Imádkozni, amikor már nincsenek szavak

alt

„Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.” (1Sám 1,18)

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Édesanyám születésnapján ott ültem az ágya szélén, és egyszerűen képtelen voltam leállítani a könnyeimet. Nagyon sokat imádkoztam érte, de most éreztem, hogyan tör fel lelkemben a rossz előérzet, a félelem, hogy már nem sokáig van velünk. De most a születésnapja van. Folytak a könnyeim, és próbáltam úgy fordulni, hogy ne lássa őket.

A szorongás és aggodalom ott áramlott a mélyben, mialatt napi feladataimat végeztem, majd csatlakoztam a családhoz édesanyám gondozásában. Amennyit csak lehetett, jelen akartam lenni mellette segítőkészen, erősen.

És imádkoztam. Mind imádkoztunk. Rengeteget.

Ez eddig is így volt, de a mai nap valahogy különbözött a többitől. Aznap felfogtam, hogy minden jó szándékom, minden befektetett energiám ellenére, nem tehetek semmit.

Egy tennivalóm maradt: csendben imádkozni. A szomorúság elrabolta a szavaimat.

Azt hiszem, a bibliai Hanna is ebben az állapotban lehetett.

Nagyon vágyott gyermekre, de nem került áldott állapotba. Fájdalma mély volt. Férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve?” (1Sám 1,8). Hanna szomorúsága az étvágyát is elrabolta.

Kicsit később elment a templomba, és „lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt” (10. v.) Mikor Éli észrevette, egy asszonyt látott, „aki magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja” (13b v.).

Hanna fájdalma olyan mély volt, amihez már nem voltak szavai.

Nekem is folyt a könnyem, az ajkaim mozogtak, de szavakat nem formáltak. Egyszerűen nem találtam szavakat, miközben próbáltam imádkozni. Kizárt, hogy volnának szavak, amelyek ki tudnák fejezni az érzéseimet.

Sok-sok könnyel és szavak nélkül folytattam az imádkozást.

Legforróbb vágyam teljesülését – még időt – kértem Istentől, aztán megadtam magam a bizalomnak, tudva, hogy kérésem teljesítése az Ő kezében van, és Ő hall engem, ha nincsenek is szavaim.

Ez az elengedés azon a napon megmagyarázhatatlan békességgel töltött el.

Egy kérésem már teljesült. Édesanyám megérte a 70. születésnapját. A következő kérésem az volt, hogy legyen velünk karácsonykor – hogy még egyszer átélhesse kedvenc ünnepét.

Megérte azt is.

Emlékszem kedves mosolyára, mikor benéztem hozzá karácsony reggelén, és áldott ünnepet kívántam. Voltak még kéréseim ez után? Persze. Szerettem volna, ha megéri az újévet, a következő házassági évfordulójukat, még egy nyarat, még egy születésnapot. Nem kaptam meg, amit reméltem, de egy vágyamat teljesítette Isten.

Hannának végül lettek gyermekei, de biztosan állíthatjuk, hogy szerette volna, ha másként kezdődik a története. Isten viszont teljesítette egy vágyát. És Hanna vissza tudta adni Istennek elsőszülött gyermekét.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.