A bűn elhallgatása halálos bűn?

 alt

NEHÉZ ERKÖLCSI KÉRDÉSEK: Érthető, hogy nem merünk róla beszélni. Diákjaink gyakran megsértődnek. De a félelemnek nem szabad diktálnia, hogy mit tegyünk.

Kérdés: Egy katolikus középiskolában tanítok. Most végeztem a főiskolán, így korban közel állok a diákokhoz. Nemrég hallottam, ahogy egy diák a barátnőjével egy mutatós kabátról beszélgetett, amit viselt, és barátnője azt mondta, hogy a férfiosztályon vette (a lány nem meleg vagy ilyesmi, csak azt gondolta, hogy az jól áll neki - még én is hordom néha a fiútestvéreim régi, levetett ruháit).

De aztán a lány azt mondta: „A fiúk is hordhatnak lányruhát”. Bár szerintem nem kellene, nem szólaltam meg, és nem tettem helyre. Egy másik alkalommal, Halloweenkor egy lány azt mondta, hogy „Playboy-nyuszinak” öltözött, és megint nem szóltam semmit. Halálos bűnt követtem-e el azzal, hogy nem szólaltam meg ezekben a helyzetekben? Köteles vagyok-e visszamenni és helyrehozni a helyzeteket úgy, hogy kimondom, amit igaznak hiszek? - Maria

Mindannyian megtapasztaltuk már ezt - csendben maradni, amikor mondhattunk volna valamit egy fontos, vitás kérdésben. 

Egy katolikus középiskola tanáraként, további oka van annak, hogy megszólalj. A katolikus iskolák az Egyház nevelési apostolátusának részei. Minden katolikus apostolátus célja Jézus megváltó szeretetének terjesztése. A katolikus iskolák ezt az oktatáson keresztül végzik. Te ennek az apostolátusnak a paradigmatikus szerepét töltöd be: nevelő vagy.

Tudni akarod, hogy a hallgatásod halálos bűn volt-e. Ahhoz, hogy biztosan válaszolhassak, több részletet kellene tudnom, mint amennyit megadtál. De tudok ajánlani egy alapvető mintát az ilyen jellegű kérdések átgondolására. Ez talán némi fényt derít erre. Végső soron csak te hozhatsz végleges lelkiismereti döntést. Ha válaszom elolvasása után még mindig kétségeid vannak, azt javaslom, hogy gyóntatószékben beszéld meg a kérdést egy megbízható pappal.

Nézzük a két forgatókönyvet. Az elsőben olyan megjegyzéseket hallottál, melyek a [biológiai] nem kifejezésével kapcsolatos téves gondolkodásra utalnak. A másodikban olyan megjegyzéseket hallottál, amelyek arra utaltak, hogy egy lány szexuálisan kihívóan öltözködött Halloween alkalmából. Nyilvánvalóan úgy gondolod, hogy a nem és a szerénység fontos, különben nem tetted volna fel ezt a kérdést. Amikor ezekről beszéltek a jelenlétedben, akkor csendben maradtál. Halálos bűn volt-e a hallgatásod?

Ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen, három dolognak kell benne lennie: tárgya súlyos anyag, és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el. (KEK, 1857).

A súlyos anyag azt jelenti, hogy amit választottam - a cselekedet „tárgya” - súlyosan helytelen; a kellő megfontolás azt jelenti, hogy tudom, hogy súlyosan helytelen, mielőtt választottam volna; a teljes beleegyezés pedig azt jelenti, hogy úgy választottam, hogy szabad voltam, hogy ne tegyem. Ezek a halálos bűn lehetőségének feltételei, és mindháromnak teljesülnie kell. Nézzük meg a forgatókönyveket, hogy teljesültek-e a feltételek.

A beszéd elmulasztása súlyos dolognak minősült-e? A nem és a szerénység témája minden bizonnyal súlyos dolog. De vajon a helyzet részletei utaltak-e arra, hogy súlyos kötelességed lett volna beavatkozni ezen értékek védelmében? 

Akkor lett volna ilyen kötelességed, ha jó okod lett volna azt hinni, hogy a beavatkozás valószínűleg megelőzhet valamilyen súlyos bűnt és/vagy megértésre és egyetértésre késztet a szóban forgó igazságokkal kapcsolatban. Akkor is kötelességed lett volna, ha úgy gondoltad volna, hogy hallgatásod valószínűleg botrányt okozna. Botrány akkor keletkezik, ha a cselekedeteim másokat bűnre késztetnek.

Ha azonban a beavatkozás valószínűleg nem hozott volna semmi jót (ha nem volt okod azt hinni, hogy a hallgatás botrányt okozna), és ha a beavatkozás valószínűleg elkerülhető károkat okozna (mint például a jó hírneved sérelme a közösségi médiában a bosszúálló diákok által), akkor nem volt súlyos kötelességed beavatkozni, és ezért a hallgatás nem minősült súlyos ügynek.

De az érvelés érdekében tegyük fel, hogy súlyos ügyről volt szó. Elegendően átgondoltad ezt, mielőtt a hallgatás mellett döntöttél? A hallgatást annak tudatában vagy annak gyanúja mellett választottad, hogy súlyos kötelességed lenne nem hallgatni? Vagy ennél spontánabb volt - lemerevedtél, nem tudtad, mit tegyél, ide-oda járt a fejedben, és a lehetőség elúszott melletted?

Ha spontánabb volt, akkor a hallgatásod nem kellő megfontolásból történt. Nem szabad döntés volt a hallgatás, mert tudtad, hogy hallgatni súlyosan helytelen. És ha nem kellő megfontolásból történt, akkor nem lehetett halálos bűn. 

Hasonlóképpen, csak akkor teljesíthetted volna a súlyos dologgal kapcsolatos teljes beleegyezés feltételét, ha tudtad volna, hogy súlyos dologról van szó, mielőtt teljesen önkéntes módon mulasztásba kezdtél; de ha nem volt elégséges megértésed arról, hogy a beszéd kötelessége súlyos, akkor nem tudtad teljesíteni ezt a feltételt.

Szerintem kétséges, hogy a halálos bűn bármelyik feltétele teljesült volna, még kevésbé mindhárom. Ezért nem gondolom, hogy a hallgatás halálos bűn volt.

Azt kérdezed, hogy kell-e visszamenni és kijavítani a helyzetet. Bár valószínűleg nem volt halálos bűn, mégis kötelességed lehet, hogy újra átgondold a helyzetet.

Ha az átgondolás után arra a következtetésre jutsz, hogy hallgatásod miatt valaki valószínűleg bűnt követett el (azaz botrányt okozott), helyrehozhatod a dolgokat, ha megbánást tanúsítasz az illetőkkel szemben, és elmagyarázod, hogy milyen igazságok forogtak kockán.

Sőt, ha a hallgatásod arra késztetett valakit, hogy azt higgye, te támogatod ezeket a vitatott téves nézeteket és/vagy cselekedeteket, akkor azt kockáztatod, hogy aláásod a hitelességedet, az igazság és végső soron Krisztus tanújaként. Ha úgy gondolod, hogy ez megtörtént, akkor hozd helyre a dolgokat azzal, hogy eloszlatod ezt a téves hiedelmet, és elmagyarázod, mit hiszel valójában.

Végül, ha jó okod van azt hinni, hogy az ügy újbóli megvitatása arra vezetne valakit, hogy megbánja tévedését és megerősítse az igazságot, akkor újra fel kell tenned a kérdéseket, és segítened kell az illetőknek, hogy meglássák az igazságot.

Ha viszont úgy gondolod, hogy valószínűleg senki sem figyelt eléggé a hallgatásodra ahhoz, hogy megbotránkozzon rajta, vagy hogy arra a következtetésre jusson, hogy szimpatizálsz a tévedéssel, és úgy gondolod, hogy az ügy újbóli felvetése valószínűleg nem fog senkit sem bűnbánatra késztetni, akkor nem hiszem, hogy kötelességed lenne újból felülvizsgálni a helyzetet. Jobb, ha felkészülsz a következő alkalomra, amikor valami hasonló történik.

Egy utolsó szó a hallgatásról. 

Bár hallgatásod valószínűleg nem volt halálos bűn, az igazságról való tanúskodás elmulasztása gyakran súlyos dolog - különösen, ha a klérus hallgat erkölcsi kérdésekben, különösen a házassággal és a szexualitással kapcsolatos igazságokról.

Visszafogottságunk érthető. Diákjaink gyakran megsértődnek, félremagyarázzák szavainkat, és mindenféle csúnya dologgal megbélyegeznek – „gyűlölködők”, „rasszisták” és különféle „fóbok”. De nem szabad, hogy a félelem diktálja, hogy mit tegyünk.

Tanúságot kell tennünk az igazságról. Nem haraggal, bár dühösek vagyunk a legkedvesebbnek tartott értékeink lábbal tiprása miatt. Mivel a haraggal való beszéd szinte mindig elriasztja a beszélgetőpartnereket attól, hogy elfogadják az általunk elmondott üzeneteket, ellen kell állnunk ennek. 

Ha többen mondanánk egyszerűen azt, hogy „Szerintem ez nem igaz. Szerintem ...”, akkor azok, akik egyetértenek, de félnek kimondani a véleményüket, felbátorodnának, és talán követnék a példánkat, és azok, akik nem értenek egyet, kétszer is meggondolnák, mielőtt nekimennek valami divatos keresztényellenes mémnek

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.