Felnőttek lelkiismeretvizsgálata – február

Február – Remény

A remény erénye nélkül az ember nem csak sok bűnbe esik, de nagyon nehéz vidám, elégedett életet élni, és elviselni a kereszteket, melyek elkerülhetetlen az egész emberiség számára. Ezért ez az önvizsgálat nem csak az Istennel való kapcsolat próbája, hanem annak tanulmányozása is, hogy az élethez való hozzáállás vallásilag helyes, és pszichológiailag megalapozott-e. A remény olyan teológiai erény, mellyel magabiztosan várjuk Isten segítségét örökkévaló boldogságunk eléréséhez, és mindent, amire szükségünk van e cél elérésének eszközeként.

A remény erénye ezért megköveteli, hogy szilárdan higgyük, hogy Isten elegendő kegyelmet ad nekünk a bűn elkerüléséhez, elegendő erőt a ránk rótt kötelezettségek teljesítéséhez, és elegendő vigaszt ahhoz, hogy minden kereszt elviselhető legyen, ha megtesszük, ami tőlünk telik. A remény erénye tehát két dolgot tilt meg, és mindent, ami ezekkel kapcsolatos, az elbizakodottságot és a kétségbeesést.

Az elbizakodottság az a bűn, amikor elvárjuk Isten segítségét anélkül, hogy teljesítenénk kötelezettségünket, mint amikor Isten bocsánatára számítunk még akkor is, ha bűnt követünk el, vagy elodázzuk, hogy elhagyjuk a bűnt, mert azt várjuk, hogy lehetőségünk lesz szentgyónásra, mielőtt meghalunk. A kétségbeesés az a bűn, mely által feladjuk a próbálkozást, mert nem hisszük, hogy Isten kegyelme elég erős ahhoz, hogy segítsen legyőzni a saját gyengeségünket, vagy hogy megbocsásson nekünk.

I. Halálos bűnök

1.Tagadtam-e, hogy Isten segítsége szükséges az üdvösségem eléréséhez, abban a hitben, hogy egyedül saját erőfeszítéseim által nyerhetem el a mennyet?
2. Mondtam-e vagy komolyan azt gondolom-e, hogy Isten túl irgalmas ahhoz, hogy bárkit is a pokolra ítéljen, és hogy súlyos bűneim ellenére biztosan megmenekülök?
3. Azért folytatom-e a halálos bűn rossz szokását, mert azt hittem, hogy egy nap minden bizonnyal lesz kegyelem a bűnbánatra és a megbocsátásra?
4. Halálos bűnt követtem-e el csak azért, mert azt vártam, hogy Isten megbocsásson nekem utána a gyónásban?
5. Mondtam-e vagy gondoltam-e arra, hogy az ima nem szükséges annak, aki elhatározta, hogy jó lesz?
6. Hanyag voltam-e egy hónapig, hogy bármilyen imát elmondjak?
7. Megtagadtam-e, hogy súlyos kísértésben imádkozzak, mert nem akartam, hogy Isten segítsen legyőzni azt?
8. Szándékosan vétkeztem-e súlyos és szükségtelen bűn esetén, azt gondolva, hogy Isten csodával határos módon megóv a bűntől, vagy kegyesen megbocsát nekem, ha elesek?
9. Arra késztettem-e másokat, hogy bűnt kövessenek el azzal, hogy azt mondtam nekik, hogy Isten utána megbocsát nekik?
10. Mondtam-e, hogy nem hiszek az örök pokolban?
11. Mondtam-e vagy gondoltam-e, hogy lehetetlen legyőzni egy bizonyos szenvedélyt vagy bűnös szokást?
12. Hittem-e azt, hogy mivel a múltban oly sok vagy olyan szörnyű bűnöm volt, hogy nem várhattam Istentől, hogy megbocsásson nekem?
13. Abbahagytam-e a misére járást vagy az imádkozást a gondolat miatt: „Ez nem használ semmit”?
14. Komolyan panaszkodtam-e, hogy Isten több megpróbáltatást küldött nekem, mint amennyit el tudok viselni?
15. Abbahagytam-e a kegyelemért imádkozni, hogy elkerüljem a bűnt és megmentsem a lelkemet, mert Isten nem adott nekem egy bizonyos anyagi támogatást, amiért imádkoztam?
16. Feladtam-e a belső kísértés leküzdését, mert Isten nem venné el a kísértést?
17. Bátorítottam-e másokat, hogy a tisztátalanság bűnét kövessék el, mert „amúgy sem tudnák abbahagyni, hogy elkövessék”?
18. Használtam-e a szegénységet bizonyos súlyos bűncselekmények elkövetésének okaként, mert nem hittem, hogy Isten valamilyen anyagi segítséget tudna nyújtani nekem?
19. Kinevettem-e a menny örömeit, mondván, hogy jobban szeretném, ha a menny itt a földön lenne?

II. Bocsánatos bűnök

1.A múltbeli bűneim felett elgondolkodtam-e, önként félig engedve a félelemnek, hogy talán nem bocsátják meg azokat?
2. Engedtem-e a csüggedésnek, hogy birtokba vegye a szívemet a gyakori hibáim vagy az erényben való előrehaladás hiánya miatt?
3. Engedtem-e magamnak, hogy túlzottan aggódjak az anyagi érvágások és nehézségek miatt, mintha Isten nem ismerné ezeket, és nem tudna nekem segíteni?
4. Morcos, komor voltam-e mások jelenlétében, akik így kényelmetlenül és szomorúnak érezték magukat?
5. Túlságosan aggódtam-e egészségem miatt, túlságosan féltem-e, hogy elkapok valami szörnyű betegséget?
6. Panaszkodtam-e Istenre, amiért nem akadályozta meg mások bűnét, melyek valamilyen módon megbántottak engem
7. Szándékosan elhanyagoltam-e az ima és az áhitat alkalmakat, melyek megerősítenének az erényben?
8. Elhanyagoltam-e az imát napokig?
9. Átadtam-e magamat a haláltól és Isten ítéletétől való ésszerűtlen félelemnek?
10. Mondtam már, hogy megelégszem a pokol elkerülésével, de nem próbálom elkerülni vagy lerövidíteni a purgatóriumi időszakot?
11. Hanyag voltam-e, hogy megpróbáljam kialakítani a szokást, hogy komoly kísértés esetén imádkozzak?
12. Elhanyagoltam-e a Szűzanya iránti áhitat gyakorlását, bár a szentek és teológusok azt mondják, hogy a Ő segítsége erkölcsileg szükséges mindenki számára?
13. Csak azért hanyagoltam-e el a bűnbánat és a szentáldozás szentségeit, mert nem éreztem hasznát?
14. Feladtam-e az imádkozást, amikor az nehéznek és nem vonzónak tűnt?
15. Annyira lefoglalt-e az, hogy pénzért vagy hírnévért, vagy a családomért dolgozzak, hogy nem hagytam időt arra, hogy imádkozzak, vagy arra gondoljak, hogy bármit is tegyek a mennyért?

III. Segítség és tanácsok

1.Imádkozom-e az örök boldogság szilárdabb és erősebb reményéért?
2. Olvasok vagy elmélkedem-e arról, hogy Isten milyen boldogságot tartogat azok számára, akik hűségesek Hozzá?
3. Megpróbálom-e növelni a mennybe vetett reményemet azzal, hogy időnként a pokol fájdalmaira gondolok, elhatározva, hogy elkerülöm ezeket?
4. Megerősítem-e az Isten segítségére vonatkozó reményemet, hogy a feszületre tekintés és az elmélkedés, ami arra emlékeztet, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten, hogy semmire nincs szükségünk, amit megtagad tőlünk?
5. Imádkozom-e minden reggel, este, és a nap folyamán, tudva, hogy minden ima meghallgatásra kerül, és megkönnyíti üdvözülésemet?
6. Gyakran járulok-e szentáldozáshoz, amit a halhatatlanság zálogának neveznek?
7. Készségesen elfogadom-e a bánatot és a megpróbáltatásokat, mint emlékeztetőt arra, hogy szenvednünk kell a földön, hogy kiérdemeljük a mennyet?
8. Gyakorlom-e a napi áhítatot a Szűzanya iránt, gyermeki bizalommal, hogy segíteni fog nekem?
9. Bízom-e Isten kegyelmében, és ugyanakkor elhatározom-e, hogy úgy fogok munkálkodni üdvösségemért, mintha az egyedül a saját erőfeszítéseimtől függne?
10. Vétkezés után tartok-e bűnbánatot abban a reményben, hogy Isten megadja nekem a kegyelmet, hogy ne essek el újra?

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. február 15.