Leckék az élethez és a munkához – Noé bárkájából

Legyünk őszinték: 2020 elején a céljaink tartalmazták, hogy mik a teendőink világjárvány idején? Ha valakinek volt ilyen listája, azzal szívesen elbeszélgetek, hogy mikorra ütemezzem a Marsra való utazásomat. Az év elején szinte egyikünk sem tudott a COVID-19-ről , vagy annak következményeiről.

Ugyanakkor a mostani példátlan helyzetről, és arról, ahogy próbálunk megbirkózni vele, eszembe jutott egy másik világválság, amelyet egyikünk se tapasztalt meg.

Emlékszel a Noé bárkájáról szóló történetre? Az Ószövetségben található. Így kezdődik: „látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön” (Mózes első könyve 6, 5). Isten annyira elkeseredett az emberi gonoszságon, hogy úgy döntött, az egész emberiséget eltörli egy hatalmas árvízzel. Noét azonban igaznak találta: „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt. Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Noé.” (Mózes első könyve 6, 8-9)

Ezek miatt az Úr úgy döntött, hogy megmenti őt és családját. Arra utasította Noét, hogy építsen egy hatalmas bárkát és azt töltse meg minden állat és madár „képviselőjével ”, hogy azokkal újratelepítse majd a földet. De mi köze ennek a vi ágjárványhoz? Azért jutott ez eszembe, mert arra a következtetésre jutottam, hogy mindent, amit tudnom kell az életről – akár egy világjárvány túlélésével kapcsolatban is -, azt Noé bárkájá nak a történetéből tanultam. Íme, egy összefoglaló ezekről:

  1. Ne késd le a hajót. Amikor lehetőségek adódnak, főleg ahhoz, hogy egy nagyobb problémát elkerüljünk, ne hagyjuk ki azokat.
  2. Ne felejtsük, hogy mind egy csónakban evezünk. Ezt már többször hallottuk eddig is, és ezúttal is érvényes – a járvány mindannyiunkat érint.
  3. Tervezz előre. Amikor Noé építette a bárkát, még nem esett. Hasonlóan 2020 elejéhez, amikor még senki nem tervezett a járvánnyal. De a bölcs embereknek mindig van B vagy C tervük szükség esetére.
  1. Maradj fitt. Amikor 60 éves leszel, lehet, hogy valaki megkér egy nagyon nagy dologra , ahogy Noét Isten a bárkaépítésre. Ezért fontos, hogy a jövőbeli igények miatt maradjunk fittek, egészségesek. Ha már elmúltunk 60 évesek, akkor is törekedjünk a fittségre.
  1. Ne hallgass a kritikusokra, folytasd az elvégzendő munkát. Noét sokan csúfolták, s ő el is tűnődött, hogy miért is építi a bárkát, de ő végül kitartott. Amikor mások megkérdőjelezik a megfontolt előkészületeket, akkor is haladjunk előre.
  1. Biztos talajon építsd a jövődet. Legyen szó akár járványról, gazdasági visszaesésről vagy váratlan személyes válságról, mindig „vihar-álló” helyre építs.
  2. Mindig párban utazz. Az állatok, amelyek a bárkába kerültek, mind párban voltak. A munkahelyeken vagy a családban mindig tanácsos másokkal együtt dolgozni, így tudjuk megosztani a nyomást, valamint a tényleges munkát.
  1. A gyorsaság nem mindig előny. A bárkán a csigák és a gepárdok együtt tartózkodtak. A minőségi munka elvégzéséhez a gyorsaság nem mindig a legjobb hozzáállás.
  2. Amikor stresszelsz, lebegj egy ideig. Amikor elkezdődtek az esőzések, Noé nem tehetett mást, mint várt a vihar elmúlására. Válság idején néha a várakozás az egyetlen lehetőségünk.
  3. A bárkát amatőrök építették, a Titanicot szakemberek. Az úgynevezett „szakembereknek” nincs mindig mindenre válaszuk. Ha Istentől elhívásod van, ne aggódj a szakértelmed hiánya miatt. Nem számít a vihar, amikor Istennél vagy, mindig szivárvány vár.

Most egy nagy globális viharban vagyunk. Senki sem tudja, meddig. De bízhatunk abban, hogy Isten velünk van, akár a végsőkig.

A KEVE Társaság a CBMC International és  az Europartners  társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2020. szeptember 17.