Miért teszem, amit teszek?

alt

„Jól néz ki, amit csinálsz” – mondta a gimnáziumi atlétikaedzőm. „Csak ne futnál olyan sokáig egy helyben…”. Ő így fejezte ki, hogy nem vagyok túl jó futó. A technikám olyan volt, mint az egyszeri emberé, aki a hintaszékbe ült: kalimpált derekasan, csak nem haladt semmit.

Bizonyos értelemben ez akár metaforája is lehetne életünknek a magán- és a szakmai szférában. Sürgünk-forgunk megállás nélkül, de mit értünk el? Ha őszintén arra jutunk, hogy mindez kevésre volt elég, vajon miért tesszük továbbra is azt, amit addig? Lehet, hogy jól néz ki, de nem haladunk eleget.

Sokan idealisták vagyunk, és valami olyan vállalkozásba kezdünk, amelytől életünk értelmét várjuk – és néha mégis kiábrándulunk. Az Amerikai Haditengerészet veterán pilótájaként láttam nem egy jószándékú embert, aki katonai pályára lépett, majd így járt, különösen éles bevetésben való részvétele következtében. A háború valós megtapasztalása kiábránduláshoz vezethet, és az ebből következő céltalanság akár még fokozhatja is az úgynevezett poszttraumás stressz zavart.

Ugyanez a kiábrándultság várhat azokra is, akik a politikában vagy szakmájukban szeretnének feloldódni. Szorgalmasan törekszünk arra, hogy megváltoztassuk a minket körülvevő világot, de mi van, ha bár jól néz ki, amit csinálunk, egyszer csak rádöbbenünk, hogy túl sokáig futottunk már egy helyben?

Mindannyian vágyunk arra, hogy az életünk számítson, és legyen értelme. Gyakran eszembe jut Blaise Pascal francia természettudós megjegyzése a minden ember szívében meglévő „Isten alakú űrről”, a légüres térről, amelyet egyedül Isten képes kitölteni. John Maxwell író, közéleti szereplő egy másik űrt is említ: a szívünkben lévő élet-alakú űrt, melyet csak a pontosan megfogalmazott életküldetés tud kitölteni.

Az elmúlt néhány évben sokat tanulmányoztam a minden idők legbölcsebb embereként számon tartott Salamon király életét. Salamon Dávid fia volt, és Izráel harmadik királyaként uralkodott a Kr.e. 10. században, Izráel aranykorában. Bámulatra méltó minden, amit elért, mégis élete végéhez közeledve az általa írt Prédikátor Könyvében számos alkalommal így summázta mindezt: „minden hiúság”, vagy egy másik fordítás szerint: „minden hiábavalóság”.

Salamon életét és véghezvitt tetteit tanulmányozva értetlenül állok az előtt, hogyan tudhatja valaki, aki ennyire jól indult, ennyi mindent elért, így zárni életét, és ezt a végkövetkeztetést levonni, hogy minden, amit tett, hiábavaló? Salamon konklúziója, mely szerint minden „csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés” (A prédikátor könyve 1, 14), a „nap alatt” véghezvitt dolgokra vonatkozik, tehát alapvetően mindenre. Az pedig, hogy az élet értelmes célja nem található meg „a nap alatt”, azt sugallja, hogy máshol kell keresnünk. Amikor évekkel ezelőtt ugyanerre a következtetésre jutottam az életről, rájöttem, hogy a mennyeiekre kell néznünk. Ha meg akarjuk találni az élet igazi jelentőségét és értelmét, Magára Istenre kell tekintenünk.

Joe Coggeshall, régi barátom és mentorom éveken át noszogatott, hogy írjam meg az „életcél-nyilatkozatomat” – a sikeres cégek is kiadnak hasonló nyilatkozatot céljukról vagy küldetésükről. Joe ezt mondogatta: akkor neked miért nincs ilyened? Komolyan vettem a kihívást, és azóta is úgy érzem, hogy ez a leírt életcél az iránytűmmé vált, amely képessé tett a jó elhagyására a legfőbb jó megtalálása érdekében.

Mi tehát az Ön célja, és miért teszi, amit tesz? Készített már nyilatkozatot élete céljáról vagy küldetéséről – és ha nem, mi tartja vissza?

Forrás: keve.org, Monday Manna

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.