Hét dolog, amit mindenkinek tudnia kell a halálról, az utolsó ítéletről, a mennyországról és a pokolról

A négy végső dolog ponttal végződik, nem kérdőjellel

Ahogy G.K. Chesterton írta: Ha falat építünk egy sziklaparti játszótér köré, attól a gyerek nem lesznek bebörtönözve, hanem sokkal inkább lehetővé teszi számukra, hogy szabadon játszhassanak, elkerülve a sérülés veszélyét. Ahogy a falak biztonságosabbá teszik a sziklaparti játszóteret, úgy a pontok is segítenek elkerülni, hogy a mondatok elvesszenek a pont nélküli szöveg káoszában.

Az elmúlt években ezt a gyakran használt írásjelet már nem tartják szükségesnek. A szövegekben és az e-mailekben szereplő pontokat feleslegesnek tekintik, mivel ezen üzenetek célja csak egyetlen gondolat kifejezése- állítja egy online illemtaníró. A pontokat őszintének, túlzottan hangsúlyosnak, nyersnek, barátságtalannak, már-már agresszívnek tekintik.  

Nem meglepő, hogy egy olyan kultúra, amely szerint minden fogalom, tanítás és ötlet folyékony, az írásjeleket – és különösen a pontokat – feleslegesen korlátozónak tekinti.

Ám egész életünket végigkísérik olyan realitások, amelyek elkerülhetetlenek és megkérdőjelezhetetlenek. Az Egyház négy végső dologként említi őket: halál, ítélet, mennyország és pokol.

A négy végső dologra vonatkozó alábbi állítások, amelyeket egy 17. századi német kapucinus barát, Martin von Cochem A négy végső dolog – halál, ítélet, pokol és mennyország c. könyvéből vettünk át, nyersnek és barátságtalannak tűnhetnek, de semmiképpen nem feleslegesnek.

1. A halál után már nem tudjuk elfogadni vagy elutasítani Isten kegyelmét.

A Katekizmus (KEK 1021) szerint a halállal megszűnik minden lehetőségünk, hogy a szentségben növekedjünk, vagy javítsuk Istennel való kapcsolatunkat.

Amikor meghalunk, testünk és lelkünk szétválása fájdalmas lesz. ”A lélek fél a jövőtől és attól az ismeretlen földtől, ahová tart” – írja von Cochem atya. „A test tudatában van annak, hogy amint a lélek eltávozik belőle, a férgek martalékává válik. Következésképpen a lélek nem bírja elviselni, hogy el kell hagynia a testet, és a test sem, hogy el kell válnia a lélektől. ”

2. Isten ítélete végleges.

Minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát (KEK 1021).

Ezt követően minden lélek és angyal végső ítélete az idők végezetekor megy végbe, és azután minden teremtmény arra a helyre kerül, ahová örök rendeltetése szól.

3. A pokol valóságos és gyötrelmei könyörtelenek.

A katekizmus tanírása szerint a pokolban lévő lelkek kizárják magukat az Istennel és az üdvözültekkel való közösségből. „Ha halálos bűnben halunk meg anélkül, hogy azt megbántuk vagy Isten irgalmas szeretetét befogadtuk volna, akkor — saját szabad választásunk révén — tőle örökre elválasztottak maradunk. ” (KEKC 1033).

A szentek és azok a személyek, akik a pokol látomásaiban részesültek, olyan kínokat írnak le, mint tűz, éhség, szomjúság, szörnyű szagok, sötétség és rendkívüli hideg. A „soha el nem pusztuló féreg”, amelyet Jézus Márk 9:48-ban említ, az elátkozottak lelkiismeretére utal, amely állandóan emlékezteti őket bűneikre – írja von Cochem atya.

4. Valahol tölteni fogjuk az örökkévalóságot.

Az elménk nem képes felfogni az örökkévalóság szélességét. Nem lesz módunk megváltoztatni a végállomásunkat vagy lerövidíteni annak időtartamát.

5. A Mennyország utáni vágyakozás a legmélyebb emberi vágy.

Minden lélek örökké vágyódik Teremtője után, függetlenül attól, hogy az örökkévalóságot vele tölti-e vagy sem. Ahogy Szent Ágoston vallomásaiban írta: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”

Von Cochem atya szerint halálunk után legalább részben szemlélhetjük, hogy Isten „a legfőbb és végtelen Jóság, és a Benne való öröm a mi legfőbb boldogságunk”. Isten felé fogunk vonzódni, és vágyódunk boldogító látása után, de ha a bűn megfoszt Tőle, nagy szenvedést és kínt fogunk átélni.

6. Az örök életre vezető kapu keskeny, és csak kevés lélek találja meg.

Jézus sem felejtette el kitenni a pontot a Máté 7: 13-14-ben elhangzó kijelentése végére. Megéri a fáradságot, ha a szűk ösvényt választjuk.

Szent Anzelm azt tanácsolta, hogy ne csak arra törekedjünk, hogy a kevesek egyike legyünk, hanem „a legkevesebbek egyike”.

„Ne az emberiség nagy részét kövessük, hanem azokat, akik a szűk ösvényen járnak, akik lemondanak a világról, akik az imádságnak szentelik magukat, és akik soha nem lankadnak meg erőfeszítéseikben sem nappal, sem éjjel, hogy elérjék az örök boldogságot.”

7. Nem tudjuk teljesen felfogni a mennyországot.

A szentek látomásai ellenére a mennyországról csupán tökéletlen képünk van.

A mennyország ,,felmérhetetlen, felfoghatatlan, érthetetlen”, és fényesebb, mint a Nap és a csillagok – írja von Cochem atya. Örömmel fogja betölteni érzékeinket és szellemünket, köztük elsősorban Isten ismerete.

Így folytatja: ,,Minél jobban megismerik Istent, annál inkább vágyni fognak arra, hogy jobban megismerjék Őt, és ennek az ismeretnek nem lesz határa és hiányossága”.

Az örökkévalóságban talán kevesebb mondat végére kell pontot tenni, de Isten mégis használja (Ézsaiás 44: 6): „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten..”

A cikk forrása angol nyelven

E. Cs. fordítása

Létrehozva 2021. március 18.