Kártyavár a Katolikus Egyház?

alt

Észrevettem, hogy van egyfajta félelem, ami áthat sok katolikus beszélgetést a mai egyház problémáiról. Függetlenül attól, hogy a téma valami, amit Ferenc pápa mondott, vagy a második vatikáni zsinat szerepe, vagy a legújabb bürokratikus botrány az Amerikai Püspöki Konferencián, van egyfajta félelem, hogy valami fog történni, ami meghamisítja a katolikus vallást - hogy a Katolikus Egyház egy kártyavár, ami bármelyik pillanatban összeomolhat.

Ha például valaki nyilvánosan megjegyzi, hogy Ferenc pápa közvetlenül ellentmond annak, amit II. János Pál pápa (vagy X. Piusz pápa vagy bármely korábbi pápa) tanított, akkor ez az átkozott dominóhatáshoz vezethet: ha az egyik pápa ellentmond a másiknak, akkor a pápa tévedhetetlensége hamis lehet, és ha a pápa tévedhetetlensége hamis, az  aláássa az I. Vatikáni Zsinatot, és ha az I. Vatikáni Zsinatot aláássák, akkor az ökumenikus zsinatok is tévedhetnek, és ha az ökumenikus zsinatok tévedhetnek, akkor az Egyházat nem védi a Szentlélek, és ha az Egyházat nem védi a Szentlélek, akkor Krisztusnak az egyház részére tett ígéretei hamisak, és ha Krisztus ígéretei hamisak, akkor az egész katolikus vallás hamis. Szédítő ereszkedés mindez a kétségbeesésbe.

Érzem ezt a félelmet különösen azok között a katolikusok körében, akik valóban hiszik a Katolikus Egyház összes tanítását, és a katolicizmust, mint az egy igaz hitet látják. Ez akkor nyilvánul meg, amikor néhány katolikus sajtóorgánum – például a Crisis Magazine– olyan cikket közöl, amely kritikus a pápával (a jelenlegivel vagy egy előzővel), a II. Vatikáni Zsinattal vagy a püspökökkel kapcsolatban. A kétséget gyakran úgy fejezik ki, mint valami olyasmi, hogy „Miért mondasz negatív dolgokat az egyházi vezetőkről? Ez csak elfordítja az embereket a katolicizmustól. Nem fog vonzani senkit.” De az aggodalom sokkal mélyebb.

Ebben a tekintetben a katolicizmus mindig az összeomlás szélén áll, ezért a katolikusoknak mindent meg kell tenniük, hogy megvédjék a legkisebb kihívástól is. A katolicizmus azonban sokkal erősebb annál, mint amit ezek a bizonytalan, de őszinte védelmezők elismernek. A katolikus történelem mélyebb tanulmányozása bárkit kiábrándít abból a gondolatból, hogy az egyház nem tudja kezelni a rossz prelátusokat, a rossz pápákat vagy akár a rossz zsinatokat.

Vegyük a IV. századot: a legtöbb püspök eretnek volt. Magukévá tették és hirdették az arianizmust, amely tagadta Krisztus istenségét. Aztán az V. században a keresztények közötti erőszak széles körben elterjedt volt, mivel az egyház vezetői vitatták az egyház Krisztus-hitét – a szerzetesek szó szerint bántalmazták az utcán lévő püspököket, akikről azt hitték, hogy eretnekek. Egy látszólag ökumenikus zsinat eretnek tant hirdetett, amit később el kellett ítélni. Majdnem 1000 évvel később a nagy nyugati szkizma [egyházszakadás] pusztítást végzett az Egyházban, mivel három különböző ember állította azt, hogy ő a pápa, és az átlagos katolikus nem tudhatta, kinek van igaza, és ki a szélhámos.

Sok katolikus legalább egy keveset tud erről a történelemről, de tudat alatt túl gyakran minimalizáljuk a hatását. Ma már tudjuk, hogy a katolikus hit érvényesült minden esetben a végén, de abban az időben a legtöbb katolikus számára minden ilyen vitának úgy kellett megjelennie, mint egy egzisztenciális válságnak - vajon túléli-e az egyház?

Nem mi vagyunk az első katolikusok, akik súlyos válság idején élnek.

Túl sok katolikus ma elégedetten beszél a történelmi válságokról, miközben tisztára mossa a jelenlegi válságot. A mai egyházi vezetők bírálata tiltott terület még akkor is, ha elítélhetjük az évszázadokkal ezelőtti ariánus püspököket. A mai egyház bírálata valahogy félrevezeti a katolikusokat még akkor is, ha tudják, hogy a múltbeli hierarchák bűnösök, eretnekek és egyszerűen szörnyűek is voltak.

Megértem ezt az impulzust- legalábbis az érzést mögötte. Végtére is ki akarna csatlakozni vagy akár maradni egy olyan szervezetben, amely mélyen romlott? És igaz: sokan elhagyják a hitet a mai egyház különböző botrányai és válságai miatt.

De ez nem annak a jele, hogy túl sok kritikus van az egyházban; ez annak a jele, hogy a katolikus „immunrendszer” gyenge. Az erős immunrendszer is néha kihívás elé kerül, de képes ellenállni a kihívásoknak és harcolni ellenük. Az a személy, aki számos vírusnak és betegségnek volt kitéve, gyakran sokkal erősebb, mint az, akit a külvilágtól elzártak. Ha elrejtjük a problémákat, akkor gyenge hit immunitású katolikusokkal leszünk együtt -ha megtudnak egy X botrányt vagy Y válságot (és meg fogják tudni), a hitük összeomlik. Sokkal egészségesebb az a hit, amelyik ismeri az Egyház történelmét, valamint a jelenlegi helyzetet, és képes szemét Krisztuson tartani.

Azt mondják, rejtsük el a szégyenfoltjainkat, mert a rossz hírek nem evangelizálnak. A szégyenfoltok elrejtése azonban nem evangelizáció, hanem marketing. Az evangelizáció az igazság hirdetése, és néha az igazság kényelmetlen vagy akár botrányos is lehet. Ez azt jelenti, hogy a rossz hírek megszállottjának kell lennünk? Nem, ez ugyanolyan kiegyensúlyozatlan lenne – és ellentétes az igazsággal –, mintha úgy tennénk, hogy nem is létezik.

Mindig tágabb kontextusba kell helyezni a rossz hírt, és ez a perspektíva a végtelen kegyelem, amely az egyházra és ránk ömlik, az egyházon keresztül.

A legerősebb szervezetek azok, melyek nem törékenyek. Nem törékenynek lenni azt jelenti, hogy erősebbé, nem pedig gyengébbé válunk a stresszel szemben. Egy kultusz eredendően törékeny, mert a vezető bármilyen baklövése annak teljes összeomlásához vezethet. A Katolikus Egyház eredendően nem törékeny: válságot lát válság után, és mindegyiket átvészelte. Túlélése nem függ a jó prelátusoktól vagy a jó pápáktól (bár ezek segítenek, hogy virágozzon). Isten általi alapítása nem azt jelenti, hogy elkerüli az emberi válságokat, hanem hogy legyőzi azokat.

Ez a leküzdés néha évekig, akár évtizedekig vagy évszázadokig is eltarthat. Tehát amikor egy jelentős válságos időszak közepén vagyunk – ahogy ma is –, úgy tűnhet, mintha soha nem jutnánk ki belőle, hogy az Egyház végül elbukik. Ez félelmeket idéz elő és arra késztet minket, hogy elfedjük a szégyenfoltokat, hogy megvédjük az egyházat. De az egyháznak nincs szüksége védelemre. Nem egy kártyavár, hanem egy erőd, amely Jézus Krisztusra, a Sziklára épül, aki soha nem omlik össze. A katolikusoknak nincs mitől félniük a szennyes kiteregetésével; éppen ellenkezőleg. Tudjuk, hogy a botrányok, eretnekségek és korrupció leleplezése immunitást erősítő folyamat lehet, ami hitünket nem gyengébbé, hanem erősebbé teszi.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.