A keresztények nagy része nem érti a nagyböjt lényegét

 

Bakos Zsolt regnumi atyával, a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia kormányzójával beszélgettünk a húsvéti készületről. Szóba került, hogy miként befolyásolja a liberális 21. század a hívek nagyböjttel kapcsolatos felfogását, milyen változatos tévképzeteket ültet el bennünk, valamint hogy miről is szól valójában ez a negyven napos készület – hogyan kell azt jól csinálni, ahelyett, hogy mindig csak a kötelező minimumot teljesítenénk.

– Mik a tapasztalatok a katolikus hívek nagyböjti szokásairól?

– A tapasztalatom az, hogy keresztények minimum 90 százalékának fogalma sincs róla, hogy miről szól a nagyböjt.

– Ez megdöbbentően rossz arány. Mi az oka, vajon milyen tévhitek lehetnek a háttérben?

– Egyrészt a nyelvezet. Sajnos a magyar egy értelmező nyelv, nem a mélyét tárja fel valaminek, hanem a gyakorlati részét. Mi Nagyböjtöt mondunk, mert ez a leghosszabb böjti időszakunk, és a böjt alatt is valaminek az elvonását értjük. Eredetileg, illetve a régebbi liturgikus szövegekben Szent Negyven Nap a neve ennek az időszaknak, ami két dolgot jelöl: a negyven nap alatt, vagyis Húsvétra legyünk szentek – és hogy ezen idő alatt szent dolgokat cselekedjünk.

A liberális 21. században az ezotéria, a new age és egyéb hasonló irányzatok sajnos belenyúltak az egyháznak ebbe a misztériumába; nagyon sokan áldozatául esnek ezeknek a dolgoknak.

Ezért érdemes lenne tisztázni, hogy mi nem a Nagyböjt. A böjt soha nem egészségügyi kúra. Nagyon szépek a tisztítókúra-felajánlások és egyebek, de a böjt nem erről szól. Része lehet, hogy valamennyire rendezzük az egészségünket is olyan felajánlások révén, hogy mondjuk nem fogyasztunk alkoholt – de nem ezért csináljuk. Ezt Krisztusért, a keresztségünkből fakadóan tesszük, a húsvét misztériumában.

A másik: a böjt nem szenvedés! Aki úgy böjtöl, hogy szenved, annak érdemes átgondolnia, hogy mit csinál rosszul – ugyanis nem arra hívja meg az Isten, hogy szenvedjen. Arra hívja meg, hogy Krisztus szenvedését szemlélve még jobban megismerje Isten misztériumát. Nem azt kéri, hogy beleszakadjunk. Emlékezhetünk: működtek olyan elítélt eretnek mozgalmak az egyházban, amelyek túlhangsúlyozták a szenvedést. Az, hogy bizonyos esetekben lesznek olyan érzéseink, amelyek szenvedést okoznak, lehet a böjt része – de a célja nem!

Végül pedig a böjtölés nem lehet kérkedés tárgya. Fontos, hogy én nem kérhetem számon másokon, hogy ők miért nem böjtölnek. A böjt nem kényszer és nem parancs, hanem meghívás. Az egyház meghív. A húsvéti vigília kezdetén, a tűzszenteléskor is elhangzik, hogy az egyház – fordítom: Krisztus – meghív a közös ünneplésre.

Vagyis a fent elsorolt három dolog – biztosan nem a böjt!

– Akkor miben áll a valódi böjt? Pontosabban a Szent Negyven Nap.

– Mint mondtam, a rossz fogalomhasználat miatt mindenkinek a böjt ragadja meg a figyelmét: „én most erről mondok le, arról mondok le stb.”. Pedig maga a direktórium is lényegre törően fogalmaz: „A nagyböjti idő célja húsvét ünnepének előkészítése”. Tehát arról van szó, hogy nagyon komolyan vesszük a húsvét és a feltámadás misztériumát. Azonban, mivel ez misztérium, az emberi ész számára nem felfogható, ezért fontosak a gyakorlatok, az előkészületek, hogy még jobban átélhessük, miről szól a húsvét.

Tehát kettős útról beszélünk: egyrészt van a bűnbánat, másrészt pedig a Szent Negyven Nap hangolja a híveket a feltámadás méltó megünneplésére.

Ezt a legjobban az ősegyházra tekintve tudjuk megragadni, hisz akkor alakult ki a nagyböjt gyakorlata. A beavató szentségekre készülők – az úgynevezett katekumenek – ilyenkor egy különösen intenzív katekézisben vettek részt. Ez így van ma is, hiszen a liturgikus cselekmények, a Szentírás átadása, az olajjal való megkenés – sorolhatnánk – is ilyenkor történik. A katekumenek így jobban bevonódnak a Szent Negyven Napba, kvázi rá vannak kényszerítve – ugyanakkor mi, már akik meg vagyunk keresztelve, ezt kívülről szemléljük… Nekünk marad pusztán a „böjt”, leszűkítve a táplálkozásra, és akkor mindenki ezen vacillál, hogy „jaj, most ez hogy van, ehetek-e húst, elmúltam-e 65 éves, én menzán eszem”… De nagyon nem erről szól a keresztény nagyböjti időszak.

A lényeg, hogy visszaemlékezzünk a keresztségünkre és bűnbánatot tartsunk!

Mi a bűnünk által majdnem ugyanabba a helyzetbe kerülünk, mint egy meg nem keresztelt ember: elhagyjuk az egyház közösségét. A bűn megsemmisíti a keresztségben kapott megszentelő kegyelmet. Ezt a szentgyónás állítja helyre. Ám a szentgyónás nem abból áll, hogy elmondom a bűneimet… A gyónásnak a bűnbánat a lényege, hogy megfogadom, szakítok a bűnös hajlamaimmal. „A bűnt és a bűnre vezető alkalmakat kerülöm” – ahogy a bűnbánati imában is elhangzik a gyónás végén. Ezek azok a bűnös dolgaim, amiket el akarok hagyni a Szent Negyven Napban, a bűnbánatban.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. március 14.