Mária 4 tulajdonsága, melyek segítenek jobb baráttá válni

A barátságok gazdagodhatnak a máriás  tulajdonságok által- különösen a kísérés, a figyelmesség, a nagylelkűség és az imaéletben való növekedés által.

Május van. Gondolataim még inkább Máriára irányulnak. Ezért egyik kedvenc szerzőmhöz, Carrie Gresshez fordultam, a washingtoni Etikai és Közpolitikai Központ munkatársához és a Theology of Home Project társalapítójához. Ő az egyes számú szerzőm a Szűzanyával kapcsolatos minden dologban.

Gress néhány évvel ezelőtt The Anti-Mary Exposed: Rescuing the Culture from Toxic Femininity, [az Anti-Mária leleplezve: hogyan mentsük meg a kultúrát a mérgező nőiességtől] című könyvében bemutatta, hogy a radikális feminizmus hogyan adott teret a rosszindulatú „Mária-ellenes szellemnek”. Az ennek csapdájába esett nőt így jellemzi:

,,Az ilyen nő lázad minden olyasfajta ötlet ellen, amely az alázatos engedelmességgel vagy a másokért való önfeláldozással függ össze. Sértődékeny, sekélyes, ravasz és túlságosan érzéki. Emellett önmaga körül forog, manipulatív, pletykás, szorongó és öncélúan ambiciózus. “

,,Nos, nem szeretnék ilyen személlyel barátkozni” – gondoltam. Ezen kívül az is eszembe jutott, hogy ha a barátságokat egy „Mária-ellenes” szellem felemésztheti, akkor a máriás tulajdonságok gazdagíthatják.

Az evangéliumokat és a szent hagyományt szemlélve úgy vélem, felfedeztem a barátságra jellemző néhány Máriás tulajdonságot: a kísérést, figyelmességet, nagylelkűséget és az imaéletben való növekedést.

Kísérés

A kísérés egyik leginspirálóbb evangéliumi beszámolója Mária látogatása unokatestvérénél, Erzsébetnél. Máriának minden bizonnyal lehetetett volna jó kifogása otthon maradni, de segítséget és társaságot ajánlott fel. És nem csak néhány percre ugrott be. Mária sokáig Erzsébetnél maradt.

Néha csak néhány percünk van arra, hogy rövid üzenetet küldjünk, vagy felhívjunk egy barátot, miközben a város egyik végéből a másikba vezetünk. De az igazi kísérés a barátságba való befektetés, amely bizalmat és bizonyosságot teremt. Amikor leülünk egy baráttal és együtt tudunk lenni anélkül, hogy máshova kellene sietnünk,, annak a barátságnak máriás jellege van.

Figyelmesség

Szeretem a kánai menyegző evangéliumi jelenetét. Itt kerül sor Jézus első nyilvános csodájára, amikor megalapítja a házasság szentségét. Jó bort is felszolgálnak, méghozzá elég sokat, az írás szerint. A beszámoló gyönyörűen bemutatja a Máriára jellemző figyelmességet. „Nincs boruk” – ez katasztrófa!

Figyelni a barátaink igényeire azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból és megteszünk dolgokat. Ételt készítünk és küldünk egy barátunknak, aki otthon van az új babával, vigyázunk egy barátunk speciális igényű gyermekére, képet készítünk egy elsőáldozási szertartás vagy keresztelés során, hogy barátunk a fia vagy lánya mellett állhasson. A Szűzanya ezt várja tőlünk, sőt még ennél többet. A máriás figyelmesség azt jelenti, hogy folyamatosan barátunk mellett állunk, amikor látjuk rajta, hogy maga alatt van, szorong, vagy nehéz időszakon megy keresztül. Gyakran az első lépést a súlyos problémák  megoldásában az jelenti, ha egy barát észreveszi, hogy valami nincs rendben.

Nagylelkűség

A figyelmességgel együtt jár a nagylelkűség. Bár a nagylelkűség természetes emberi ösztön, attól még nem jelenti azt, hogy természetes módon jönne belőlünk akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Ezen a ponton hoz áttörést a máriás lelkület. Mária csodálatos módon nagylelkű volt Isten iránt attól a pillanattól kezdve, hogy Gábriel arkangyal meglehetősen embert próbáló hírt közölt vele. Mária azt akarja, hogy kövessük a példáját. Természetesen könnyebb mondani, mint megtenni – ilyenkor lehet segítségül hívni a Mindenkor Segítő Szűz Máriát. Ez egy csodálatosan gyönyörű bizánci ikonhoz kötődő ájtatosság, amelyet a nyugati egyház és különösen a Redemptorista rend tett magáévá. Ha még nem ismernénk, nézzük meg akár most online, és azonnal meg fogjuk érteni, hogy miért különleges ez. Segít felszínre hozni máriás nagylelkűségünket, és arra vezet minket, hogy hagyjunk teret a tervek megváltozásának, ha barátunk szolgálatáról van szó.

Növekedés az imaéletben

A barátság negyedik máriás tulajdonsága az egyik leghathatósabb is: az imádságban való együtt növekedés képessége. Május az a hónap, amikor megpróbálok részt venni egy máriás zarándoklaton a barátaimmal. Elimádkozunk egy rózsafüzér titkot egy Mária kegyhely vagy Mária templom felé- egy tizedet, amíg ott vagyunk, és egy másikat hazatérve. Ez egy bensőséges mód arra, hogyan osszuk meg egymássál különleges imaszándékainkat imádságban.

Ferenc pápa ebben az évben azt is javasolja, hogy a katolikusok világszerte gyűljenek össze egész májusban minden nap, rózsafüzért imádkozva könyörögni a koronavírus-járvány megszűnéséért, és Isten segítségét kérni azok számára, akiket a betegség és annak következményei a legsúlyosabban érintettek. Ebben a hónapban a világ 30 kegyhelye vezet bennünket a máriás imádságban, amelyet minden nap 18 órakor (római idő szerint) élőben közvetítenek a Szentszék hivatalos csatornái. A rózsafüzér imádkozása a pápa szándékára ebben a hónapban gazdagíthatja családunkat is. Ha meghívunk egy barátunkat, hogy csatlakozzon ehhez az imádsághoz – még ha ez azzal is jár, hogy naponta többször imádkozzuk a rózsafüzért – gazdagíthatja barátságunkat is. Ne féljünk kezdeményezni!

Végül, idézzük fel a következő rendkívül hathatós szavakra: „Jézushoz Mária által”. Ez a mondás Montforti Grignon Szent Lajos Tökéletes Mária-tisztelet c. művében található. Arra buzdít minket, hogy bízzuk magunkat teljesen Máriára Jézus Krisztus követésében. Más szóval, ez mindennek az alapja. Ha barátságainkat átjárják Mária tulajdonságai, akkor Mária mindannyiunkat elvezet Isteni Fiához.

A cikk forrása angol nyelven

E. CS. fordítása

Létrehozva 2021. május 21.