemetlenségek keskeny vágányairól az örök gondolat terveinek széles vágányaira állítja.

A hívő ember nem azt imádkozza, hogy „legyen meg mindenáron az én rövidlátó, rosszullátó, sokszor ostoba, kontár, bűnös, önző, ingadozó akaratom”, hanem „legyen meg a Te világot átfogó, örök terveidbe kapcsolt, végtelen bölcs és biztos kezű akaratod”.

A Te akaratod, amely nemcsak rendelkezni és parancsolni tud, hanem egyúttal védeni, oltalmazni, áldani és jutalmazni is képes. Amely az ideiglenes sérelmeket tudja orvosolni, megtorolni és tud elégtételt szolgáltatni örökértékű kártalanítással.

Vesd csak össze a dúsgazdagnak és a koldus Lázárnak bibliai történetét!

Igen, legyen meg a Te akaratod a kereszt kiválasztásában is!

Január 25.

„Legyen meg a Te akaratod!” A keresztem kiválasztásában is! Mindenki tapasztalhatta, hogy csaknem minden szenvedő (beteg, a háborúban sebesült vagy megcsonkított, a vagyonát vesztett stb.) a maga keresztjét tartja a legnagyobbnak és a legterhesebbnek.

Erre vonatkozóan hadd mondjak el egy szép középkori példabeszédet:

Nagy panasszal fordult egyszer valamelyik szerencsétlen ember az Úristenhez, nehezményezve a maga súlyos, nagy keresztjét. Hiszen lehetetlen, hogy ő a maga buzgó, jámbor életével ekkora keresztet érdemelt volna. És miért éppen ő? Kérte hát az Urat, hogy rakjon a vállára kisebb keresztet.

Az Úr meghallgatta könyörgését. Egy nagy keresztraktárba vezette emberünket. Itt rengeteg nagy és kicsi, súlyos és könnyű kereszt volt található. „Válassz magadnak egyet!” – monda az Úr.

Sokáig keresett a mi emberünk nekivalót, míg végre talált egy igen kicsi és igen könnyű keresztet. Ezt választotta, az Úr pedig jóváhagyta.

Alig indul el könnyű keresztjével, egyszerre csak szédületesen mély és széles szakadékhoz ért. Értésére adták, hogy a szakadékon túl találhatja fel a boldogságot. Aki e szakadékon át nem jut, sohasem lehet boldog. Hidat pedig ne keressen rajta, mert kiki csak a keresztjén át juthat a szakadék túlsó oldalára. Látta is, hogy a többi hogyan segít magán. Keresztjüket fektetik a szakadék két szirtjére, azután ki kényelmesen, ki rettegve és félve, de átvonul. A mi emberünk is megkísérli, ámde rémületére csak most veszi észre: a keresztje olyan rövid, hogy nem ér át a szakadék túlsó partjára. Egy pillanatra mentő gondolata támad. A kereszt két fáját széjjelfeszíti és hosszában toldja azokat össze, de hamar át kellett látnia, hogy így meg sehogy se bírná el testének súlyát. Ekkor jajdult csak fel és visszakívánta előbbi nagy, széles és súlyos keresztjét – de már hiába.

Január 26.

„Akik könnyezve sírnak, mikor vetnek,

Aratáskor majd örvendeznek.

Aggódva, sírva jár a gazda,

Amikor veti a magot,

Ujjongva jön kövér kepéivel,

Mikor learatott.”

  1. 125. zsoltár. (Sík S. ford.)

Január 27.

A természetben szükség van a napsütés és a felhős, ködös, sötét napok változására, de a legsötétebb felhő mögött is ott ragyog az éltető Nap.

Így van a mi sorsunkban is. Isten szükségesnek tartja, hogy a jó és balsors váltakozzék, de a legsanyarúbb sorsunk mögött is érezzük meg az Atya jóságát és a jövő boldogság sugárzatát, vigaszát és fényét!

Január 28.

Sok erény (mint a türelem, kitartás, Isten akaratában való megnyugvás, a felebaráti szeretet gyakorlása, a könyörület, tisztaság, alázatosság, hősiesség és vértanúság) szenvedés nélkül ismeretlen, szinte elgondolhatatlan volna.

„Balsors érezteti velünk, hogy emberek vagyunk s önfájdalmainkban tanuljuk tisztelni a szerencsétlent; önfájdalmainkban ismerjük meg a nemesített vonást, mit a tisztalelkű szenvedő arcán keserv és küzdés nyomul hagytanak. Ezért áll a szenvedő oly közel embertársaihoz; ezért ad és vesz viszontérzelmek közt szánó keblet és vigasztalást; ezért talál részvevőket kínjaiban és részvevőket örömeiben, ha búja szétoszolván, a felette tisztuló égre szemét bánat könnyei nélkül emelheti.” (Kölcsey.)

Így látjuk, hogy a kereszt már csak tisztán emberi és földi szempontból is a bölcsességnek főiskolája, a tárgyilagosságnak bírói széke és a világ egyetemes érdekének ügyésze.

Január 29.

– Mit csikorogsz? – kérdé az athéni szobrász a márványtömböt, melyből a Parthenon számára szobrot akart faragni.

– Azért csikorgok, mert olyan könyörtelenül forgácsolsz. Nem látod, hogy már tele a padló töredékeimmel?

– Esztelen, – felelé a szobrász – hát nem látod át, hogy a templom díszhelyét el nem foglalhatod, az utóvilág bámuló tekintetét magadra nem vonhatod, ha ki nem véslek, ha meg nem faraglak és ha éppen kalapácsütéseimmel tömbödet át nem alakítom – szoborrá?

Január 30.

A vallásos tökéletesedés és az igazi, mélységes és komoly megtérések történetében is milyen gyakran és milyen fontos szerepet töltött be a szenvedés. A tékozló fiútól Loyolai Szent Ignácig és a jobb latortól Borgiai Szent Ferencig hány megtérést eszközölt már a szenvedés!

„Dicsekszünk a szorongatásban is, tudván, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a tűrés pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság meg reménységet, a reménység pedig meg nem szégyenít, mert az Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, ki nekünk adatott.” (Róm 5,3–5)

Január 31.

A szenvedés és a halál tudata visszatart minket a test istenítésétől, a földi élet túlértékelésétől.

Nagyon téved, aki azt véli, hogy Utópia vagy Slaraffia országa csupa jóléttel és baj, szenvedés nélkül csak emberi szempontból is lehetséges volna.

Hiszen éppen a kultúrának és a haladásnak az éhség és a gyomorkorgás, a betegség és nyomor, a szenvedés és nélkülözés a legerősebb rugói, hajtóerői és ösztökélői. Szenvedések nélkül megállna a kultúra és megrothadna a civilizáció. Éppen a baj és szenvedés kényszerít rá bennünket, hogy igyekezzünk úrrá lenni a természeten.

„Az ember tettiben hamar lelankad resten,

Szeret pihenni, gondtalan, henyén,

Társat azért rendeltem én,

Ki késztve, hatva ördögül teremtsen.”

(Az Úr szava Goethe Faustjában. Kozma A. fordításában.)

Értjük most már, hogy a középkorban a tudománynak és művészetnek minden emlékét miért tervezték a kereszt alakjára és értelmére?

(folyt.)

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.